Sinclair Spectrum

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Sinclair ZX Spectrum egy személyi számítógép volt, melyet 1982-ben bocsátott ki a Sinclair Research az Egyesült Királyságban. Mikroprocesszora, a Zilog Z80-as 3,50 MHz-en futott. Az eredeti Spectrum 16 kB vagy 48 kB memóriával (RAM) rendelkezett (a bővítéshez rendelkezésre állt kiegészítő). A gép hardverét Richard Altwasser tervezte, a szoftvert pedig Steve Vickers, aki a Sinclair BASIC-et kifejlesztő Nine Tiles Ltd-nél dolgozott. A gép formáját Rick Dickinson alkotta meg. A számítógépet eredetileg a ZX80 és ZX81 család elnevezését követve ZX82-nek kívánták hívni, ám a Sir Clive Sinclair, a gép színes képességeit hangsúlyozandó, a Spectrum nevet választotta.

ZX Spectrum
ZX Spectrum+ külső joystickillesztővel

Leírás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kijelzőként a tévét lehetett használni. Gumibillentyűin a Sinclair BASIC-kulcsszavai voltak, a gépelés könnyítése érdekében gyorsbillentyűként működve: a G billentyűt lenyomva például – programozási üzemmódban – a GOTO (menj) BASIC-utasítás jelent meg a képernyőn. A programokat és adatokat hagyományos audiokazettán lehetett tárolni. (Egy mai COD4 betöltése kb. 480 napig tartana, és kb. 7670db 90 perces kazettára férne rá.)

A Spectrum videomegjelenítési képességei megfelelőek voltak a saját idejében, bár mai szemmel nézve a felbontás igen kezdetlegesnek tűnhet. Karakteres módban 32 oszlopban 24 sor volt látható, 8 színből lehetett választani, amelyeknek normál és fényes (bright) üzemmódjuk volt, így összesen 15 árnyalat állt rendelkezésre (a fekete fényes árnyalata is fekete). Grafikus üzemmódban 256 × 192 pixeles felbontása volt, ugyanannyi színnel, mint karakteres módban. A Spectrum igen sajátos módon, egy 32 × 24-es négyzethálóban kezelte a színeket, külön a szövegtől vagy a grafikai adatoktól, de ugyanakkor egy karaktercellában továbbra is csak két színt lehetett megjeleníteni, amitől egyes játékoknál furcsa színátfolyásokat lehetett megfigyelni.

A Spectrum volt az első népszerűbb személyi számítógép az Egyesült Királyságban, hasonló jelentőségű, mint a Commodore 64 az Amerikai Egyesült Államokban (a C64 volt a fő riválisa a Spectrumnak Angliában is). Továbbfejlesztett változata jobb hanggal és grafikai képességekkel TS2068 néven jelent meg az USA-ban a Timex cég gyártásában.

Típusok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

ZX Spectrum (1982)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első Spectrumot a Sinclair 1982-ben dobra piacra, és 16 kB-os, illetve 48 kB-os memóriakiszerelésben volt kapható. Mindkét modell 16 kB ROM-mal rendelkezett, és a tulajdonosok számára a gép kis mérete és gumis billentyűzete vált emlékezetessé. A 16 K-s modellhez a hátsó bővítő interfészen keresztül egy 32 kB-os külső RAM-modult lehetett csatlakoztatni, de később egy belső, 32 kB-os RAM-bővítést is kiadtak. A belső bővítés 8 darab DRAM-ból és egy pár TTL chipből állt. Ahogy az már a ZX81 esetében is többször megtörtént, a külső RAM-bővítő könnyen kilazult, és ilyenkor a gépet gyakran figyelmeztetés nélkül kiakasztotta a lötyögő bővítő. A Zx Sinclair Spectrum összesen csak hét szín felismerésére volt képes, amit a gyártó cég a gép dobozán 7 színsávval jelzett.

1982-ben a széles nagyközönség először juthatott hozzá egy megfizethető árú és jó képességekkel rendelkező személyi számítógéphez a ZX Sinclair Spectrum alakjában. Ez a gép rövidesen igen nagy (több milliós) példányszámot ért el, és gyakorlatilag számítástechnikai forradalmat indított el, aminek a nyomai még ma is láthatók.[1]

ZX Spectrum+ (1984)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 48K-s Spectrumot a gumiharangok felett műanyag billentyűzettel, passzív hűtéssel és egy reset gombbal látták el. A doboz robusztusabb benyomást keltett, a space billentyű végre a helyére került, de a billentyűzet a műanyag gombok és a gumiharangok alatt ugyanolyan mérsékelten megbízható darab mint a ZX-81-en. Amiben tartósabbnak bizonyult, mint a gumibillentyűs Spectrum, az annyi volt, hogy a műanyaggombokról kevésbé volt hajlamos lekopni a festék.

ZX Spectrum 128K (1986)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Sinclair ZX Spectrum 128K (1986)

A 128 K-s változat volt a Sinclair cég utolsó Spectrum-modellje (bár a gépet a spanyol Investronica fejlesztette ki). Az új gép egy AY-3-812 chip révén háromcsatornás hangot, továbbá 128 kB memóriát, MIDI-csatolási lehetőséget, egy RS-232 soros portot és egy RGB-monitorkimenetet kapott.

A 128 K-s modellben egy második 16 kB-os ROM-chip is helyet kapott, amelyben az új, 128 K programszerkesztő lapult, illetve egy olyan belső memóriaegység, amely a Z80-as processzor 64 K-s memóriakorlátait tudta megkerülni.

ZX Spectrum +2 (1986)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

ZX Spectrum +2 (1986)

Nem sokkal azután, hogy 1986-ban az Amstrad megvásárolta a Sinclair Researchöt, megjelent a ZX Spectrum +2. A gép új színes szürke borítást kapott, így ránézésre is különbözött az előző Spectrumoknál megszokott feketétől. A gépházban elfért az új billenőrugós billentyűzet, két joystick-port és egy „Datacorder” névre keresztelt beépített magnetofon, akárcsak az Amstrad CPC 464-nél. A magnetofontól, billentyűzettől és gépháztól eltekintve a +2 gyakorlatilag megegyezett a 128 K-val. Angliában különböző pack-okban árulták (például: fénypisztollyal, james bond pack)

ZX Spectrum +3 (1987)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

ZX Spectrum +3 (1987)

Az Amstrad a +2-nek elkészítette egy lemezes változatát is. A 3 colos floppy meghajtót az Amstrad CPC 6128-ban is használták. A legtöbb változatban tervezési hiba miatt a hang nagyon torz volt, amelyet a 4.1-es verziójú ROM-mal javítottak ki. A Spectrum +3 volt az egyetlen ilyen gép, amelyen külső hardver nélkül futott a CP/M operációs rendszer.

A +3-ban további két 16 K-s ROM is helyet kapott, amelyek végül két 32 K-s chipen helyezkedtek el. Az egyikben a 128 K új ROM-ja futott, a másikon pedig a +3 operációs rendszere.

A mélyreható változtatások miatt több kompatibilitiási probléma is felütötte a fejét.

  • A külső csatlakozóról több érintkező is hiányzott, amitől nagyon sok külső eszköz kiakadt, bár egy ügyes szerkezettel egyes modelleknél ezen házilag lehetett javítani.
  • Egy nem létező I/O port olvasásakor többé nem az utolsó attribútumot adta vissza, amitől egyes játékok, mint például a Sabre Wulf, nem működtek.
  • A RAM-chipek időzítési konfliktusa miatt bizonyos gyors színváltások nem sikerültek.

ZX Spectrum +2A / +2B (1987)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

ZX Spectrum +2A

A +2A-t az Amstrad azért készítette, hogy homogenizálja a cég termékválasztékát. Bár a házon a „ZX Spectrum +2” szöveg szerepelt, a +2A/B könnyen megkülönböztethető az eredeti +2-től, mivel a gép háza ismét a szokásos Spectrum-fekete színt kapta.

A +2A-t az Amstrad +3 4.1-es ROM-mal ellátott változatából készítették. Az új alaplapon jelentősen csökkentették a chipek számát, mivel sokat egy új, alkalmazás-specifikus integrált áramkörbe (ASIC) vontak össze. A +2A-ból kikerült a +3 floppy meghajtója, illetve az ezzel kapcsolatos hardvereszközök, és az eredeti +2-höz hasonlóan egy belső magnetofont kapott. Az Amstrad azt tervezte, hogy egy kiegészítő lemezes meghajtót is fog majd a +2A/B-hez készíteni, de erre már nem került sor.

A +2A és B közötti különbség csupán annyi, hogy az előbbit Hongkongban, az utóbbit pedig már Tajvanon gyártották.

Klónok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Timex Sinclair 2068 (1983), a negyedik, utolsó modell

A Sinclair a Spectrum tervezési licencét átadta az amerikai Timex cégnek, amely azonban saját, nagyrészt a Spectrummal nem kompatibilis változatait készítette el.

Az Egyesült Királyságban a Miles Gordon Technology (MGT) elkészítette a Spectrum leszármazottjaként beharangozott SAM Coupét, ám addigra már az Amiga és az Atari ST olyan jelentős piaci előnyhöz jutott, hogy az MGT csődbe került.

A Spectrumnak szép számmal készültek nem licencelt klónjai, kifejezetten Kelet-Európában és Dél-Amerikában. Ezen klónok egy részét a mai napig is gyártják, például a Peters Plus Ltd. Sprinter modelljét. A szovjet/orosz klónok közé tartozik a Hobbit, a Pentagon és a Scorpion. A brazil Microdigital készítette többek között a TK-90X és a TK-95 modelleket. Romániában a Tim-S és a HC-85 klónok készültek.

Kiegészítők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Spectrum-kiegészítők közül sokat maga a Sinclair értékesített – a Spectrum megjelenésekor már volt használható nyomtató, mivel a gép a ZX81 kommunikációs protokollját örökölte. Az Interface 1 csatolásával a gép egy sztenderd RS-232-es soros portot, egy saját formátumú helyi hálózati portot és egy Microdrive csatolót kapott. (A Microdrive egy végtelenített szalagú kazettás tároló volt, amelyből az Interface 1 akár egyszerre nyolcat is tudott csatlakoztatni. A gyors, bár egy kicsit megbízhatatlan háttértárolót később a Sinclair QL-ben is használták – és bár a két eszköz elektronikailag megegyezett, a QL által használt fájlformátum logikailag különbözött a Spectrumétól.) A Sinclair emellett elkészítette az Interface 2-t, amely két joystickporttal és egy ROM-kártya-porttal bővítette a Spectrum képességeit.

Az angol piacon a hivatalos Sinclair-kiegészítők mellett még számtalan illesztőt lehetett kapni. A leghíresebbek közé tartozik a Kempston joystickillesztő, a Currah Microspeech beszédszintetizátor és a Romantic Robot Multiface nevű memórialementő és disassembler egysége. Többféle lemezmeghajtót is lehetett csatlakoztatni, például a Miles Gordon-féle DISCiPLE és PlusD egységeket. Az 1980-as évek közepe felé Nagy-Britanniában a Micronet800 cég egy Prestel névre keresztelt online hálózati szolgáltatást indított be, amelyhez ZX Spectrumokat lehetett csatlakoztatni. A szolgáltatás bizonyos szempontokból az internethez is hasonlítható volt, de zárt szabványokon alapult, és használatáért előfizetési díjat számoltak fel.

Szoftver[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Spectrum családhoz több mint 20 000 programot lehetett használni. A gép hardverkorlátai ellenére a szoftverválaszték meglehetősen széles körű volt – léteztek fordítóprogramok, szövegszerkesztők, adatbáziskezelők, rajzprogramok és természetesen játékok. A mai kor leghíresebb játékfejlesztői közül többen a ZX Spectrumon kezdték el az azóta magasra ívelt pályafutásukat:

A Spectrumra írt szoftvereket audiokazettákon terjesztették. A szoftvert változó magasságú hangokkal képezték le, és egy program betöltése hangra hasonlított egy mai modem által kiadott hangokra. Egy átlagos 48 K-s program nagyjából 5 perc alatt töltődött be. A Spectrumot úgy tervezték, hogy szinte bármilyen kazettás magnetofonnal működjön, és az eltérő hangminőségek ellenére a programok betöltése meglehetősen megbízható volt.

A kazettákon túl a szoftvereket forráskód formájában a nyomtatott médiában, magazinokban vagy könyvekben is terjesztették. A forrás nagyrészt a Spectrum saját BASIC programozási nyelvében volt – az olvasó aprólékosan begépelte a programot, kazettára mentette és később is felhasználhatta. A BASIC-ben írt programok általában egyszerűbbek és lassabbak voltak a gépi kódban írtaknál, és általában csak legfeljebb kezdetleges grafikával rendelkeztek.

Magyarországon és más kelet-európai országokban emellett egyes Spectrum-programokat a informatikával foglalkozó műsorok a televízión keresztül sugároztak – ilyenkor a tévékészülék fülhallgatójára lehetett egyenesen rádugni a Spectrumot vagy egy felvételre állított magnetofont, és az adás végén hangjelként leadott programokat lehetett a gépbe beolvasni vagy magnetofonra venni. (Hazánkban ez 1986-tól pár évig volt, nem csak tévé hangcsatornáján, hanem rádión keresztül is. Először egy kis teljesítményű adóval Budapesten, majd a 3. műsorban [Bartók, az OIRT sávban].)

Mivel a kazetták élettartama korlátozott, az utóbbi években a spectrumos szoftverek nagy részét bedigitalizálták és letölthetővé tették. A programok digitalizálásához használt szoftverek közül a legnépesebb talán a Taper, mivel segítségével egy egyszerű magnetofont lehet egy Sound Blaster kártya bemenetéhez kapcsolni. Régebbi gépeknél még egy házi készítésű párhuzamos port átalakítót is lehetett használni. A digitális formátumú Spectrum-programot ezután a manapság használt platformok szinte mindegyikére elkészített emulátorral lehet lefuttatni.

A Spectrumnak a mai napig is széles körben vannak rajongói. Mivel a gép viszonylag olcsó és könnyen programozható volt, a mai kor sok programozója és technológia iránti rajongója a Spectrummal kezdte, ezért még most is nosztalgiával emlékezik vissza a „régi szép időkre”. A Spectrum hardverkorlátai különleges kreativitást követeltek meg a játékíróktól, ezért egyes Spectrum-játékok még a mai világban is élvezhetőek.


Műszaki adatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • CPU
  • Memória
    • 16 KB ROM (BASIC: Spectrum 48K, +)
    • 32 KB ROM (BASIC, Editor: Spectrum 128K, +2)
    • 64 KB ROM (BASIC, Editor, szintaktikai ellenőrzés, DOS: Spectrum +3, +2A, +2B)
    • 48 KB RAM (Spectrum 48K, +)
    • 128 KB RAM (Spectrum 128K, +2, +3, +2A, +2B)
  • Képernyő
    • Szöveges üzemmódban: 32 × 24 karakter
    • Grafikai üzemmódban: 256 × 192 pixel, 15 szín (8 × 8 pixelenként két szín)
  • Hang
    • Csipogó (1 csatorna, 5 oktáv: Spectrum 16/48/+-nál belső hangszóró, a többieknél a tévékimeneten át)
    • AY-3-8912 chip (3 csatorna, 7 oktáv: Spectrum 128, +2, +2A, +3)
  • I/O
    • Z80 busz (ki/be)
    • Magnetofon (audio, ki/be)
    • RF modulátoros televízió (ki)
    • Külső numerikus keypad (csak a spanyol Spectrum 128-nál)
    • RS-232, MIDI kimenet, RGB kimenet, joystick: Spectrum 128, +2, +2A, +3)
  • Háttértároló
    • Külső kazettás magnetofon
    • Beépített magnetofon (Spectrum +2, +2A)
    • Beépített 3" floppymeghajtó (Spectrum +3)

Kapcsolódó szócikk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarul[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Angolul[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Oroszul[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. BBC News. „How the Spectrum began a revolution”, British Broadcasting Corporation of Broadcasting House, 2007. április 23. „The Spectrum's reign as the UK's most popular computer was brief but its legacy and the affection in which it is held remains to this day.”