Arkadiopoliszi csata (970)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Arkadiopoliszi csata
Persecution of Russ by the Byzantine army John Skylitzes.jpg
A bizánciak üldözik a kijevieket Ioannesz Szkülitzesz krónikájában.

Konfliktus I. Szvjatoszláv bulgáriai inváziója
Kalandozó hadjáratok
Időpont 970.
Helyszín Arkadiopolisz (a mai Lüleburgaz)
Eredmény bizánci győzelem
Szemben álló felek
Flag of PalaeologusEmperor.svg Bizánci Birodalom Yarthewise.png Kijevi Rusz
Első Bolgár Birodalom
magyarok
besenyők
Parancsnokok
Bardasz Szklerosz I. Szvjatoszláv kijevi fejedelem


Az arkadiopoliszi csatában, 970-ben a Bizánci Birodalom döntő győzelmet aratott a kalandozó magyarokat, besenyőket, dunai bolgárokat és kijevi csapatokat magába foglaló, I. Szvjatoszláv kijevi nagyfejedelem vezetése alatt álló szövetség felett. A vereség végleg lezárta a magyar kalandozó hadjáratok sorát. [1]

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

967-ben II. Niképhorosz bizánci császár levelet írt I. Péter bolgár cárnak, hogy ne engedje átkelni a magyarokat a Dunán. Ő azonban vonakodott ezt teljesíteni, mivel a Bizánc elleni magyar kalandozó hadjáratok elősegítették a bolgár függetlenség fenntartását is. Ezért a császár szövetséget kötött a kijevi nagyfejedelemmel. Szvjatoszláv a szövetség értelmében hadjáratot indított a dunai bolgárok ellen 970-ben, azonban váratlanul megegyezett velük, valamint a magyarokkal és a besenyőkkel, s egy nagy egyesített sereg élén átkelt a Balkán-hegységen. A sereg felégette Trákiát és Arkadiopoliszig hatolt, ahol megütközött a bizánci sereggel.[1]

A csata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A csata leírását Ióannész Szkülitzész krónikája őrizte meg. A bizánci sereg főparancsnoka, Bardasz Szklerosz a sztyeppei népek módszerét alkalmazta a szövetség elővédjét alkotó besenyők ellen. A bizánciak egy része hadrendjét megtartva menekülést színlelt, mire a besenyők üldözni kezdték őket, de közben hadrendjük felbomlott. Ekkor a bizánciak megfordultak, oldalról pedig az elrejtőzött bizánci csapatok támadtak a besenyőkre, akiket teljesen szétvertek.[1]

Az orosz–bolgár–magyar sereg ezután megtámadta a bizánciakat, de végül vereséget szenvedett. A krónika valószínűleg eltúlozza a szövetségi, s lekicsinyíti a bizánci veszteségeket, de a részben gyalogos bolgárok, valamint az oroszok vesztesége valószínűleg nagy lehetett, míg a könnyűlovas magyarok valószínűleg kisebb veszteséggel, de zsákmányuk elvesztésével tudtak elmenekülni. [1]

A hazatérő Szvjatoszlávot Kurja besenyő vezér vitézeivel levágatta, és koponyájából ivókupát készíttetett magának. [2]

A csata hatása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a vereség végleg lezárta a magyar kalandozó hadjáratok sorát. [1] 971-ben Tzimiszkész János bizánci császár elfoglalta Bulgáriát, II. Borisz bolgár cárt foglyul ejtette, az önálló bolgár patriarkátust pedig megszüntette, beolvasztva azt a konstantinápolyiba. Géza herceg – hamarosan magyar fejedelem – számára ekkor már világos volt, hogy a bizánci orientáció, a görög rítusú kereszténység felvétele Magyarország számára nem járható út. [3]

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d e Csorba Csaba. Árpád népe, Tudomány – Egyetem, Kulturtrade Kiadó. Budapest, 1997. ISBN 963 9069 20 5 
  2. Györffy György. 4 / Kalandozás és életforma-változás., István király és műve. Gondolat Budapest 1983. ISBN 963-281-221-2 
  3. Györffy György. 6 / A nyugati térítés kezdetei., István király és műve. Gondolat Budapest 1983. ISBN 963-281-221-2