Bethlen–Peyer-paktum

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Bethlen–Peyer-paktum fontos része volt Magyarország háború utáni konszolidációjának. Az egyezmény neve a Bethlen István, Magyarország miniszterelnöke és Peyer Károly, a Szociáldemokrata Párt elnöke közötti megállapodást takarja, s 1921. december 22-én került aláírásra. Noha titkosnak szánták, a Népszava az MSZDP jóváhagyásával két évvel később, 1923. december 31-ei számában teljes egészében leközölte azt, komoly megütközést keltve a nemzetközi munkásmozgalomban.

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gróf Bethlen István, Magyarország frissen kinevezett miniszterelnöke már beiktatása (1921. április 14.) óta egyik fő céljának nevezte meg az általános konszolidációt mind gazdasági, mind társadalmi értelemben. Éppen ezért tartotta fontosnak valamilyen megegyezésre jutni a rendszer akkor legradikálisabb ellenzékével, a Tanácsköztársaság megbuktatása óta illegálisan működő Magyarországi Szociáldemokrata Párttal is.

Az egyezség lényege[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A paktum értelmében az MSZDP lemondott a közalkalmazottak, vasutasok és postások pártjukba való beszervezésétől és a földmunkások körében is korlátozták propagandatevékenységüket, felhagynak a tömegsztrájkok és a köztársasági propaganda szervezésével, illetve felhagynak Bethlen külpolitikájának bírálatával. Ezekért cserébe a pártot újra legalizálták, törvényes működésüket biztosították, szakszervezeteiket ha korlátozott mértékben és formában is (pl. politikával ezek nem foglalkozhattak), de újraszervezhették. Az MSZDP újra indulhatott a választásokon (országgyűlésin és önkormányzatin egyaránt), helyi pártszervezetei lehettek, választási és egyéb poltikai gyűléseket szervezhettek, kiadványokat jelentethettek meg, igaz a Szociáldemokrata Párt tagjai által betölthető parlamenti képviselői helyek számát 24 főben (az akkori parlament 10%-a) maximálták, illetve leállították a baloldaliakkal szembeni retorziókat, csak a valóban közveszélyt jelentőkre és a kommunistákra korlátozva az intézkedéseket.

Utóhatásai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A paktumot a szociáldemokraták nagyszerű taktikai sikernek könyvelték el, ami révén az 1922-es választásoktól kezdve egészen 1944-ig parlamenti képviselettel rendelkezhettek, s nyugodt, rendezett és legális körülmények között tevékenykedhettek, míg a kommunisták árulásként értékelték a „munkásarisztokrácia” és a tőke kiegyezését.

A paktum egyik „bónusz” hozadéka a szociáldemokraták számára az volt, hogy a nagy rivális Kommunisták Magyarországi Pártja továbbra is illegalitásba kényszerült (és a szovjet bevonulásig ott is maradt), s tagjait, agitátorait, ahogy kiadványait és a tevékenységét úgy általában a rendszer továbbra is üldözte, elnyomta, vezetőiket bebörtönözte, nem egyszer ki is végezte (ami ellen sohasem léptek fel). Emiatt az MSZDP és szatellitszervezetei a baloldalon gyakorlatilag egyeduralkodóvá válhattak egészen a párt Magyarország német megszállását követő betiltásáig.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]