The Pogues

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
The Pogues
The Pogues 1.jpg
Információk
Eredet Egyesült Királyság
Alapítva 1982
Aktív évek 19821996
2001-
Műfaj kelta punk
Kiadó WEA International, MCA, Stiff, Island, Chameleon
Tagok
Shane MacGowan
Spider Stacy
Jem Finer
James Fearnley
Andrew Ranken
Darryl Hunt
Terry Woods
Korábbi tagok
Cait O'Riordan
Phil Chevron
Joe Strummer
Dave Coulter
James McNally
Jamie Clarke

A The Pogues weboldala
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz The Pogues témájú médiaállományokat.

A The Pogues egy kelta punkot játszó londoni zenekar, amely 1982-ben alakult. A banda első frontembere Shane MacGowan volt, de 1991-ben alkoholproblémái miatt kénytelen volt elhagyni a zenekart. Az új énekes Joe Strummer, majd Spider Stacy lett. A The Pogues 1996-ban feloszlott.[1] 2001-ben újra összeálltak, és azóta rendszeresen adnak koncerteket. Új anyagot nem vettek fel, és Spider Stacy közlése szerint nem is tervezik új számok rögzítését. Zenéjükben a punkot ötvözik a hagyományos ír hangzással és hangszerekkel, például furulyával, mandolinnal és harmonikával.[2] A zenekar Pogue Mahone néven alakult, amely az ír póg mo thóin (magyarul: csókold meg a seggem!) angolos változata.[3]

Korai évek[szerkesztés]

A The Pogues leendő tagjai – az énekes MacGowan, a furulyás Peter „Spider” Stacy és a bendzsós Jem Finer – a The Millwall Chainsaws nevű zenekarban játszottak az 1970-es évek végén. MacGowan és Stacy egy 1977-es, a The Roundhouse-ban tartott Ramones-koncerten, a férfi WC-ben találkozott.[4] MacGowan ekkor a The Nips nevű bandában zenélt. A Millwall Chainsaws Stacy zenekara volt, nevüket később The New Republicansra változtatták. 1982-ben a The Nips harmonikása, James Fearnley csatlakozott MacGowanékhoz, és megalapították a Pogue Mahone-t. Először 1982. október 4-én léptek fel a londoni The Pindar of Wakefieldben.[5]

Koncert Brixtonban 2004-ben

Később csatlakozott az együtteshez a basszusgitáros Cait O’Riordan és a dobos Andrew Ranken. A banda londoni sörözőkben és klubokban lépett fel, majd megjelentette a Dark Streets of London című kislemezét.[6][7] Nagyobb ismertségre 1984-ben a The Clash előzenekaraként tett szert.[1] Nevüket – a BBC-hez érkező panaszok miatt – The Poguesra rövidítették. Első nagylemezük, a Red Roses for Me a Stiff Records kiadásában jelent meg 1984 októberében. Ismetségük tovább nőtt, amikor a népszerű televíziós műsor, a The Tube leadta a Waxie's Dargle videóját. A klip, amelyben Spider Stacy rendszeresen fejbe verte magát egy sörös tálcával, a nézők egyik kedvence lett.

1985-ben Elvis Costello segítségével sikerült felvenniük a Rum Sodomy & the Lash című lemezt. Az album címe egy híres idézet, amelyet hibásan Winston Churchillnek tulajdonítottak. A politikus állítólag ezekkel a szavakkal – rum, szodómia és korbács – jellemezte a brit haditengerészet igazi hagyományait. Az együtteshez csatlakozott Philip Chevron gitáros.[8]

A sikert az együttes nem tudta meglovagolni: visszautasították az újabb nagylemezre szóló ajánlatot, helyette inkább egy négyszámos kislemezt (Poguetry in Motion) adtak ki. Cait O’Riordan hozzáment Costellóhoz, és kilépett, helyére a Plummet Airlines és a Pride of the Cross korábbi basszusgitárosa, Darryl Hunt érkezett. Csatlakozott a több hangszeren játszó Terry Woods is. 1987-ben, kevéssel a The Dublinersszel együtt kiadott The Irish Rover után a Stiff Records tönkrement. Az együttes tagjai és O’Riordan szerepet vállalt Alex Cox Straight to Hell című filmjében.

Siker és felbomlás[szerkesztés]

1987-ben megjelent az If I Should Fall from Grace with God című lemez, rajta a kislemezen is kiadott Kirsty MacColl-Shane MacGowan duettel, a Fairytale of New Yorkkal. Ez a szám a karácsonyi csúcsszezonban első helyre került az ír, másodikra a brit listán.[9] A VH1 UK 2004-es, 2005-ös és 2006-os felmérésén is a legjobb karácsonyi dalnak választották. Beszavazták a 27 legjobb dal közé is, amely nem vezette a brit slágerlistát. 2007-ben a BBC a homoszexuálisok érzékenységére hivatkozva cenzúrázta a számot, de a közfelhábordás miatt a rendelkezést visszavonta.

2010. augusztus 1-jén Amszterdamban

A The Pogues ebben az időszakban volt kereskedelmi sikere csúcsán, viszont az alkoholproblémákkal küzdő MacGowan egyre kiszámíthatatlanabb és megbízhatatlanabb lett. 1990-ben megjelent a Hell's Ditch, majd a következő évben az együttes megvált énekesétől.[2] Helyét a The Clash volt frontembere, Joe Strummer vette át, de 1992 tavaszán őt is kirúgták. Ettől kezdve Spider Stacy énekelt. 1993-ban megjelent a Waiting for Herb, az együttes harmadik és utolsó olyan számával, a Tuesday Morninggal, amely bejutott a slágerlista első húsz helyére. Terry Woods és James Fearnley kilépett, helyükre David Coulter és James McNally érkezett. Nemsokára rossz egészsége miatt távozni kényszerült Phil Chevron is, akit Jamie Clarke helyettesített.

A banda utolsó, hetedik stúdiólemeze, a Pogue Mahone megbukott, és az együttes 1996-ban feloszlott. Shane MacGowan szerint a szakítás egyik oka az volt, hogy vita volt a tagok között a dalok politikai üzenetéről. Míg korai számaik között több is (például a Streams of Whiskey) nyilvánvalóan köztársaságpárti volt, a kilencvenes évek közepén ezt már nem akarták valamennyien vállalni.[10]

Külön utakon[szerkesztés]

A The Pogues felbomlása után Spider Stacy, Andrew Ranken és Darryl Hunt együtt játszott a The Vendettasban. Repertoárukban néhány The Pogues-szám is szerepelt. Először Ranken, majd Hunt lépett ki, utóbbi a Bish nevű zenekarban folytatta. Ranken több együttesben (Kippers, The Municipal Waterboard, The Mysterious Wheels) is játszott. Shane MacGowan még 1992-ben megalapította a Shane MacGowan and The Popes nevű bandáját, amely két lemezt is kiadott. Jem Finer 2005-ben megjelentette a Bum Steer című lemezt, James Fearnley pedig az Amerikai Egyesült Államokba költözött, ahol a The Low And Sweet Orchestra, majd a Cranky George Trio tagja lett. Philip Chevron ismét életet lehelt korábbi bandájába, a The Radiatorsba. Terry Woods The Bucks néven alapított zenekart Ron Kavanával. Később The Woods Band néven zenéltek.

Újra együtt[szerkesztés]

Az együttes, benne MacGowannel, 2001-ben ismét összeállt egy karácsonyi túrára, majd 2004 decemberében kilenc koncertet adott az Egyesült Királyságban és Írországban. Az együttes azóta aktív, felléptek többek között a Sziget Fesztiválon is.

Tagok[szerkesztés]

Jelenlegi tagok[szerkesztés]

  • Spider Stacy – ének, furulya (1982–1996, 2001–)
  • Jem Finer – bendzsó, mandolin, szakszofon, gitár, ének (1982–1996, 2001–)
  • James Fearnley – harmonika, mandolin, zongora, gitár (1982–1993, 2001–)
  • Shane MacGowan – ének, gitár, bendzsó, bodhran (1982–1991, 2001–)
  • Andrew Ranken – dob, szájharmonika, ének (1982–1996, 2001–)
  • Darryl Hunt – basszusgitár(1986–1996, 2001–)
  • Terry Woods – mandolin, gitár, ének(1986–1993, 2001–)

Korábbi tagok[szerkesztés]

  • Cait O'Riordan – basszusgitár, ének(1982–1986, 2004)
  • Philip Chevron – gitár, ének(1985–1994, 2001–2013; his death)
  • Joe Strummer – ének, gitár(1991–1992; helyettesítette Phil Chevront egy amerikai túrán 1987-ben)
  • Dave Coulter – mandolin, hegedű, ütőhangszerek, ukulele (1993–1996)
  • James McNally – harmonika, sípok, ütőhangszerek (1993–1996)
  • Jamie Clarke – gitár, ének(1994–1996)

Diszkográfia[szerkesztés]

Stúdiólemezek
  • Red Roses for Me (1984)
  • Rum Sodomy & the Lash (1985)
  • If I Should Fall from Grace with God (1988)
  • Peace and Love (1989)
  • Hell's Ditch (1990)
  • Waiting for Herb (1993)
  • Pogue Mahone (1996)
Élő albumok
  • Streams of Whiskey: Live in Leysin, Switzerland 1991 (2002)
  • The Ultimate Collection Including Live at the Brixton Academy 2001 (2005)
  • The Pogues in Paris: 30th Anniversary Concert at the Olympia (2012)
  • The Pogues Live with Joe Strummer 1991 (2013)
Válogatáslemezek
  • The Best of The Pogues (1991)
  • Essential Pogues (1991)
  • The Rest of The Best (1992)
  • The Very Best of The Pogues (2001)
  • The Ultimate Collection (2005)
  • Dirty Old Town: The Platinum Collection (2005)
  • Just Look Them Straight in the Eye and Say....POGUE MAHONE!! (2008)
  • The Very Best of The Pogues (2013)
  • 30:30: The Essential Collection (2013)
  • Pogues 30 (2013)

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b The Pogues. (Hozzáférés: 2013. november 11.)
  2. ^ a b The Pogues az Allmusicon allmusic
  3. Radio 2 – Documentaries – Pogue Mahone: The Story of the Pogues. BBC. (Hozzáférés: 2011. július 14.)
  4. Jones, Sam. „He might be a drunk and a bum but he still has that most precious of musical things – a unique and special legacy”, The Guardian, 2007. december 21. (Hozzáférés ideje: 2010. május 25.) 
  5. Shane MacGowan. Pogues.com, 1957. december 25. (Hozzáférés: 2011. július 14.)
  6. Poster : Pogue Mahone : Debut Single on Sale Here. Shanemcgowan.de. (Hozzáférés: 2014. május 19.)
  7. Newspaper cutting : Mahone Is Where The Heart Is!. Shanemcgowan.de. (Hozzáférés: 2014. május 19.)
  8. Quotes Falsely Attributed. The Churchill Centre. (Hozzáférés: 2009. december 21.)
  9. BBC News, 15 December 2005. Fairytale still the festive pick. Hozzáférés ideje: 19 December 2005.
  10. Interview from The Irish World, 21 November 1997, Tonya Henderson.

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a The Pogues című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.