A Karib-térség történelme

Karib-térség a spanyolok megérkezése előtt

Amikor a spanyolok 1492-ben elérték a Karib szigeteket, három fő ember csoportot találtak. Mindannyiuk Dél-Amerikából vándoroltak a szigetekre viszonylagosan a közel múltban. A kis számú ciboney indiánok (vagy Siboney) Hispaniola és Kuba észak-nyugati csücskén éltek. A Bahamákon, Nagy-Antillákon és Trinidadon az arawak indiánok települtek le. A karibok a Virgin-szigetek, a Kis-Antillák számos szigetét valamint Trinidad északnyugati részét birtokolták.

A fehér emberek letelepedésében és fennmaradásában e három indián csoportnak nagy szerepe volt. Elsőként a ciboney indiánok kb. i. e. 1500 körül jelentek meg Kuba és Hispaniola északnyugati partján. Kis csoportokban (család) éltek, s gyűjtögetéssel, halászattal, vadászattal tartották fenn magukat. Mint a többi szigeteken elő őslakók, ők is kevés ruházatot hordtak, és festettek a testüket. A telephelyeiken nem találtak semmi bizonyítékot arra, hogy növénytermesztéssel, fazekassággal vagy fegyver készítésével foglalkoztak volna. Pattintott kőeszközöket használtak.

A ciboney indiánokkal ellentétben az arawak és karib indiánok sokkal előrehaladottabb életmódot folytattak. Az arawak és karib emberek gyakran voltak kapcsolatban egymással, mindegyik csoport alapvetően hasonló anyagokat, technológiát használt, hasonló módon vadásztak, halásztak és művelték meg a földet, azonos technológiával szőtték a ruhákat, készítették az agyagedényeket és más háztartási eszközöket. Ezt az ismeretet feltehetőleg az Amazonas-medencéből hozták magukkal.

Azonban jelentős különbség volt szociális és politikai szervezeteik felépítésében s a vallás gyakorlása terén. Lehetséges azonban, hogy ezeket a különbségeket a spanyol megfigyelők eltúlozták.

Mind a két népcsoport a Dél-Amerikából magukkal hozott módszerrel tette termékennyé a földet, amely conuco néven ismert. A száraz évszak vége felé leégették a bozótot, az erdőt, hogy azt térd magasságú, 3 méter szélességű dombokká formálják. Az asszonyok hegyes botokat használva különböző gyökereket ültettek, mint például a keserű és az édes yucca (manioka), yam, nyílgyökér. Egy ilyen mesterséges dombot 10-15 évig használtak megművelésre.

Ez a módszer lehetővé tette a nagy értékű tápanyagot (keményítő és cukor) tartalmazó növények termesztését aránylag kis erőfeszítéssel. A gyökérfélék mellett ismerték még amerikai mogyorót, a paprikát, a lopótököt valamit az édes krumplit. Kisebb mennyiségű dohányt, kukoricát, babot és tököt is ültettek. Étrendjüket a helyi gyümölcsök, mint például az ananász, vagy a guava és a kesu egészítette ki.

Protein szükségletüket részben vadászattal biztosították, így a hutia, iguana, különböző madarak (galamb, papagáj), kígyók, gilisztafélék, pókok és rovarok is táplálkozásuk részét képezte. A tenger azonban sokkal gazdagabb választékot kínált mint a föld. Sokfajta vízi madár, kagyló-, rák-féleség, halak, a nagy vízi emlősök, mint például a lamantin, vagy a tengeri tehén, az óriás teknős, – melynek mind a tojása mind a húsa kedvelt étel volt, amelynek súlya néha meghaladta a 600 kg-ot is – az év minden szakában bőségesen ellátta élelemmel a sziget lakóit.

A békés arawak indiánok

A spanyolok úgy jellemezték az arawak indiánokat, mint békés, barátságos, vendégszerető és szertartásos embereket. A Nagy Antillák és a Bahama szigetek egyfajta tropikus paradicsom volt a bennszülöttek számára. Mezőgazdaságuk egyszerű, de hatékony volt, a kellemes klíma pedig szükségtelenné tette a fűtést, s olyan házak építését, amelyek védelmet nyújtanak az idő viszontagságaival szemben. Az élelmiszerről a természet gondoskodott, így az arawak emberek szabad idejükben cserepeket készítettek, kosarat fontak, pamutot szőttek, és viszonylag egyszerű kőeszközökkel igényesen kidolgozott kőszobrocskákat készítettek. Az asszonyok és férfiak festették a testüket és kedvelték az ékszereket, amelyek többnyire csontból, kagylóból, kőből, vagy aranyból készült. Az arany értékes volt számukra, mivel természetes formájában a folyók medréből mosták ki. Ezeket az arany rögöcskéket sima lemezzé alakították, nyakékek, maszkot készítéséhez használták, vagy fül- és orrkarikává formálták. Az arany díszek különösen felkeltették a spanyolok érdeklődését, s rabszolgaságba kényszerítették az őslakókat, hogy több nemesfémhez jussanak.

Arawak emberek kedvelt időtöltése volt a labdajáték, amelyet az európai futballhoz lehetne leginkább hasonlítani. Majdnem minden falunak volt egy négyszögletes pályája erre a célra. Az ünnepek és tánc is gyakori jelenség volt, de a sokkal ünnepélyesebb vallási vagy szertartásos fesztiválokat a közösség vezetője szervezte. A tánc talán még gyakoribb volt a karibok körében, akik alkohol fogyasztással kötötték egybe ezeket az ünnepeket. Az alkoholt a kukoricából, édesburgonyából és ananászléből erjesztették. Később, a spanyol hódítás után, a rutinos alkohol fogyasztás általánossá vált az arawak indiánok körében is. Mindkét törzsbeliek használtak dohányt.

Az arawak indiánoknak szervezett vallási és politikai rendszerük volt, ahol a legfőbb vezető a caciques volt, akinek hatalma csak névleges, vagy inkább tiszteletbeli volt. A szigeteken belül a területeket provinciákra, a provinciákat pedig kerületekre osztották, amelynek élén a terület főembere állt. Utasításait, parancsait minden meggondolás nélkül végre kellett hajtani.

Az awarak emberek hitték, hogy a jó és gonosz szellem megszállja az ember testét és sok más természetes tárgyat is. Keresték a szellemekkel való kapcsolatot papjaikon és sámánjaikon keresztül. Kis plasztikáik ezeket a szellemeket személyesítették meg, amelyeket zemisnek hívtak.

A harcos karibok

Karib indián család (Gabriel Stedman rajza)

A karibok kormányzata sokkal decentralizáltabb volt, mint az arawakoké. Mindegyik falu önálló volt és egy vagy több – a közösség által választott – harcos töltötte be a vezető szerepet. A karib férfiak az idejüket vadászattal, halászattal és a katonai gyakorlatokkal töltötték, míg az asszonyok végezték a többi munkát. Mindkét törzsnél szétválasztották a nemek között a munkát, de ez a munkamegosztás a karibok között sokkal merevebb volt, mint az arawak társadalomban. Mindkét esetben a nők készítették az ételeket, szőtték az öltözékeket, fonták a kosarakat és készítették cserép edényeiket, valamint karban tartották a conuco-t. Az arawak asszonyok viszonylagosan egyenlőek voltak sok területen a férjükkel, nem választották őket külön a családtól a házasság előtt. A szüzesség nem volt fontos számukra, az arawak férfiak kedvelték a gyakorlattal rendelkező asszonyokat.

A karib férfiak egy közösségben laktak s a feleségek külön éltek másik kunyhókban. Az asszonyokat úgy kezelték mint a szolgákat, akik öltöztették és etették férjeiket, takarították házukat, hordozták a terheket, s a földeken dolgoztak.

A karib ember gyakorlott csónak építők voltak, s félelem nélküli harcosok, akik szinte mindig legyőzték az arawak indiánokat, és jelentős sikereket értek el a fehérekkel szemben is. Számukra a katonai gyakorlat végzése művészetnek, vagy sportnak számított, s jelentős időt töltöttek a harcmodor fejlesztésére.

1492 után

Politikai változások a Karib-térségben 1700 után

Mivel a karibok hevesen védekeztek a rabszolgaság ellen, a spanyolok úgy írták le őket, mint vérszomjak vadak. A kifejezést kannibál a karib (spanyol karibal) szóból származtatják. Az emberi hús nem volt rendszeres az étrendjükben. A kannibalizmust mint vallási szertartást gyakorolták. A csatákban elfogott harcosokat tortúrának vetették alá, majd megölték és a legbátrabbakat elfogyasztották. A hírhedt karib vadság és kegyetlenség természetesen eltúlzott. Amikor a franciák és az angolok a Kis-Antillákon 1630 táján letelepedtek, a kezdeti időszakban a karibok barátságosak voltak, s élelmet biztosítottak az utazók számára, csak az európai támadások után váltak ellenségessé.

Forrás

• Jan Rogozinski: A Brief History of the Carribbean from the Arawak and Carib to the present (1999)

Külső hivatkozás

• http://www.raceandhistory.com/Taino/
• http://www.paradise-inn-carriacou.com/caribs.php