Citroën Total World Rally Team
Ezt a szócikket át kellene olvasni, ellenőrizni a szöveg helyesírását és nyelvhelyességét, a tulajdonnevek átírását. Esetleges további megjegyzések a vitalapon. |
A Citroen Total World Rally Team a Citroen francia autógyár rali-csapata.
Történelem
1989
A csapat alapítása.
1990-2000
A francia csapar eleinte a Citroen Ax modeljével kísérletezett de végül a spanyol Citroen két Zx-et szerelt fel az1995-ös rally világbajnokságra amit először Jesus Puras vezetett a Catalunya rallyn.
2001
2001-ben debütált a Citroën Xsara T4 WRC Jesus Puras-nak sikerült is megnyernie a Corsica rallyt. A csapat szintén ekkor vettete be a Citroën Saxo S1600-ast amivel Junior világbajnokságor nyertek.
2002
2002-ben az eddig JWRC-ben induló Sébastien Loeb-öt aki a Monte Carlo Rallyn csak büntetés miatt nem tudott győzni, de még ebben az évben, a német rallyn végre nyert.
2003
Ez volt az első évük komoly csapatként, a Monaco rally az első három helyezett Xsara volt 1=Sébastien Loeb 2.=Carlos Sainz 3=Colin Mcrae Loeb-nek ez szintén sikerült Németországban, San Remo-ban és Törökországban is.
2004
Ez volt az az év amikor Loeb és Sainz uralta a mezőnyt Sainz győzött Argentínában Loeb pedig nyerte a Cyprus Rallyt, Török rally, a Német rallyt és az ausztrált, év végén pedig ő lett a világbajnok. JWRC-ben forradalmian új s1600-as Citroen C2.
![](http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/1/12/Xavier_Pons_-_2005_Cyprus_Rally.jpg/100px-Xavier_Pons_-_2005_Cyprus_Rally.jpg)
2005
Sainz elbúcsúzott a csapattol és François Duval jött a helyére.Loeb az éven megnyerte a Monaco rallyt, az új zéland rallyt, a Sardinia rallyt, a Török rallyt, a Német rallyt, a Francia rallyt és a catalunya rallyt Duval meg az Ausztrál rallyt így Loeb mégvédte világbajnoki címét.
2006
A csapat egy évre kiszált hogy kifejleszthessék a forradalmian új Citroen C4 wrc-t ez évre a Kronos Citroën World Rally Team átvette a csapat két pilótáját Loeb-öt és Pons-ot. Miközben egy másik Citroenes csapatban törekedett fel egy spanyol fiatal Daniel Sordo Loeb harmadszor is világbajnok lett még úgy is hogy az utolsó pár versenyen bicikli balesete miatt el sem tudott indulni.
![](http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/0/0f/Dani_Sordo_on_Bannister_Central_II_2006.jpg/150px-Dani_Sordo_on_Bannister_Central_II_2006.jpg)
2007
Visszatért az eredeti csapat az új C4 wrc-vel Loeb-vel és Sordo-val.Loeb egész éven keresztül Marcus Grönholm-val csatázott és csak az utolsó versenyen a Wales rallyn dőlt el hogy negyedszer is ő a bajnok. Sordo lett a negyedik.
![](http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/6/67/Loeb-rmc2007.jpeg/150px-Loeb-rmc2007.jpeg)
2008
Monacot ismét Loeb nyerte még Sordo kiállni kényszerült motorhiba miatt. Grönholm visszavonulása után Mikko Hirvonen pályázott, de rá kellett jönnie hogy Loeb ellen még tapasztalatlan. A Citroen nyerte az egyéni vb-t (Loeb) és a konstruktőrit is Loeb pedig megdöntötte a világrekordot ugyanis ötször egymás után lett világbajnok.
Képgaléria
-
A csapat szervize
-
A C4 WRC bemutatója Párizsban
-
Loeb a 2007-es Wales rally-n
-
A Kronos csapat 2005-ös Xsara wrc-je 2006-ban
-
Loeb a 2005-ös Ciprus rallyn
-
Citroen C2 S1600
-
Sordo 2006-ban a japán rallyn
-
Duval 2005-ben Cipruson