„9. szimfónia (Beethoven)” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
a RuIsZa átnevezte a(z) Beethoven: 9. szimfónia lapot a következő névre: 9. szimfónia (Beethoven): komolyzenei műhely által javasolt elnevezési forma |
1 forrás archiválása és 0 megjelölése halott linkként. #IABot (v2.0beta10) |
||
19. sor: | 19. sor: | ||
== További információk == |
== További információk == |
||
* scherzo.hu: [http://scherzo.hu/articles.php?article_id=9 Beethoven: IX.szimfónia] |
* scherzo.hu: [https://web.archive.org/web/20171201031858/http://scherzo.hu/articles.php?article_id=9 Beethoven: IX.szimfónia] |
||
{{Beethoven szimfóniái}} |
{{Beethoven szimfóniái}} |
A lap 2018. november 12., 11:40-kori változata
9. szimfónia | |
Zeneszerző | Ludwig van Beethoven |
Dalszövegíró | Friedrich Schiller |
Keletkezés | 1824 |
Ajánlás | III. Frigyes Vilmos porosz király |
Ősbemutató | 1824. május 7. |
Megjelenés | 1826 |
Hangnem | d-moll |
Hangszerelés | |
Tételek | 4 tétel |
A 9. (d-moll) szimfónia (op. 125.) Ludwig van Beethoven utolsó befejezett szimfóniája, amely 1824-ben készült el. Tartalmaz részleteket An die Freude című műből is (Friedrich Schiller: „Óda az Örömhöz”), melynek szövegét szólisták és kórus énekli az utolsó tételben. Ez a mű az első példa arra, hogy egy nagy zeneszerző szimfóniában énekhangot a hangszerekkel azonos szinten használ.
A szimfónia az európai klasszikus zene egyik legismertebb, és Beethoven legnagyobb, süketsége alatt komponált mesterművei között számon tartott alkotás. Kimagaslóan nagy kulturális szerepet játszik a modern társadalomban, különösen, mióta az Európai Unió a negyedik tétel egy részletét (Örömóda, szöveg nélkül) a hivatalos himnuszaként használja. Külön érdekesség még, hogy ezen mű kézirata 2003-ban 3,3 millió dollárért kelt el. A szimfónia különleges vonzereje miatt ma már az UNESCO listája szerint a világ emlékezete program részét képezi. Az 1. tétel egyfajta „őshomályból” indul. A 2. tétel haláltánchoz hasonlatos. A 3. tétel a kései Beethoven-Adagio-k nyugalmát tükrözi. A 4. tételt nem lehet leírni, hallani kell.
Története
Megírásának körülményei
Schiller Örömódája először 1796-ban az általa kiadott Thalia folyóiratban (első kötet, 1786. 1-5. füzet) jelent meg. Beethovent már hamarosan foglalkoztatta a megzenésítés gondolata. Mint ahogyan a Schillerrel és Beethovennel barátságban lévő bonni újságíró, Bartholomäus Fischenich 1793. január 26-án Charlotta von Schillernek egy Beethovennel folytatott beszélgetéséről írta: Schiller Örömódáját is feldolgozza, méghozzá minden strófáját. "Valami tökéletesre számítok, mert ahogy ismerem, nagy és kiemelkedő alkotásra törekszik".[1] Ebben az időben Beethoven már Bécsben volt. A IX. Szimfónia első vázlatai először 1815-ben a későbbi tulajdonos William Scheidéről elnevezett Scheide-vázlatkönyvbe kerültek. Az utolsó tétel (a nagy jelentőségű kórus-fináléval) hasonlít a c-moll korálfantázia (op. 80, 1808) , a "kis Kilencedik" komponálási technikájára és motívumaira, melynek fő témája viszont a Viszontszerelem (WoO 118, 1794–1794) Gottfried August Bürger szövegéből írt dalban szerepel. A kompozíció befejezésére egész 1824-ig húzódott. A negyedik tétel Beethoven bécsi Ungargasse 5. alatti lakásán készült el. Ezáltal Bécs számít az Európa-himnusz szülőhelyének. Noha Beethovent egész életében kísérte Schiller himnuszának megzenésítése, elég későn döntötte el azt, hogy a verset a IX. Szimfóniában használja fel. Vázlatok mutatják, hogy a kórussal kapcsolatos döntést csak 1823-ban hozta. Ugyanekkor, 1823 decemberében egy vázlatkönyvben még egyszer mérlegelte egy "végső eszköz" használatát. Carl Czerny, Beethoven barátja és tanítványa szerint a zeneszerző még az ősbemutató után is mérlegelte, hogy nem lenne-e jobb a kórus finálét egy tiszta instrumentális zárótételre cserélni.[2]
Ősbemutató
A IX. Szimfónia ősbemutatójára annak a koncertnek a keretében került sor, amelyet Beethoven 1824. május 7-én a Kärtnertor színházban rendezett. A koncert a Házszentelő (op. 124) nyitánnyal kezdődött, utána részletek következtek a Missa Solemnisből (op. 123). Ezután feltehetően szünet következett, majd felhangzott a IX. Szimfónia (op. 125). Az ősbemutató szólistái Henriette Sontag (szoprán), Carolina Unger (alt), Anton Haitzinger (tenor) és Joseph Seipelt (bariton) voltak. Beethoven, aki akkoriban már teljesen süket volt, a zárótételnél a közönségnek háttal állt és a szavakat az énekesek szájáról olvasta le. Az előadás után a közönség frenetikus tapsban tört ki. Sigismund Thalberg szerint, aki hallgatóság között volt, a scherzo végén Carolina Unger a teljesen süket szerzőt az ujjongó publikum felé fordította, Anton Schindler szerint erre a korál fináléjakor került sor.[3] Beethoven látta az őt felállva üdvözlő lelkes tömeget és meghajlással köszönte meg az ünneplést. Május 23-án a nagy érdeklődésre való tekintettel csekély változtatással a Hofburg báltermében megismételték a programot.
Jegyzetek
Fordítás
- Ez a szócikk részben vagy egészben a(z) 9. Sinfonie (Beethoven) című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
További információk
- scherzo.hu: Beethoven: IX.szimfónia