William Edward Parry
William Edward Parry | |
Született | 1790. december 19.[1][2][3][4][5] Bath[6] |
Elhunyt | Bad Ems[7] |
Állampolgársága | brit |
Házastársa | |
Gyermekei |
|
Szülei | Sarah Rigby Caleb Hillier Parry |
Foglalkozása |
|
Iskolái | King Edward's School |
Kitüntetései |
|
Sírhelye | Greenwich |
A Wikimédia Commons tartalmaz William Edward Parry témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
William Edward Parry, 1826-tól sir William Edward Parry (Bath, 1790. december 19.[10] – Bad Ems, 1855. július 8.) angol sarkutazó, felfedező. Ifjú korában az Északi-tengeren szerzett hajózási gyakorlatot a bálnavadász hajók ellenőreként.
1818-ban részt vett John Ross az Északnyugati átjáró feltárására indított expedíciójában.[11] A Baffin-öböl északi végén behatoltak a Smith-szorosba, majd az öböl nyugati partvidékén a Jones-szorosba (egyikben sem járt ember, amióta William Baffin elnevezte őket), de mindkettőt jég töltötte ki, és zsákutcának bizonyultak.
A következő évben már ő vezetett expedíciót az északi sarkvidékre. Kihasználta az abban az évben rendkívül kedvező időjárást, és két hajójával (Hecla, Griper) behatolt a Lancaster-szorosba, és abban nyugat felé hajózva egészen a nyugati hosszúság 114°-ig jutott. Eközben útvonalától északra, az északi szélesség 75° táján egy új szigetcsoportot vett észre, amit később róla neveztek el. Felkutatta a Barrow-szorost és a Melville-szorost, és ezután mintegy 10 hónapot a Melville-sziget egyik öblében telelt. Úti beszámolójában leírt egy, a sziget déli partvidékén emelkedő, jellegzetes alakú sziklát, ami fontos tájékozódó ponttá vált harminc évvel később, amikor Robert MacClure nyugat felől érkezett erre a helyre, és Parry leírása alapján felismerte a partszakaszt, végre bizonyítva ezzel az Északnyugati átjáró létezését.
Következő két útja (1821–1822, 1825) gyakorlatilag sikertelennek tekinthető. Második útján a Hudson-öböl és a Baffin-sziget között, a harmadikon a Baffin-szigettől nyugatra kereste az átjárót — eredménytelenül.
Végül (1827-ben) szántalpas csónakokon akarta elérni az Északi-sarkot. El is jutott az északi szélesség 82° 45'-ig, ahol kiderült, hogy a jég gyorsabban mozog dél felé, mint amilyen gyorsan ő északnak haladni képes, ezért visszafordult. Ez az eredménye sokáig (1895-ig, Fridtjof Nansen első Fram-expedíciójáig) „északi rekord” maradt.
Útleírása Four voyages to the North Pole címmel jelent meg Londonban, 1833-ban, 5 kötetben.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Francia Nemzeti Könyvtár: BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
- ↑ a b SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ Brockhaus (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ a b The Peerage (angol nyelven)
- ↑ Gran Enciclopèdia Catalana (katalán nyelven). Grup Enciclopèdia
- ↑ a b c Parry, William Edward (NBD)
- ↑ p47116.htm#i471155
- ↑ a b Kindred Britain
- ↑ a b p47116.htm#i471155, 2020. augusztus 7.
- ↑ Téves dátum: 1790. december 9. Magyar nagylexikon XIV. (Nyl–Pom). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2002. 555. o. ISBN 963-9257-11-7
- ↑ Földrajzi felfedezők
Források
[szerkesztés]- Magyar nagylexikon XIV. (Nyl–Pom). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2002. 555. o. ISBN 963-9257-11-7
- Bokor József (szerk.). A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X
- Tari Endre: Földrajzi felfedezők. Unió Kiadó, Diákkönyvműhely, 1983. ISBN 963 8304 456