Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2016-21-2

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
< Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei

Canterburyi Szent Ágoston Canterbury első érseke, az angol egyház egyik megalapítója, Anglia egyik védőszentje. Rómában született 534. november 13-án. Bencés szerzetes, majd egy római kolostor perjele lett. Ágostont 595-ben Nagy Szent Gergely pápa bízta meg azzal, hogy vezesse a pogány I. Æthelberht országának, a Kenti Királyságnak a keresztény hitre térítésével megbízott missziót. Talán azért Kentet választották helyszínül, mert közel volt ahhoz a Galliához, amely már akkor is keresztény királyság volt, és mert Æthelberht király felesége, BertaPárizs királya, I. Charibert lányaként — keresztény volt. Remélték, hogy Bertát a térítés sikere érdekében befolyásolja férjét. Bár a misszió még Kent elérése előtt visszafordult, Ágoston Thanet szigetén partra szállt, és Æthelberht székvárosába, Canterburybe indult.

Nem sokkal érkezése után megalapította a Szent Péterről és Szent Pálról elnevezett kolostort, amit később őróla Canterburyi Szent Ágoston-apátságnak neveztek el. Az apátsághoz a területet a keresztény hitre áttért Æthelberht adta, aki hagyta szabadon prédikálni a misszionáriusokat. Ágostont az angolok püspökévé szentelték, és ő a király számos alattvalóját megtérítette. A legnagyobb tömeges keresztelésre 597 karácsonyán került sor, amikor több ezer ember vette fel a hitet. 601-ben Gergely pápa további misszionáriusokat, velük pedig biztató leveleket és ajándékokat küldött az egyháznak. 604-ben Londonban és Rochesterben egy-egy katolikus püspökséget alapítottak, s létrehoztak egy iskolát angolszász papok és misszionáriusok képzésére. Szintén Ágoston szentelte fel utódát, Canterburyi Lőrincet.

Ágoston, az első canterburyi érsek 604. május 26-án halt meg. Röviddel ezután már szentté is avatták, ünnepnapja május 27. lett. Az angliai egyház és a Szentszék egysége még 930 évig megmaradt, mígnem VIII. Henrik a 16. században függetlenné nem nyilvánította az első anglikán egyházat, amelyben ő lett a Fidei Defensor, a Hit Védelmezője.