Allativus

Az allativus (ejtsd allatívusz) (latin allatum, ami az afferre: idehozni ige participiuma ) vagy másként direktivus nyelvtani eset , amely egy adott helyhez vagy személyhez való mozgás irányát fejezi ki. Kiegészítő szerepet kap az ablatívusz mellett, kettejük közt áll az adessivus .

Sok nyelvben előfordul, például a finnugor nyelvekben, v.ö.:

- finn kirkko „templom“ → kirko-lle „templomhoz/-ba“
- finn tyttö „leány“ → tytö-lle „lányhoz“
- észt tee „utca“ → tee-le „utcához/-ba“
- észt isa „apa“ → isa-le „apához“
- magyar ház → házhoz
- magyar elnök → elnökhöz

A litván nyelvben az allatívusz egyike a négy másodlagos (azaz utólag, feltehetően finnugor befolyás révén előálló) helyhatározó eseteknek, például miškop(i) „erdőhöz/-be“, jūrosp(i) „tengerhez/-be“. A mai nyelvben mégis a múlt maradványaként él, a megfelelő formák határozóknak számítanak: például vakarop „este (mint határozó)“, velniop „ördögöt / az ördögbe is“.

A német nyelvben és hasonlóan a legtöbb indoeurópai nyelvben a funkciót elöljárós szerkezetek hordozzák:

• Ich gehe in die Schule. = Megyek az iskolába

az

• Ich gehe Schule. (allativus) helyett.

A héber nyelvben a proto-sémi tárgyesetből tényszerűen allatívusz lett.