Hangszín

A hangszín a hang egy pszichoakusztikai jellemzője, ami minden olyan jellemzőt magába foglal, ami nem a hangmagasság vagy a hangosság. Eltérő hangszíne miatt halljuk más-más jellegűnek a különböző forrásból, például hegedűtől, a cimbalomtól, az egyik vagy másik embertől származó, azonos hangmagasságú (alapfrekvenciájú) hangokat. A hangszínt fizikai értelemben leginkább a hang spektruma határozza meg, emellett kisebb részt az időtartama, esetleg időbeli változása is befolyásolhatja. Leginkább a hangkeltésre használt eszköz tulajdonságai határozzák meg: a hangszernél annak anyaga, formája, megszólaltatásának módja, az emberi hang esetén a hangképzőszervek anatómiai jellemzői, a hangképzés módja.

Egy hang hallatán legtöbbször nem egyetlen frekvencia van jelen, a természetben tiszta szinuszos hangok ritkán keletkeznek (kivéve például a fütty), inkább összetett hangok jönnek létre, sokféleségük is ebből fakad. Hallásunk viszont éppen e tulajdonságukat kihasználva, hangelemzés útján képes a hangokat hangszín alapján megkülönböztetni.

• Az összetett hang elemei zenei, tehát meghatározható magasságú hang esetén az alaphang és a vele együtt rezgő felhangok. A legmélyebb, vagyis a legkisebb frekvenciájú rezgést nevezzük alaphangnak. A felhangok frekvenciája az alaphang frekvenciájának egész számú többszöröse. Az alakítja ki a végeredményként hallható hang karakterét, hangszínét, hogy a különböző felhangok milyen intenzitással vannak jelen.
• Zajszerű, nem meghatározható hangmagasságú hang esetén nemperiodikus rezgéssel állunk szemben. Ennek hangszínét szintén összetevői, részhangjai határozzák meg, de ezek nem alkotnak olyan sorozatot, mint azt a zenei hangok esetében láttuk.

Lásd még

• A hang jellemzői: hangmagasság, hangosság, hangszín
• Felhangsor
• Akusztikus kódolás

Forrás

• Szabolcsi Bence – Tóth Aladár: Zenei lexikon II. (G–N). Főszerk. Bartha Dénes. Átd. kiadás. Budapest: Zeneműkiadó. 1965.
• Balázs István: Zenei lexikon. Budapest: Corvina. 2005. ISBN 963-13-5453-9