Volner János
Volner János | |
![]() | |
Született |
1969. szeptember 28. (53 éves) Budapest |
Párt | Huxit Párt |
Foglalkozás | politikus |
![]() A Wikimédia Commons tartalmaz Volner János témájú médiaállományokat. |
Volner János (Budapest, 1969. szeptember 28. –) jobboldali politikus, 2010 és 2018 között a Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselője, 2010–2016 között frakcióvezető-helyettese, 2012 és 2018 között a párt alelnöke, 2016 és 2018 között frakcióvezetője. 2018 októberében kilépett a Jobbikból és csatlakozott a Mi Hazánk párthoz, 2020 szeptemberében Volner Párt néven pártot indított, amit később átnevezett Huxit Párt névre.
Életpályája[szerkesztés]
18 éves kora előtt kezdett el dolgozni eladóként, munka mellett szerzett érettségit 1988-ban. 1989-től 1994-ig a rendőrség állományában dolgozott, ahol eredményessége miatt többször kitüntették és előléptették. 1994-től az üzleti életben helyezkedett el, ahol cégvezetőként a kutatás-fejlesztés, a termékgyártás és a kereskedelem területén széles körű hazai és nemzetközi tapasztalatokra tett szert. Egyetemi tanulmányait Oroszországban, a nem akkreditált[1] szentpétervári MUFO-n (Mezsdunarodnij Unyiverszityet Fundamentalnovo Obucsenyija) folytatta, 2013-ban szerzett diplomát.[2]
Közéleti tevékenysége[szerkesztés]
2007-ben az elsők között jelentkezett a frissen megalakult Magyar Gárda Mozgalom soraiba, melynek később országos szóvivője lett. 2009 óta a Jobbik tagja. Aktív szerepet vállalt a Jobbik Gazdasági kabinetjének munkájában. 2012 májusában a Jobbik alelnökének választották, amely tisztségében 2014-ben a párt választmánya megerősítette.[3]
A 2010-es országgyűlési választáson a Jobbik Pest megyei listájáról került az Országgyűlésbe, ahol a Jobbik általános frakcióvezető helyetteseként és az Országgyűlés Gazdasági és Informatikai Bizottságának alelnökeként dolgozott.[3]
A 2014-es országgyűlési választáson a Jobbik országos listájának harmadik helyéről került az Országgyűlésbe. Az Országgyűlés Vállalkozásfejlesztési Bizottságának elnöke és az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának tagja.[3] 2016-ig frakcióvezető helyettes, majd Vona Gábor lemondása után frakcióvezető.
2016-ban a Jobbik kongresszusa megerősítette alelnöki posztján. 2018-ban pártja országos listájának 2. helyéről jutott mandátumhoz.
2018. november 10-én Dúró Dóra, Apáti István és Fülöp Erik országgyűlési képviselők társaságában megalakította a Mi Hazánk frakciónak nem minősülő országgyűlési képviselői csoportját.[4]
2019. szeptember 11-én kilépett a Mi Hazánk országgyűlési képviselői csoportjából.[5]
2020. szeptember 19-én tartott sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy új ellenzéki pártot alapít Volner Párt néven és indulni kíván a 2022-es országgyűlési választásokon. Volner úgy vélekedett, hogy a választásokon sem a Fidesz, sem a baloldali összefogás nem tud majd országgyűlési többséget szerezni, ezért kisebbségi kormány alakul majd, ebben az esetben pártja lesz a „mérleg nyelve” és döntő befolyást elérve végrehajthatja programját. 2022. január 31-én bejelentette, hogy pártja nem indul a választásokon.[6]
2022. május 8-án bejelentette, hogy a Volner Pártot átnevezi Huxit Párt névre.[7] 2022 decemberétől a Külügyminisztérium külgazdasági attaséja Szingapúrban.[8]
Nős, előző házasságából két, jelenleg már felnőtt korú gyermeke született.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Olyan diplomát írt be magának államilag elismertként a jobbikos Volner, ami nem az. (Hozzáférés: 2014. augusztus 19.)
- ↑ Az Országgyűlés hivatalos honlapja
- ↑ a b c parlament.hu
- ↑ https://mihazank.hu/frakcionak-nem-minosulo-orszaggyulesi-kepviseloi-csoportot-hozott-letre-a-mi-hazank-mozgalom/
- ↑ Volner János (magyar nyelven). www.facebook.com. (Hozzáférés: 2020. március 28.)
- ↑ Nem indul a választásokon a Volner Párt, hogy ne veszélyeztesse „a kommunista utódpártok és a szélsőséges liberálisok elleni győzelmet”. telex.hu, 2022. január 31. (Hozzáférés: 2022. január 31.)
- ↑ István, Bereznay: A Volner Párt Huxit néven folytatja, kiléptetnék az országot az EU-ból (magyar nyelven). index.hu, 2022. május 8. (Hozzáférés: 2022. május 8.)
- ↑ Volner János a Magyar Gárda, a Jobbik és a Mi Hazánk után a Külügyminisztérium kötelékében folytatja (magyar nyelven). telex.hu , 2022. december 10. (Hozzáférés: 2022. december 11.)
Források[szerkesztés]
- ↑ parlament.hu: Képviselői adatlapja az Országház honlapján
- https://web.archive.org/web/20180116081119/https://www.jobbik.hu/kepviseloink/volner-janos
- A hvg.hu cikke a Volner Párt alapításáról
- Az azonnali.hu cikke a Volner Pártról
További információk[szerkesztés]
- Önéletrajza az Országház honlapján
- Önéletrajza a Jobbik honlapján
- Érez nosztalgiát a gárda iránt? Persze, Index.hu, 2016. június 21.