Vita:Magyar hangtan

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Ha jól értelmezem a hangrendről írottakat, akkor a "csigaszív" szó helyes toldalékolása: csigaszívval, csigaszívvnak, csigaszívot ("A semleges i,í magánhangzók esetében a megelőző magánhangzó a döntő")? Gubb 2010. február 13., 16:40 (CET)

Szerintem összetett szavakra nem vonatkozik (van a csigának szíve amúgy?) Alensha 2010. február 13., 17:01 (CET)

Van nekik. A cikk sehol sem írja, hogy összetett szavak nincsenek játékban. Gubb 2010. február 13., 17:12 (CET)

U.I. Az új aláírásod miért ilyen puritán? "Ronda", mondták a régire, vagy hogy "milyen furi" tán? Gubb 2010. február 13., 17:14 (CET)

Puritán? Eddig mindenki azt mondta rá, hogy giccses, meg hogy undorítóan rózsaszín. Persze csak pasik mondták, a ti ízlésetek meg... Alensha 2010. február 13., 18:55 (CET)

  • Az eddigiekhez képest meglehetősen puritán. Se százszorszépecske gif, se hiero g(l)if, se zöld csillagocska ... egyébként szvsz a virágos volt a legjobb (szubjektíve). Gubb 2010. február 27., 12:05 (CET)

Története[szerkesztés]

Érdekes kérdést kaptam a minap: mikor és hogyan alakult ki, hogy a kettősen írt betűk hogyan alakultak ki? A konkrét kérdés a „gy” volt, hogy miért nem „dy”, és addig jutottam hogy a vizsolyi biblia már így tartalmazta, tehát jóval régebben kell keresni a megoldást. Szóval érdekes lenne egy történeti rész. --grin 2019. augusztus 14., 20:16 (CEST)

@Grin: A gy írásmódja abból ered, hogy a latin ábécé átvételekor g-vel írták (lásd Halotti beszéd), és később a többi kettősbetűben a palatálist jelölő y-t ragasztották hozzá. Az igazi kérdés a g-s írásmód eredete, mivel annak semmi köze a gy hanghoz. A g-vel írt gy hangra sok elképzelés van, mindenféle módon próbálták már magyarázni, csak jól nem. A saját verziómat fogom elmondani: a középgörögben az epszilont és iotát megelőző g betűket j-nek olvasták. (Γεώργιος → Jeórjosz) A magyarban j→gy hangváltozás volt. (Jeórjosz → György) Mivel a Γεώργιος nevet latin ábécével Georgios alakban írták, lényegében megszokássá vált, hogy az itt lévő g betűk a magyarban gy hangnak felelnek meg, így rögzülhetett a g betű a gy hang írására. A későbbiekben sem volt soha g→gy hangváltozás. Egyes idegen nevekben a g-t gy-nek olvasták, ha nem tudták, hogyan kell kiejteni, jellemző módon itt is csak az e-t és i-t megelőző g-nél fordul elő (Argilus → Árgyélus, angelus → angyal). – LADis LA ék.jpgpankuš 2019. augusztus 14., 20:39 (CEST)

"Hivatalosan" a gy hang írásmódját az olasz írás hatásának tulajdonítják. A nyest.hu-n még azt is állítják, hogy az akkori magyar hang megfelelője közelített a dzs-hez. Az újlatin nyelvek veláris hangzóinak palatalizált gyengülése e, i előtt nyilvánvaló, az azonban nem biztos, hogy létezett-e egyfajta köztes palatális mássalhangzó (ahogy ezt a Latin nyelv cikkben állítjuk). A népi újgörögben viszont láthatunk valami ehhez hasonlót: a nge, ngi ejtése [nygyi], [nygye], a ke, ki pedig [tye], [tyi]. Mindazonáltal szerintem a fentebb kifejtett verzió logikusabbnak tűnik. – MPJ vita 2019. augusztus 16., 19:23 (CEST)