SS–100–X
Az SS–100–X az Amerikai Egyesült Államok titkosszolgálata által használt kódnév volt arra az elnöki limuzinra, mely eredetileg John Fitzgerald Kennedy, az Amerikai Egyesült Államok 35. elnöke számára készült. Kennedy és felesége, Jacqueline ebben a limuzinban utazott 1963. november 22-én, amikor Kennedyt agyonlőtték Dallasban, Texas államban.
A merénylet után a nyitott tetejű autó jelentős páncélozást, golyóálló keménytetőt és fekete fényezést kapott. Lyndon B. Johnson elnök 1967-ig használta a limuzint, mely egészen 1978-ig szolgálatban maradt. Visszavonultatása után a Henry Ford Múzeumba küldték, Dearbornba, Michiganbe.[1]
Kialakítás és műszaki adatok[szerkesztés]
Az SS–100–X egy hagyományos kabrió karosszériájú Lincoln Continentalként (típuskód: 74A) készült el 1961-ben, a Ford Motor Company Lincoln Motor Company nevű leányvállalatánál, Wixomban, Michiganben. Akkori kereskedelmi ára 7347 amerikai dollár volt, ami 2015-ben 58 277 amerikai dollárnak felelt volna meg az infláció miatt. Az autó ezután a Ford egyik tesztpályájának kísérleti műhelyébe került, ahol az első és hátsó ajtók közötti, valamint a hátsó ajtók mögötti részt összesen 1041 mm-rel meghosszabbították. A jármű alvázát megerősítették, hogy gond nélkül elbírja a méretnövekedéséből adódó plusz súlyt. Ezt követően Cincinnatibe, Ohióba küldték, ahol a Hess & Eisenhardt vállalat újrakárpitozta a belsőterét. Az átalakítás során a kocsi nem kapott golyóálló borítást, és szélvédője is hagyományos, kétrétegű biztonsági üvegből készült, amely bármelyik márkaszervizben beszerezhető volt.
Először 1961. június 15-én szállították le a Lincolnt a Fehér Házhoz. Az autó hossza 6477 mm, tengelytávja 3962 mm, szélessége 1996 mm, 1448 mm, súlya pedig 2365 kg volt. Meghajtásáról egy 350 lóerős Ford MEL-motor gondoskodott. Többféle tető is volt hozzá, az egyik egy összeilleszthető buboréktető volt, fekete borítással, a másik pedig egy keménytető volt, hagyományos hátsó résszel és rozsdamentes acél első résszel, melyek közül egyik sem volt golyóálló. Az autót kétcsatornás rádiótelefonokkal,[1] visszahúzható fellépőkkel és külső kapaszkodókkal szerelték, utóbbiak a titkosszolgálat ügynökeinek munkáját segítették. Bár a karosszéria nem kapott golyóálló betéteket, az egész alvázat és a felfüggesztés minden elemét megerősítették. A hátsó ülések hidraulikusan megemelhetők voltak. A merénylet idején a kocsi elején az 1962-es modellekhez készült sárvédők, lökhárító, motorháztető és hűtőrács volt.
A kocsi tengerészkék fényezést kapott. A rajta elvégzett változtatások összes költsége körülbelül 200 ezer amerikai dollár volt. A jármű a Ford Motor Company tulajdonában volt, a titkosszolgálat évi 500 dollárt fizetett a használatáért.[2]
Az előző elnöki limuzinhoz képest jelentősen jobban manőverezhető volt, ami lehetővé tette, hogy méltóságteljesen forduljon rá az Elm Streetre, ahol az a tankönyvraktár volt, melynek a hatodik emeletéről Lee Harvey Oswald elkövette a merényletet. A titkosszolgálati protokoll pontos betartása esetén az autó nem haladhatott volna ezen az útvonalon, mivel az előírás megtiltotta volna a 120 fokos kanyar bevételét.
Rendszámtábla[szerkesztés]
A limuzin Columbia kerületi, GG 300 feliratú rendszámtáblával rendelkezett. 2015 novemberében az autó rendszámtáblái 100 ezer amerikai dollárért keltek el egy árverésen.[3]
A merénylet előtt[szerkesztés]
1963. november 21-én az SS–100–X-et egy Fairchild C–123 Provider repülőgép csomagterébe helyezték, majd Thomason kapitány, a 76. szállító repülőszázad egyik pilótája elszállította San Antonióba, majd Dallasba, a Dallas Love Field repülőtérre, ahol egy mélygarázsban tárolták.
A merénylet után[szerkesztés]
Miután 12:30 órakor Kennedyt és John Connally kormányzót is lövések érték az autóban utazva, az SS–100–X a Parkland Memorial Hospital kórházhoz sietett. Időközben felhúzták rá a plexiből készült buboréktetőt és annak fekete textilborítását. 15:30 órakor a limuzint a Dallas Love Field repülőtérre vitték, ahol egy C–130 repülőgép várt rá, ami 20:00 órára a washingtoni Andrews Field légibázisra szállította. A landolás után az autót a Fehér Ház garázsába vitték. A titkosszolgálat és a Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) fényképeket készített a belsejéről, bizonyítékok után kutatva, mielőtt kitakarították volna.
1963 decemberének a végén a limuzint visszaküldték a Hess & Eisenhardthoz, ahol teljesen újjáépítették, titánlemezek és golyóálló üveg került bele, valamint egy golyóálló állandó tetőt is kapott. A kerekekbe alumíniumkarimák kerültek, defektállóvá téve azokat. Belseje is átalakult, az egyik legjelentősebb változtatás a folyamatos rádió-összeköttetés volt a Fehér Házzal. Lyndon B. Johnson elnök az eredeti tengerészkékről feketére fényeztette a karosszériát, mondván, az eredeti színről túl sok ember a merényletre asszociálnia.[4] Az autót minden küldetése után újrafényezték. 1967-ig hivatalos elnöki limuzin maradt, utána lecserélték, de 1978-ig szolgálatban tartották, és kevésbé fontos feladatokra alkalmazták. Körülbelül 50 ezer mérföldet (~ 80467 km) tett meg a saját kerekein, és több mint egymillió mérföldet (~ 1609344 km) repült az egyes célállomások között. Visszavonultatása óta a Henry Ford Múzeumban látható.
Források[szerkesztés]
- ↑ a b Kennedy Presidential Limousine. The Henry Ford. (Hozzáférés: 2016. november 14.)
- ↑ SS-100-X Lincoln became part of history with JFK tragedy. www.oldcarsweekly.com. (Hozzáférés: 2016. november 14.)
- ↑ „JFK licence plates sell for $100,000 at auction”, BBC, 2015. november 8. (Hozzáférés: 2016. november 14.)
- ↑ http://articles.cnn.com/2009-03-18/living/aa.obama.limo_1_jfk-protective-aol-autos/2?_s=PM:LIVING[halott link]
Fordítás[szerkesztés]
Ez a szócikk részben vagy egészben a SS-100-X című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
