Steller-tengeritehén

Steller-tengeritehén
Egy modell a Steller-tengeritehénről a londoni Természettudományi Múzeumban
Természetvédelmi státusz
Kihalt
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia) Törzs: Gerinchúrosok (Chordata) Altörzs: Gerincesek (Vertebrata) Osztály: Emlősök (Mammalia Alosztály: Elevenszülő emlősök (Theria) Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia) Öregrend: Afrotheria Rend: Tengeritehenek (Sirenia) Család: Dugongfélék (Dugongidae) Alcsalád: Hydrodamalinae Nem: Hydrodamalis Retzius, 1794 Faj: H. gigas
Tudományos név
Hydrodamalis gigas (Zimmermann, 1780)
Szinonimák
Manati balaenurus (Boddaert, 1785) Haligyna borealis (Gmelin, 1788) Hydrodamalis stelleri Retzius, 1794 Rytina cetacea (Illiger, 1815) Rhytina stellerus
Elterjedés
Elterjedési területe
Hivatkozások
Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Steller-tengeritehén témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Steller-tengeritehén témájú médiaállományokat és Steller-tengeritehén témájú kategóriát.

A Steller-tengeritehén (Hydrodamalis gigas) az emlősök (Mammalia) osztályának tengeritehenek (Sirenia) rendjébe, ezen belül a dugongfélék (Dugongidae) családjába tartozó kihalt faj.

A fajról az első – és egyetlen – részletes leírás egy hajótörést szenvedett orvos és természetbúvár, Georg Wilhelm Steller tollából származott, aki megfigyeléseit 1741-ben közölte. A híradás nyomán a helyszínre érkező hajók legénysége húsáért és zsírjáért gátlástalanul öldöste a tengeri teheneket. Steller leírása után mindössze 27 évvel az utolsó példányt is megszigonyozták, ezzel mindörökre eltüntetve a fajt a Földről.

Előfordulása

A tengeritehén a Parancsnok-szigetek körüli sekély, hideg vizek lakója volt. Csontjait megtalálták a Csendes-óceán északi részének partvidékén, ahol gyakori lehetett, délen Japánig és Kaliforniáig húzódott elterjedésének határa. Az utolsó populáció kiirtásának gyorsaságát alapul véve valószínűnek tartják, hogy eredeti elterjedési területéről a bennszülött vadászok irtották ki. Az is felmerült, hogy közvetett módon a tengeri vidrák (Enhydra lutris) számának megcsappanása is szerepet játszott a faj egyes területekről történt eltűnésében. A tengeri vidrákra szintén a bennszülöttek vadásztak, és ahol megfogyatkoztak, ott nagyon elszaporodtak a tengerisünök (Echinoidea), amelyek a tengeritehén táplálékát hozzáférhetetlenné tették. Valójában a bennszülöttek csak kis területeken irtották ki a vidrákat, a tengeritehén könnyű zsákmány volt a számukra, és valószínűleg a vidrák vadászata nélkül is teljesen kipusztították volna a fajt mindazon területekről, ahol hozzáfértek. Ezért volt lehetséges, hogy amikor Steller felfedezte a fajt, már csak lakatlan szigetek környékén volt megtalálható, és a kihalás szélére sodródott.

Megjelenése

Hossza elérte a 8-9 métert, testtömege a 8-10 tonnát.

Életmódja

Az erősen hullámzó tengerben a szikláktól és a jégtábláktól 3 centiméter vastag bőre és 20 centiméteres zsírréteg védte, egyben jó hőszigetelést is biztosítva. A nagy mennyiségű zsír felhajtóereje miatt az állat valószínűleg nem volt képes mélyre merülni (bár ezt némiképp ellensúlyozták a rendkívül nehéz, tömör csontok), és a felszín közelében található moszatokat fogyasztotta. Mivel fogai nem voltak, táplálékát az állkapcsok mélyen barázdált szarulemezeivel őrölte meg.

Képek

• 
  Csontváza oldalról
• 
  és kissé szemből
• 
  Koponyája
• 
  Gerince és bordái

Források

• A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2009. szeptember 24.)
• Mammal Species of the World. Don E. Wilson & DeeAnn M. Reeder (editors). 2005. Mammal Species of the World. A Taxonomic and Geographic Reference (3rd ed). Archiválva 2010. június 3-i dátummal a Wayback Machine-ben
• Paleobiology Database Archiválva 2009. február 19-i dátummal a Wayback Machine-ben