Servius Tullius
| Servius Tullius | |
 | |
| Született | i. e. 6. század Róma |
| Elhunyt | Róma |
| Állampolgársága | római |
| Házastársa |
|
| Gyermekei |
|
| Szülei | Ocrisia Tullius |
| Foglalkozása | ókori római politikus |
| Tisztsége | római király (i. e. 578 – i. e. 534) |
| Halál oka | emberölés |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Servius Tullius témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Servius Tullius (megh. i. e. 534 körül) a legenda szerint a hatodik római király volt. Létezését általában nem vitatják a tudósok, de alig ismerünk róla megbízható történelmi információkat, különösen mivel egyes források egymásnak is ellentmondanak. Életének datálása is kétséges. Egybehangzó beszámolók szerint azonban később minden római királyok közül őt tartották a legnépszerűbbnek.
Servius Tullius Titus Livius[1] szerint egy Corniculum nevű szabin városból származó nemesember fia volt, akinek apja elesett a Róma elleni csatában. Őt és anyját, Ocresiát Tarquinius Priscus király foglyaként Rómába vitték, ahol státuszuknak megfelelően bántak velük. Mivel azonban a fiuk rabszolgaságban született, Ocresia a népi etimológia szerint nevezte el: a latin servus = szolga. A legenda szerint az ifjú Servius Tullius feje fölött láng jelent meg, amit a király felesége, az etruszk Tanaquil úgy értelmezett, hogy ez a jövendőbeli uralkodásának jele. Servius a király legidősebb lányát vette feleségül, és ekkor Tanaquil volt az, aki Tarquinius Priscus meggyilkolása után - állítólag i. e. 578-ban - csellel lehetővé tette Servius Tullius trónra jutását.
Egy másik, a Claudius császár által átadott, az etruszkok történetével foglalkozó, Lyonban egy bronztáblán található változat szerint Servius Tullius eredetileg egy Mastarna nevű etruszk volt Vulci-ból. [2] E történet szerint a római dombot barátja, Caelius Vivenna után Caeliusnak hívták volna. Mindkét név megtalálható a Tomba François festményein a vulci nekropoliszban, ahol azt ábrázolják, ahogy Mastarna kiszabadítja az ellenség kezére került barátját, Caile Vipinas, miközben harcostársai lemészárolják az ellenségeit.
Hagyomány[szerkesztés]
Servius Tulliusról azt tartották, hogy nagyon aggódott az állam jóléte miatt. Állítólag öt osztályra ( classisokra) osztotta a római népet 193 centuriával, amelynek centuriái alapján működött az új népgyűlés (comitia centuriata). Az addig nem szavazó szegények alkották a legalacsonyabb osztályt, a gazdag patríciusok pedig a legmagasabb osztályt.[3] A két legfelsőbb osztály azonban 100 centuriát követelt magának egyedül, a fiatal és az öreg férfiaknak fele-fele arányban, amivel a fiatalok (17-45 évesek) kötelesek voltak a háborúban szolgálni, az öregek pedig a várost védeni. Ez a részleg szabályozta a háborús műveletekhez szükséges katonai felszereléseket. A vagyontalan szegények, a proletárok csak egyetlen centuriát alkottak hatodik osztályként, és mentesültek a katonai szolgálat alól, míg a gazdagok lovasságot és nehézfegyverzetűkatonákat állítottak. A köztes osztályok a különböző könnyűfegyverzetűek voltak. Ebben az összefüggésben Servius Tulliusról mondják, hogy bevezette a Censust, amely rendszeresen feljegyezte a római polgárok vagyonát és foglalkoztatottságát. Az egyik népszámlálás során a cenzor (állítólag) még 80 000 lakost is számolt. A legrégebbi római városfal, az úgynevezett Serviánus fal is állítólag az ő uralkodása alatt épült.[4] Livius szerint a várost Quirinal és Viminal körül bővítette, és az Esquilinen épített magának lakást.[5] Úgy tartják, hogy ő vezette be Rómában a Diana kultuszát.[6].
A hagyomány szerint uralkodásának 44. évében megbuktatták és menekülés közben meggyilkolták. Ezt állítólag lánya, Tullia kezdeményezte, aki mindenáron a férjét, Lucius Tarquinius Superbust akarta a trónra juttatni. Úgy tartják, hogy Servius Tullius holttestét még a lánya szekere is elgázolta, ami a későbbi római hagyományban exemplum-nak számított az apa elleni vétségért.[7].
Serviusi falak[szerkesztés]
A köztársaságkor falait nevezték serviusi falaknak, amit minden bizonnyal tévesen tulajdonítanak Servius Tulliusnak. Az ő korában valószínűleg valamiféle földsánc védhette Rómát.
| Előző uralkodó: Tarqinius Priscus |
|
Következő uralkodó: Tarquinius Superbus |
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Titus Livius, Ab urbe condita' 1,39.
- ↑ Claudius beszéde (lat.) a lyoni bronztáblán; a hagyomány e változatának értelmezéséhez lásd Karl Wilhelm Weeber: Geschichte der Etrusker. W. Kohlhammer, Stuttgart et al. 1979, pp. 111-113.
- ↑ Titus Livius, Ab urbe condita 1,42 f.
- ↑ Az újabb történetírás jó okkal utasítja el az annalisták ezen beszámolóját, és a Serviánus fal építését a kelta invázióval összefüggésben látják. Az időzítés mellett szóló érvet lásd: Andreas Alföldi: Early Rome and the Latins. Angolból fordította Frank Kolb. Wissenschaftliche Buchgesellschaft, Darmstadt 1977, pp. 284-286.
- ↑ Titus Livius, Ab urbe condita 1.44.
- ↑ A Diana-kultuszról és a történelmileg helyesebb datálásról lásd Ogilvie: 67-72. o.; erről még Andreas Alföldi: Das frühe Rom und die Latiner. Angolból fordította Frank Kolb. Wissenschaftliche Buchgesellschaft, Darmstadt1977, pp. 82-94
- ↑ Titus Livius, Ab urbe condita 1,47 f.
Fordítás[szerkesztés]
Ez a szócikk részben vagy egészben a Servius Tullius című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források[szerkesztés]
- Alföldy Géza: Római társadalom történet (Osiris Kiadó, Budapest 2000) ISBN 963-379-669-5
- Tim J. Cornell: The Beginnings of Rome. Italy and Rome from the Bronze Age to the Punic Wars (c. 1000 – 264 BC) (Routledge History of the Ancient World). Routledge, London u. a. 1995, ISBN 0-415-01595-2, S. 130 ff. (Nachdruck ebenda 2007, ISBN 978-0-415-01595-0).
- Robert Maxwell Ogilvie: Early Rome And The Etruscans. 2. Auflage. William Collins Sons, Glasgow 1979, S. 62–70.Das frühe Rom und die Etrusker. Übersetzt von Irmgard Götz. Deutscher Taschenbuch-Verlag, München 1983, ISBN 3-423-04403-9.
