Tengervíz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A tengervíz sóösszetétele
g/l %
nátrium-klorid 35 3,4
magnézium-klorid 3,8 0,37
magnézium-szulfát 1,6 0,16
kalcium-szulfát 1,2 0,12
kálium-szulfát 0,9 0,09
kalcium-karbonát 0,1 0,01
A különböző szélességi körökön elméletileg várható sótartalom a tengervíz felszínén mérve.
A víz sótartalma és fagyáspontja közti összefüggés.

A tengervíz a tengerekből vagy óceánokból származó víz. Legismertebb tulajdonsága az édesvízénél lényegesen magasabb sótartalma. Ez az érték átlagosan 35‰ (3,5%), ami azt jelenti, hogy minden liter tengervízben 35 g (főként nátrium-klorid) található oldott állapotban. A Keleti-tenger sótartalma 0,2 és 2% közötti. Legnagyobb a sótartalma a lefolyástalan beltengereknek. A Holt-tenger sótartalma eléri a 28%-ot.

A tengervíz sűrűsége 1,02 és 1,03 g/cm3 között változik. A pH értéke 7,5 és 8,4 közé esik. A hangsebesség a tengervízben kb. 1500 m/s.

Az emberi sejtek között lévő ozmotikus folyadékban a só koncentrációja csak 9‰ (fiziológiás oldat), emiatt a tengervizet ivóvízként az ember nem tudja tartósan használni. Épp ezért, hajótörötteknek jó tudni, hogy a felnőtt ember napi konyhasó-szükséglete normális körülmények között (a mérsékelt égövön) kb. 5 gramm (1 teáskanálnyi).[1] Tehát, ha a fenti érték háromszorosát vesszük, amit a szervezet még fel tud dolgozni, akkor a tengervízből naponta kb. fél litert lehet meginni, a többi vízszükségletet más forrásból, például a magunkkal vitt ívóvíztartalékból, egyéb élelmiszerekből (például, gyümölcsökből) vagy esővízből kell fedezni.

Sótartalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Alexander Marcet 1819-es mérései szerint a sótartalom összetétele független a helytől és a sótartalom arányától. Az anionok közül a leggyakoribb a klorid (55%) és a szulfát (7,7%). A kationok között a leggyakoribb a nátrium, a kalcium (1,2%), a magnézium (3,7%), és a kálium (1,1%). A maradék mennyiség 0,7%-ot tesz ki. A jódtartalomnak köszönhetően a tengerparti népeknél ritkább volt a jódhiány, mint a szárazföld belsejében. A tengervíz ionjai csak a víz elpárolgásával kristályosodnak ki, és oldékonyságuk szerint rétegekben rakódnak le.

Átlagos sótartalom esetén a tengervíz fagyáspontja -1,9 °C. A sókat az esővíz és az olvadékvíz oldja ki a talajból és a kőzetekből, majd a folyók viszik a tengerbe. A sótartalmat növeli a párolgás. A már oldhatatlan fölös só lerakódik a tengerfenéken, vagy a tenger elpárolgásával a szárazföldre kerül.

Beltengerek, sós tavak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A lefolyástalan tavakban feldúsul a sótartalom, így sós beltengerekké válnak. Ez kiugróan magas sótartalmat eredményez, lásd Holt-tenger, Nagy-sóstó 25%, Utah. Más tavakban ez a folyamat lassabb, így a Fertő-tó sótartalma 0,2 %. Mivel a tavak sekélyebbek, mint a tengerek, sótartalmuk függ a helytől, vagy időben ingadozik. Emellett a más sós, szikes talajokon kialakuló tavak is sósak lesznek. Ez ritkábban fordul elő, például Vízaknánál.

A tavakban, sós tavakban, beltengerekben oldott sók összetétele különbözik a világtengerekétől. A szulfátokban szegény vizekben feldúsulhat a kalcium. A karbonátokban gazdag tavak kémhatása erősen lúgos, és nátrontavakként emlegetik őket.

További oldott anyagok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A sók mellett a tengervíz tartalmaz oxigént, szén-dioxidot, és más légköri gázokat. A szén-dioxid feloldásával a tengervíz hozzájárul az üvegházhatás csökkentéséhez, viszont a hőmérséklet emelkedésével egyre kevesebbet képes belőle oldatban tartani. Az oldott szén-dioxid mennyiségénak növekedésével a tengervíz pH-ja csökken (a tengerek elsavasodása). A tenger növényei és más fotoszintetizáló lényei ezt a szén-dioxidot használják fel. A tenger élővilága ezt az oldott oxigént lélegzi be.

A tengervíz szerves anyagokat is oldatban tart. Ezek egy része természetes forrásból származik, más része viszont mesterséges eredetű, és szennyeződéssel került a vízbe. A szűretlen tengervíz szuszpenzióként apró részecskéket, továbbá növényi és állatik planktont tartalmaz.

Tengervízből édesvíz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Többféle eljárás létezik a tengervíz ihatóvá tételére. Lényegük, hogy annyi oldott anyagot távolítanak el, hogy a víz ihatóvá váljon. A gazdagabb forró éghajlatú országokban alkalmazzák is ezt a módszert. Egy olasz dizájner a nagyobb méretben már alkalmazott technológia alapján tervezett egy családi méretű, kerámiából elkészíthető, napenergiával működő tengervíz sótalanító edényt.[2]

Források és jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Bíró György, Lindner Károly: Tápanyagtáblázat – Táplálkozástan és tápanyag-összetétel, Medicina Könyvkiadó, Budapest, 1999, 48. old.
  2. Solar Oven Makes Clean Drinking Water from Salt Waterangol nyelvű forrás
  • Oliver Wurl: Practical guidelines for the analysis of seawater. CRC Press, Boca Raton 2009, ISBN 978-1-4200-7306-5.
  • Klaus Graßhoff, et al.: Methods of seawater analysis. Wiley-VCH, Weinheim 1999, ISBN 3-527-29589-5.

Ez a szócikk részben vagy egészben a Meerwasser című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.