„Jemeljan Ivanovics Pugacsov” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
a Bot: következő módosítása: sv:Jemeljan Pugatjov |
|||
35. sor: | 35. sor: | ||
== Pugacsov irodalmi művekben és filmvásznon == |
== Pugacsov irodalmi művekben és filmvásznon == |
||
[[Fájl:USSR stamp E.Pugachev 1973 4k.jpg|thumb|right|230px|Pugacsov egy 4 kopejkás postai bélyegen, 1973]] |
[[Fájl:USSR stamp E.Pugachev 1973 4k.jpg|thumb|right|230px|Pugacsov egy 4 kopejkás postai bélyegen, 1973]] |
||
* Pugacsov történetét [[Puskin]] '''A kapitány lánya''' (''Капитанская дочка'', 1836) című történelmi regényében dolgozta fel, amelyben a [[romantika]] és [[realizmus]] elemei keverednek; a regényből '''Az orosz lázadás''' (2000) címmel orosz-francia együttműködéssel, ''Alekszandr Proskin'' rendezésében film készült.<ref>[http://www.port.hu/pls/fi/films.film_page?i_where=2&i_film_id=79932&i_city_id=3372&i_county_id=-1 A kapitány lánya című film leírása]</ref> |
* Pugacsov történetét [[Alekszandr Szergejevics Puskin|Puskin]] '''A kapitány lánya''' (''Капитанская дочка'', 1836) című történelmi regényében dolgozta fel, amelyben a [[romantika]] és [[realizmus]] elemei keverednek; a regényből '''Az orosz lázadás''' (2000) címmel orosz-francia együttműködéssel, ''Alekszandr Proskin'' rendezésében film készült.<ref>[http://www.port.hu/pls/fi/films.film_page?i_where=2&i_film_id=79932&i_city_id=3372&i_county_id=-1 A kapitány lánya című film leírása]</ref> |
||
* Puskin a '''Pugacsov felkelés története''' (''История Пугачева'', 1834) című értekezésében a lázadás előzményeit és gazdasági, szociális és politikai hátterét elemzi; |
* Puskin a '''Pugacsov felkelés története''' (''История Пугачева'', 1834) című értekezésében a lázadás előzményeit és gazdasági, szociális és politikai hátterét elemzi; |
A lap 2010. augusztus 10., 14:37-kori változata
Jemeljan Ivanovics Pugacsov (oroszul Емельян Иванович Пугачёв; 1742, Zimovejszkaja; 1775. január 21. Moszkva) doni kozák, a róla elnevezett parasztfelkelés vezetője. Voltaire az orosz Cromwellnek nevezte.
Életrajza
1770-ig az orosz hadseregben szolgált, katonaként részt vett a hétéves háborúban (1756-1763), az 1764-es lengyel hadjáratban és az orosz-török háborúban (1768-1774), ahol súlyosan megsérült. Otthagyta a hadsereget és vándorútra kelt, 1772. évi kegyetlenül levert uráli kozáklázadás hírére elment Jaik (ma Uralszk) városába, de katonaszökevényként elfogták és börtönbe zárták, majd Szibériába száműzték. Pugacsov megszökött és 1773-ban elterjesztette azt a hírt, hogy ő az elhunytnak hitt III. Péter orosz cár, aki csodával határos módon túlélte hűtlen felesége, II. Katalin gyilkossági kísérletét.
A felkelés előzményei
II. Katalin idején a nemesek jogait jelentősen kibővítették, ami önkényeskedésre adott lehetőséget. Ez különösen a jobbágyságot érintette súlyosan: a nemesek a jobbágyaikat eladhatták, mint egy rabszolgát, önkényesen deportálhatták vagy a családjuktól elszakítva, elzálogosíthatták, elárverezhették őket. Egy fiatal jobbágy lányért 10 rubelt adtak, miközben egy agárért több száz rubel is fizettek. Az újságokban a jobbágyokat a lovak, disznók és birkák mellett kínálták eladásra. Nem véletlen, hogy a 18. század második felében gyakoriak voltak a parasztlázadások Oroszországban.
Az urak egyre igényesebbek lettek és ezzel nőtt a jobbágyok iránti kereslet is. A nemesek egyre több területet foglaltak el a földeken és a Volga mentén önkényesen, saját rendeletek alapján. A cári kormányzás különösen az urali kozákokat vette célba. Az ott élő szabad parasztokat akarták jobbágyaikká tenni és igába hajtani, aminek érdekében népszámlálást tartottak, fölméréseket végeztek és kényszertoborzást hajtottak végre a cári hadsereg részére.
Ebben a feszült légkörben a hiszékeny parasztok körében egy nagyon hamis kép alakult ki Péterről. Péter cár valójában gyengejellemű és szellemileg retardált ember volt, míg a róla elterjedt legenda egy bátor, erős, bölcs férfit festett le, aki a nagy orosz nép érdekeit a szívén viselte. Pugacsov magát Péternek adta ki ugyan, de külsőleg cseppet sem hasonlított a cárra. Péter azonkívül, hogy értelmi fogyatékossággal is bírt, fizikailag is nagyon gyenge felépítésű volt és gyakran betegeskedett, ami állítólag halálát is okozta. Ezzel szemben Pugacsov életerős, keménykötésű férfiú volt, de a hamis leganda által megrajzolt Péter-képnek pontosan megfelelt, ezért csatlakoztak hozzá olyan sokan.
Bár nem Pugacsov volt az egyetlen ál-Péter, ugyanis a cár halála utáni években még három másik magát Péternek nevező személy bukkant fel, elsősorban ezeken a területeken, de róluk hamar kiderült, hogy csalók.
A parasztfelkelés
A parasztok 1773-ig vártak a legnagyobb lázadással: sokáig terjengtek hírek egy jobbágyfelszabadításról. A trónt csupán rövid ideig birtokló III. Péter szándékosan táplált ilyen és ehhez hasonló reményeket, sőt néhány rendeletet is hozott (közvetetten) a jobbágyok érdekében: elrendelte az egyházi javak szekularizációját és egyes jobbágyok állami jobbágy státuszba emelését; megtiltotta a jobbágyok eladását nem nemesek részére; megtiltotta a jobbágyok eladását bányákba és gyárakba; megkegyelmezett az óhitűeknek és vallási szakadároknak. Ezek az intézkedések fontos szerepet játszottak abban, hogy Pugacsovot azonnal elfogadták, amikor III. Péter cárnak adta ki magát.
1773. szeptember 17-én nevével ellátott kiáltványt adott ki a Jaik folyó menti kozákokhoz intézve, amelyben meghirdette a parasztháborút. Ezt további kiáltványok követték (III. Péter dekrétumait kiegészítve), amelyekben jobbágyfelszabadítást, a hadkötelesség eltörlését, az adóbeszolgáltatás feloldását és földosztást ígért a parasztoknak. A végső cél Katalin trónfosztása és egy kozák-paraszt állam megteremtése volt, melynek uralkodója az igazságos „paraszt-cár”.
A számos Pugacsov-kiáltvány közül az 1774-es cseljabinszki felhívás így hangzott:
„ | Urunk Jézus Krisztus Mindenható gondviselése készül már megszabadítani Oroszországot a jobbágymunka igája alól… Oroszország gyenge és kimerült. De, vajon kik merítették ki, kik viszik pusztulás felé? Ezt magatok is tudjátok! A nemesek birtokolják a parasztot! S bár meg vagyon írva Isten törvényeiben, miszerint úgy kell bánniuk velük, mint gyermekeikkel, a nemesek nemcsak rabszolgáiknak tekintik őket, hanem még a nyúlvadászatra tartott kutyáknál is hitványabbaknak… Akik iparhoz jutnak és manufaktúrákat alapítanak, jobbágyaikat olyan körülmények között dolgoztatják, hogy még a fegyházakban sem látni ehhez hasonlót… A szerencsétlenséget, amit a hatalom urai raktak a szegény nép vállára, sehol e világon nem tapasztalják az emberek olyan pusztító erővel, mint Oroszországban… | ” |
Érthetően sokan álltak be követői közé, nemcsak parasztok, de szabad kozákok, bányászok, fegyvergyárak és manufaktúrák munkásai (utóbbi kettőt a fegyverkészítésre alkalmazták a felkelők). Követőinek 40 százaléka a nemzetiségek közül való baskírok, tatárok és kalmükök voltak, akik a cári és keresztény iga alóli felszabadulást remélték. A mozgalom gyorsan terjedt az Ural és a Volga-vidék népei között és Szibéria egyes részein.
Pugacsov a parasztok egyszerű észjárását követte: »ha Moszkvából rossz politika jön, akkor lehetetlen, hogy ott az igazi cár ül! Tehát Pugacsov a szavahihetőbb cár. Egy igazi cártól jönnek a helyes dekrétumok, amik hasznosak!« Pugacsov ezzel a taktikával nagy népszerűségre tett szert: hamarosan tízezrek álltak mögötte. A felkelők a Gyemidov-fegyvergyár elfoglalása után jelentős felszereléshez is jutottak.
A Törökországgal is hadban álló II. Katalin akkor kezdte a lázadást komolyan venni, amikor a felszaporodott sereg bevette Orenburgot, az Ural-vidék kereskedelmi központját és a környék földesurai Moszkvába menekültek. A cárnő ekkor hatalmas összegű vérdíjat, 100 ezer rubelt tűzött ki az önjelölt cár fejére. Pugacsov Kazanyig vonult, júliusban felégette a várost, de az ottani Kremlt nem tudta bevenni. A cárnő sereget küldött ellenük, akik Pugacsov parasztokból álló csapatait a Volgánál megszorongatták. Pugacsov a doni kozákok, a csuvasok és mordvinok támogatására számított, de azok ereje már a korábbi harcokban kimerült, így nem tudták követni. A törökök elleni háború rövidesen véget ért és a frontról visszatérő csapatok nekiláttak a felkelés felszámolásához. Ennek ellenére augusztusban bevette Szaratovot és Penzát. Ezután dél felé indult, megostromolta Caricint (ma Volgográd), de a közeli Szareptánál szeptember 3-án döntő vereséget szenvedett, menekülnie kellett.
Közben Pugacsov fejére már csökkentett ötvenezer rubeles vérdíjat tűztek ki, amiért és a remélt amnesztiáért alvezérei elárulták és kiadták. A foglyul ejtett Pugacsovot Szuvorov orosz tábornok Moszkvába vitte, ahol 1775. január 21-én nyilvánosan, ötödmagával lefejezték. 1775 végén a még fogságban lévők amnesztiát kaptak. A kormányzat felismerte, hogy a peremterületeken a helyi önkényeskedés mérséklésére meg kell erősítenie hatalmát, ez volt az 1775-ös közigazgatási reform célja.
Pugacsov irodalmi művekben és filmvásznon
- Pugacsov történetét Puskin A kapitány lánya (Капитанская дочка, 1836) című történelmi regényében dolgozta fel, amelyben a romantika és realizmus elemei keverednek; a regényből Az orosz lázadás (2000) címmel orosz-francia együttműködéssel, Alekszandr Proskin rendezésében film készült.[1]
- Puskin a Pugacsov felkelés története (История Пугачева, 1834) című értekezésében a lázadás előzményeit és gazdasági, szociális és politikai hátterét elemzi;
- Szintén a parasztfelkelés történetéről szól a Pugacsov című orosz film (1978) Alekszej Szaltikov rendezésében[2]
Jegyzetek
Külső hivatkozások
- 230 éve végezték ki Pugacsovot, az orosz parasztforradalmárt 2005. január 21. 15:48
- Größter Bauernkrieg der russischen Geschichte 1773 - 1775
- Krizsán László: Benyovszky Ázsiában Terebess Kiadó, Budapest, 2003