Titkosszolgálat

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A titkosszolgálat az államok érdekeinek védelmében, titkos eszközökkel dolgozó állami szervezetek összefoglaló elnevezése. Feladataik közé tartozik elsősorban az információszerzés az adott állam ellen irányuló, külső és belső titkos tervekről és cselekedetekről, a potenciális ellenfelek stratégiai és gazdasági helyzetének titkairól. Az információszerzés mellett gyakran titkos, úgynevezett aktív intézkedéseket is végeznek az ellenfél helyzetének hátrányos befolyásolása érdekében. Ezek sajtóbotrányok keltésétől akár robbantásokig vagy célzott likvidálásokig is terjedhetnek.

A titkosszolgálatok fajtái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A titkosszolgálatok a kémkedés ősi mesterségéből alakultak ki. A modern titkosszolgálatok a 19. században jelentek meg és a 20. századra fejlődtek ki a világ számos országában.

A modern titkosszolgálatok tevékenységének részleteit, főképpen külső együttműködőiket a szakma szabályai szerint titokban kell tartaniuk feletteseiktől, kormányaiktól is, különösen demokratikus államokban, ahol a kormányok gyakran változhatnak. A kormányok viszont nehezen tűrik a titkosszolgálatok viszonylag nagy függetlenségét e téren. Ezért is gyakori, hogy a nagyhatalmak több párhuzamos titkosszolgálatot is működtetnek, a munkamegosztás mellett részben annak érdekében is, hogy e szolgálatok információit egymással szemben is lehessen ellenőrizni. (A KGB és a GRU az egykori Szovjetunióban, a Gestapo és az Abwehr a hitleri Németországban. Az Egyesült Államokban a „hírszerző közösség” 17 különböző szervezetből áll.[1])

A titkosszolgálatok leggyakoribb felosztásai kétfélék. Az egyik a külső és a belső feladatokat ellátó szervezetek megkülönböztetése: hírszerző szolgálatok (Magyarországon például az Információs Hivatal, az Egyesült Államokban CIA, Nagy-Britanniában az MI6), és biztonsági szolgálatok, mint a (kém)elhárítás (Magyarországon az Alkotmányvédelmi Hivatal, az Egyesült Államokban az FBI, Nagy-Britanniában az MI5), illetve a belső elhárító szolgálatok, amelyeknek különösen a diktatúrákban van nagy szerepe a belső ellenzék elleni elhárító tevékenységben. (Politikai rendőrség, (Államvédelmi Hatóság (ÁVH), KGB, Gestapo, Securitate). Demokratikus államok is végeznek – korlátok között, alkotmányvédelmi jelleggel – ilyen tevékenységet, de általában egy szervezetben a kémelhárítással.

A titkosszolgálatok másik felosztása a katonai jellegű szervezeteket különbözteti meg (például Magyarországon a Katonai Biztonsági Hivatal, a Szovjetunióban, illetve Oroszországban a GRU, az Egyesült Államokban a DIA) a „polgári” jellegű szervezetektől (KGB, CIA, Alkotmányvédelmi Hivatal). A katonai szervezetek fő tevékenysége általában külföldre irányul, de gyakran ezek látják el a hazai katonai kémelhárítást is.

A titkosszolgálatok állománya[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A titkosszolgálatok számára a hivatásos állományuk mellett a legfontosabb a céljaiknak megfelelő közegben tevékenykedő, tőlük eredetileg független személyek beszervezése. Feladataikat a titkosszolgálatok az esetek nagy többségében csak ilyen együttműködők révén tudják megoldani.

Terminológiai kérdések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A titkosszolgálatok elnevezései is hagyományosan sokfélék és megtévesztők, de leggyakrabban szerepel bennük az utalás a biztonságra, információra, védelemre. A diktatúrákban régebben általában az állam védelmét, biztonságát helyezték előtérbe az elnevezésben, a demokratikus országokban ehelyett gyakrabban a nemzet védelme, biztonsága szerepel.

A titkosszolgálatok hivatásos tagjai gyakran katonai rendfokozatokat viselnek, mind a katonai, mind a polgári szolgálatok esetében. Más országok a rendőrségihez hasonló vagy azzal azonos rendfokozatokat alakítottak ki.

Az ügynök szó jelentése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A titkosszolgálatok hivatásos tagjait az Egyesült Államokban ügynöknek (agent) nevezik. Ez az elnevezés az amerikai angolból az utóbbi évtizedben beszivárgott magyar nyelvbe is, ami sok értelmezési zavart okoz. Hagyományosan ugyanis magyarul a titkosszolgálat hivatásos tagjai, tisztjei által beszervezett külső személyeket hívták ügynöknek. Az ügynök szónak a magyarban meglehetősen pejoratív hangzása is volt, ezért hivatalosan nem is használták, hanem különböző eufemizmusokkal írták körül, mint „titkos munkatárs”; „megnyert személy”, és hasonlók. (Az amerikai angolban egyébként a hasonló pozícióban lévő személyeket „forrásnak” – source – nevezik.)

Hírszerzés, kémkedés, felderítés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Esetenként félreértést tükröz a hírszerzés és a kémkedés megkülönböztetése is. Fontos látni, hogy ezek szinonimák; a kémkedés pejoratív hangzása miatt azonban a „saját oldalra” ezt a szót általában nem használják. Másrészt az újkori nagy szervezetek vezetőire, vagy olyan tagjaira, akik nem végeznek „terepmunkát”, nem is illik ez a szó. Célszerű tehát a kém szót és származékait csak a 19. század előtti hírszerzőkre használni.

Hasonlóképpen keveredik gyakran a hírszerzés és a felderítés szó használata. Az esetek többségében a két szó jelentése azonos vagy közelálló, de a katonai felderítés értelmében lényeges különbségek is vannak. Ebben az esetben a felderítés nem csak az ellenfél titkainak megszerzésére irányuló tevékenység, hanem a katonai tevékenységhez szükséges földrajzi, időjárási és egyéb nyíltnak tekinthető, de az adott helyzetben nehezen hozzáférhető adatok beszerzése is.

Egyes szakszövegek belső és külső hírszerzésről is beszélnek, ebben az esetben a belső hírszerzés megfelel a máshol (kém)elhárításnak vagy belső elhárításnak nevezett tevékenységnek. Gyakran keveredik a belső elhárítás és a belbiztonsági tevékenység fogalma is. Az előbbi a hivatalos szóhasználatban az alkotmányos rend elleni szervezkedések felszámolására irányuló tevékenység, az utóbbi pedig a fegyveres testületeken belüli bűncselekmények feltárására irányuló titkosszolgálati jellegű munka, mint a magyar Nemzeti Védelmi Szolgálat tevékenysége.

A titkosszolgálatok tevékenységének dokumentációja, irodalma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nemzetközileg fontosabb hírszerző és biztonsági szolgálatok általában jelentős befolyást gyakoroltak és gyakorolnak nem csak a saját országuk történelmére, hanem bizonyos fokig a világtörténelem alakulására is, bár a nagy nemzetközi konfliktusok végkifejletét mindig az alapvető erőviszonyok, és nem a titkosszolgálatok ilyen vagy olyan húzásai döntik el. Jelentős történelmi szerepük ellenére a titkosszolgálatok dokumentációi általában ténylegesen titokban maradnak, gyakran akár végleg is, mint a brit vagy a volt szovjet szolgálatok iratai.[2] Ennek oka a titkosszolgálatoknak a nyilvánosságtól való irtózásán kívül főleg az, hogy a látszólag teljesen elavult ügyekből is leszűrhetők olyan következtetések, amelyek az ellenérdekelt feleknek segítséget nyújthatnak az adott titkosszolgálat eszközeinek, módszereinek elemzésére. Azt is szem előtt kell tartani, hogy a titkosszolgálatokról mégis megjelenő tények és adatok általában engedéllyel kerülnek nyilvánosságra, és megszövegezésüknél legtöbbször közreműködnek az adott szervezet szakértői is, felügyelve arra, hogy az írás ne sértse érdekeiket, viszont lehetőleg rossz színben tüntesse fel az ellenfelet. Az úgynevezett ügynöklisták nyilvánosságra hozatalának egyik fontos akadálya is az, hogy az aktuálisan működő titkosszolgálatok számára az ilyen közzététel végletesen megnehezítheti a tevékenységükhöz egyébként elengedhetetlenül szükséges új közreműködők beszervezését, mivel az érintettek láthatják, mi történhet velük.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. About the Intelligence Community (angol nyelven). (Hozzáférés: 2012. május 4.)
  2. Héjja 5. o.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó cikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]