Jóindulatú helyzeti szédülés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jóindulatú helyzeti szédülés
Szinonimák Benignus positionalis vertigo, BPPV, BPV, Benign recurrent vertigo (BRV)
Latinul Vertigo paroxysmalis positionalis benigna
Angolul Benign paroxysmal positional vertigo
Osztályozás
BNO-10 H8110
BNO-9 386.11
Epidemiológia
Földrajzi előfordulás Az egész világon
Prevalencia
Világszerte élettartam prevalencia kb 2.4%
Adatbázisok
OMIM 193007
MedlinePlus 001420
MeSH D014717

A jóindulatú helyzeti szédülés viszonylag gyakori, belsőfül eredetű szédüléses kórkép. Az orvosi dokumentációkban gyakran benignus paroxysmalis positionalis vertigo vagy rövidítve BPPV elnevezéssel szerepel. A paroxysmalis szó a rohamokban való jelentkezésre utal. A kórkép lényege, hogy az egyensúlyérző szervnek a mozgások forgó (nem lineáris) komponensének érzékeléséért felelős félkörös ívjáratai közül valamelyikbe - leggyakrabban a hátsóba- apró részecskék kerülnek. A részecskék a fej helyzetének megváltozását követően, a mozgás megszűnése után, a gravitáció hatására az ívjárat legmélyebb pontja felé süllyednek. Az ülepedés az ívjáratot ingerli, forgó mozgás érzetét keltve. Az ezáltal kiváltott szédülés - a részecske nagyságától, az ülepedés sebességétől, a kórkép fennállásának idejétől, és feltehetően számos egyéb tényezőtől függően - az igen enyhétől a „megsemmisítő” erősségűig terjedhet.

Előfordulás, jelentőség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szédülékenység hátterében - becslések és statisztikák szerint- körülbelül minden ötödik orvoshoz forduló beteg esetében ez a kórkép áll, ezzel ez a leggyakoribb szédülést okozó megbetegedés. Bármely életkorban előfordulhat, de az életkorral a gyakorisága együtt növekszik. Évente körülbelül minden kétszázadik lakosra számítható egy megbetegedés, melynek tartama átlagosan 2 hét, de sokkal rövidebb és sokkal hosszabb lefolyású is lehet. A helyzeti szédülés - különösen az idősebb korosztályban- elesés, vagy egyéb baleset kapcsán komoly sérüléshez vezethet. A diagnózis elmaradása felesleges, költséges és megterhelő vizsgálatokat, gyakran fixálódó szorongást, munkaképesség csökkenést, akár önellátási nehézséget okozhat. Ugyanakkor megfelelő diagnózis esetén a kezelés -az esetek nagy részében- egyszerű és rendkívül költséghatékony. Bár a kórkép ismertsége az utóbbi időben javul, egy 2007-ben közölt felmérés szerint az USA-ban a betegek kevesebb mint 10 százaléka részesült megfelelő kezelésben. A Jóindulatú helyzeti szédülés gyakoriságát jól jellemzi, hogy 1998-ban egyetlen, nem szédülésre specializálódott kelet-magyarországi sürgősségi neurológiai szakrendelésen 117 egyértelműen jóindulatú helyzeti szédülésben szenvedő, a felszabadító manőverek hatására panaszmentessé váló beteget diagnosztizáltak.

Panaszok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az esetek nagy részében a panaszok önmagukban is diagnosztikus értékűek. Legkifejezettebben lefekvéskor, ágyban való megforduláskor, fekvő helyzetből felüléskor, felfelé tekintéskor (például függöny felrakásakor, közlekedési lámpára feltekintéskor), lefelé tekintéskor (például cipő befűzése során) hirtelen szédüléses roham jelentkezik, esetenként émelygéssel, hányingerrel, hányással kisérve. Gyakori panasz például, hogy reggel felülés után kb. fél-egy percig az ágy szélében kapaszkodva kell ülnie a betegnek. Gyakran nyilvánvaló fejmozdulatok nélkül vagy nyugalomban is fennmarad a bizonytalanságérzés, amit az üledék miatti megváltozott vestibularis működés és a szédüléses rohamok miatt kialakuló - esetenként súlyos - szorongás magyarázhat. A nyugalomban is kifejezett, pozícióváltásra csak kismértékben fokozódó szédülés azonban nem jellemző.

Kóreredet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bár az egyensúlyérző szerv helyzete (a sziklacsontba ágyazottan, a belsőfülben) és az ülepedő részecskék kis mérete miatt az utóbbiak jelenléte az esetek döntő többségében közvetlenül nem igazolható, a panaszok, a tünetek, a kórlefolyás, a kísérleti adatok, felszabadító manőverek hatásossága, és az anatómiai, fiziológiai ismeretek maradéktalan összecsengése alapján a kórkép efféle alapja megkérdőjelezhetetlen. Feltételezés szerint, a legtöbb esetben a részecskéket a lineáris mozgásokat érzékelő szervecskékről leváló kristályok alkotják. Közvetlen kiváltó ok lehet a fejet ért (akár banális) trauma, vagy a belsőfül közelében zajló fertőzés (például arcüreggyulladás, felső légúti hurut. Az esetek nagyobb részében a közvetlen ok homályban marad. Feltehető, hogy az utóbbi esetek nagy részében lassú degeneratív folyamat eredménye a kristályok leválása és a félkörös ívjáratba jutása.

Tünetek, diagnózis[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az orvosi vizsgálat során az esetek legnagyobb részében néhány egyszerű manőverrel diagnózishoz lehet jutni. Ezek közül a leggyakrabban alkalmazott a Hallpike (Dix-Hallpike) manőver, melynek során a beteget ülő helyzetből a hátára fektetjük, miközben a fejét hátra lógatva körülbelül 45 fokkal jobbra (a jobb oldali hátsó félkörös ívjárat vizsgálatakor), illetve balra forgatjuk. Típusos esetben a vizsgált oldal felé tekintéskor durva hullámú, az érintett ívjárattal párhuzamos ''szemtekerezgés'' jelentkezik szédülés, vegetatív panaszok kíséretében. Legtöbbször - természetesen az általános ideggyógyászati kórelőzmény felvétele és vizsgálat után - további diagnosztikai lépések feleslegesek.

Elkülönítés egyéb kórképektől[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mivel a betegség csak az egyensúlyérző szervet érinti, egyéb ideggyógyászati eltérések, mint például végtaggyengeség, zsibbadás, kettőslátás, fülzúgás, koordinációs zavar stb. nem tartoznak a tünetekhez. Hasonlóképp a nyugalomban is fennálló, pozícióváltásra alig fokozódó markáns szédüléses panaszok esetén is mérlegelni kell esetleges egyéb kórkép jelenlétét. A szédüléssel járó kórképek jelentős hányadában a fejmozgások a meglévő szédülést, illetve bizonytalanság-érzést kiválthatják. Gyakran a szemtekerezgés intenzitása is fokozódik a fej helyzetének megváltozása kapcsán. Azonban a jellegzetes anamnézis és tünetek, valamint a felszabadító manőverek hatásossága alapján a legtöbb esetben a kórisme igen nagy biztonsággal felállítható.

Kezelés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kórkép jelentőségét - gyakorisága, és viszonylag egyszerű felismerhetősége mellett - könnyű és általában hatékony kezelhetősége adja. A kezelés lényege, hogy különböző manőverekkel a panaszokat okozó ülepedő részecskéket a félkörös ívjáratból a tömlőcskébe próbálják visszajuttatni. A hátsó félkörös ívjárat érintettsége esetén a leghatékonyabb és legismertebb módszerek az Epley- és a Semont-manőver. Mindkettő könnyen elsajátítható, veszélytelen, megfelelő körülmények esetén a beteg felvilágosítását és az előkészületeket is beleszámítva körülbelül 10 perc alatt kivitelezhető eljárás. Hasonlóan eredményes (a ritkább) oldalsó félkörös ívjárat érintettség esetén alkalmazható Lempert-manőver. Növelheti a kezelés időigényét például ha a beteg - gyakran a nem megfelelő felvilágosítás miatt - nem kellően együttműködő, ha sikertelenség miatt ismétlés szükséges, ha bizonytalan az ívjárat illetve az oldaliság meghatározása, ha speciális előkezelés - például a hányinger csillapítása - szükséges stb. Viszonylag kis arányban fordul elő, hogy a beteg alkata, mozgásszervi státusa, együttműködésének hiánya, vagy egyéb körülmények a kezelést megakadályozzák. Szükség esetén megismételt manőverekkel az esetek több mint 90 százalékában számíthatunk sikerre. A kezelést legtöbbször a szédüléses kórképek diagnosztikájában jártas ideggyógyász vagy fül-orr-gégész végzi, de a diagnosztikus és liberációs manővereket bármely megfelelően motivált orvos könnyen elsajátíthatja. Ma már léteznek okostelefonra letölthető segédprogramok, sőt a félkörös ívjáratokat és a bennük ülepedő részecskéket modellező, átlátszó műanyagból készült, kereskedelmi forgalomban kapható (USA) segédeszközök, melyek a felszabadító manőverek otthoni sikeres elvégzését hivatottak elősegíteni.

Gyógyszeres kezelés magára a kórfolyamatra értelemszerűen nem létezik.Egyes esetekben a panaszokat - például a kísérő hányingert - csökkentő kezelés szóba jöhet.

A súlyos, makacs panaszokat okozó BPPV-ben régebben is ritkán végzett ívjáratroncsoló beavatkozásokat ma már valószínűleg sehol sem végzik.

Források és hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Diagnose von krankheitserch-eingungen im mereiche de otolithenapparates. Acta Otolaryngology 1921;2:434–437 (Szerző: Bárány Róbert)
  • Benign positional vertigo: recognition and treatment. BMJ. 1995 August 19; 311(7003): 489–491.
  • Epidemiology of benign paroxysmal positional vertigo: a population based study. Journal of Neurology Neurosurgery and Psychiatry. 2007 Jul;78(7):710-5.
  • A szédülés diagnosztikája. Orvostovábbképző Szemle XVII. évf. 11. szám, 2010. november (142) 20-30.
  • Diagnosis of acute vertigo in the emergency department Emergency Medicine Journal June 1, 2011 28:538-539
  • Benign Paroxysmal Positional Vertigo (BPPV): History, Pathophysiology, Office Treatment and Future Directions International Journal of Otolaryngology 2011; 2011: 835671. http://www.hindawi.com/journals/ijoto/2011/835671/