Dusa Ödön
Dusa Ödön | |
Horváth László felvétele, 1968 | |
Született | 1943. január 7. Kolozsvár |
Elhunyt | 2007. november 29. (64 évesen) Stockholm |
Állampolgársága | román |
Nemzetisége | magyar |
Foglalkozása | előadóművész |
A Wikimédia Commons tartalmaz Dusa Ödön témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Dusa Ödön (álneve: Délceg Edmond) (Kolozsvár, 1943. január 7. – Stockholm, 2007. november 29.) erdélyi magyar előadóművész.
Életpályája
Vegyes nemzetiségű erdélyi családból származott.[1] Kolozsvárott pinceszínházat hozott létre, amelyet a román hatóságok nem néztek jó szemmel, 1970-ben fél évre börtönbe is zárták. 1980-ban Tar Károllyal közösen megalapította a kolozsvári Ifjúmunkás Zsebszínházat, amelynek művészeti vezetője, vezető színésze volt. 1986-ban a zaklatások és kilátástalanság Svédországig üldözték. Ezután váltakozva élt Stockholmban (nyáron) és Budapesten (télen). Budapesten egy legfeljebb tíz néző befogadására képes lakásszínházat létesített, ahol eredeti rendezésben és előadásban szórakoztatta közönségét.
Munkássága
Dusa Ödön a „legeredetibb önálló előadóművész, aki a hagyományos teatralitást az örök magányosság kiszolgáltatottjaként ötvözi egy személyes performációval, happeningjével. Saját kiadású hang- és videokazettái világszerte keresettek a magyarság körében.”[2]
Önálló estjeiből
- Kocsis István: Bolyai János estéje
- Dan Tărchilă: Tökéletes tolvaj
- Szeretni Tehozzád szegődtem (szerelmes versek)
- Pilinszky János: Sötét mennyország
- Ady Endre: A Halál rokona
- Kányádi Sándor: Fától fáig
- Nagy László és László György: Jövő-bűvölő
- Juhász Ferenc: Szívütés – üzenet
- Hamvadó szerelem – Válogatás a magyar irodalom legszebb szerelmes verseiből
Jegyzetek
- ↑ Dusa Ödön végső fellépése. epa.oszk.hu
- ↑ Kertész Jenő: Az eltaposott nemzedék – in memoriam Dusa Ödön, Magyar Irodalmi Lap Archiválva 2016. december 20-i dátummal a Wayback Machine-ben, 2013. január 21.
Források
- Kertész Jenő: Az eltaposott nemzedék – in memoriam Dusa Ödön, Magyar Irodalmi Lap Archiválva 2016. december 20-i dátummal a Wayback Machine-ben, 2013. január 21.
- Magányterület - Dusa Ödön lakásszínháza, szinhaz.hu, 2006. január 22.
- László György: Dusa Ödön elköszönt, Szabadság, 2007. november 23. Online hozzáférés
További információk
- D.Ö. Lakásszínház, szinhaz.hu, 2006. február 24.
- Lakásszínház januárban, Dusa Ödön magányszínházába hívja a közönséget, szinhaz.hu, 2005. december 27.
- Találkozásom a magyar színházi kasztrendszerrel, Dusa Ödön önvallomása, szinhaz.hu 2005. augusztus 29.
- Egyszemélyes magány színház
- Előadások naplója
- Kritikák, cikkek