Szerkesztő:Pharmattila/próbalap

Aktuális szerkesztési szakasz eleje

WP eredeti definíció:Az antidiuretikus hormon (ADH, adiuretin, régi elnevezés: vazopresszin) feladata, hogy a vesében fokozza a vízvisszatartást, és így segítsen a szervezetnek a megfelelő mennyiségű víz megtartásában. Hatására kevesebb víz választódik ki a vizelettel, azaz a vizelet koncentrálódik, a fajsúlya megnő.

---

A MI DEFINÍCIÓNK:

Az antidiuretikus hormon (ADH) elsődleges feladata a szervezet vízmérleg-egyensúlyának fenntartása, a víztartalom megőrzése. A kiszáradás elleni védelmet biztosító antidiuretikus hormonhatás a vese gyűjtőcsatornáiban jön létre. Az ADH fokozza a csatornák falában a NaCl-reabszorpcióját, illetve növeli a víz visszaáramlását az elővizeletből a keringésbe, aminek természetes velejárója a vizelet mennyiségének csökkenése. Az ADH ugyancsak rendelkezik egy igen erős érösszehúzó hatással is. A hormon a központi idegrendszerben neuromodulátor vagy transzmitter szerepet tölthet be, továbbá elősegíti a szocializációt és segíti tanulás folyamatát is. A polipeptid szerkezetű ADH bioszintézisének és felszabadulásának elsődleges helye a hipofízis hátsó lebenye, de kisebb mennyiségben a központi idegrendszeren kívül is termelődik.

A szakirodalomban az antidiuretikus hormonnak több elnevezése és ennek megfelelően több rövidítése is használatos. Felfedezését követően hosszú időn át kizárólagos elnevezése a vazopresszin (vasopresin) volt. Emberben az úgynevezett arginin-vazopresszin a természetes hormon, ennek rövidítése AVP. Az antidiuretikus hormon (ADH) és az AVP tehát szinonimák, de az AVP egyben a humán eredetre is utal.

Mérföldkövek az ADH felfedezésében

A vazopresszin (kezdetben ez volt az egyetlen elnevezése az ADH-nak) első hatástani vizsgálatai a 19. század végén kezdődtek. Ebben az időszakban több orvosélettani laboratóriumban vizsgáltak vágóhídi eredetű, a szarvasmarha agy különböző területeiről származó szövetkivonatokat. Így került sor többezer szarvasmarha agyalapi mirigy, majd később célzottan a neurohipofízis szövetállományából származó szövetkivonat élettani és farmakológiai vizsgálatára.

Érdekes módon a neurohipofízis-kivonatok legszembetűnőbb fiziológiás hatásai ismertté váltak, még mielőtt azok hormontermészetére gondoltak volna. Az első megfigyelések alapján megállapították, hogy a kivonatok emelik az artériás vérnyomást, amelyből a vazopresszin elnevezés is származik, és amely úgynevezett "vazopresszin hatás" elnevezéssel került be a szakirodalomba.

Ezt követően 1906-ban (a későbbi Nobel-díjas)  Henry Hallett Dale (1875–1968) angol farmakológus kísérletei mutattak rá, hogy ugyanazok a neurohipofízis-kivonatok, amelyek a vérnyomás emelkedésért felelősek, az izolált, kísérleti méhizom erős összehúzódását is eredményezik – amelyet azóta "oxitocin hatás" néven említ az orvosi irodalom. A szövetkivonatok legfontosabb (tehát a diuretikus) hatása még ekkor sem vált ismertté.

Érdekes módon csak két évtizeddel később, 1925-ben Ernest Starling és Ernest Basil Verney brit farmakológusok kísérletei nyomán derült fény arra, hogy a neurohipofízis-kivonatok csökkentik az átáramoltatott izolált vese vizeletkiválasztását és úgynevezett antidiuretikus hatást fejtenek ki a vesén. Az is ismertté vált, hogy az említetteken kívül a neurohipofízis-kivonatok a szervezet legkülönbözőbb simaizmainak kontrakcióját is előidézik. Ez utóbbiak közül említést érdemel az emlőmirigy simaizomelemeire kifejtett hatás, amely mint később kiderült, az emlősök tejürítésének lényeges faktora.

A kivonatok változatos fiziológiai hatása miatt felmerült a fiziológusokban, hogy a hatásegyüttes esetleg több anyagtól származik. És valóban, néhány évvel később 1928-ban Oliver Kamm által vezetett kutatócsoport jelentette be, hogy a neurohipofízis-kivonatok biokémiai tisztítása és frakcionálása során sikeresen izoláltak két hatásos frakciót, az antidiuretikus hatású vazopresszint és a méhizomzat kontrakcióját kiváltó oxitocint. Mindkét frakció polipeptid természetűnek bizonyult.

A további vizsgálatokból kiderült, hogy a különböző fajok neurohipofíziséből származó vazopresszin- és oxitocin-aktivitású peptidek aminosav-szekvenciája rendkívül hasonló, valamennyi 9 aminosavból álló polipeptid és molekulasúlyuk is azonos (1070). Ezt követően (1950-1953) került sor a két peptidhormon szintetikus előállítására az amerikai Vincent du Vigneaud (1901-1978) által vezetett biokémiai kutatólaborban, mely munkát kémiai Nobel-díjjal jutalmazták 1955-ben.

Később, a molekuláris biológia fejlődésével lehetővé vált különböző fajok genetikai vizsgálata, melyekből megállapítást nyert, hogy a vazopresszin, azaz ADH gén nemcsak az emlősökben, de az alacsonyabb rendű élőlényekben is megtalálható, visszamenően a vízben élő hydra-fajokig (Cnidaria). Ennek alapján ma már kimondható, hogy az ADH az egyik legősibb gének egyike, amely mintegy 700 millió éves evolúciós múltra tekint vissza.

Az ADH kémiája

A gerincesekben található természetes ADH-szerű hormonok szerkezetüket tekintve 9 aminosavból álló polipeptidek. A molekula egy 6 aminosavból felépülő ciklikus részből és a hozzákapcsolódó tripeptid láncból épül fel. Az ADH molekulában az 1. és a 6. aminosavat (mindkettő cisztein) diszulfidhíd köti össze, amelynek felbonásása a hormonhatást megszünteti. A tápcsatornában található tripszin (proteáz, fehérje bontóenzim) szintén képes inaktiválni a hormont azáltal, hogy a molekula C-terminális végén lehasít egy aminosavat. Ez a tény teszi alkalmatlanná a hormont, hogy terápiás célból (per os) szájon át alkalmazzák.

Folyt. Köv.

Kapcsolódó szócikkek

• Az emberi szervezet vízmérlege
• A szervezet folyadékterei
• Ozmolalitás
• Szomjúságérzet
• Kiszáradás

Bárszekrény

Kíváncsian várom. Esetleg a "szerelem" szócikket le lehetne úgy rövidíteni, hogy "a hormonok játéka"? Nagy felháborodás lenne belőle, de lényegében igaz, nem? misibacsi*^üzenet 2020. február 20., 07:45 (CET)

Teljesen jól látod. Erről van szó. Frappáns fogalmazás.

A Szerelem szócikkben a Biológiai, kémiai nézőpont című rész egy vicc. Röviden összefoglalva azt mondja, hogy: a szerelmes ember micsodájában az izé szintje megváltozik és akármit csinál.

Az "oxitocin centrális formája az agyban hat"...? Miért, több formája is van? Ez nekem új. Nem akarom ragozni. Nemes szándékkal íródott, aljasság lenne kiforgatnom. Referencia nincs. A forrás valamilyen bulvár lap lehet.

Nekem könnyű lenne viccet csinálni belőle de annak semi értelme nem lenne.

Miért vagyok ebben biztos?

Az agyban minden pillanatban változnak a hormon-, modulátor- és neurotranszmitter-szintek. Igen, a hormonok és transzmitterek játéka történik. Pontosan úgy, ahogy mondtad. Hogy melyik tartozik a szerelemhez és melyik az imádott uborkasaláta illatához, azt nehéz lenne megmondani. Mindenféle képalkotó technikával annyit lehet tudni, hogy mely agyterületek aktívak bizonyos érzelmekkor. Ennyi. Honnan származik az oxitocin szintjének eredménye a szócikkben? Sehonnan. Bulvár okoskodásból. Kitaláció.

Na jó. Ha már ennyit takarítasz utánam, annyit megérdemelsz, hogy bővebben belemenjek.

Még te is, aki nem dolgoztál laborban, előtted is világos, hogy ahhoz, hogy egy (akármilyen) molekula szintjét megmérjük az agyban, ahhoz szét kell verni az agyat és az agyterületeket kimetszeni, extrahálni mérni. Melyik hülye szerelmes hagyja, hogy a fejét tudományos célból szétverjék? Pont akkor, amikor boldog. Ilyen adat (ki merem jelenteni) nincs.

Igen. Lehet állatmodelleket csinálni. Néha. Vesére vagy vízterekre lehet, igen (hogy témánál maradjunk).

De most képzelj el egy szerelmes tengerimalac modellt.

Olyat lehetne csinálni, hogy az öngyilkos szerelmesek agyát összegyűjteni egy "brain bank"-ban és az agyterületek kimetszése után megnézni, hogy mely gének voltak aktívak. Ebből lehet következtetni arra, hogy volt e oxitocin termelés, vagy akármilyen más termelés azon a területen. De már ebben is találok szakmai hibák. Ilyet garantálom, hogy még nem csináltak.

Miért vagyok ebben biztos?

Ismerek valakit aki ezt depressziós öngyilkosoknál megcsinálta. Nem agyterületeken de egyedi (azaz 1 darab) sejt kimetszése után vizsgálta a gének expressziós mintázatát. A palit aki a technikát 15 évvel ezelőtt kidolgozta és publikálta már te is ismered.

Ha mégis összegyűjtesz elegendő számú szerelmes agyat a vizsgálathoz, akkor kiderül, hogy 90%-a használhatatlan, mert alkoholt ivott, mert krónikus dohányos volt, mert gyógyszert szedett,...mert,..mert,..mert.. esetleg a gyűjtés jogilag nem volt rendben és bírói döntésre meg kell semmisíteni. Volt ilyen. A világ legnagyobb agygyűjteménye (kb. 2500 darab) ment a krematóriumba.

Nehéz kenyér ez, csak a bulvártudomány halad gyorsan az agy megismerésében. Pharmattila ^vita 2020. február 20., 19:24 (CET)

---

Következik:

Oxitocin (?)

Antidiuretikus gyógyszerek.

A Kiszáradás cikk ami nagyon igényli a javítást.

Könyvtár

Bálint P.: Orvosi élettan, Budapest, Medicina, 1972, xxx. oldal.

Berg, J. M., Timoczko, J. L., Stryer, L.: Biochemistry W. H. Freeman and Company, New York, 2012. 7. kiadás, xxx oldal, ISBN 9781429229364

Brunton, L.L.: Goodman & Gilman's The Pharmacological Basis of Therapeutics. New York, McGraw-Hill Medical Publishing Division, 2006. 11. kiadás, xxxxx oldal, ISBN 0-07-142280-3

Boron, W. F., Boulpaep, E. L.: Medical physiology. Elsevier, 3. kiadás, 2012. xxxx oldal, ISBN 978-1-4557-4377-3

Costanzo, L. S., Physiology, (Board Review Series), Wolters Kluwer | Lippincott Williams & Wilkins Philadelphia, Baltimore, New York, London, Buenos Aires, Hong Kong, Sydney, Tokyo, 5. kiadás, 2011, xxx oldal, ISBN 978-0-7817-9876-1

Creighton T. E.: Proteins / Structures and molecular properties. W. H. Freeman and Company, New York, 2. kiadás. 1993. xx. oldal ISBN 0-7167-2317-4

Elődi P.: Biokémia. Akadémia Kiadó, Budapest, 1989. xx. oldal

Erdey-Grúz Tibor: Természettudományi lexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1967. xxx. kötet, xxx. oldal.

Erdey-Grúz Tibor: A fizikai kémia alapjai. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1969. 3. kiadás, xxx.oldal

Feldman, R. S., Meyer J. S., Quenzer L. F.: Principles of neuropsychopharmacology. Sinauer Associates Inc. Publishers, Sunderland, Massachusetts, 1997. xxx oldal. ISBN 0‐87893‐175‐9

Fonyó A.: Az orvosi élettan tankönyve, Medicina Könyvkiadó Zrt., Budapest, 7. kiadás, 2014. xxxx oldal. ISBN 978-963-226-504-9

Garrett, R. H., Grisham, C. M.: Biochemistry. Saunders College Publ., Harcourt Brace College Publ., 1995. xxx oldal. ISBN 0-03-009758-4

Giancoli D. C.: Physics, Principles with Applications. Upper Saddle River, New Jersey 07458, 2005. 6. kiadás, ISBN 0-13-060620-0

Guba Ferenc: Orvosi biokémia. Budapest, Medicina, 1988. 2. kiadás, xxx. oldal, ISBN 963 241 711 9

Guyton, A. G., Hall J. E.: Textbook of medical physiology, Elsevier Saunders, 2006, 11. kiadás, xxxx oldal. ISBN 978-0-7216-0240-0

Gyires K., Fürst Zs.: A farmakológia alapjai, Budapest, Medicina Könyvkiadó Zrt., 2011. 2. kiadás, xxxxx. oldal, ISBN 978 963 226 324 3

Schhott H.: A medicina krónikája. Officina Nova, 1993. 353. oldal, ISBN 963 8185 84 8

Issekutz B., Issekutz L.: Gyógyszerrendelés. Medicina Könyvkiadó, Budapest, 1979. xxx. oldal. ISBN 963 240 641 9

Kalant H. R., Roschlau W. H. E.: Principles of Medical Pharmacology. New York, Oxford, Oxford University Press, 1998. 6. kiadás, xxx. oldal, ISBN 0-19-510024-7

Katzung B. G.: Basic and Clinical Pharmacology. Norwalk, Connecticut, Appleton & Lange 1995. 6. kiadás, xxx oldal, ISBN 0-8385-0619-4

Lengyel Béla, Proszt János, Szarvas Pál: Általános és szervetlen kémia. Tankönyvkiadó, Budapest, 1967. 5. kiadás, xx–xx. oldal.

Lissák K., Tigyi A., Montskó T., Hollósi G.: Biológiai gyakorlatok. Egyetemi segédtankönyv. Medicina Könyvkiadó, Budapest, 1967. 245–246. oldal.

Lodish H., Berk S.L., Matsudaira P., Kaiser C. A., Kriger M., Scott M. P., Zipursky S. L., Darnell J. : Molecular cell biology W. H. Freeman and company, New York, 2004. 5. kiadás, xx. oldal ISBN 0-7167-4366-3

Mathews, C. K, van Holde, K. E.: Biochemistry. The Benjamin/Cummings Publishing Company, 1990. xxx oldal. Ins. ISBN 0-8053-5015-2

Minneman, K. P. Wecker, L. W. :Brody's human farmacology; Molecular to Clinical, Elsevier Mosby, 4. kiadás, 1998. xxxx. oldal. ISBN 0-323-03286-9

Nelson, D. L., Cox, M. M.: Lehninger Principales of biochemistry W. H. Freeman and Company, New York, 2008. 5. kiadás. xxxx. oldal, ISBN 978-0-7167-7108-1

Page C., Curis, M., Sutter, M., Walker, M., Hoffman, B.: Integrated Pharmacology. Mosby, Edinburgh, London, New York, Philadelphia, St. Louis, Sydney, Toronto (2002) 2. kiadás, 2002. xxx. oldal. ISBN 0 7234 3221 X

Parker P.P.: McGraw-Hill Concise Encyclopedia of Science and Technology McGraw-Hill, New York, 4. kiadás, 1998. xxx. oldal. ISBN 0-07-052659-1

Sherwood L.: Human physiology from cells to systems. Brooks/Cole Thomson Learning, Australia • Canada • Mexico • Singapore • Spain • United Kingdom • United States, 2001. 4. kiadás, xx oldal. ISBN 0-534-56826-2

Smith, C. M., Reynard, A. M.: Textbook of Pharmacology. Philadelphia, London, Toronto, Montreal, Sydney, Tokyo, W. B. Saunders Company, 1992. XXX. oldal, ISBN 0-7216-2442-1

Straub F. Brunó: Általános és szervetlen kémia orvostanhallgatók számára. Medicina Könyvkiadó, Budapest, 1967. 6. kiadás, 97–98. oldal.

Szekeres L.: Orvosi gyógyszertan. Budapest, Medicina Könyvkiadó, 1980. xxx. oldal ISBN 963-240-111-5

Szekeres László: Általános és szervetlen kémia. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1966. 3. kiadás, xxx–xxx. oldal.

Tarján Imre: Fizika orvosok és biológusok számára. Medicina Könyvkiadó, Budapest 1968. 149–150. oldal.

Voet D., Voet J. G.: Biochemistry. John Wiley & Sons, INC. New York, Chichester, Brisbane, Toronto, Singapore, 1995. 2. kiadás, xxx. oldal, ISBN 0-471-58651-X

Zubay G. L., Parson W. W., Vance D. E.: Principles of biochemistry. Wm. C. Brown Publishers Dubuque, Iowa • Melbourne, Australia • Oxford, England, 1995. xxx. oldal ISBN 978-0697241726