Kis fenyvescincér
 | ||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| ||||||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||
| Nem szerepel a Vörös listán | ||||||||||||||||||
| Magyarországon nem védett | ||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||
| Monochamus sutor (Linnaeus, 1758) | ||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Kis fenyvescincér témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Kis fenyvescincér témájú médiaállományokat és Kis fenyvescincér témájú kategóriát. |
A kis fenyvescincér (Monochamus sutor) a rovarok (Insecta) osztályának a bogarak (Coleoptera) rendjéhez, ezen belül a mindenevő bogarak (Polyphaga) alrendjéhez és a cincérfélék (Cerambycidae) családjához tartozó faj.
Elterjedése
[szerkesztés]A kis fenyvescincér Közép-Európa középhegységeiben és az Alpokban honos. Elterjedt faj, korábban gyakoribb volt.
Megjelenése
[szerkesztés]A kis fenyvescincér 1,5-2,5 centiméter hosszú. Teste egyöntetű fekete, gyengén fémesen fénylik, szemcsésen pontozott. Csápja rendkívül hosszú.
 |
Életmódja
[szerkesztés]A kis fenyvescincér a magasabb fekvésű területek zárt fenyveseiben él, a síkvidékeket kerüli. A lárva a fa rostjaival, az imágó virágporral vagy sebesült fák kifolyó nedveivel táplálkozik.
Szaporodása
[szerkesztés]A nőstény az erdeifenyő és a lucfenyő kérgébe tölcsér alakú lyukakat rág, melyek mindegyikébe egy-egy petét helyez. A kikelő lárva a kéreg alá, majd később a fatestbe fúrja be magát, és széles, szabálytalanul vezetett járataival a fát iparilag értéktelenné teszi. Első évben a fában telel át; a második évben bábbölcsőt készít, amelyben a telet tölti, és a következő tavasszal bebábozódik.
Rokon fajok
[szerkesztés]Közép-Európában 4 fenyvescincér-faj él, közülük Magyarországon a nagy fenyvescincér (Monochamus sartor) a leggyakoribb.
Források
[szerkesztés]- Nagy európai természetkalauz. Összeáll. és szerk. Roland Gerstmeier. 2. kiadás. Budapest: Officina Nova. 1993. ISBN 963 8185 40 6
