„Elidegenedés” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
a Robot: Automatikus szövegcsere (-Magyar Katolikus Lexikon +Magyar katolikus lexikon) |
a Kurzív tartalmú zárójelek korr., ld.: WP:BÜ |
||
| 5. sor: | 5. sor: | ||
A társadalomtudományokban alapvetően máig a marxi megközelítés az irányadó. Eszerint: az embernek létezik, létezett magához, a környezetéhez, a munkájához valamilyen a történelemben egyszer megvalósult identitása, amelyet azután valahol elveszített. Marx szerint ebben leginkább a tőkés termelési forma a ludas, amely a társadalom egyébként bonyolultnak tetsző viszonyait a végletekig lecsupaszítja, az embert elidegeníti a munkától, a másik embertől (a társadalomtól), s végül önmagától, s az ember így gyökértelenként, „idegenként” kényszerül élni, magát igen rosszul érezve ebben a világban. Ebben az értelemben ehhez a fogalomhoz kapcsolódnak az ún. életfilozófiák is (mindenekelőtt: [[Kierkegaard]] és [[Friedrich Nietzsche|Nietzsche]]), de ez legfőbb tematikája a XX. századi egzisztencializmusnak is ([[Heidegger]], [[Jean-Paul Sartre|Sartre]] és a társaik). Az elidegenedés fogalma ma is igen divatos, számos szerző használja és tárgyalja, s általában a globalizáció jelenségét is az elidegenedés további elmélyülését elősegítő folyamatként értékelik. |
A társadalomtudományokban alapvetően máig a marxi megközelítés az irányadó. Eszerint: az embernek létezik, létezett magához, a környezetéhez, a munkájához valamilyen a történelemben egyszer megvalósult identitása, amelyet azután valahol elveszített. Marx szerint ebben leginkább a tőkés termelési forma a ludas, amely a társadalom egyébként bonyolultnak tetsző viszonyait a végletekig lecsupaszítja, az embert elidegeníti a munkától, a másik embertől (a társadalomtól), s végül önmagától, s az ember így gyökértelenként, „idegenként” kényszerül élni, magát igen rosszul érezve ebben a világban. Ebben az értelemben ehhez a fogalomhoz kapcsolódnak az ún. életfilozófiák is (mindenekelőtt: [[Kierkegaard]] és [[Friedrich Nietzsche|Nietzsche]]), de ez legfőbb tematikája a XX. századi egzisztencializmusnak is ([[Heidegger]], [[Jean-Paul Sartre|Sartre]] és a társaik). Az elidegenedés fogalma ma is igen divatos, számos szerző használja és tárgyalja, s általában a globalizáció jelenségét is az elidegenedés további elmélyülését elősegítő folyamatként értékelik. |
||
Az angolszász és főleg az amerikai szociológia ettől némileg eltérően – nem annyira filozofikusan, inkább praktikusan – használja a fogalmat |
Az angolszász és főleg az amerikai szociológia ettől némileg eltérően – nem annyira filozofikusan, inkább praktikusan – használja a fogalmat ''(Alienation)''. Erre nézve máig irányadó Melvin Seeman 1959-ben az American Sociological Review-ban közzétett munkája, melyben az elidegenedés fogalmát öt különböző értelemben használja, s amerikai szociológusok és társadalomtudósok általában ma is az ő terminológiai megkülönböztetését követik. |
||
== További információk == |
== További információk == |
||
A lap 2018. november 11., 17:19-kori változata
 |
Ezt a szócikket tartalmilag és formailag is át kellene dolgozni, hogy megfelelő minőségű legyen. További részleteket a cikk vitalapján találhatsz. Ha nincs indoklás a vitalapon, bátran távolítsd el a sablont! |
 |
Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye. |
Az elidegenedés egy – főleg a kontinentális – filozófiában és társadalomtudományokban, a 19-20. század során használt fogalom. Bár előzményeit kutatva régebbi időkre jutnánk, a fogalmat a klasszikus német filozófia, főként Fichte, Hegel és Schelling (közülük is leginkább Hegel) használja előszeretettel és munkálja ki. Hozzájuk kapcsolódik Feuerbach, és Marx, utóbbi igyekszik a fogalmat a maga teljességében kidolgozni és ábrázolni. Használja a fogalmat továbbá (kisebb-nagyobb módosításokkal) Lukács, Ernst Bloch a Frankfurti iskola képviselői, kiemelten Erich Fromm.
A társadalomtudományokban alapvetően máig a marxi megközelítés az irányadó. Eszerint: az embernek létezik, létezett magához, a környezetéhez, a munkájához valamilyen a történelemben egyszer megvalósult identitása, amelyet azután valahol elveszített. Marx szerint ebben leginkább a tőkés termelési forma a ludas, amely a társadalom egyébként bonyolultnak tetsző viszonyait a végletekig lecsupaszítja, az embert elidegeníti a munkától, a másik embertől (a társadalomtól), s végül önmagától, s az ember így gyökértelenként, „idegenként” kényszerül élni, magát igen rosszul érezve ebben a világban. Ebben az értelemben ehhez a fogalomhoz kapcsolódnak az ún. életfilozófiák is (mindenekelőtt: Kierkegaard és Nietzsche), de ez legfőbb tematikája a XX. századi egzisztencializmusnak is (Heidegger, Sartre és a társaik). Az elidegenedés fogalma ma is igen divatos, számos szerző használja és tárgyalja, s általában a globalizáció jelenségét is az elidegenedés további elmélyülését elősegítő folyamatként értékelik.
Az angolszász és főleg az amerikai szociológia ettől némileg eltérően – nem annyira filozofikusan, inkább praktikusan – használja a fogalmat (Alienation). Erre nézve máig irányadó Melvin Seeman 1959-ben az American Sociological Review-ban közzétett munkája, melyben az elidegenedés fogalmát öt különböző értelemben használja, s amerikai szociológusok és társadalomtudósok általában ma is az ő terminológiai megkülönböztetését követik.
További információk
- Elidegenedés ‑ Magyar katolikus lexikon (hozzáférés: 2011. december 30.)
|
Ez a szociológiai tárgyú lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle! |