Festivali i Këngës 2019

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Festivali i Këngës 2019
Kongresszusi Palota, Tirana, Albánia
Elődöntők2019. december 19.
2019. december 20.
Döntő2019. december 22.
Rendező csatornaAlbánia
MűsorvezetőAlketa Vejsiu
ZsűriChrister Björkman, Dimitris Kontopoulos, Felix Bergsson, Mikaela Minga, Rita Petro
Győztes dalShaj (Arilena Ara)
Szavazási rendszerZsűri szavazás
Indulók száma20
Meghívott előadókElső elődöntő: Jonida Maliqi, Mahmood
Második elődöntő: Agim Krajka, Lindita Theodhor
Döntő: Eleni Foureira, Giusy Ferreri
Előző
Következő
◄ 2018
2020 ►

A 2019-es Festivali i Këngës (vagy 58. Festivali i Këngës) egy albán zenei verseny volt, amelynek keretén belül a zsűri kiválasztotta, hogy ki képviselje Albániát a 2020-as Eurovíziós Dalfesztiválon. A Festivali i Këngës versenyek sorában a 2019-es volt a tizenhetedik, amely egyúttal eurovíziós nemzeti döntő is.[1]

Az élő műsorsorozatba ezúttal húsz dal versenyzett az Eurovíziós Dalfesztiválra való kijutásért. A sorozat ismét háromfordulós volt; 2019. december 19-én és december 20-án a két elődöntőt, december 22-én pedig a döntőt rendeztek meg, amelyeken a döntés kizárólag a szakmai zsűri kezében volt.

A verseny győztese Arilena Ara lett, aki Shaj (magyarul: Kiáltás) című dalával képviseli az országot.

Helyszín[szerkesztés]

Immáron ötvennyolcadjára Tirana volt a rendező, valamint harmincadjára adott otthont a Kongresszusi Palota a versenynek. A 2018-ban ugyanitt megrendezett zenei vetélkedést Jonida Maliqi nyerte Ktheju tokës című dalával. Az énekesnő végül a 17. helyen végzett Tel-Avivban.

A verseny helyszíne, a Kongresszusi Palota

Műsorvezető[szerkesztés]

A verseny házigazdája Alketa Vejsiu volt, aki először látta el ezt a feladatot. Ez volt a hetedik alkalom, hogy a műsornak csak egy házigazdája volt. Legutóbb a 2017-es versenyen volt utoljára egyedüli műsorvezető.

Zsűri[szerkesztés]

  • Svédország Christer Björkman
  • Görögország Dimitris Kontopoulos
  • Izland Felix Bergsson
  • Albánia Mikaela Minga
  • Albánia Rita Petro

Résztvevők[szerkesztés]

Az RTSH 2019. október 24-én délután jelentette be az élő műsorba jutottak névsorát.[2] A résztvevők dalainak címét december 8-án közölte az albán műsorsugárzó, míg a versenydalokat egy nappal később mutatták be.[3][4][5]

  A 2019-es Festivali i Këngës győztese
Előadó Dal Nyelv Szerző(k)
Albërie Hadërgjonaj Ku ta gjej dikë ta dua albán Adrian Hila, Timo Flloko
Aldo Bardhi Melodi albán, angol Aldo Bardhi, Antoni Polimeni, Richy Sebastian
Arilena Ara Shaj albán Darko Dimitrov, Lazar Cvetkovski, Lindon Berisha
Bojken Lako Malaseen albán Bojken Lako
Devis Xherahu Bisedoj me serenatën albán Devis Xherahu, Jorgo Papingji
Eli Fara & Stresi Bohemé albán Eli Fara, Rozana Radi
Elvana Gjata Me tana albán Elvana Gjata
Era Rusi Eja Merre albán Darko Dimitrov
Gena Shqiponja e lirë albán Endrit Mumajesi, Gena
Kamela Islamaj Më ngjyros albán Kamela Islamaj, Megi Hasani
Kanita Ankth albán Boban Apostolov, Lindon Berisha
Kastro Zizo Asaj albán Gramoz Kozeli, Kleviz Bega
Nadia & Genc Tukiçi Ju flet Tirana albán Agim Xheka, Genc Tukiçi
Olta Boka Botë për dy albán Florent Boshnjaku, Genc Salihu
Renis Gjoka Loja albán Ilir Krasniqi, Renis Gjoka
Robert Berisha Ajo nuk është unë albán Filloreta Raçi
Sara Bajraktari Ajër albán Adrian Hila
Tiri Gjoci Me gotën bosh albán Everest Ndreca, Pandi Laço
Valon Shehu Kutia e Pandorës albán Elvis Preni, Eugent Bushpepa
Wendi Mancaku Ende albán Endrit Mumajesi, Wendi Mancak

Első elődöntő[szerkesztés]

Az első elődöntőt december 19-én rendezte az RTSH tíz előadó részvételével Tiranában, a Kongresszusi Palotában. A végeredményt a zsűri szavazatai alakították ki, összesen öt előadó jutott tovább a december 22-én rendezendő döntőbe. Az estét Jonida Maliqi nyitotta Ktheju tokës című dalával. Az est folyamán extra produkciót adott elő Mahmood, a 2019-es Eurovíziós Dalfesztivál második helyezettje.

  Továbbjutott a döntőbe
# Előadó Dal Eredmény
01 Bojken Lako Malaseen Továbbjutott
02 Kanita Ankth Kiesett
03 Devis Xherahu Bisedoj me serenatën Kiesett
04 Aldo Bardhi Melodi Kiesett
05 Kamela Islamaj Më ngjyros Továbbjutott
06 Nadia & Genc Tukiçi Ju flet Tirana Kiesett
07 Sara Bajraktari Ajër Továbbjutott
08 Elvana Gjata Me tana Továbbjutott
09 Renisi Gjoka Loja Kiesett
10 Albërie Hadërgjonaj Ku ta gjej dikë ta dua Továbbjutott

Második elődöntő[szerkesztés]

A második elődöntőt december 20-án rendezte az RTSH tíz előadó részvételével Tiranában, a Kongresszusi Palotában. A végeredményt a zsűri szavazatai alakították ki, összesen hét előadó jutott tovább a december 22-én rendezendő döntőbe. Az est folyamán extra produkciót adott elő Agim Krajka és Lindita Theodhor.

  Továbbjutott a döntőbe
# Előadó Dal Eredmény
01 Robert Berisha Ajo nuk është unë Továbbjutott
02 Wendi Mancaku Ende Kiesett
03 Kastro Zizo Asaj Kiesett
04 Tiri Gjoci Me gotën bosh Továbbjutott
05 Era Rusi Eja merre Továbbjutott
06 Olta Boka Botë për dy Továbbjutott
07 Valon Shehu Kutia e Pandorës Továbbjutott
08 Arilena Ara Shaj Továbbjutott
09 Eli Fara & Stresi Bohemé Kiesett
10 Gena Shqiponja e lirë Továbbjutott

Döntő[szerkesztés]

A döntőt december 22-én rendezi az RTSH tizenkettő előadó részvételével Tiranában, a Kongresszusi Palotában. A végeredményt a zsűri szavazatai alakítják ki. Az est folyamán extra produkciót adott elő Eleni Foureira, a 2018-as Eurovíziós Dalfesztivál második helyezettje és az olasz X Factor első évadának második helyezettje, Giusy Ferreri.

  A verseny győzteset
  A verseny második helyezettje
  A verseny harmadik helyezettje
# Előadó Dal Eredmény
01 Valon Shehu Kutia e Pandorës 9.
02 Sara Bajraktari Ajër 3.
03 Robert Berisha Ajo nuk është unë 11.
04 Tiri Gjoci Me gotën bosh 8.
05 Bojken Lako Malaseen 4.
06 Arilena Ara Shaj 1.
07 Gena Shqiponja e lirë 10.
08 Kamela Islamaj Më ngjyros 6.
09 Albërie Hadërgjonaj Ku ta gjej dikë ta dua 7.
10 Elvana Gjata Me tana 2.
11 Olta Boka Botë për dy 12.
12 Era Rusi Eja merre 5.

Az Eurovíziós Dalfesztiválon[szerkesztés]

Albániának 2020-ban is részt kell vennie az elődöntőben. 2020. január 28-án osztották fel a résztvevő országokat az elődöntőkbe, az albán előadó a második elődöntő második felében léphet a színpadra.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Granger, Anthony: Albania: Festivali i Këngës 58 Participants Announced (brit angol nyelven). Eurovoix, 2019. október 24. (Hozzáférés: 2019. október 24.)
  2. Festivali i 58-të i Këngës në RTSH, juria përzgjedh 20 këngëtarët pjesëmarrës. [2020. október 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. október 24.)
  3. Si asnjëherë më parë, Festivali i Këngës vjen me disa risi dhe rikthen në ekran Eni Shehun. www.classlifestyle.com. (Hozzáférés: 2019. október 29.)
  4. Farren, Neil: Albania: Festivali i Këngës 58 Entries to Be Released on December 9 (brit angol nyelven). Eurovoix, 2019. december 6. (Hozzáférés: 2019. december 6.)
  5. Farren, Neil: Albania: Festivali i Këngës 58 Entries Released (brit angol nyelven). Eurovoix, 2019. december 9. (Hozzáférés: 2019. december 9.)

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]