Wikipédia:Szócikkek a kezdőlapon/Katie Melua

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Katie Melua

Katie Melua[szerkesztés]

Ketevan „Katie” Melua (grúzul ქეთევან „ქეთი” მელუა , IPA: ['mɛlu:ə]; Kutaiszi, 1984. szeptember 16.) grúz származású angol énekesnő, dalszerző és zenész. Grúziában született, de 8 évesen Írországba, majd 14 évesen Angliába költözött. Meluát a kis Dramatico kiadó jegyzi, producere Mike Batt, akinek segítségével 2003-ban megjelent első albuma. 2006-ban ő volt az Egyesült Királyság legtöbb lemezt eladó énekesnője, Európában az európai énekesnők közül pedig az ő lemezeit vették meg a legtöbben.

2003 novemberében, 18 évesen megjelent debütáló albuma, a Call off the Search, mely felkerült a brit slágerlisták élére, és 1,8 millió darabot adtak el belőle a kiadás utáni első öt hónapban. Második albuma, a Piece by Piece 2005 szeptemberében jelent meg, és négyszeres platinalemez lett.

2007 októberében megjelent harmadik stúdióalbuma, a Pictures, amelyen utoljára dolgozott együtt Mike Batt-tel, mint kreatív csapat. A Sunday Times Rich List 2008 szerint Melua 18 millió fontos vagyonra tett szert, így ő a tizenhetedik leggazdagabb harminc évnél fiatalabb brit zenész.

Symbol opinion vote.svg megjegyzés Május 26 a grúz Függetlenség Napja, ezért gondoltam ide. Bár nagyon nem érint minket, szóval mozgatható, ha kell. – OrsolyaVirágExtracted pink rose.pngHardCandy 2008. szeptember 6., 15:52 (CEST)
Symbol opinion vote.svg megjegyzés Én inkább a Vendvidéki Köztársaság cikket tenném ide, még nem kiemelt, de ami késik nem múlik. Azonkívül annak május 29. a kikiáltási napja, ráadásul 1919-ben történt, kilencven éves kerek évforduló és kapcsolódik a magyar történelemhez. [törölt kép] DoncseczTöj njaš spor. 2008. szeptember 27., 08:55 (CEST)
OK, megegyeztünk! ;) Akkor legyen Valentin Nap, Katie-nek úgyis annyi szerelmes dala van! – OrsolyaVirágExtracted pink rose.pngHardCandy 2008. szeptember 27., 09:11 (CEST)