Barkochba

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A barkochba (gyakran magyarosodott ejtéssel: barkóba) egy szóbeli játék, amelynek során egy (vagy több) játékosnak eldöntendő kérdéseket feltéve kell rájönni egy szóra vagy kifejezésre, amit egy (vagy több) másik játékos gondolt.

A játék leírása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A barkochbát alapesetben ketten játsszák: az egyik „gondol” valamire, a másik kitalálja, azaz kibarkochbázza ezt a valamit. Gondolni voltaképpen bármire lehet: élő, valaha élt vagy kitalált személyekre és más élőlényekre, konkrét tárgyra vagy tárgyak fajtájára, illetve konkrét vagy elvont fogalmakra. Amikor a „gondoló” fél eldöntötte, mi lesz a feladvány, akkor közli: „Gondoltam.” Ekkor kezdetét veszi a játék.

A kitaláló fél korlátlan számban tehet fel bármilyen eldöntendő kérdést – vagyis bármit kérdezhet, amire a másik az „Igen” vagy a „Nem” válaszok valamelyikével válaszolhat. A barkochba szigorú szabályai szerint kizárólag e két válasz megengedett – a könnyített változatokról lásd alább. A gondoló fél kötelessége, hogy legjobb tudása szerint és őszintén válaszoljon. A kitaláló fél egyetlen kötöttsége, hogy a játék folyamán mindössze egyszer élhet az ún. rákérdezés lehetőségével: a játék végén. A rákérdezés azt jelenti, hogy kimondja azt a szót vagy kifejezést, amiről az eddigi kérdésekre kapott válaszok alapján úgy véli, hogy a másik gondolt. Ekkor két eset lehetséges:

  1. Ha a rákérdezés helyes volt, a kitaláló nyer.
  2. Ha hibásan kérdezett rá, vagyis amit kimondott nem egyezik meg a feladvánnyal, a gondoló fél nyer.

A játék mindkét esetben véget ér.

Előfordul, hogy a kitalálónak nincs több ötlete: nem tud annyit, hogy rákérdezzen, de ötlete sincs további releváns kérdésre. Ekkor feladhatja a játékot, hagyományosan a „Szabad a gazda!” fordulattal.

Változatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A játék menete csoportban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Társaságban mind a gondoló, mind a kitaláló fél szerepében lehet egyszerre több személy.

Első esetben egyvalakit kiküldenek a szobából, a többiek pedig megállapodnak a kitalálandó kifejezésben. Amikor a kitaláló bejön, a helyi szabályoknak megfelelően vagy sorra teszi fel a kérdéseit, mindig a következő embernek, vagy a társaság egészének címezi, és bárki válaszolhat. Ez a változat kifejezetten alkalmas a hangulat élénkítésére, különösen amikor a kórusban érkező válaszok között egyszerre szerepel „Igen” és „Nem”, mert a játékosok másként értelmezték a kérdést, vagy épp eltérő véleményen, illetve ismeret birtokában vannak a választ illetően.

Második esetben egyvalaki gondol, a többiek kérdeznek. Ekkor is elképzelhető mind az egyenkénti, mind a közös kérdezés. Az egyenkénti kérdezés szigorú fegyelmet követel; ilyenkor a játék élvezetén kívül lényeges szempont, hogy végül ki találja ki a megoldást, mert a következő körben ő fog gondolni.

Könnyítések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A barkochba szigorú szabályrendszerének falán számos rést üt a gyakorlat.

Alternatív válaszok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az „Igen”-hez és „Nem”-hez való szigorú ragaszkodás könnyen élvezhetetlenné teheti a játékot. Ezért többnyire engedélyeznek más válaszokat is. A leggyakoribbak a következők:

„Is.”[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gyakran előfordul, hogy a feltett kérdésre adott igenlő válasz nem fedi a teljes igazságot. Ha a feladvány pl. az, hogy „üdítőitalos doboz”, akkor arra a kérdésre, hogy vajon fémből van-e, a szigorú szabályok szerint igennel kéne válaszolni, hiszen az üdítőitalos doboznak lehet fém is az alkotó eleme. A kitaláló ilyenkor továbbkérdez:

– Csak fémből van?
– Nem.
– Papírból is?
– Igen.
– Csak fémből és papírból?
– Nem.
– Műanyagból is?
– Igen.
– Csak fémből és papírból és műanyagból?

És így tovább. A szigorú szabályok alapján voltaképpen (kevés kivétellel) minden egyes igenlően megválaszolt kérdés után meg lehetne ismételni a kérdést: „Csak…?” E megoldás alkalmazása a játék időtartamát gyakorlatilag megduplázná, és nem élvezetesebbé, csupán mechanikusabbá tenné. Ezért engedélyezett többnyire az „Is” válasz.

„Nem jellemző.”[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A vakon tapogatózás fázisában könnyen föltehet a kitaláló irreleváns kérdést, amelyet ő maga relevánsnak hisz. Mivel a játék célja nem az, hogy a teljes játékidő minél hosszabb legyen, hanem – mint minden játékban – az, hogy a résztvevők jól érezzék magukat, így a gondoló fél megóvhatja a kitalálót attól, hogy időtlen időkig vakvágányon tévelyegjen.

Tegyük fel, hogy a kitaláló annyit már tud, hogy a feladvány egy tévésorozat.

– Az X tévé játssza?
– Nem jellemző.

A feladvány történetesen ez esetben például a „Columbo”. Ezt a játék tényleges pillanatában lehet, hogy valóban az X adón szokták adni, de az is lehet, hogy az Y-on. A kitalálás szempontjából valójában ez mindegy, hiszen amíg sorozatnak valóban sok fontos vonása van, addig teljesen esetleges, hogy épp melyik adó sugározza.

„Nem tudom.”[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez is lehetséges, mivel a feladvány számos olyan tulajdonsággal bírhat, amelyekről a gondolónak nincs teljes körű tudomása. Amennyiben a kitaláló olyasvalamire kérdez, ami adott esetben valóban közelebb segíthetné a megoldáshoz, de a gondoló nem ismeri rá a választ, akkor az egyetlen korrekt megoldás, ha megmondja:

– Nem tudom.

Persze a túl sok „Nem tudom” élvezhetetlenné teszi a játékot. Nagy kísértés lehet, hogy valaki „valami igazán nehezet” adjon fel, és gondol egy bonyolult hangzású műszaki, filozófiai, orvosi vagy egyéb kifejezésre, amit tényleg nehéz kitalálni – leginkább azért, mert a gondoló nem mérte fel, hogy jóformán egyetlen releváns kérdésre sem fog tudni válaszolni. Ez a szempont megfontolandó a kevéssé bonyolult feladványok esetében is: célszerű, ha valaki csak akkor adja fel például József Attilát, ha legalább nagy vonalakban tisztában van a költő életével és munkásságával.

Közelítő megoldás elfogadása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szigorú szabály szerint a rákérdezésnek pontosan meg kell egyeznie a feladott kifejezéssel. Banális példával: ha valaki azt adta fel, hogy „kutya”, akkor nem fogadható el megoldásként az, hogy „eb”. A könnyített verzióban nem a betű szerinti egyezésen van a hangsúly, hanem a fogalmi megfelelésen. Végső soron elfogadható megoldás lehet a következő is:

– Na, pedig tudom… Az a költő, aki a Talpra magyart írta, és aki Segesvárnál esett el, ha ugyan
nem került Szibériába… Ejnye, nem ugrik be a neve…!

Több rákérdezés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szemben a szigorú szabállyal, a játékosok megállapodhatnak egynél több rákérdezési lehetőségben. Akár abban is, hogy a sokadik hibás rákérdezés sem számít vereségnek (csupán játékrontásnak).

Szűkített értelmezési tartomány[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Elsősorban gyerekekkel való játékban jelenthet könnyítést, ha behatároljuk a gondolható fogalmak körét, például csak élő személyekre lehet gondolni, vagy éppen csak a szobában lévő tárgyakra. Kollégák vagy azonos érdeklődésű játékosok bármilyen más szűkítésben megállapodhatnak, így például akár kizárólag ballábas futballistákra, vagy a 18. században megfogalmazott matematikai tételekre gondolhatnak.

Összefoglalás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ha a kitaláló szemlátomást elakad, a gondoló segíthet összefoglalni azt, amit korábban már kitalált. Ez többnyire úgy történik, hogy a kitaláló hangosan gondolkodva felsorolja, mi mindent tud már. S ha valami fontosat kifelejt, a gondoló figyelmeztetheti:

– Azt is tudod róla, hogy nem természetes halállal halt meg!
– Ja, tényleg…

Az elnevezés eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A legenda szerint Simon Bar Kohba elé vittek egy kirabolt és megcsonkított embert. A rablók a szerencsétlennek a nyelvét is kivágták, hogy ne vallhasson ellenük. Bar Kohba azonban olyan kérdéseket tett fel, amelyekre az áldozat egyszerű biccentéssel vagy fejrázással felelhetett. Így kiderült, hogy a tettesek az áldozat bátyjai voltak, akiket aztán el is fogtak, és elnyerték megérdemelt büntetésüket.

Érdekességek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

…27 kérdés után rájött, hogy a többiek Bárczi Benő anyai öregapjának a háziorvosát gondolták.[1]
  • A barkochba elnevezés magyar specialitás. Angol nyelvterületen a játékot Twenty Questions („húsz kérdés”) néven ismerik, és ennek megfelelően azzal a szigorítással játsszák, hogy a válaszhoz legfeljebb húsz kérdésből kell eljutni.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források és külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]