„Szerkesztő:Beroesz/NSZ22-2” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
aNincs szerkesztési összefoglaló
32. sor: 32. sor:
2017-ben a [[Magyar Nemzeti Bank]] Kínában tartózkodó delegációja vette fel a kapcsolatot a [[Fudan Egyetem]]mel. A felek között évekig folytak tárgyalások különböző együttműködési programokról, amelyek a magyar közvélemény ingerküszöbét nem érték el. 2020-ban szinte az egész országot meglepte a hír, hogy a Fudan Egyetem Budapesten kívánja létrehozni az első [[európa]]i központját. A megtelepedést a magyar kormány egy 550 milliárd forintba kerülő egyetemi kampusz építésével kívánta támogatni, amelyhez Kínától kívántak hitelt szerezni. Az átlagember számára nehezen értelmezhető haszonnal járó óriásberuházást a magyar társadalom idegenkedéssel fogadta, a tervezetet nem csak a jobb- és baloldali ellenzék részéről érték bírálatok, de a párton belülről kiszivárgott információk szerint a Fideszben sem értett egyet mindenki a beruházással. A bírálatok érintették a beruházás pénzügyi alapját és a kínai egyetem [[Kínai Kommunista Párt|KKP]]-kötődését. Az ellenzéki felháborodás és tiltakozás hullámai akkor csaptak igazán magasra, amikor kiderült, hogy a kormány a [[Ferencváros]]ba tervezett Diákváros területén kívánja létrehozni a kínai egyetemet.

==A népszavazás kezdeményezése===
==A népszavazás kezdeményezése==
Karácsony Gergely 2021 júliusában 5 kérdésben kezdeményezett népszavazást. A Nemzeti Választási Bizottság augusztus végén az álláskeresési járadékra és a Fudan Egyetemre vonatkozó kérdést hitelesítette, ám a bizottság döntését többen megtámadták. A Kúria 2021. december 8-án elutasította a felülvizsgálati kérelmeket, így az aláírásgyűjtés elindulhatott.<ref>{{Cite web |title=A Kúria zöld utat adott Karácsony két népszavazási kérdésének, kezdődhet az aláírásgyűjtés |url=https://telex.hu/belfold/2021/12/08/karacsony-gergely-nepszavazasi-kerdes-kuria-fudan-allaskeresesi-jaradek |work=telex |date=2021-12-08 |accessdate=2021-12-21 |language=hu}}</ref> Az NVI 2021. december 15-án adta ki az aláírásgyűjtő íveket, gyűjtési időszak alatt legalább 200 ezer érvényes aláírás megszerzése szükséges ahhoz, hogy az Országgyűlés kötelezően elrendelje a népszavazást. <ref>{{Cite web |url=https://www.valasztas.hu/sajtokozlemeny-2021/8 |title=SAJTÓKÖZLEMÉNY - Az NVI kiadta az aláírásgyűjtő íveket |accessdate=2021-12-21}}</ref>Az [[ellenzéki összefogás]] közösen gyűjt aláírásokat a népszavazási kezdeményezésért. <ref>{{Cite web |title=Menjünk tovább! - Előválasztás – Népszavazás – Kormányváltás |url=https://menjunktovabb.hu/ |work=Menjünk tovább! |accessdate=2021-12-21 |language=hu}}</ref> Az aláírásgyűjtésben részt vesz a [[Magyar Kétfarkú Kutya Párt|Magyar Kétfarkú Kutyapárt]] is.

{{csonk-szakasz}}
{{csonk-szakasz}}

A lap 2022. január 15., 22:06-kori változata

Beroesz/NSZ22-2
KezdeményezőKarácsony Gergely
Dátum2022

A 2022 ???júliusi??? népszavazás lesz a kilencedik országos népszavazás Magyarországon, az egyetlen olyan népszavazás, amelyet egy korábban lebonyolított népszavazás évében rendeztek. A szavazáson az Negyedik Orbán-kormány ellenzéke által felterjesztett, a kormány korábbi emblematikus intézkedéseit megkérdőjelező kérdésekre kell válaszolniuk.

A népszavazás háttere

Álláskeresési járadék

A 2010-től a Magyarországot irányító jobboldali kormánykoalíció működésének kezdetén igen kedvezőtlen gazdasági és pénzügyi helyzettel szembesült. A társadalomban magas volt az aktív korú inaktívak aránya, akik különböző állami szociális ellátásokon tengődtek, miközben az állam pénzügyi teherviselő képessége 2008-as gazdasági világválság miatt lecsökkent. A hivatalba lépő új kormányzat politikai céllá emelte az aktív dolgozók számának növelését és az állami szociális ellátásból élők számára kifizetett összegek csökkentését. 2011-ben a kormány számos olyan lépést tett, amelynek célja az állam szociális kiadásainak csökkentése, illetve a munkaerőpiacról korábban kiszorultak vagy kivonultak aktivizálása volt. A kormányzat "munkaalapú társadalom" szlogenben összegzett politikai célkitűzése az alacsony jövedelmű társadalmi csoportok mindennapjait megnehezítő intézkedésekben testesült meg: csökkentették a rokkantsági ellátás összegét; a korábban leszázalékoltak munkaképességét újra megvizsgálták[1]; a korkedvezményes nyugdíjat, illetve a (rendőrök és tűzoltók számára létrehozott) szolgálati nyugdíjat megszüntették[2][3]; nagyszabású és a rászorulók számára lényegében kikerülhetetlen közmunkaprogramot indítottak[4]. Az egyik legnagyobb felháborodást a munkanélkülieket ellátó segélyrendszer reformja okozta. Az új rendszer a munkanélküli-ellátás idejét Európában a legrövidebbre, mindössze három hónapra korlátozta.[5] Magyarország gazdasági és munkaerőpiaci helyzete a 2010-es évek közepére jelentősen javult, de a munkanélküli-ellátás példátlanul rövid időtartamának növelése mindvégig a kormány baloldali ellenzékének követelése és ígérete maradt. Az LMP 2012-es (sikertelen) népszavazási kezdeményezésének egyik kérdése az álláskeresési járadék időtartamának kilenc hónapra emelésére vonatkozott.[6] Az járadék meghosszabbítását az MSZP és az Együtt 2014-es [7], illetve az MSZP[8] és a Momentum mozgalom[9] 2018-as választási programja is tartalmazta. A 2020-as világjárvány újabb gazdasági válságot okozott, amely a munkanélküliség új hullámát eredményezte. Az álláskeresési járadék időtartamának megnövelésére vonatkozó régi baloldali követelés is mind népszerűbbé vált.

A Fudan-ügy

A korábbi kormányok az euroatlanti integráción keresztül képzelték el az ország beágyazódását a globalizáció rendszerébe, a Fidesz-kormányok viszont autonóm, Kelet-Európában különutasnak számító kísérletezésbe kezdtek a külkapcsolatok terén. A kulturális, tudományos és gazdasági kapcsolatok élénk építésébe kezdtek Oroszországgal, a közép-ázsiai országokkal, Törökországgal és különösen Kínával. A „keleti nyitást” a nyugatos elköteleződésű magyarországi ellenzék elutasította, az euroatlanti integráció más államai pedig gyanakvással figyelték. A keleti államokkal való együttműködés többnyire haszonnal járt Magyarország számára, azonban a legnagyobb programokat, különösen a két nagyhatalommal közösen bonyolított nagyberuházásokat több oldalról is éles kritika érte. A legtöbb bírálatot a paksi atomerőmű orosz részvétellel történő bővítése és a 150-es vasútvonal kínai hitelből történő átépítése kapta.

2017-ben a Magyar Nemzeti Bank Kínában tartózkodó delegációja vette fel a kapcsolatot a Fudan Egyetemmel. A felek között évekig folytak tárgyalások különböző együttműködési programokról, amelyek a magyar közvélemény ingerküszöbét nem érték el. 2020-ban szinte az egész országot meglepte a hír, hogy a Fudan Egyetem Budapesten kívánja létrehozni az első európai központját. A megtelepedést a magyar kormány egy 550 milliárd forintba kerülő egyetemi kampusz építésével kívánta támogatni, amelyhez Kínától kívántak hitelt szerezni. Az átlagember számára nehezen értelmezhető haszonnal járó óriásberuházást a magyar társadalom idegenkedéssel fogadta, a tervezetet nem csak a jobb- és baloldali ellenzék részéről érték bírálatok, de a párton belülről kiszivárgott információk szerint a Fideszben sem értett egyet mindenki a beruházással. A bírálatok érintették a beruházás pénzügyi alapját és a kínai egyetem KKP-kötődését. Az ellenzéki felháborodás és tiltakozás hullámai akkor csaptak igazán magasra, amikor kiderült, hogy a kormány a Ferencvárosba tervezett Diákváros területén kívánja létrehozni a kínai egyetemet.

A népszavazás kezdeményezése

Karácsony Gergely 2021 júliusában 5 kérdésben kezdeményezett népszavazást. A Nemzeti Választási Bizottság augusztus végén az álláskeresési járadékra és a Fudan Egyetemre vonatkozó kérdést hitelesítette, ám a bizottság döntését többen megtámadták. A Kúria 2021. december 8-án elutasította a felülvizsgálati kérelmeket, így az aláírásgyűjtés elindulhatott.[10] Az NVI 2021. december 15-án adta ki az aláírásgyűjtő íveket, gyűjtési időszak alatt legalább 200 ezer érvényes aláírás megszerzése szükséges ahhoz, hogy az Országgyűlés kötelezően elrendelje a népszavazást. [11]Az ellenzéki összefogás közösen gyűjt aláírásokat a népszavazási kezdeményezésért. [12] Az aláírásgyűjtésben részt vesz a Magyar Kétfarkú Kutyapárt is.

Hivatkozások

  1. 2011. évi CXCI. törvény a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról (magyar nyelven). Nemzeti Jogszabálytár. (Hozzáférés: 2022. január 14.)
  2. 2011. évi CLXVII. törvény a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról (magyar nyelven). Nemzeti Jogszabálytár. (Hozzáférés: 2022. január 14.)
  3. Vorák Attila: Újabb felfordulást ígérnek a csalódott rendvédelmisek (magyar nyelven). ORIGO, 2011. július 30. (Hozzáférés: 2022. január 14.)
  4. 2011. évi CVI. törvény a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2022. január 14.)
  5. 90 napra csökken a munkanélküli segély időtartama (magyar nyelven). HRPortál. (Hozzáférés: 2022. január 10.)
  6. Dedi P.: [Lehet más a szociális népszavazás? https://index.hu/belfold/2012/03/09/lehet_mas_a_szocialis_nepszavazas/] (magyar nyelven). INDEX, 2012. március 9. (Hozzáférés: 2022. január 14.)
  7. Visszavett föld, megszűnő TEK, nyilvános ügynöklista (magyar nyelven). ORIGO, 2013. július 16. (Hozzáférés: 2022. január 14.)
  8. Tegyünk igazságot! (magyar nyelven). MSZP. (Hozzáférés: 2022. január 14.)
  9. T. R.: Ebbe már belejött: mindent megígért választási programjában a Momentum (magyar nyelven). HVG, 2017. október 15. (Hozzáférés: 2022. január 14.)
  10. A Kúria zöld utat adott Karácsony két népszavazási kérdésének, kezdődhet az aláírásgyűjtés (magyar nyelven). telex, 2021. december 8. (Hozzáférés: 2021. december 21.)
  11. SAJTÓKÖZLEMÉNY - Az NVI kiadta az aláírásgyűjtő íveket. (Hozzáférés: 2021. december 21.)
  12. Menjünk tovább! - Előválasztás – Népszavazás – Kormányváltás (magyar nyelven). Menjünk tovább!. (Hozzáférés: 2021. december 21.)