Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2018-20-2

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
VIII. Benedek pápa császárrá koronázzaII. Henrik német-római királyt
VIII. Benedek pápa császárrá koronázza
II. Henrik német-római királyt

A keresztény középkort a 2. troulloszi zsinattól (692) a reformáció kezdetéig (1517) számítják. Benne a pápaság a középkorban az egyházi Róma azon történetével foglalkozik, amely során megerősödött és kiemelkedett a többi patriarchátus közül.

A 6–7. században még öt fő patriarchátus létezett: Róma, Alexandria, Jeruzsálem, Antiókhia és Konstantinápoly. A 7. század elejére a római pápaság figyelemre méltó tekintélyre tett szert, bár még mindig beárnyékolta Konstantinápoly ragyogása. A 8. századi pápák többsége Kelet felé húzott, ugyanakkor nem mondtak le a Szentszék primátusának hangsúlyozásáról, és megpróbáltak függetlenedni a bizánci császár ellenőrzéstől.

Az állandó északi longobárd támadások arra kényszerítették a pápákat, hogy Nyugatról kérjenek segítséget. A frank állammal kötött szövetség következtében ezentúl a pápa államterületként birtokolta Itália középső részeit, eltűnt a longobárd állam, Bizáncnak pedig csak Itália déli részén maradtak még egy ideig birtokai. A pápaság a spirituális irányítás mellett fokozatosan megszerezte a világi hatalom státusát is.

A pápai állam soha nem volt nagy kiterjedésű, de a középkorban a kereszténnyé vált európai népek előtt a Szentszéknek olyan óriási tekintélye volt, hogy a pápaság nagyhatalmi szerepet játszhatott. A pápa az akkori feudális társadalmi és állami berendezkedés szellemében az európai országok uralkodóit hűbéreseinek tekintette és megpróbálta engedelmességre kényszeríteni őket. Ez egy időre sikerült is, így 1200 körül a pápaság, mint Európa irányító hatalmassága a fénykorát élte.