Elektrokardiográfia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Willem Einthoven idejében az EKG vizsgálathoz a végtagokat sóoldatos tartályokban helyezték el

Az elektrokardiográfia (röviden EKG) egy non-invazív diagnosztikai eljárás, mely a szív működéséről ad hasznos információt. A szív elektromos jelenségeit vizsgálja a szívizom-összehúzódásakor keletkező elektromos feszültség regisztrálásával.

A szív összehúzódása elektromos inger hatására jön létre, mely normális esetben a szinuszcsomóból indul el és a szív sajátságos ingerületvezető rostjain keresztül a szívizomsejtekhez jut. Ezt az elektromos ingerületet a test felszínére helyezett elektródokkal fel lehet jegyezni. Az EKG-hullám szabályos görbe, melynek egyedi sajátosságai vannak.

Az EKG felfedezése Willem Einthoven (1860–1927) holland fiziológus nevéhez fűződik, aki ezért 1924-ben fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat kapott. A múlt század elején tett megfigyelései a mai napig változatlanul helytállnak.

12 elvezetéses EKG, egy 26 éves egészséges férfiről
Egy normális EKG-hullám animációja

Célja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az EKG segít megállapítani, hogy a szív ritmusosan ver-e, normálisan terjed-e az akciós potenciál. Elemezni lehet általa a szív ritmusát, az ingerület kiindulásának a helyét, az ingerületvezetés sebességét, a szívizom vastagságát, a szívizom esetleges vérellátási zavarát, következtethetni lehet esetleges tüdőembóliára.

Az EKG-vizsgálat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

EKG-vizsgálat során a szív elektromos aktivitásán keresztül következtetünk a szív állapotára. Úgynevezett végtagi és mellkasi elektródákból gyűjti össze az elektromos jeleket az EKG-gép. A végtagi elektródák a frontális sík tengelyeit, míg a mellkasi elektródákból a horizontális sík elektromos tengelyeit jelenítik meg. Négy végtagi és hat mellkasi elektródát használnak, melyek közül a négy végtagról elvezetett információból az EKG-készülék 6 elvezetést készít (I, II, III, aVF, aVR és aVL), a hat mellkasi elektróda pedig hat különböző elvezetésnek számít (V1, V2, V3, V4, V5 és V6). Minden elvezetés különböző szögből látja a szívet. Az így készült 12 elvezetéses EKG éppen elfogadható számú irányból ad információt a szívről ahhoz, hogy átfogó képet kapjunk a szív elektromos működéséről. Ha kutatási célból részletesebb képre van szükség a szívről, gyakran használnak 100 elvezetést is.

Az EKG-görbe[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy EKG görbe

Egységes, nemzetközi megállapodás alapján, az EKG-n észlelt hullámok nevei: P, Q, R, S, T és U. Minden hullám a szív egy meghatározott részének depolarizációját (elektromos kisülést) vagy repolarizációját (elektromos újratöltődést) jelenti.

  • P-hullám (pitvari hullám): pozitív amplitúdójú (1–2 mm), az ingerület pitvari terjedésének felel meg (pitvarokra vonatozik, időtartama 0,06-0,11 másodperc.
  • P- Q távolság: átvezetési idő a pitvar és kamra között, időtartama 0,04-0,1 s.[1]
  • QRS-komplexum (kamrai hullám): a kamrák depolarizációját jelöli (gyors lefolyású), kis negatív Q-hullámból (nem mindig észleljük), magas pozitív R-hullámból (kamraizomzat fő tömegének ingerületbe jutása, amplitúdója 10 mm) és negatív S-hullámból áll. Ez idő alatt megy végbe a kamra teljes munkaizomzatának depolarizációja. Időtartama 0,06-0,1 s, amiből 0,03 s az interventricularis septum depolarizációja, 0,055 s a jobb kamra és 0,068 s a bal kamra depolarizációja.
  • ST-szakasz: a kamrák lassú repolarizációs szakasza
  • T-hullám: elnyújtott közepes amplitúdójú hullám, a kamrák teljes repolarizációját jelzi, időtartama 0,20 s.
  • Q-T távolság: kamraizomzat depolarizációjának és repolarizációjának együttes időtartama.
  • U-hullám: eredete bizonytalan, de jelezheti az interventricularis septum repolarizációját vagy a kamrák lassú újratöltődését. Időtartama 0,1-0,2 s.

Szívritmus. Sinusritmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szívritmus biztonságos azonosításához egy hosszabb EKG-csíkon kell vizsgálni a szívütések számát egy kiválasztott elvezetésben, amely általában a II-es elvezetés. A legtöbb modern EKG-készülék automatikusan készít ritmuscsíkot, amelyet a 12-elvezetéses EKG aljához csatol. A ritmuszavarok általában akkor válnak nyilvánvalóvá, ha legalább 12 vagy több egymást követő komplexust vizsgálunk.

A sinusritmus (magyarul: szinuszritmus) a normál szívritmus, amelyben a sinuatrialis csomó (szinuszcsomó, Keith-Flack-csomó) természetes pacemakerként működik, frekvenciája 60-100 szívösszehúzódás/perc.

A sinusritmus jellemzői a következők:

  • a szívverések száma: 60-100/perc,
  • a P-hullám felfelé irányul a II-es elvezetésben és lefelé az aVR-ben,
  • mindegyik P-hullámot QRS-komplexum követ.

Ritmuszavarok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Sinuatrialis ritmusok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • sinusbradycardia – a szívfrekvencia 43/perc, a P-hullámok felfelé irányulnak a II-es elvezetésben és minden P-hullámot QRS-komplexum követ.
  • sinustachycardia – a szívfrekvencia 150-180/perc, a P-hullámok felfelé irányulnak a II-es elvezetésben és minden P-hullámot QRS-komplexum követ.
  • sinusarrhythmia – a szívfrekvencia a kilégzés alatt 75/perc, a belégzés alatt pedig 90/perc. Sportolóknál és 40 év alattiaknál gyakori és veszélytelen.
  • sick sinus szindróma – gyűjtőfogalom, melyben a betegnél a következő eltérések bármelyike vagy mindegyike fennállhat:
    • sinusbradycardia
    • sinusműködés leállása (sinus arrest) – egy P-hullám nem jelentkezik az EKG-n, az ezt követő P-hullám pedig nem jelenik meg a várt helyen.
    • sinuatrialis blokk – egy P-hullám nem jelentkezik az EKG-n, az ezt követő P-hullám pedig a várt helyen jelentkezik.
    • tachy-brady szindróma – a sick sinus szindrómában fellépő bradycardiára válaszul gyakran jelentkezik tachycardia.

Pitvari ritmusok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • pitvari tachycardia – abban különbözik a sinustachycardiától, hogy az impulzusok ectópiás gócban keletkeznek valahol a pitvar myocardiumában, a sinuscsomón kívül, tehát a pitvari depolarizáció nem szabályos úton történik. Jellemzői: a szívfrekvencia 125/perc, a P-hullámok szabálytalan alakúak.
  • pitvari flutter (pitvarlebegés) – magas pitvari frekvencia keletkezik, ami az EKG-n jellegzetes "fűrészfog"-képet mutat, amelyet a flutter vagyis az "F"-hullámok hoznak létre. A flutter hullámok frekvenciája akár 300/perc is lehet. Az AV-csomó nem tudja tartani ezt a magas frekvenciát, és ilyenkor AV-blokk alakul ki. Ha a pitvari frekvencia 300/perc, a kamrai frekvencia 100/perc = 3:1 AV blokk. Előfordulhat 2:1, 4:1 vagy változó fokú blokk is.
  • pitvarfibrillatio – alapja az egész pitvarban előforduló gyors, kaotikus depolarizáció, melynek oka számtalan aktivációs „hullámocska”, több pitvari góc. Nem láthatóak P-hullámok az EKG-n, melynek alapvonala alacsony amplitúdójú oszcillációkból áll, ezeket nevezzük fibrillációs vagy "f"-hullámoknak. Annak ellenére, hogy az AV-csomóhoz 350-600 impulzus érkezik percenként, csak 120-180 éri el a kamrákat, és vált ki QRS-komplexumokat. Az impulzusok átjutása az AV-csomón szabálytalan, ezért a kamrai ritmus szabálytalanul szabálytalanná, vagyis "irregulárisan irreguláris"-sá válik. A szabálytalan pitvari depolarizáció ahhoz vezet, hogy nem jön létre hatásos pitvari kontrakció, ez csökkenti a kamrai telődést. A pitvarfibrillatio a szívteljesítmény 10-15%-os csökkenéséhez vezethet. Lehet paroxysmalis (spontán megszűnő), tartós vagy állandósult pitvarfibrillatio.
  • atrioventricularis (AV-) junctionalis ritmusok
  • atrioventricularis (AV-) re-entry tachycardiák – akkor alakulhatnak ki ha az AV-csomó mellett a pitvarok és a kamrák között egy másik kapcsolat is fennáll. A két út jelenléte azt a lehetőséget teremti meg, hogy az impulzusok az egyiken lefelé (anterográd vezetés), a másikon pedig vissza, felfelé haladnak (retrográd vezetés). Egy ismétlődő impulzuskör alakul ki, melyben az ingerület a két pályán körözve gyors sorozatban újraaktiválja a pitvarokat és a kamrákat. A számfeletti kapcsolat lehet accessoricus pálya, vagy lehet kettős AV nodalis pálya: az AV-csomótól anatómiailag elkülönült az accessoricus pálya, ugyanakkor az AV-csomón belül elhelyezkedő, egymástól elektromosan elkülönült két pálya a kettős AV nodalis pálya. Jellemzői: a szívverések száma 130-250/perc, egy QRS-komplexumra 1 P-hullám jut (bár a P-hullámok nem láthatóak mindig tisztán), a QRS-komplexumok rendszeresek, de keskenyek.

Kamrai ritmusok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • kamrai tachycardia – keletkezésének oka re-entry kör vagy egy kamrai góc fokozott automáciája. Az epizódok maguktól leállhatnak, lehetnek hosszantartóak (30 másodpercnél tovább tart) vagy kamrafibrillációba mehetnek át. Jellemzői: a kamrai frekvencia több mint 120/perc, széles QRS-komplexumok.
  • accelerált idioventricularis ritmus – a kamrai tachycardia lassú formája. Általában akut szívizominfarktusban látható. Jellemzői: széles QRS-komplexumok, a szívfrekvencia 60/perc.
  • torsades de pointes – a kamrai tachycardia szokatlan változata, amely hosszú QT-intervallummal jár. Bizonyos antiarrhythmiás gyógyszeres kezelés alatt, az elektrolit-háztartás zavaraiban és örökletes (herediter) szindrómákban fordulhat elő. Jellemzői: széles komplexusú tachycardia, melyben a szívfrekvencia akár 270/perc is lehet, a QRS-komplexumok tengelyállása változó.
  • kamrafibrillatio – gyorsan halálhoz vezető arrhythmia, gyors diagnózisra és kezelésre van szükség. Leggyakrabban akut szívizominfarktusban látható. Az EKG-n kaotikus kamrai aktivitásként jelentkezik. Hibásan asystoliának is nézhető.

Vezetési zavarok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • sinuatrialis (SA-) blokk – a sinuatrialis csomó szabályosan depolarizálódik, de az impulzus nem éri el a pitvarokat. A P-hullám nem jelenik meg a várt helyen, de a következő általában pontosan, időben jelentkezik. „Pót”-ritmusok jelenhetnek meg.
  • atrioventricularis (AV-) blokk – három súlyossági fokra osztható fel: az I. fokú AV-blokkban egyszerűen meghosszabbodik a PQ-intervallum (elhúzódik az AV-csomón történő ingerátvezetés), de sorolható a Möbitz I. típusú AV-blokk, ami Wenckebach-jelenségként is ismert, melynek jellemzői:
      • a PQ-szakasz fokozatosan hosszabbodik, amíg az egyik P-hullám nem vezetődik át, és nem követi QRS-komplexum
      • a PQ-szakasz normalizálódik, és a periódus ismétlődik
      • a II. fokú AV-blokkban némelyik pitvari impulzus nem terjed át, ide sorolható a Möbitz II. típusú AV-blokk illetve a 2:1 AV-blokk
    • a Möbitz II. típusú AV-blokk jellemzői:
      • a legtöbb P-hullámot QRS-komplexum követi
      • a PQ-szakasz szabályos és állandó
      • esetenként a P-hullámot nem követi QRS-komplexum
    • a 2:1 AV-blokk jellemzőí:
      • az alternáló P-hullámokat nem követi QRS-komplexum
      • nem megmondható, hogy a nem vezető P-hullámok utáni PQ-szakasz mikor lehetett volna azonos vagy hosszabb, mint az átterjedőké. A III. fokú AV-blokkban nincs átvezetés a pitvarok és a kamrák között
      • a pitvarok és a kamrák egymástól teljesen függetlenül működnek
      • a QRS-komplexumok kamrai „escape” ritmusból erednek
      • „Pót”-ritmusok jelenhetnek meg
  • szárblokk – lehet bal-, illetve jobboldali; teljes, illetve nem teljes. Néha a bal szár két (elülső és hátulsó) ágából csak az egyik érintett, ezeknek bármilyen variációja lehetséges. A jobb és a bal szár együttes blokkja a III. fokú AV-blokknak felel meg, mert az impulzusok nem érik el a kamrák izomzatát. „Pót”-ritmusok jelenhetnek meg. Jellemzőit - a "WilliaM MorroW" név segít megjegyezni: a bal Tawara-szár blokkjában a QRS-komplexum a V1-elvezetésben úgy néz ki, mint a "W", a V6-ban pedig mint az "M" (WilliaM); teljes bal Tawara-szár blokkban QRS > 0,12 s; a jobb Tawara-szár blokkjában a QRS-komplexum a V1-elvezetésben úgy néz ki, mint az "M", a V6-ban pedig mint a "W" (MorroW); teljes jobb Tawara-szár blokkban QRS > 0,12 s.

„Pót”-ritmusok (escape)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szív biztonsági hálói, kisegítő pacemakerei, melyek átveszik a vezérlést, ha a normál impulzusgerjesztés vagy impulzusvezetés nem működik; nem szabad őket elnyomni, ehelyett ki kell deríteni, hogy miért alakultak ki.

  • atrioventricularis (AV-) junctionalis „pót”-ritmus – akkor jelentkezik ha a SA-csomó működése leáll vagy az impulzusok nem jutnak el az AV-csomóba. Jellemzői: a szívfrekvencia 40-60/perc, a P-hullámok hiányoznak, a QRS-komplexumok morfológiája ugyanolyan (esetleg keskenyek).
  • kamrai „pót”-ritmus – akkor keletkezik, ha az AV junctionalis „pót”-ritmusok nem működnek, vagy ha impulzusai gátlódnak. Jellemzői: a szívfrekvencia 15-40/perc, a P-hullámok hiányoznak, a keletkező QRS-komplexumok szélesek.

Ectopiás ritmusok (extrasystolék vagy korai (premature) szívösszehúzódás)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • pitvari ectopiák – általában átvezetődnek a kamrákba és QRS-komplexum is kialakul. Jellemzői: a P-hullámok a vártnál előbb jelentkeznek, a P-hullámok szabálytalan alakúak.
  • atrioventricularis (AV-) junctionalis ectopiák – retrográd úton aktiválhatják a pitvarokat is, ebben az esetben a P-hullámok fordítottak lesznek. Attól függően hogy az elektromos impulzus a kamrákat vagy a pitvarokat éri el először, a P-hullámok állhatnak a QRS-komplexum előtt, után vagy közben. Jellemzői: a QRS-komplexum a vártnál előbb jelenik meg és keskeny.
  • kamrai ectopiák – retrográd vezetés felléphet, ami negatív P-hullámokat eredményezhet. Széles QRS-komplexumokat hoznak létre.
  • bigeminia – akkor jelentkezik, ha minden normál szívösszehúzódást egy ectopia követ.

Asystolia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ebben az esetben a szívben nincs elektromos aktivitás, az EKG-n egyenes vonal látható.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Elektrokardiográfia témájú médiaállományokat.