Ugrás a tartalomhoz

Szent Tivadar (egyiptomi)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Tabennészi Szent Theodórosz
Theodórosz a Megszentelt ikonja
Theodórosz a Megszentelt ikonja
szerzetes, apát, a pachomiánus koinónia vezetője
Születése
314 vagy 316 körül
Egyiptom, valószínűleg Felső-Egyiptom
Halála
368
Egyiptom
Tisztelete
EgyházaÓkeresztény egyház, egyiptomi szerzetesi hagyomány
TisztelikKeleti ortodox egyházak
Orientális ortodox egyházak
egyes nyugati keresztény hagyományok
Szentté avatásapre-kongregációs tisztelet
Ünnepnapjamájus 16.
Jelképeiszerzetesi ruha, könyvtekercs
A Wikimédia Commons tartalmaz Tabennészi Szent Theodórosz témájú médiaállományokat.

Tabennészi Theodórosz (latin: Theodorus Tabennensis), egyházi nevein Tabennészi Szent Theodórosz vagy Szent Theodórosz a Megszentelt (314 vagy 316 körül – 368) 4. századi egyiptomi keresztény szerzetes, Pakhómiosz tanítványa és a pachomiánus koinónia egyik legfontosabb vezetője volt. A cenobita szerzetesség, vagyis a szabályozott közösségi monasztikus élet korai történetének jelentős alakja: Tabenna és Pbow monostoraihoz kapcsolódott, majd Pakhómiosz halála után döntő szerepet játszott a több monostorból álló pachomiánus közösség egységének megőrzésében.[1]

A „Megszentelt” jelzőt a keleti hagiográfiai hagyomány többféleképpen magyarázza. Egyes források szerint azért nevezték így, mert monostorában elsőként szentelték pappá; más magyarázatok aszketikus tisztaságát és a szerzetesi életben elért életszentségét hangsúlyozzák.[2] Nem azonos azzal a rövidebben ismert Egyiptomi Szent Theodórosszal, akit egyes nyugati szentnaptárak Szent Ammón tanítványaként és január 7-ei emléknappal tartanak számon.

Névhasználat és azonosítás

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A magyar Tivadar név a görög eredetű Theodórosz magyar megfelelője, de a patrisztikai és szerzetességtörténeti szakirodalomban e személyt többnyire Theodórosz, Theodorus vagy Theodore alakban említik. A „tabennészi” jelző Tabenna monostorára utal, amely a pakhómiánus szerzetesi közösségek egyik korai központja volt. A „Megszentelt” elnevezés a görög és szláv hagiográfiai hagyományból ismert.

A személy azonosítása azért fontos, mert a későbbi szentnaptárakban és népszerű szentéletrajzokban több egyiptomi Theodórosz is szerepel. A jelen szócikk tárgya Pakhómiosz tanítványa, a pachomiánus koinónia vezetője. Tőle meg kell különböztetni a január 7-én említett, Ammón tanítványaként leírt egyiptomi remetét, akiről a nyugati népszerű szentéletrajzi források csak rövid adatokat közölnek.

Theodórosz kora a keresztény szerzetesség intézményesülésének egyik meghatározó időszaka volt. A 3–4. századi Egyiptomban a remeteélet mellett kialakult a közösségi szerzetesség, amelynek legismertebb megszervezője Szent Pakhómiosz volt. A pakhómiánus szerzetesség nem egyszerűen magányos aszkéták laza csoportja volt, hanem több monostorból álló, szabályozott szerzetesi szövetség. A közösség görög eredetű elnevezése, a koinónia, közösséget vagy részesedést jelentett, és a monostorok egységére, közös fegyelmére, munkájára és lelki vezetésére utalt.[3]

A pakhómiánus koinónia jelentősége abban állt, hogy az egyiptomi szerzetességben a pusztai magány mellett tartós közösségi formát hozott létre. A szerzetesek közös szabályok szerint éltek, dolgoztak, imádkoztak és engedelmeskedtek az elöljáróknak. Ez a modell nagy hatást gyakorolt a későbbi keleti és nyugati szerzetességre is. Theodórosz e közösségi szerzetesség második nemzedékéhez tartozott: Pakhómiosz tanítványa volt, de már a koinónia fenntartásának, vezetésének és válságkezelésének feladatai is rá hárultak.

Theodórosz életének korai szakaszáról főként hagiográfiai források tudósítanak. Ezek szerint jómódú és tekintélyes családból származott, jó nevelést kapott, és már fiatalon erős aszketikus hajlamot mutatott. A Dmitrij Rosztov-féle szentéletrajzi hagyomány szerint tizenkét éves korában iskolába járt, de egy ünnepi családi lakoma látványa a földi javak mulandóságára emlékeztette; ezután a böjt, az imádság és a visszavonultság felé fordult.[4]

A hagiográfiai elbeszélés szerint Theodórosz már tizenévesen szerzetesi életre vágyott. Egy ideig egy kisebb monostorban élt, ahol hallott Pakhómiosz közösségéről és a tabennészi élet rendjéről. A hagyomány úgy írja le, hogy hosszú ideig imádkozott azért, hogy találkozhasson Pakhómiosszal, akitől a szerzetesi élet biztosabb útját remélte megtanulni.

Találkozása Pakhómiosszal

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szentéletrajzi hagyomány szerint Theodórosz egy Pakhómioszhoz tartozó szerzetes, Pecos vagy Pecsósz segítségével jutott el Tabennába. Tizennégy éves lehetett, amikor a pakhómiánus közösséghez csatlakozott.[4] A források ebben az életszakaszban különösen engedelmességét, hallgatagságát, böjtjét és Pakhómiosz iránti tanítványi ragaszkodását hangsúlyozzák.

Pakhómiosz és Theodórosz kapcsolata a pachomiánus hagyomány egyik visszatérő témája. A szentéletrajzok szerint Pakhómiosz egyszerre bátorította és szigorúan nevelte tanítványát: figyelmeztette a fölösleges beszédre, a testi panaszok túlhangsúlyozására, a rokoni kötődések túlzott keresésére és a szerzetesi fegyelem apró megsértéseire. Ezek a jelenetek a kora szerzetesi irodalom jellegzetes példázatai: azt mutatják be, hogy az engedelmesség és az önuralom nemcsak külső szabály, hanem a belső megtisztulás eszköze.

Theodórosz előbb Tabennában, majd Pbow központi monostorában töltött be vezető szerepet. A New Catholic Encyclopedia Theodóroszt a 4. századi Pbow-közösség fejének nevezi, és kiemeli, hogy Pakhómiosz előbb Tabenna közösségének atyjává, később pedig Pbow-ban saját segítőjévé tette.[5]

A források szerint Theodórosz jó szónoki képességgel és alapos szentírási ismerettel rendelkezett. Pakhómiosz olykor őt bízta meg azzal, hogy a testvéreknek tanítást mondjon. A hagiográfiai elbeszélésekben ez feszültséget is okozott, mivel néhány idősebb szerzetes nehezen fogadta el, hogy egy fiatalabb testvér tanítsa őket. Pakhómiosz azonban Theodórosz engedelmességét és lelki érettségét tekintette döntőnek, nem pusztán életkorát.

A pakhómiánus koinónia válsága

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Pakhómiosz halála után a koinónia vezetése bonyolult helyzetbe került. A hagyomány szerint Pakhómiosz nem Theodóroszt, hanem Petronioszt jelölte ki utódnak, akit kiváló megkülönböztető képességű embernek tartott. Petroniosz azonban csak rövid ideig élt, és halála előtt Horsziszioszt nevezte meg utódjának.[6]

Horszisziosz szent életű és alázatos ember volt, de vezetői elfogadottsága nem volt zavartalan. A Coptic Encyclopedia szerint a régebbi, úgynevezett „ősi testvérek” sokkal inkább Theodóroszban bíztak; Horszisziosz néhány év után belső válság és lázadás miatt visszalépett, hogy a koinónia egysége ne sérüljön. Ekkor Theodórosz lett a közösség tényleges vezetője, és mintegy tizennyolc évig állt a pachomiánus monostorok élén.[6]

Ez a folyamat mutatja Theodórosz történeti jelentőségét. Nem egyszerűen Pakhómiosz jámbor tanítványa volt, hanem olyan vezető, aki a közösségi szerzetesség első nagy intézményes válságát kezelte. A hagyomány szerint Pakhómioszhoz való hűsége, tanítói tekintélye és a testvérek iránti lelki gondoskodása segített megőrizni a koinónia egységét.

Kapcsolata Horszisziosszal

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Horszisziosz és Theodórosz viszonyát nem szabad egyszerű versengésként bemutatni. A forrásokban megjelenik az utódlási feszültség, de az is, hogy Theodórosz és Horszisziosz a koinónia egységét tekintették elsődlegesnek. Theodórosz vezetése idején Horszisziosz visszavonult, később azonban Theodórosz ismét bevonta őt a kormányzásba. Theodórosz halála után Horszisziosz újra elfoglalta vezetői helyét.[6]

Horsziszioszhoz kapcsolódik a Liber Orsiesii című latinul fennmaradt mű, amelyet Szent Jeromos fordított le. Ez a pachomiánus hagyomány egyik legfontosabb írása, és a közösségi élet, az elöljárói felelősség, az aszkézis és a közös javak kezelésének kérdéseit tárgyalja. Bár e mű nem Theodórosz írása, a koinónia válságának és a pachomiánus ideál megértésének fontos forrása.[6]

Theodórosz 368-ban halt meg. A hagiográfiai hagyomány szerint halálát a szerzetesek és Horszisziosz mély gyásszal fogadták. Ugyanez a hagyomány arról is tudósít, hogy Alexandriai Szent Atanáz vigasztaló levelet küldött a testvéreknek, amelyben Theodórosz erényeit méltatta.[4]

Lelkisége és vezetői eszménye

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Theodórosz alakját a források a pakhómiánus szerzetesi eszmény megtestesítőjeként mutatják be. A hangsúly nem pusztán a rendkívüli aszkézisen van, hanem a közösségi engedelmességen, a testvéri gondoskodáson, az elöljárói felelősségen és a Szentírás szerinti életformán.

A hagiográfiai források több olyan történetet őriztek meg, amelyekben Theodórosz saját magával szemben nagyon szigorú, másokkal szemben azonban lelki megkülönböztetéssel és vigasztalással jár el. Egy elbeszélés szerint egy szerzetestársát, aki Pakhómiosz szigorú feddése miatt távozni akart, Theodórosz úgy nyugtatta meg, hogy előbb együttérzést mutatott iránta, majd titokban Pakhómioszhoz vezette vissza. Ez a történet azt a monasztikus vezetői ideált fejezi ki, amelyben a fegyelem és a lelki orvoslás nem válik el egymástól.[4]

Theodórosz a hagiográfia szerint gyakran tanította a testvéreket, és különösen fontosnak tartotta a Szentírás ismeretét. A pakhómiánus hagyományban a tanítás nem elvont teológiai előadás volt, hanem a közösségi életet formáló buzdítás: a szerzeteseket engedelmességre, alázatra, munkára, hallgatásra, böjtre és testvéri szeretetre nevelte.

Művei és neki tulajdonított írások

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Theodórosz irodalmi hagyatéka töredékes, és a neki tulajdonított írásoknál óvatos forráskritikára van szükség. A pakhómiánus környezetben a tanítások gyakran tanítványi lejegyzésben, kopt nyelvű töredékekben, görög vagy latin közvetítéssel maradtak fenn. Ezért nem minden esetben dönthető el teljes bizonyossággal, hogy egy adott szöveg Theodórosz saját írása, általa elmondott tanítás lejegyzése vagy későbbi pakhómiánus hagyomány.

A szakirodalom Theodóroszhoz kapcsol tanításokat, leveleket és instrukciókat, amelyek a pakhómiánus irodalom körébe tartoznak. A Pachomiana Latina Jeromos fordításaiban és a kopt töredékekben őrzött anyag különösen fontos a pakhómiánus monostorok belső életének megismeréséhez.[7]

A régebbi magyar patrológiai irodalom is megemlíti Theodóroszhoz kapcsolódó kopt iratokat és Jeromos latin közvetítését, de ezek pontos azonosítása és szerzősége a modern kutatásban körültekintést igényel.[8]

Hagiográfiai hagyomány

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Theodórosz életét több későbbi hagiográfiai hagyomány is feldolgozta. A szláv és orosz egyházi hagyományban május 16-án szerepel „Theodórosz a Megszentelt, Pakhómiosz tanítványa” emlékezete. A Rosztovi Szent Dmitrij neve alatt ismert életírás részletes, lelki tanításokkal átszőtt elbeszélést ad ifjúkoráról, Tabennába érkezéséről, Pakhómiosszal való kapcsolatáról, aszkéziséről és vezetői működéséről.[4]

Ezeket a forrásokat hagiográfiai jellegük miatt nem szabad minden részletükben modern életrajzi pontossággal olvasni. Értékük elsősorban abban áll, hogy megmutatják, hogyan értelmezte a keleti keresztény szerzetesi hagyomány Theodórosz alakját: az engedelmesség, a tisztaság, a lelki megkülönböztetés és a közösségi szerzetesség védelmezőjeként.

Theodórosz tisztelete különösen a keleti keresztény hagyományokban él. A keleti ortodox naptárakban általában május 16-án emlékeznek meg róla mint Pakhómiosz tanítványáról és „a Megszenteltről”.[2] A kopt és más orientális keresztény hagyományokban a pakhómiánus szerzetesség egyik korai szentjeként tartják számon.

A nyugati szentnaptárakban több Theodórosz nevű egyiptomi szerzetes is előfordul, ezért az emléknapok és azonosítások eltérhetnek. A január 7-ei „Egyiptomi Szent Theodórosz” adatai nem azonosak automatikusan Tabennészi Theodórosz életadataival.

Theodórosz jelentősége három területen ragadható meg. Először is, a cenobita szerzetesség korai történetének egyik fontos vezetője volt: olyan időszakban őrizte meg és szervezte tovább a pakhómiánus közösséget, amikor az alapító halála után a monostorszövetség könnyen széteshetett volna. Másodszor, a szerzetesi vezetés olyan típusát képviselte, amelyben a fegyelem, a Szentírásra épülő tanítás és a testvéri vigasztalás egyszerre volt jelen. Harmadszor, alakja révén láthatóvá válik, hogy az egyiptomi szerzetesség nemcsak remeték története, hanem szervezett közösségek, szabályok, elöljárók és intézményi válságok története is.

Theodórosz élete ezért nem érthető meg pusztán magánaszketikus életformaként. A pakhómiánus koinónia vezetőjeként olyan közösségi modellt szolgált, amely a későbbi keresztény szerzetesség egyik alapformájává vált.

  1. ↑ The Coptic Encyclopedia: „Theodorus of Tabennese, Saint”, CE:2239b–2240b. A szócikk Theodóroszt a 4. századi pachomiánus közösség vezetőjeként és Pbow központi alakjaként ismerteti.
  2. 1 2 Orthodox Church in America: „Venerable Theodore the Sanctified, disciple of Venerable Pachomius the Great”, május 16-i szentéletrajz.
  3. ↑ William Harmless: Desert Christians. An Introduction to the Literature of Early Monasticism. Oxford University Press, 2004.
  4. 1 2 3 4 5 Rosztovi Szent Dmitrij: Žitija svjatych, május 16., „Theodórosz a Megszentelt, Pakhómiosz tanítványa”. A szöveg hagiográfiai forrás, ezért az ifjúkori aszketikus jeleneteket a szerzetesi eszmény irodalmi megfogalmazásaként is értelmezni kell.
  5. ↑ New Catholic Encyclopedia: „Theodorus of Tabennese, Saint”, CE:2239b–2240b.
  6. 1 2 3 4 The Coptic Encyclopedia: „Horsiesios, Saint”, CE:1257a–1258a.
  7. ↑ A. Boon: Pachomiana Latina. Règle et épîtres de s. Pachôme, épître de s. Théodore et Liber de s. Orsiesius. Louvain, 1932.
  8. ↑ Altaner Bertold: Ókeresztény irodalomtörténet (Patrologia). Szent István Társulat, Budapest, 1947, 150. o.
  • Altaner Bertold: Ókeresztény irodalomtörténet (Patrologia). Szent István Társulat, Budapest, 1947.
  • A. Boon: Pachomiana Latina. Règle et épîtres de s. Pachôme, épître de s. Théodore et Liber de s. Orsiesius. Louvain, 1932.
  • The Coptic Encyclopedia: „Theodorus of Tabennese, Saint”; „Horsiesios, Saint”.
  • William Harmless: Desert Christians. An Introduction to the Literature of Early Monasticism. Oxford University Press, 2004.
  • Philip Rousseau: Pachomius: The Making of a Community in Fourth-Century Egypt. University of California Press, 1985.
  • Armand Veilleux: Pachomian Koinonia. Vol. 1–3. Cistercian Publications, Kalamazoo, 1980–1982.
  • Rosztovi Szent Dmitrij: Žitija svjatych, május 16., Theodórosz a Megszentelt élete.

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]