Karácsonyi puding

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Karácsonyi puding

A karácsonyi puding (Christmas pudding) hagyományos angol karácsonyi desszert, melyet december 25-én fogyasztanak. A középkor óta az angol karácsonyi hagyományok fontos eleme. Egyik összetevője alapján szilvapudingnak is gyakran hívják.[1][2]

Az angol pudding szó tágabb jelentést fed le, mint a magyar puding, nemcsak édes, hanem sós, húsos ételek, illetve lisztes, tészta jellegű ételek is beletartoznak.

Alapjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Számos családnak saját régi, nemzedékek által féltve őrzött receptje van a pudinghoz. Összetevői közt főleg olyanok szerepelnek, amik régen luxuscikknek minősültek, főként a fűszerek, melynek az étel gazdag aromáját köszönheti. A legtöbb receptben szereplő barna cukornak és melasznak, illetve a hosszú főzési időnek köszönhetően a kész puding nagyon sötét színű, szinte fekete. Hogy ne legyen túl száraz, kerülhet bele citrusgyümölcsök leve, illetve brandy és más alkohol is (egyes receptekben barna sörfélék szerepelnek).

A pudingot gyakran hetekig szárítják felakasztva, hogy íze megérjen. Ezt a pudingot hagyományos módon, textilben főzték, nem edényben.

A 19. század előtt a pudingot textilben főzték, ennek köszönhető ábrázolásain gyakran kerek formája.[1] A viktoriánus korban tésztáját gyakran gőz fölött sütötték, majd kicsomagolták a textilből, tányérra tették és fagyönggyel díszítették.[1] A pudingot gyakran órákon át főzik (modern kuktákban rövidebb idő is elég), felszolgálás előtt pedig újra felmelegítik, és leöntik brandyvel, amit aztán meggyújtanak.[3] Gyakran jár mellé vajból, cukorból és alkoholos italból készült sodó, tejszín, citromos krém vagy édesített besamelmártás. Néha kristálycukorral szórják meg, ami a háromszögletűre vágott szeleteken havas háztetőre vagy hegytetőre emlékeztet.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szilvapuding és a karácsony kapcsolata a középkori Angliába nyúlik vissza. Fennmaradt a római katolikus egyház dekrétuma, mely szerint „a pudingot a Szentháromság ünnepe utáni 25. vasárnap kell készíteni, 13 összetevőből kell állnia, amelyek Krisztust és a 12 apostolt jelképezik, és minden családtagnak meg kell kevernie keletről nyugat felé a napkeleti bölcsek utazásának tiszteletére”.[1] Receptjei főként a 17. században kezdenek megjelenni. Elődei közé tartozhatnak az 1420-as években több forrásban is említett ételek, például a Harley-gyűjtemény 279-es kódexében szereplő pudingok,[4] főzött krémek és mártogatós szószok.

A korai szilvapuding-receptekben az ezekben a receptekben leírt számos összetevő és készítési módszer felbukkan. A ma ismert szilvapuding ezen receptek bármelyikéből eredhet. Egyes korai sütemények, például a 279-es kódexben szereplő, csak abban tértek el a mai karácsonyi pudingtól, hogy tésztába volt sütve a krém, nem liszt tartotta össze. A malaches whyte néven említett süteménynek tojásból, kenyérmorzsából és vajból készített tölteléke volt, szilva nélkül. A szilvapuding receptje ezek bármelyikéből vagy ezek kombinációjából eredhetett, végleges formáját a viktoriánus korban érte el.

A puding a középkorban eredetileg nem desszert volt, hanem az ételtartósítás egy eszköze. Mivel kevés volt a takarmány, ősszel az élőállatok nagy részét levágták, a húst pedig, hogy ne romoljon meg, tésztába sütötték, tartósítószerként szolgáló szárított gyümölcsökkel. Az így készült nagy pástétomokkal rengeteg embert el lehetett látni étellel, amire különösen az ünnepek alatt volt szükség. A modern karácsonyi puding fő őse azonban valószínűleg a pottage néven ismert sűrű leves vagy főzelék, ami húsból és zöldségekből készült, és már a rómaiak idején ismert volt. Ennek összetevőit hosszú ideig főzték nagy kondérban, szárított gyümölcsökkel, cukorral és fűszerekkel. A 15. században a szilvás pottage hús, zöldségek és gyümölcsök leveses keveréke volt, amit az étkezés elején szolgáltak fel.[5]

1714-ben I. György király első, Angliában töltött karácsonyán kérte, hogy pudingot is szolgáljanak fel. Emiatt „pudingkirálynak” is nevezték.[1] 1740-ben megjelent egy recept a Karácsonyi szórakozás című könyvben.[1] Ahogy a 18. században fejlettebbé váltak a hús tartósításának módszerei, a pástétomok és szilvás pottage-ok egyre inkább édes, nem sós változatban készültek, utóbbit egyre gyakrabban pudingként emlegették. Bár mindig ünnepi ételnek számított, eredetileg nem a karácsonyhoz, hanem az aratáshoz kötődött; csak az 1830-as években vált egyre inkább karácsonyi étellé, ekkor alakult ki mai formája, a lisztből, gyümölcsökből, cukorból és fűszerekből készült, fagyönggyel díszített kerek sütemény. 1747-ben Hannah Glasse londoni szakácskönyvíró már karácsonyi ételnek nevezi, de karácsonyi pudingként először Eliza Acton East Sussex-i szakács említetteszakácskönyvében.[6]

A pudinghoz kötődő hagyományok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A puding tésztáját hagyományosan a család minden tagja megkeveri, és közben kíván valamit
Karácsonyi puding brandyvel leöntve

A pudingot hagyományosan az advent első vasárnapját megelőző vasárnapon készítették, azaz 4-5 héttel karácsony előtt. A 16. század óta használatos anglikán imakönyvben ez a rövid ima szerepel erre a napra: „Kavard fel, könyörgünk, Uram, a hívők akaratát, hogy számos jó cselekedetükért bőségesen megjutalmazhasd őket Jézus Krisztuson, a mi Urunkon keresztül. Ámen.” Ezt a napot „kavarás-vasárnapnak” is nevezték.[7] A hagyomány szerint a család minden tagjának, de legalábbis minden gyereknek meg kellett kavarnia a tésztát, és közben kívánnia valamit.

Hagyomány volt az is, hogy a tésztába kis ezüst pénzérméket helyeztek, melyeket megtarthatott az, aki megtalálta.[1] Többnyire három- vagy hat pennys érme volt. Az érme gazdagságot hozott az eljövendő évben. Bár közismert volt, hogy a pudingban érme lehet, sokan kitörték benne a fogukat, az is előfordult, hogy lenyelték az érmét. A hagyomány az ezüstpennyk eltűnésével visszaszorult, mivel más érmékről úgy tartották, tönkreteheti a süteményt, és féltek attól is, hogy fulladást okozhatnak. Egy időben más jelképeket is belesütöttek, például szerencsehozó csontocskát, ezüstgyűszűt (a takarékosság jelképe) vagy kis horgonyt (a biztonság szimbóluma).[1]

Az edényből a tálcára fordított, fagyöngyágacskával díszített, brandyvel leöntött és meggyújtott pudingot hagyományosan tapssal köszöntik az asztalnál. Charles Dickens Karácsonyi énekének (1843) egy jelenetében is szerepel ez.

Cratchitné egyedül távozott a szobából – sokkal idegesebb volt, semhogy tanúk jelenlétét is el tudta volna viselni –, hogy kiborítsa és behozza a pudingot. (…) Hahó! Hatalmas gőzfelhő. A puding ki van borítva a rézüstből. Olyan szag érzik, mint nagymosáskor. Ezt a kendő okozza. Aztán olyan szag, mintha vendéglő meg cukrászda volna egymás mellett, és egy mosóintézet a közelükben! Ez már maga a puding. Fél perc múlva belépett Cratchitné – kipirulva, de büszke mosolygással –, és hozta a pudingot, amely olyan volt, mint egy pettyes ágyúgolyó, éppen olyan kemény és szilárd, egy nyolcad icce égő pálinkában lobogva, és tetejébe szúrt karácsonyi magyalfa-ággal fölékesítve.

(Charles Dickens: Karácsonyi ének. Fordította Benedek Marcell.)

[8]

A nagyobb hatás érdekében gyakran lekapcsolják a világítást, mikor a lilás lángok fénykörébe vont puding megérkezik a szobába.

Karácsony után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mivel a puding nagyon tartós étel, sok családnál szokás, hogy többet készítenek karácsonyra, és egyet az ünnep után is megőriznek, egy későbbi ünnepre (gyakran húsvétra) vagy akár következő karácsonyra.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d e f g h Broomfield, Andrea (2007) Food and cooking in Victorian England: a history pp.149-150. Greenwood Publishing Group, 2007
  2. Plum duff updated. The Southland Times. (Hozzáférés: 2010. december 21.)
  3. Darran McGrady Eating Royally: Recipes and Remembrances from a Palace Kitchen p.180. Thomas Nelson Inc, 2007
  4. Medieval Recipe Translations: Crustade. James L. Matterer. (Hozzáférés: 2008. december 23.)
  5. Christmas pudding: Icons of England
  6. Harlan Walker Oxford Symposium on Food & Cookery, 1990: feasting and fasting : proceedings pp.36, 45. Prospect Books, 1991
  7. Gary Cleland. „Home-made Christmas puddings die out”, 2007. november 24. (Hozzáférés ideje: 2010. december 30.) 
  8. Charles Dickens: Karácsonyi ének.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]