Flandriai Matilda

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Matilda szobra a párizsi Jardin du Luxembourg-ban
Matilda (feltehetően erősen idealizált) portréja az 1864-es Queens of England c. könyvből
Vilmos és Matilda aláírása a Winchesteri egyezményen, 1072-ből

Flandria Matilda (? – 1083. november 2.) Vilmos normandiai herceg felesége volt.

Születési helye és ideje ismeretlen, de szülei második gyermekeként feltehetően azok 1028-as házasságát követően 2-3 éven belül, azaz 1030-1032 körül születhetett. Apja V. Balduin flamand gróf. Anyja, Adèle révén II. Róbert francia király unokája. (Matilda férjének, Vilmosnak az apai nagybátyja, III. Richárd normandia-i herceg volt. A herceg volt Adèle első férje 1027 januárjától 1027. február 3-ig, Richárd haláláig. Adèle 1027. augusztus 6-án ment hozzá V. Balduin-hoz, akitől három gyermeke született, két fiú, Balduin és Róbert, és egy lány, Matilda.)

Házasságának időpontja sem ismert, de valamikor 1049 és 1053 között kelt egybe az akkor még II. Vilmos normandiai herceggel, apja szövetségesével. Vilmos 1066-ban elfoglalta Angliát és I. Vilmos néven uralkodott.

1068. húsvét vasárnapján (ami abban az évben május 11-ére esett) Aldred érsek Matildát Anglia királynéjává koronázta a Westminster-apátságban.[1]

A legenda szerint Matilda rendelte meg és felügyelte a bayeux-i faliszőnyeg elkészítését, amely beszámol Anglia meghódításáról, ez azonban nem valószínű.

Az Angolszász krónika (Anglo-Saxon Chronicle) szerint Matilda 1083-ban Mindenszentek másnapján (november 2.) halt meg.[2]

Utódaik[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Róbert, becenevén „Rövidnadrágos” (Curthose - mivel örökölte anyja termetét) (10541134. február 10.), III. Róbert néven Normandia hercege, felesége Sibylle de Conversano. Robert fia, Guillaume Cliton 1127-28-ban flamand gróf volt.
  • Richárd (kb. 1055 – kb. 1081), Bernay hercege, az angliai New Forest-ben egy szarvas halálosan megsebesítette.
  • Adeliza (vagy Alice) (kb. 1055 – kb. 1065), apáca.
  • Cecília (vagy Cecily) (kb. 1056 – kb. 1126), a caeni Holy Trinity kolostor apátnője.
  • Vilmos (kb. 10561100), becenevén „Vörös” (Rufus), apja halála után II. Vilmos néven Anglia királya.
  • Matilda ( - )
  • Konstancia (kb. 10661090), 1086-tól férje IV. Alan, Brittany hercege, halálát mérgezés okozta.
  • Adél (kb. 10671137), férje István, Blois grófja.
  • Henrik (10681135), Normandia hercege és bátyja halála után I. Henrik néven Anglia királya.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. On þisan Eastron com se kyng to Wincestre, & þa wæron Eastra on .x. kalendas Aprilis, & sona æfter þam com Mathild seo hlæfdie hider to land, & Ealdred arcebiscop hig gehalgode to cwene on Westmynstre on Hwitan Sunnandæg. G. P. Cubbin, ed., The Anglo-Saxon Chronicle - A Collaborative Edition (Volume 6: MS D) (Cambridge, 1996), s.a. 1067 [1068], 83; David C. Douglas, William the Conqueror (University of California Press, Berkeley & Los Angeles, 1964)., 213.o.
  2. "… & on þæs ilcan geares forðferde Mahtild Willelmes cynges cwen on þone dæg æfter ealra halgena mæssedæg." Susan Irvine, ed., The Anglo-Saxon Chronicle - A Collaborative Edition (Volume 7: MS E) (Cambridge, year?), 93