Ugrás a tartalomhoz

Szövetkészítők bástyája

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szövetkészítők bástyája
OrszágRománia
TelepülésBrassó Románia
Építési adatok
Építés éve1450–1455
Típusbástya
Elhelyezkedése
Szövetkészítők bástyája (Brassó belváros)
Szövetkészítők bástyája
Szövetkészítők bástyája
Pozíció Brassó belváros térképén
é. sz. 45° 38′ 32″, k. h. 25° 35′ 52″45.642200°N 25.597700°EKoordináták: é. sz. 45° 38′ 32″, k. h. 25° 35′ 52″45.642200°N 25.597700°E
Térkép
A Wikimédia Commons tartalmaz Szövetkészítők bástyája témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

A Szövetkészítők bástyája[1] vagy Posztókészítők bástyája[2] (románul: Bastionul Postăvarilor, németül: Tuchmacherbastei) Brassó városerődítményének egyik bástyája. A hozzákapcsolódó Cserzővargák bástyájával együtt a városerőd keleti szögletének védelmét látta el. Eredetileg az aranyművesek céhe építette és látta el védelmét, majd 1646-ban a posztókészítő céh vette át. A délkeleti várfal részeként a romániai műemlékek jegyzékében a BV-II-m-A-11294.04 sorszámon szerepel.[3]

Története

[szerkesztés]

A bástyát eredetileg az aranyművesek céhe építette 1450 és 1455 között. Ezt megelőzően ezen a helyen egy kisebb torony volt, melynek alapjaira 2008-as ásatások során bukkantak rá.[4] Az aranyműves céh a város egyik legnagyobb és leggazdagabb céhe volt, vagyonukat főleg a Kárpátokon túli román fejedelemségek vezetőivel való kereskedésnek köszönhetik. Bástyájuk már kezdettől fogva a brassói városerőd egyik legerősebb védelmi pontjának számított.[5]

1521–1522-ben az északkeleti védműveket megerősítették egy második, külső fal építésével, így az Aranyművesek bástyája már nem tudta ellátni a keleti sarok védelmét. A helyzet orvoslására felépítették a patkó alakú Cserzővargák bástyáját, melynek védelmét a vörös tímárok látták el. Ennek alkalmából az Aranyművesek bástyáját is felújították. 1534-ben újraácsolták a feljárókat, 1550-ben pedig egy új szoba építéséről adnak hírt. A 17. század közepén az aranyművesek egy másik bástyát is emeltek, így 1646-ban a keleti bástya őrzését a posztókészítő céh, a város negyedik legnagyobb céhe vette át.[5][6]

A 18. század közepétől már nem töltött be védelmi szerepet, az idő és a földrengések megrongálták. 1881-ben a posztókészítők eladták a bástyát és a hozzá tartozó zwingert Michael Mutzig szalámigyárosnak. A gyáros az épületben szárította a kolbászokat, így a köznyelvben hosszú időre meghonosodott a Szalámitorony (Salamiturm) elnevezés.[5]

A romos állapotba került bástyát 1961–1962-ben megerősítették, majd 2005 és 2011 között felújították. 2012-ben egy virtuális múzeumot rendeztek be falai közt, Románia legelső ilyen létesítményét.[5] A tervezők egy ötszintes, fémből készült tornyot emeltek a bástya közepén, mely nem módosította az épület eredeti szerkezetét; a toronyban érintőképernyők mutatták be a város történelmét, és elérhetőek voltak a bástya falai mellett futó galériák is.[4] 2015-ben a múzeumot bezárták, mivel nem volt jövedelmező; a bástya belseje azóta nem látogatható.[7]

Leírása

[szerkesztés]

A délkeleti, Cenk alatti falban helyezkedik el. Ellipszis alaprajzú, 16 méteres átmérővel. Magassága 20 méter, falai az alsó részen két méter vastagságúak. A bástyát egy alacsony falszakasz kötötte össze a Csizmadiák tornyával.[8]

Egy 1562-es leírás 16 kézi puskát, 10 szakállas puskát, és három kis méretű ágyút említ. A védők helyzetét négyszintes függőfolyosó-ácsolat és lőrések segítették;[8] az ágyúk lőrései a földszinten voltak, később egyik ilyenből alakították ki a múzeum bejáratát. A bástya eredeti bejárata a város felől nyílt.[4]

Képek

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Ziegler Bálint Ágnes: Erődítményrendszer, Brassó. Romániai Magyar Lexikon, 2010. március 31. (Hozzáférés: 2018. október 22.)
  2. Kovács Lehel István: Brassó: Falak a város körül. Erdélyi Gyopár, XXIII. évf. 2. sz. (2013. március) ISSN 1583-9532
  3. Lista monumentelor istorice: Județul Brașov. Ministerul Culturii, 2015. (Hozzáférés: 2017. január 28.)
  4. a b c Ugrai 62–65. o.
  5. a b c d Nussbächer 104–108. o.
  6. Jekelius, Erich. Das Burzenland III/1 (német nyelven). Brassó: Verlag Burzenlander Sachsischen Museum, 99. o. (1928) 
  7. Wilk, Elise: Mittelalterliche Wehranlagen versperrt und verriegelt. Allgemeine Deutsche Zeitung, 2017. augusztus 11. (Hozzáférés: 2020. október 10.)
  8. a b Nussbächer, Gernot. Caietele Corona (román nyelven). Brassó: Aldus, 61. o. (2016). ISBN 9789737822949 

Források

[szerkesztés]