Vita:Torinói lepel

Az oldal más nyelven nem érhető el.
Új téma nyitása
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Legutóbb hozzászólt Sepultura 8 évvel ezelőtt a(z) Mikor Lepel a lepel témában

Pénz[szerkesztés]

Hiányolom a felsorolásból a halott szemére helyezett római pénz lenyomatát. A pénzdarab ráhelyezése állítólag szokás volt halottak eltemetésekor. zsüri 2009.06.12.

Melyik népnél? Szalakóta vita 2009. június 12., 21:26 (CEST)Válasz

Egyetlen dokumentált eset valóban nem lehet alap arra, hogy azt állítsuk, így temetkeztek a zsidók, bár az is igaz az osszáriumokba már nem kerülhettek bele. A szegények sírjai pedig meg sem őrizhették azokat az enyészet folytán. Karamazoo vita 2011. január 31., 14:56 (CET)Válasz

Vérvizsgálatnál "a festéssel való elkészítésnél kötelezően előforduló irányítottság hiánya." szerintem ezt törölni kellene. Érti ezt valaki? Szerkesztő:Breznay

Igen, én értem. Már csak azért is, mivel ez egy átvétel Víz Lászlónak a tárgyhoz tartozó alapművéből: A torinói halotti lepel és korának meghatározása - 72. oldal, a STURP vizsgálatának egyik eredménye, a festésnél előforduló ecsetvonásokra utal, nincs ilyen jellemzője a lepel foltjainak. ( Másrészt Prof dr. Pályi Gyula, a Magyar Tud, Akadémia tagjától való idézetre felesleges hivatkozni ennél a pontnál, mivel Ő nem végzett ez irányú vizsgálatot, érdemes lenne a valódi forrást megjelelölni. - Ő még azt sem tudja, miként keletkezik a C-14 izotóp, amely az egyetlen érdemi kifogás a lepel autentikussága ellen. Előadásai jobbára a korábbi eredmények vázlatos felemlegetése. Messze van a valódi polihisztor szindonológustól. ) Karamazoo vita 2011. január 31., 10:58 (CET)Válasz

Azért van még néhány más érdemi ellenvetés is... LApankuš→ 2011. január 31., 11:00 (CET)Válasz

Mindet sorra fogom venni. Karamazoo vita 2011. január 31., 14:56 (CET)Válasz

Csak ha lehet, ne olyan módon, mintha egzakt, tudományos módon megcáfolták volna őket. LApankuš→ 2011. január 31., 16:05 (CET)Válasz

elfogulatlanság[szerkesztés]

Egy kissé hiányolom. Az eleje arról szól, hogy miért eredeti. Aztán jön a vita című szakasz, ahol egy mondat után megint a szkeptikusok cáfolata következik. L András vita 2009. július 21., 18:08 (CEST)Válasz

Egyetértek, a szócikk láthatóan egyetlen forrásból merít, egyoldalúan. Ezért kiraktam az SN sablont. Hiányolom a lepel ismert történetét, mondájának korrekt leírását. Az eddig készült magyarázatokat (Leonardo Da Vincivel az élen). Hatásait a vallásos közösségre, stb. – Kavicsposta 2009. július 21., 18:17 (CEST)Válasz

Nektek majdnem mindenben igazatok van. Azonban a szkeptikusok érvei sokkal hézagosabban vannak leírva. De azt is majd megírom. Ez egy rendkívül nagy anyag és csak lassacskán tudok eleget tenni hogy teljes legyen. Szerkesztő:Breznay

A Leonardohoz fűzhető elgondolást a szócikkben megválaszoltam.Karamazoo vita 2011. február 1., 13:11 (CET)Válasz

Ez rendben is van. Csak akkor jobb lenne talán kirakni a {{tataroz}} sablont, így mindenki láthatja, hogy félkész. L András vita 2009. július 22., 16:38 (CEST)Válasz

Kedves Kavics és L András. Mindazokat a hiányokat melyeket írtatok teljesítettem. Úgy gondolom a hatásait a vallásos közösségre nem lehet megírni elfogultság nélkül, alakítsa ki ezekből az adatokból mindenki a saját vallásos vagy nem vallásos véleményét. Arra kérlek titeket - mivel a kifogások teljesítettem, de még a történet befejezése hiányzik a magyar kapcsolat és a külső hívatkozások -, hogy vegyétek le az elfogultság jelet, vagy újabb indokokat kérek miért tartjátok fennt. Üdvözlettel: Szerkesztő:Breznay

  • Offba tettem néhány kérdést, a sablon felőlem már levehető (betettem néhány szkeptikus adatot is), de mivel nem én tettem fel, várjuk meg Kavicsot vele. L András vita 2009. július 30., 19:54 (CEST)Válasz
  • Az SN sablont levettem, mert a szócikk sokat javult. Sokat dolgoztál vele az látszik, köszönet érte. Persze ezzel a szócikkel még rengeteg munka van - én is tettem 1 kérdést off-ba. Ezen kívül például ellenőrizni kell az idegen szavak helyesírását. Én átfutottam és néhány nagyon szembetűnő magyar hibát javítottam. Aztán ott van a források kérdése is, itt arra gondolok, hogy felsorolsz egy csomó könyvet - ezeket forrásként is használtad? ISBN számok a gyors visszakeresésben segítenének.

1356 utűn - Bonyolultabb ügy ez és ezért jutok it nehezen elöre- nézd meg a wikipédián és Grüll történészt. nagyon sok pontatlanság van az adatok teljesen ellentmondásosak. Pierre de Arcis személyét teljesen ellentmondásosan itélik meg ma. De talán mivel ő történész, neki lehet hinni. Szerkesztő:Breznay

Grüll úr a témában nem kompetens. Mint HIT-es és a Szent Pál akadémia tanára, cikkeiben erős elfogultsággal képviseli felekezete álláspontját. Karamazoo vita 2011. február 1., 16:35 (CET)Válasz

2002[szerkesztés]

Nem rémlik, hogy olvastam volna a 2002-es restaurálásról. SL vita 2009. augusztus 14., 22:29 (CEST)Válasz

Valószínűleg azért nem hallottál róla, mert 2002-ben kezdték a munkát és csak 2009 tavaszán fejezték be. Most 2010 tavaszán lesz először látható a "felújított" Lepel. Kicserélték a teljes alátétszövetet a középkori helyett újra (maga a Lepel-vászon erősen meg van égve, nagy lyukakkal, nem bírná el saját súlyát, ha emelnék). 82.131.210.163 (vita) 2009. szeptember 25., 19:34 (CEST)Válasz

Mit hová?[szerkesztés]

A mellette szóló érveket kéretik a mellette szóló érvek szakaszba elhelyezni, és nem az ellene szóló érvekhez! Egyébként pedig érdekes érvrendszer, hogy ha egyedül Lukács adata feleltethető meg a keresztényi elképzelésnek, akkor csak azt emlegetjük. L AndrásItt megtalálsz 2009. szeptember 25., 20:04 (CEST)Válasz

Pollenvizsgálat[szerkesztés]

Ennél a résznél hiányolom azt az infót, ami az angol verzióban benne van, hogy a svájci rendőr mintáiból dolgozott a két tudós, és a svájci rendőrre hamis bizonyítékgyártáson kapták már korábban. Notramiras vita 2009. október 8., 02:03 (CEST)Válasz

A megfogalmazott ellenvetésre a szócikkben válaszoltam.Karamazoo vita 2011. február 1., 08:36 (CET)Válasz

  • Kavics írta:

A 8. század az a 700 évek, e szerint Krisztus haláltól eltelt 667 év. Miből gondolják mégis, hogy a lepel valódi? (a valódiság alatt azt értjük Krisztusé, vagy nem?) (Kavics) Ezt az álláspontjukat az oviedói Sudariumra alapozták. A 8. század azonban még messze van Jézus korától.

  • Válasz: A legalább 800 év azt jelenti, hogy legalább olyan régi, ezt tudja biztosan állítani, ami még nem jelenti azt hogy pont 800. A legfeljebb azt jelentené, hogy régebbi nem lehet. A legalább itt azt jelenti, hogy lehet régebbi is, de azt már a tudósok nem tudják behatárolni. A beírásod vita szerű ezért beszéljük meg itt a vita lapon és utána egyezzünk meg, hogy ki milyen forrásokból tudja állítani azt, hogy ez a torinói lepelről szóló kutatási eredmény vagy az oviedoé. Akkor magam részéről kitettem a forrás hivatkozást. – Breznay vita 2010. április 25., 23:44 (CEST)Válasz

Forrás[szerkesztés]

Három bejegyzésemnek is ugyanaz a forrása. Mindháromhoz elhelyeztem (1939, 1943, 1946). Jó ez így? Vagy hogyan lehetne ezt jobban? – Kisztovita 2010. április 9., 14:57 (CEST)Válasz

Persze, így már jó, mert ellenőrizhető. A korábbi verzió azért volt kevés, mert így akármit is oda lehet tenni, senki nem tud átnyálazni több évfolyamnyi újságot egy bizonyos cikk ellenőrzésére. L András 2010. április 9., 15:59 (CEST)Válasz


Nyelvhelyesség[szerkesztés]

Többször átolvastam, én már nem látom értelmét a sablon további fennmaradásának – Breznay vita 2010. április 20., 23:27 (CEST)Válasz

Képek[szerkesztés]

A kép ami a nem ellenőrzött lapon van az izraeli torinói lepel wikipédián található. A file címe mégís angolul íródott. A fotó címét tévesen adták meg mert nem Battistuta festette, ez kiderül a nizzai Szent Lepel kápolna honlapjából. Véletlen keveredésről lehet szó mert a két kép nagyon hasonlít egymáshoz. – Breznay vita 2010. április 21., 09:38 (CEST)Válasz

1356–1453[szerkesztés]

„1356-ban II. Geoffroi de Charny halálával Marguerite de Charny örökölte, aki 1453-ban a savoyai hercegi családnak adományozta.”

Marguerite de Charny ezek szerint majdnem 100 évig élt? (végül is nincs kizárva, de nekem gyanús.) Alensha 2010. december 10., 22:59 (CET)Válasz

Javítom a hibát, és apró pontosítást teszek. Karamazoo vita 2011. január 25., 11:03 (CET)Válasz

Kiegészítéseket teszek. Karamazoo vita 2012. március 2., 18:06 (CET)Válasz

Mikor Lepel a lepel[szerkesztés]

@Laszlovszky András:Azért mielőtt rásütjük, hogy nagy kezdőbetűvel nem lehet közneveket leírni, gondoljunk arra, hogy pl. az akadémia is naggyal írható, ha egy bizonyos akadémiáról van szó. --Voxfax vita 2015. április 20., 14:25 (CEST)Válasz

@Voxfax: Az Akadémiát az AkH 188. külön nevesíti kivételként: „Csak néhány kivétel van: az Akadémia (= Magyar Tudományos Akadémia), az Opera (= Magyar Állami Operaház) stb.” --Hkoala 2015. április 20., 14:33 (CEST)Válasz

Az stb. vajon miket takarhat még? Elfogadom, hogy jelen esetben nem intézménynévről van szó, de jelző nélkül is szokás ilyenkor nagybetűvel utalni arra a bizonyos valamire. Persze, szabál' az szabál'! :)--Voxfax vita 2015. április 20., 15:24 (CEST)Válasz

Az a satöbbi azt takarja, hogy olyan esetekben, amikor egy rövid, nem hivatalos név egyértelműen azonosítja a név tulajdonosát. Ez egy szűk kör. A lepel egy olyan közszó, amit kisbetűvel kell írni. Még akkor is, ha torinói lepel, mert ez nem név, hanem megnevezés, szimpla körülírás. A szakaszcímben feltett kérdésre tehát a válasz: ez a lepel soha nem Lepel. Még akkor sem, ha egyes „kutatók” nem tudnak magyarul, és Torinói Leplet, meg Leplet emlegetnek. – LApankuš 2015. április 20., 16:08 (CEST)Válasz

Rendben van, de ebben az esetben az Opera sem egyértelmű, mivel több nyelven is használatos alak. Csak akkor hivatkozhatunk ekként rá, ha a szöveg nem hagy kétséget afelől, hogy miről van szó. Voxfax vita 2015. április 21., 07:22 (CEST)Válasz

Ez így van. Nem minden esetben alkalmazható az Opera vagy az Akadémia szó, mivel vannak rajtuk kívül más operaházak (sőt operák, amik nem is épületek vagy intézmények) és akadémiák. – LApankuš 2015. április 21., 08:47 (CEST)Válasz

A A magyar helyesírás szabályai, 12. kiadás szerint viszont a tárgyaknak is lehet nevük: 171. A tárgynevek közé tartoznak a nemzeti ereklyék, a járművek, a fegyverek, a hangszerek, a híres drágakövek stb. nevei. Jellemzőjük a nagy kezdőbetűs írás. Nemzeti ereklyék neve: Szent Jobb, Szent Korona stb. Igaz ez sem nemzeti de nevesített tárgy neve mindenképpen, így nagybetűs lett: Torinói Lepel. --SepulturaP's.box 2016. április 12., 10:01 (CEST)Válasz