Sándor Móric

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Sándor Móric
Moritz Sándor Litho.jpg
Született 1805. május 23.
Buda
Elhunyt 1878. február 23. (72 évesen)
Bécs
Foglalkozása
  • sportoló
  • vadász
A Wikimédia Commons tartalmaz Sándor Móric témájú médiaállományokat.

Gróf szlavniczai és bajnai Sándor Móric az Ördöglovas (Buda, 1805. május 23.Bécs, 1878. február 23.) magyar főúr, császári és királyi kamarás, Bajna, Bia és Both uradalmak örökös ura, európai hírű lovas, úszó és vadász.[1]

Élete[szerkesztés]

Sándor Móric a Sándor család grófi ága utolsó férfisarjaként született. Édesapja gróf Sándor Vince (1766-1823) császári és királyi kamarás, és édesanyja gróf szapári Szapáry Mária (1757-1819) volt. Apai nagyapja szlavniczai Sándor Antal (1734-?), aki megszerezte a grófi címet 1787-ben, és apai nagyanyja, gróf loósi és hédervári Viczay Eszter (1734-1794) asszony volt. Anyai nagyszülei gróf szapári Szapáry Péter (1711-1796) és hallerkői Haller Julianna grófnő (1719-1759) voltak.[2] Sándor Móricnak, három huga és egy fiatalon elhunyt bátyja, Sándor volt. Lánytestvérei: gróf Sándor Erzsébet (1793-1829), férje, gróf Dezasse Antal (1788-1853); gróf Sándor Matild (1798-1843), gróf Keglevich Gábor (1784-1854) házastársa; és gróf Sándor Vilma (1801-1864), gróf Festetics Albert János (1786-1869) felesége.[3]

A család különcsége Móricot sem hagyta meg a normális emberek között. A deviancia nem volt új a családban. Apja, Sándor Vince, budai házát például, hogy ne kelljen kilépnie az utcára, egy zárt folyosóval kötette össze a közeli Várszínházzal, ahová minden este ellátogatott. A gyermeket édesanyjuk, gróf Szapáry Mária nevelte. Móricot másodszülöttként szinte semmire nem tanították, amire a korban szokásos volt egy nemes ifjút. Móric kimondottan gyenge testalkatú, vézna fiú volt, ezért apja mindentől óvta. Saját beszámolói szerint annak haláláig még csak közelébe sem mehetett a lovaknak. 1819-ben bátyja egy jeges esőben megfázott, tüdőgyulladást kapott, és néhány nap múlva meghalt. A címek és az uradalom várományosa így Móric lett. Ekkor tanulásba kezdett.

Sándor Móric kedvenc lovaglóhelyeinek egyike volt a Várba vezető lépcső

Igen rövid idő alatt elsajátította az olasz és a francia nyelvet, megtanult zongorázni, citerázni, sőt néha még stájer dalokat is komponált. 1823-ban édesapját is elveszítette, A tizenhét éves ifjú még kiskorú volt, ezért gyámjául Matild nővére férjét, Keglevich Gábor grófot jelölték ki, aki azonban nemsokára nagykorúsította. Sándor Móric tehát átvette a birtokok igazgatását. Első intézkedéseként a bajnai temetőben síremléket állítatott, ahová szüleit és fivérét eltemette.

Az ifjú gróf megbízható, komoly jellem volt, soha nem ivott, nem kártyázott, és nem voltak pikáns kalandjai. Egyetlen szenvedélye volt: a ló, amitől apja mindig tiltotta. Fogatott ugyan hajthatott, de lóra akkor ült először, amikor már saját maga rendelkezett birtokai felett. Lovásza figyelmeztetése ellenére egy angol telivért nyergeltetett fel, melyet úgy ült meg, mintha összenőttek volna. Mikor arra figyelmeztették, hogy a lovaglást tanulni kell csak ennyit mondott: „Akinek tanulni kell a lovaglást, az soha nem fogja megtanulni.” Kezdésnek többször átugratott egy póznán, végül a nyerget félredobva akadályt ugrott. Lovaglása végén a szájtátva bámuló lovásznak így szólt: „Látod, lovaglásra születtem, mit kellene még tanítani nekem?” Tehetséges volt, és ez lett a szenvedélye.

1822-ben Pesten, a mai Deák Ferenc utcában mutatta be első produkcióját: két kocsi közé beszorulva úgy szabadult ki, hogy lovával átugratott három egymás mellé fogott lovat. Az 1825-ös országgyűlés megnyitójára érkezett királyi pár tiszteletére nyaktörő mutatványokat és viharzó vágtákat mutatott be Pozsonyban.[4] Az 1820-as évek végére a főúri társaságok népszerű alakjává vált. Gyakran nézelődött budai palotája erkélyéről lóháton, pipázva. A nyílt utcán is hajmeresztő mutatványokat hajtott végre. Kedvenc lovaglóhelyeinek egyike volt a Várba vezető lépcső. Előszeretettel lovagolt be más házakhoz is, lábadozó kertésze szobájába éppúgy, mint a főúri palotákba, vagy a bécsi Fehér Hattyú fogadó második emeletére. Személyiségét személyzete is megszenvedte. Egyszer egymást sértegető szakácsát és komornyikját lovon megvívandó mogyorópálca-párbajra kényszerítette, másszor pedig orvosa fejéről lőtt le egy almát, vagy kapusa feleségét rémisztgette, hogy átugratja lóval. Palotájában akkoriban szokatlannak számító dolgok zajlottak. Személyzete például lepedőben dobálta urát, de például udvari bolondot is tartott. A lovak szerelmeseként többször járt Angliában is, ahol ugyancsak megbabonázta mutatványaival a szigetlakókat is. Fogadott az angolokkal, hogy képes betörni egy addig teljesen kezelhetetlen lovat, a fogadást megnyerte, és ráadásnak egy lóversenyt is a már betört lóval. Ezt látván a ló gazdája csak ennyit mondott: „Ez nem egy ember, ez egy ördög”.

Sándor grófot aligha lehet elegáns lovasnak nevezni és semmilyen körülmények között sem szabályos lovas. Lovaglóiskolai előképzettségének hiányát sokszorosan pótolja teljesítményeinél a rettenthetetlen bátorság, mely abban csúcsosodik ki, hogy sem a maga, sem a lova bőrére nincs tekintettel. A lovaglás művészete nem érdekli. A rögtönzött bravúr izgatja, a kaland, a rendkívüli élmény, amit a nyereg nyújt, sőt amit a ló nyújthat. Gyakran ugyanis lova a kezdeményező, ha szembe kell nézni a veszedelemmel, vagy menekülnie kell előle. A gróf, ki vasakaratát rá tudja kényszeríteni lovára – még olyan áron is, hogy a paripa belepusztul – természetesen könnyedséggel fogadja, ha lováé az iniciativa. Tudománya nem a szó szoros értelmében vett lovasművészet, egészen más valami! Fantáziával vegyült kalandhajszolás, rettenthetetlen akaraterővel párosult elszántság, a lehetetlenség megkísérlése, sőt megvalósítása; olyasmi, amire e sportnak úgynevezett művészei álmukban sem mernek gondolni. Mindezt pedig oly született adottság, oly szív és vérmérséklet segíti a grófnál diadalra, amire csak egy lehet a magyarázat: az ember öt érzékén felül egy hatodikkal bír, amely által bűvös hatalmában tartja a lovakat.
– Kortárs lovasszakértő véleménye
Sándor Móric lovasmutatványa, a Die Gartenlaube című német újság illusztrációja, 1866-ban

Ettől kezdve Londonban, Bécsben, Pesten szájról szájra terjedt az ördöglovas legendája. Elképesztően népszerűvé vált. A londoni üzletek kirakatába tették festett képeit, az elit pedig megveszett azért, hogy legyőzzék őt lovaglásban vagy hajtásban. Sikertelenül, az ő részük a rajongás maradt. A közügyekkel nem nagyon foglalkozott, az egyetlen ilyen, ami érdekelte, az a hídépítés volt. Sokat levelezett gróf Széchenyi Istvánnal, és leveleiben arra biztatta a Hídembert, hogy Buda és Pest között hidat kellene építeni.

Sándor Móric két lovas kocsi közé szorulva, kiugrik Tatár nevű lovával

Később, egy lovasbaleset miatt, mikor is leesett lováról, és vasba verte fejét, kezdett megőrülni. Többször szándékosan kőfalnak lovagolt, vagy kocsival nekihajtott. Hajmeresztő mutatványai miatt számtalanszor törött el a kulcscsontja és a bordái, rengeteg agyrázkódása volt, és hihetetlenül sokszor kificamodtak a térdei. A lazává vált térdszalagok miatt gyakran kis terhelésre is kiugrottak a helyükről. Ekkor vissza kellett igazítani. „Csak bátran, nem vagyok üvegből!” – mondogatta ilyenkor orvosainak.

Már az 1848-as események sem érdekelték, pedig közvetlenül érintették a dolgok, ugyanis apósa, a megbukott Metternich herceg államkancellár volt. 1850-ben bécsi tartózkodása alatt elméje végleg elborult. A dühöngő Sándor grófot megkötözték és egy prágai elmegyógyintézetbe vitték. Állapota csak lassan javult, de néhány év elteltével hazaengedték. Az ötvenes években ideje nagy részét ménesével és vadászattal töltötte. Az agg gróf lovas emlékeivel vette körül magát. Öregkorára azonban újra úrrá lett rajta az elmebaj, s így élete hátralévő részét a döblingi elmegyógyintézetben töltötte.

Prestel állatfestő Sándor Móric lovaglásairól 300-nál több képet rajzolt és ezekből albumot is szerkesztett és adott ki: Sándor Album, Reit-, Fahr- und Jagdereignisse. Gemalt und photographirt. Mainz, 1858. c., három kötetben, mindegyik 50 photographiával.

Családja[szerkesztés]

1835. február 8-án feleségül vette Klemens Wenzel Lothar von Metternich (1773-1859) herceg, kancellár és Maria Eleonore von Kaunitz-Rietberg (1775-1825) grófnő leányát, Leontine Adelheid Maria Pauline von Metternich (Bécs, 1811. június 18. - Bécs, 1861. november 16.) kisasszonyt.[5] Egyetlen leánygyermekük született:

Munkái[szerkesztés]

  • Hazai vadászatok és sport Magyarországon. Irták Andrássy Manó gróf, Orczy Béla báró, Podmaniczky Frigyes báró, Sándor Mór gróf, Szalbek György, Wenckheim Béla báró és Festetits Béla gróf. 25 színezett képpel. Pest, 1857.
  • Les chasses et le sport en Hongrie, Ouvrage redigé par les Mrs. les comtes Emm. Andrássy, Mor. Sándor, Béla Festetits, Edm. Zichy et les barons Béla Orczy, Fred. Podmaniczky, Béla Wenckheim et Georg. Szalbek. Album de luxe in folio enrichi de 25 rnagnifiques tableaus coloriés. Pest, 1858.

Irodalom[szerkesztés]

  • Lestyán Sándor: Sándor Móric az ördöglovas, Dr. Vajna és Bokor kiadó, Budapest, 1942
  • E. A. Rodriguez: Az ördöglovas – Sándor Móric gróf kalandos élete, Anno Kiadó, Budapest, 2004, ISBN 963-375-391-0

Források[szerkesztés]

  1. Az Ördöglovas festője, lovaskalendarium.com
  2. http://genealogy.euweb.cz/hung/szapary1.html
  3. Szluha Márton, Nyitra vármegye nemes családjai. II. kötet. Budapest, 2005. 412. o.
  4. Ördöglovas: Filmvetítés a Bethlen Téri Színházban
  5. Graf Moric Sándor de Szlavnicza, genealogy.euweb.cz

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

  • lovas Lovasportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap