Samiszen
| Samiszen | |
 | |
| Samiszen ábrázolása Kitagava Utamaro metszetén | |
| Más nyelveken | |
| japán: 三味線 Hepburn-átírás: shamisen | |
| Besorolás | |
| húros → lantok pengetős | |
| Sachs–Hornbostel-féle osztályozás | 321.312-6 |
| Rokon hangszerek | szan-hszien, bendzsó |
| Hangszerjátékos | shamisen player |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Samiszen témájú médiaállományokat. | |
A samiszen (三味線; Hepburn: shamisen, ’három húr’), avagy szangen (三絃; Hepburn: sangen, ’három húr’) háromhúros japán hangszer, amin egy bacsinak nevezett pengetővel játszanak. A nyárslantok családjába tartozik, kicsi, bőrrel borított teste vékony, hosszú nyakhoz illeszkedik. Fogólapja bundozatlan. Hagyományosan selyemhúrokkal, napjainkban gyakran nejlonhúrokkal van felszerelve.
Felépítése[szerkesztés]
A samiszen pengetős húros hangszer, a nyeles lantok, azon belül a nyárslantok családjába tartozik. Felépítése hasonló a gitáréhoz vagy a bendzsóhoz; van egy nyaka, egy rezonáló teste, vannak rajta húrok, melyek a nyak és a test között feszülnek.
A test, avagy dó (胴; Hepburn: dō), dobra hasonlít: egy üreges test, amely elöl-hátul kifeszített bőrrel van beborítva. A bőr típusa a zene műfajától és a művész tehetségtől függ. A tanuló samiszenhez gyakran kutyabőrt használnak vagy műanyagot, mert ezeket könnyű pótolni és tartósak is. A mestersamiszenre macskabőrt feszítenek, ez drágább, finomabb anyag. Állítják, hogy a legszebb samiszenhang macskabőrrel érhető el. A múltban használtak egy speciális típusú papírt is, újabban pedig különböző fajta műanyagokat próbálnak ki. A legdrágább samiszeneken a macska mellbimbója is látható.[1]
A szao (棹; Hepburn: sao), azaz a samiszen nyaka egy vékony rúd, mely átfúrja a dobszerű testet, kissé kilóg a másik végén, ahol rögzítési pontként szolgál a húroknak. E sajátossága alapján a samiszen a nyárslantok családjába tartozik. A legtöbb samiszent úgy készítik, hogy azok szétszedhetőek és könnyen tárolhatóak legyenek, ennek megfelelően a nyaka általában három vagy négy összeilleszthető darabból áll. A nyak végén a húrokat tartó hangolókulcsok hosszúkásak, vékonyak, hatszögletűek. Eredetileg elefántcsontból készültek, manapság fából vagy műanyagból.
A három húrt hagyományosan selyemből készítik, újabban nejlonból. A hangszer egyik végén a hangolókulcsokhoz rögzítik őket, a másikon pedig egy textildarabhoz, mely a nyaknak a testből alul kilógó végéhez csatlakozik. A húrok a dó fölött feszülnek, melyhez a rajta fekvő húrláb, avagy koma (駒) révén kapcsolódnak. A legmélyebb húr szándékosan alacsonyabban van elhelyezve, mint a többi, hogy ezzel egy jellegzetes, zümmögő, a szitáréhoz hasonló hangszínt érjenek el. A dó felső részét szinte mindig egy dó kakénak nevezett borítás védi, és a zenészek gyakran használnak ujjvédő anyagot (jubikake). A hangszer feje, melyet tendzsinnek neveznek, szintén borítással van védve alkalmasint.
Felépítési és használati variációk[szerkesztés]
A samiszen felépítése különbözhet formában és méretben attól függően, hogy milyen zene játszására használják. A használt bacsi fajtája is a műfajtól függ, ha használják egyáltalán. A samiszeneket nagyság és műfaj szerint kategorizálják. Három alapméret létezik: hoszozao, csuzao, és futozao. A samiszen-műfajok között említésre méltó a nagauta, a dzsiuta, a minjo, a kouta, stb.
Hoszozao[szerkesztés]
A hoszozao (細棹; Hepburn: hosozao, ’vékony nyak’), ahogy a neve is mutatja, a legkisebb samiszen. A test kicsi és négyzet alakú, rendkívül vékony nyakkal, mely a hangszer teste felé elvékonyodik, és eltávolodik a húroktól. A hoszozaot rendszerint a nagautában használják, mivel a rövidebb és vékonyabb nyak jobban megfelel a kabuki elvárásainak. Azokat a hoszozao samiszeneket, melyeket kifejezetten a nagautához készítenek, nagauta samiszennek is hívják. A hoszozaót a koutában is használják, melynél a hangszert ujjal pengetik.
Csuzao[szerkesztés]
A csuzao (中棹; Hepburn: chuzao, ’közepes nyak’), a hoszozaónál eggyel nagyobb méret. Ahogy a neve is jelzi, a nyak kissé vastagabb. A hangszer teste felé közeledve a nyak és a húrok távolsága azonos marad, nem úgy, mint a hoszozaónál, ahol a húrok eltávolodnak a nyaktól. A fogórész hirtelen ér véget, és a nyak maradéka élesen a testbe kanyarodik. Ezt a kanyart úgy nevezik, hatomune (鳩胸, ’galambnyak’). Ennek eredményeként a csuzaónak szélesebb regisztere van, mint a hoszozaónak. A csuzaót a dzsiuta stílus játszói kedvelik, szélesebb és puhább hangszíne miatt, de ezt a fajta hangszert szinte minden stílushoz lehet használni.
Futozao[szerkesztés]
A legnagyobb samiszen, a futozao (太棹, ’kövér nyak’), a gidajubusi (a bunraku zenéje), a dzsoruri-minjo, és a cugaru-dzsamiszen műfajokban használatos. A vastagabb nyak elősegíti a nagyobb hangzást, melyekre ezekben a műfajokban szükség van. A cugaru-dzsamiszenhez használt futozao egy meglehetősen új találmány; ezt szándékosan sokkal nagyobbra készítik, mint a hagyományos samiszeneket, és nyaka is sokkal hosszabb és vastagabb, mint a szokásos nagauta és dzsiuta samiszeneké.
Bacsi variációk[szerkesztés]
A bacsi vagy pengető, mellyel a samiszenen játszanak, szintén különbözik méretben, formában és anyagban attól függően, hogy milyen műfajban játszanak vele. A nagauta samiszenhez használt bacsit három különböző anyagból készíthetik: fa, műanyag, vagy elefántcsont. Habár a nagauta tanárok nem szeretik a műanyagot, ha nincs elefántcsont, és a fa túl drága, a műanyag is megfelelő. A dzsiuta bacsit vagy teljesen műanyagból vagy elefántcsontból készítik, vagy műanyag és teknőspáncél kombinálásával, vagy pedig elefántcsont és teknőspáncél egybeépítésével. A dzsiuta bacsit a legkönnyebb felismerni, mert ez a leghosszabb, legszélesebb, és van rajta egy feltűnő bemélyedés is, ahol a teknőspáncél találkozik a fogóval. A dzsiuta bacsi fogóját néha bölényszarvból is készítik. Az alapanyag minősége azonban nem változtat a hangzáson. A legnehezebb és legvastagabb bacsit a gidaju samiszenhez használják, ám ez nem olyan széles, mint a nagauta bacsi. A legkisebb bacsit a cugaru samiszenhez használják, ennek hegye mindig teknőspáncélból készül.
Egyéb variációk[szerkesztés]
A koma, azaz a húrláb készülhet idős bambuszból, elefántcsontból, ökörcsontból, rózsafából, bölényszarvból, kóki fából, a fentiek bármilyen kombinációjából, vagy műanyagból a tanulóhangszerek számára. Sokféle magasságú koma létezik; minél magasabb, annál erősebb a keletkező hang, de annál nehezebb irányítani a gyors játékot ('szukui'). A magasabb komá-k nem valóak kezdő játékosoknak. A három legismertebb koma variáció a nagauta koma, a dzsiuta koma, és a cugaru-minjo koma.
Játékformák[szerkesztés]
A legtöbb samiszen-műfajban a hangszeren bacsival játszanak. A samiszen hangzásra hasonló az amerikai bendzsóhoz, ahogyan a dobszerű dó felerősíti a húrok hangzását. Hasonlóan a bendzsó játszási stílusához, a bacsit gyakran használják mind a húrok, mind pedig a bőr megütésére, melytől perkusszív hangzás keletkezik. A kouta (小唄, ’kis dal’) stílusban, és néhány más műfajban is előfordul, hogy ujjal játszanak a samiszenen.
Hangolás[szerkesztés]
A samiszen hangolási módja szintén műfajfüggő. Japán-szerte rengetegféle stílusú samiszen létezik, és a hangolás, tonalitás és elnevezés többnyire különböző. A legismertebb hangolási technikák közül három a honcsosi (本調子; Hepburn: honchoshi), a ni agari (二上がり), és a szan szagari (三下がり; Hepburn: san sagari).
Honcsosi[szerkesztés]
A honcsosi jelentése „otthon hangolás”, vagy „alaphangolás”, és azért hívják így, mert minden más hangolást ebből a hangolásfajtából származtatnak. A honcsosi hangolásnál a legmagasabb és a legmélyebb húr között egy oktáv távolság van, míg a középső húr az alsótól kvarttávolságra van hangolva (pl. D, G, D).
Ni Agari[szerkesztés]
A ni agari jelentése „megemelt második”, mely arra utal, hogy a középső húr (a honcsosihoz képest) magasabbra van hangolva. Itt az alsó és a középső húr közötti távolság öt hangra nő, mely a középső és a felső húr közötti távolságot négy hangra csökkenti. Pl.: D, A, D.
Szan Szagari[szerkesztés]
A szan szagari jelentése „leengedett harmadik”, mely a harmadik (legmagasabb) húrnak a honcsosihoz képest egy egész hanggal lejjebb engedését jelenti. Így tehát mindhárom húr kvarttávolságra van egymástól, pl. D, G, C.
Ellentétben az olyan hangszerekkel, mint a gitár, vagy a hegedű, melyek meghatározott hangmagasságra vannak hangolva, a samiszent az énekes regiszteréhez, vagy egyszerűen a művész személyes preferenciája szerint hangolják. Amíg a fenti elvárások valamelyike teljesül, a samiszenművész a hangszert bármilyen hangmagasságra hangolhatja.
Lejegyzési módok[szerkesztés]
A samiszenzenét lehet nyugati stílusú kottába, hangjegyekkel írni, de gyakoribb a tabulatúra formátum. Míg a hangolás lehet hasonló a különböző műfajokban, a húrok lefogási helyeinek (cubo (壷; Hepburn: tsubo)) elnevezései eltérőek. Ennek következményeképp a különböző műfajok tabulatúrái is eltérően íródnak. Például a minjo stílusú samiszennél a pozíciók 0-tól egyenként vannak számozva (a 0 az üres húr), míg a dzsiuta samiszennél a számok oktávonként változnak. A cugaru stílusban megint másképpen számoznak. Következésképp tehát az egy bizonyos samiszenstílust tanuló diákok számára igen nehéz elolvasni egy másik stílus kottáit, hacsak nem tanulják meg külön azt is.
A tabulatúra íródhat tradicionális japán függőleges jobbról balra stílusban, vagy modernebb, vízszintes balról jobbra stílusban is, mely hasonlít a modern gitártabulatúrákhoz. A hagyományos függőleges stílusban kínai írásjegyeket és régebbi jelöléseket használnak, ám sok mindent átvettek a nyugatias jegyzésmódból is, például az olasz dinamikai és tempójelöléseket és a fermatát. A tabulatúra általában tartalmazza a kívánt hangolási módot is.
Történelem és műfajok[szerkesztés]
A japán samiszen elődje a kínai szan-hszien (三弦, ).[2][3][4][5] A szan-hszien a Rjúkjúi Királyságon keresztül jutott az országba a 16. században, ahol az okinavai szansin (三線; Hepburn: sanshin) lett belőle, mely a samiszen közvetlen felmenője.[2][3][4][5][6] A hagyományok szerint a samiszen ősét a 16. században hozták be a Szakai-kikötőnél, Oszakához közel.[4]
A samiszent lehet játszani szólóban, együtt más samiszenekkel, vagy más hangszerekkel együttesben is, énekkel kísérve, mint pl. a nagautánál, vagy valamilyen színdarab kísérőjeként, mint pl. a kabuki vagy a bunraku esetében. Férfiak és nők mindig is egyaránt játszottak samiszenen.
A leghíresebb és nagy valószínűséggel legnehezebb stílus a gidajú, melyet Takemoto Gidajú (1651-1714) után neveztek el, aki jelentős szerepet játszott az oszakai bunraku bábszínházban. A gidejú samiszen és a hozzá tartozó plektron a legnagyobbak a samiszencsaládban, és az énekes-narrátor szerepébe beletartozik a szerepek felolvasása, és a kommentár eléneklése. Az énekes-narrátor szerepe sokszor annyira nehéz, hogy az előadás felénél leváltják. A samiszenművésznek tökéletesen kell ismernie a darabot, hogy az énekesre reagálni tudjon. A 19. századtól kezdve már nők, ún. onna-dzsóruri avagy onna gidajú is részt vettek ebben a tradícióban.
A 20. század első felében vak művészek, pl. Sirakava Gunpacsiró (1909-1962), Takahasi Csikuzan (1910-1998), és látó művészek, pl. Kida Rinsóei (1911-1979) kifejlesztettek egy új játékstílust, mely hagyományos népzenén alapul (minjó), de sok benne az improvizáció. Ez a stílus ma a cugaru-dzsamiszen, melyet a Honsún található régió után neveztek el, ahol kifejlődött, és ma is viszonylag népszerű. A virtuóz cugaru-dzsamiszen stílust legtöbbször a bluegrass bendzsó műfajhoz hasonlítják.
A kouta (小唄) dalstílust a gésák és a maikók tanulják. A neve szó szerint kis dalt, vagy rövid dalt jelent, mely ellentétben áll a bunrakuban és kabukiban megtalálható nagautával, mely hosszú dalt jelent.
A dzsiuta (地唄; Hepburn: jiuta), avagy föld-dal egy klasszikusabb típusú samiszenzene.
A samiszen a mai zenében[szerkesztés]
Egy kortárs samiszenművész, Kunimoto Takeharu bluegrass zenét játszik samiszenen, melyet egy évig tanult az East Tennessee State University egyetemen, ahol együttesben is játszott. Egy másik művész aki cugaru-dzsamiszenen játszik, Szato Micsihiro szabad improvizációt játszik.
A japán-amerikai Glenn Horiuchi samiszenen játszott fellépésein és felvételein. Egy Japánban híres duó, a Josida testvérek, kifejlesztettek egy energikus játékstílust tele gyors, agresszív szólókkal, melyet az elektromos gitáron játszott rockzenéhez hasonlítanak.
A gitáros Marty Friedman sokszor játszott samiszenen felvételeken, hogy zenéjét egzotikusabbá tegye. (Music for Speeding)
A japán rockzenész Miyavi többször is játszott samiszenen, mind felvételeken, mind élő koncerteken.[7][8]
Az amerikai cugaru-dzsamiszenművész és gitáros Kevin Kmetz egy zenekart vezet God of Shamisen néven, mely Santa Cruzban, Kaliforniában található, és az Estradasphere zenekarban is játszik samiszenen.[9]
Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ http://www.itchu.com/e/e_parts_shamisen.html Archiválva 2008. február 4-i dátummal a Wayback Machine-ben (régi link)
- ↑ a b Leiter, Samuel L.. Encyclopedia of Asian Theatre: A-N. Greenwood Press, 445. o. (2007). ISBN 978-0-313-33530-3
- ↑ a b Kodansha encyclopedia of Japan , Volume 7, 77. o. (1983). ISBN 978-0-87011-627-8. Hozzáférés ideje: 2015. október 27.[halott link]
- ↑ a b c Malm, William P.. Traditional Japanese music and musical instruments, Volume 1. Kodansha International, 213. o. (2000). ISBN 978-4-7700-2395-7
- ↑ a b Picken, Laurence E. R.. Music from the Tang Court: Some Ancient Connections Explored, Volume 7. Cambridge: Cambridge University Press, 33–34. o. (2006). ISBN 978-0-521-54336-1
- ↑ Lande, Liv. Innovating musical tradition in Japan: Negotiating transmission, identity, and creativity in the Sawai Koto School. ProQuest LCC, 73. o. (2007). ISBN 978-0-549-50670-6. Hozzáférés ideje: 2015. október 27.[halott link]
- ↑ S.K.I.N.'s World Debut. JAME. [2008. június 13-i dátummal az eredetiből archiválva].
- ↑ MIYAVI – Samurai Guitarist and CEO part 1. Purple Sky, 2010. június 6. (Hozzáférés: 2017. március 19.)
- ↑ http://www.alarmpress.com/3939/music-interview/qa-god-of-shamisen/ Archiválva 2008. november 20-i dátummal a Wayback Machine-ben Q&A: God of Shamisen
Fordítás[szerkesztés]
Ez a szócikk részben vagy egészben a Shamisen című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.