Szojuz–23

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szojuz–23
Repülésadatok
Ország Szovjetunió
Hívójel Radon (Радон)
Hordozórakéta R7
NSSDC ID 1976-100A
A repülés paraméterei
Start 1976. október 14.
17:39:18 UTC
Starthely Bajkonuri űrrepülőtér, 1. indítóállás
Keringések száma 32
Leszállás
ideje 1976. október 16.
17:45:53 UTC
helye Tengiz tó
Időtartam 2 nap 0 óra 6 perc 35 mp
Űrhajó tömege 6760 kg
Pálya
Pályamagasság
Föld körül 239 / 269 km
Pályahajlás
Föld körül 51,6°
Periódus
Föld körül 89,5 perc

A Szojuz–23 (7K-T/A9) (oroszul: Союз 23) szovjet háromszemélyes, kétszemélyessé átalakított szkafanderes személyszállító, szabványos rendszerben épített Szojuz űrhajó. Az űrhajó vitte vona a harmadik űrhajósokat a Szaljut–5 űrállomásra.

Küldetés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A küldetést 14 naposra tervezték, de több technikai probléma miatt félbeszakították a program végrehajtását.

Jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Központi tervező iroda CKBEM <= Центральное конструкторское бюро экспериментального машиностроения (ЦКБЕМ)> (OKB-1 <= ОКБ-1>, most OAO RKK Energiya im. SP Korolev <= ОАО РКК Энергия им. С. П. Королёва> - Központi Kísérleti Gépgyártási Tervezőiroda). Az űrhajót kis átalakítással emberes programra, teherszállításra és mentésre (leszállásra) tervezték.

1976. október 14-én a Bajkonuri űrrepülőtér indítóállomásról egy Szojuz hordozórakéta (11А511U) juttatta Föld körüli, közeli körpályára. Az orbitális egység pályája 89.5 perces, 51.6 fokos hajlásszögű, elliptikus pálya perigeuma 239 kilométer, az apogeuma 269 kilométer volt. Hasznos tömege 6760 kilogramm. Szerkezeti felépítését tekintve a Szojuz–14 napelemtáblák nélküli változatával megegyező. Összesen 2 napot, 6 percet és 35 másodpercet töltött a világűrben. Összesen 32 alkalommal kerülte meg a Földet.

A felszálláskor olyan erős volt a szél, hogy majdnem működésbe lépett a fellövést félbeszakító automatika. Az elért keringési pálya magassága alacsonyabb volt a tervezettnél. Erőteljes űzemanyagfogyasztás felhasználásával hajtottak végre pályamódosítást. Ráadásul elromlott a megközelítéshez szükséges radar elektronikája, ami meghiúsította az automatikus dokkolást.

Az űrhajó nem rendelkezett napelemekkel, csak akkumulátorokkal, az újonc űrhajósok minden nélkülözhető energiafogyasztót kikapcsoltak és a hideg kabinban, szkafanderbe öltözve várták, hogy az űrhajó kedvező pozícióba érkezzen a leszálláshoz. A fékezőrakéták rendben működtek, de a leszállás körzetében az erős szél eltérítette a leszállókabint, ami így Celinográdtól 121 km-rel délnyugatra érkezett meg a Aral-tó/Tengiz-tó jegére, ami beszakadt alatta. A külső hőmérséklet -22°C, a levegő ködös volt. A kabin hőmérséklete rohamosan csökkent. A mentést hátráltatta, hogy éjszaka volt és nem állt rendelkezésre megfelelő eszköz a kabin kiemelésére, amit csak másnap reggel tudtak megtenni. Szerencsére a tó sekély volt, így a kabin nem süllyedt el, a nyomáskiegyenlítő szelepen pedig friss levegő tudott beáramlani.

Október 16-án belépett a légkörbe, a leszállás hagyományos módon – ejtőernyős leereszkedés – történt. A szovjet űrkutatás történetének eddigi egyetlen vízre szállását hajtotta végre az Aral-tavon.

Személyzet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tartalék személyzet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Szojuz–23. lib.cas.cz. (Hozzáférés: 2013. március 15.)
  • Szojuz–23. energia.ru. (Hozzáférés: 2013. március 15.)
  • Szojuz–23. spacefacts.de. (Hozzáférés: 2013. március 15.)
  • Szojuz–23. kursknet.ru. (Hozzáférés: 2013. március 14.)
  • Szojuz–23. astronautix.com. (Hozzáférés: 2013. március 15.)
  • Szojuz–23. jamesoberg.com. (Hozzáférés: 2013. március 15.)
  • Szojuz–23. nasa.gov. (Hozzáférés: 2013. március 15.)

Elődje:
Szojuz–22

Szojuz-program
1967–1981

Utódja:
Koszmosz–869