Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2021-29-2
Az emberi szem (oculus) a látás érzékszerve az ember szervezetében. A környezeti objektumokról származó – az azokból eredő vagy róluk visszaverődő – fénysugarak érzékelésére szolgál, optikai rendszerével leképezi azok alakját, térbeli helyzetét és színét. Ezt a képet idegi ingerületek formájában továbbítja a központi idegrendszerbe, ahol feldolgozásra kerül, és szükség szerint tudatosul. Az embernél a látás alapvető szerepet játszik a külvilágról tájékozódásban és az ahhoz alkalmazkodásban. Az egyik legfontosabb érzékszerv. A különféle egyéb szervezetekben változatos fényérzékeny szerveket találhatunk.
Amíg a legegyszerűbb szemekkel csak az dönthető el, hogy környezetében fény van-e vagy sötét, addig az összetettebb szemek képesek alakok és színek megkülönböztetésére. A legtöbb gerinces – emlős, madár, hüllő és hal – kétszemű. Ez a két szem, mint az emberé is gyakran ugyanabba az irányba néz, és ezzel egyetlen térbeli képet hoz létre; máskor más irányba nézve két külön képet hoznak létre, mint a nyúl vagy a kaméleon szemei. Az emberi szem az arc síkjában elhelyezkedő páros szerv. A szemek a szemüregekben (orbita) találhatók. A szemgolyót (bulbus oculi) járulékos szervek veszik körül, ezek gondoskodnak védelméről és biztosítják mozgását.
Az ember látószervének (organum visus) fő része a szemgolyó, de a látószervhez szervesen hozzátartoznak a szemidegek és a folytatásukba eső idegpályák tractus opticus és radiatio optica, valamint a szem járulékos szervei.