Ladányi Károly
Ladányi Károly (Nagyszalonta, 1928. január 3. – Budapest, 1995. december 6.) villamosmérnök, fizikus.
Életpályája[szerkesztés]
1928. január 3-án született Nagyszalontán, pedagógus családban. Tanulmányait a Szatmárnémeti Református Gimnáziumban végezte. Tanára, Pajzos Bálint már a gimnáziumi évei alatt megszerettette vele az elméleti fizikát, felismerve a fiatal diák tehetségét, már ekkor kezébe adta Ortvay és Gombás Pál jegyzeteit. 1946-ban érettségizett, és mivel tudomására jutott, hogy Gombás Pál és Bay Zoltán a Budapesti Műegyetemen tanítanak, a Műegyetem Villamosmérnöki Karára iratkozott be, ahol már harmadéves korától demonstrátorként dolgozott a BME Fizikai Intézetében. Gombás Pál felismerve tehetségét, munkát adott neki, majd 1951-ben, miután lediplomázott, felvette aspiránsnak. Ezzel örökre eljegyezte magát az elméleti fizikával.
1955-ben szerezte meg a kandidátusi címet és megjelentek első közös cikkei is Gombás Pállal a nemes fémek elméletéről.
1954-től az MTA-BME Elméleti Fizikai Kutatócsoport tudományos munkatársa lett. Kidolgozta Hellmann pszeudopotenciáljának általánosítását. Ezután Gombás Pál már hagyta, hogy szabadon válasszon témát. Számos cikket írt a statisztikus atommodellekről. Közben érdeklődése a relativisztikus kvantumtérelmélet felé fordult. 1958-ban egyik cikkében a Tamm-Dancoff közelítő módszert alkalmazta Heisenberg relativisztikus spinor elméletére. Werner Heisenberg észrevette Ladányi Károly művét és annyira érdekesnek találta, hogy meghívta őt a Müncheni Max Planck Intézetbe. Az itt töltött másfél év (1962-1963) és a Heisenberggel való találkozás nagy élmény volt számára. Heisenberg egyenlő partnerként tárgyalt vele és nagyra becsülte a fiatal magyar fizikust. Ebben az időben számos cikket írt a nemlineáris spinor-elméletről.
Vizsgálatai meggyőzték arról, hogy a kvantumtérelmélet egyik legalapvetőbb kérdése a relativisztikus kötöttállapot probléma. Visszatért a Bethe-Salpeter-egyenlet vizsgálatához, amelyet egy 1960-as cikkében a Thirring-modellre alkalmazott.
1967-1968-as második és 1970-es harmadik müncheni tartózkodása, valamint 1971-1972-ben tübingenben való vendégprofesszorsága idején, C. Schwartz és C. Zemach munkájából kiindulva olyan eljárásokat dolgozott ki a skaláris és a spinor-spinor Bethe-Salpeter (BS) egyenletre, amelyek a BS-hullámfüggvény Wick-rotációval nyert alakjának 0(4) parciális-hullám amplitúdók szerinti kifejtésén alapulnak. A kötött állapotokra levezette a radiális BS-hullámfüggvények csatolt differenciálegyenlet rendszerét. A sajátérték feladatokat variációs és diagonalizációs programokkal oldotta meg. A legkisebb hibanégyzet módszerrel végzett vizsgálatokat a skalár BS-egyenlet szórási tartományában.
Munkáját Gombás Pál halála után az MTA-ELTE Elméleti Fizika Kutatócsoportjában folytatta. 1972-ben már ide tért vissza, itt dolgozott a vektor-spinor BS-egyenlet 0(4) formalizmusban való leírásán. 1974-ben Novobátzky Károly díjjal tüntették ki, a BS-egyenlet vizsgálata során elért eredményeiért.
1982-ben megszerezte a fizikai tudomány doktora címet is, majd visszatért a nemrelativisztikus kvantumelméleti vizsgálatokhoz. Munkáit a BME Elméleti Fizika csoportjának kutatóival együttműködve végezte. A legkisebb hibanégyzet módszert javasolta a kvantummechanikai szórásproblémák variációs módszerrel való vizsgálata során fellépő anomális "rezonanciák" kiküszöbölésére Szondy Tamással együttműködve. Gazdy Bélával együtt pedig a Rayleigh-Ritz variációs módszert alkalmazta a Dirac-egyenlet kötött állapot problémájára.
Dolgozott ezen kívül Apagyi Barnabással, Lévay Péterrel és Nagy Istvánnal is és számos értékes cikket jelentetett meg a kvantummechanikai szórási feladatok közelítő módszereinek megbízhatóságát vizsgáló módszerekről.
Kutató munkája mellett héjfizika előadást és számos speciális előadást tartott rendszeresen fizikus hallgatóknak. 1985-től az ELTE címzetes egyetemi tanára. 1983-ban Kiváló Munkáért Érdemérmet, 1995-ben a Magyar Tudományos Akadémia Fizikai Osztályának Fődíját kapta.
Budapesten hunyt el 67 évesen, 1995. december 6-án.
Díjai[szerkesztés]
- Kiváló Munkáért Érdemérem (1983)
- Akadémiai Díj (1995)
Források[szerkesztés]
- Horváth Zalán, ELTE Elméleti Fizikai Tanszék: [1]
- Fizikai Szemle (1996)
