Rheobatrachus silus
 | ||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| ||||||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||
Kihalt      
| ||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||
| Rheobatrachus silus Liem, 1973 | ||||||||||||||||||
| Elterjedés | ||||||||||||||||||
 A Rheobatrachus silus elterjedési területe zöld színnel jelölve
| ||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Rheobatrachus silus témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Rheobatrachus silus témájú kategóriát. |
A Rheobatrachus silus a kétéltűek (Amphibia) osztályának békák (Anura) rendjébe, a Myobatrachidae családba, azon belül a gyomorköltő békafélék (Rheobatrachus) nembe tartozó faj.
Előfordulása[szerkesztés]
Ausztrália endemikus faja. Queensland állam délkeleti részén, a Conondale és Blackall hegyvonulatok sziklás hegyi patakjaiban, 350–800 m-es tengerszint feletti magasságon volt honos. Elterjedési területének mérete 1400 km² volt.[1][2][3]
A fajt először 1972-ben fedezték fel, bár 1914-ben már volt egy lehetséges észlelés az ausztráliai Queensland délkeleti részén fekvő Blackall Ranges-ben. Queensland délkeleti részén, a Blackall és Cononale hegyláncokban, a Coonoon Gibber Creek és a Kilcoy Creek között volt megtalálható. A Kondalilla és Conondale Nemzeti Parkokban, a Sunday Creek State Forestben, a 311-es állami erdőben, a Kenilworth State Forestben és az ezeken a területeken kívül eső magánterületeken találták meg, elsősorban a Mary, Stanley és Mooloolah folyók patakjaiban élt.[4] Az élőhelyéül szolgáló esőerdők, nedves szklerofil erdők és magas, nyílt, zárt aljnövényzettel rendelkező erdők szorosan kapcsolódtak sziklás hegyi patakokhoz, sziklamedencékhez és áztatókhoz.[5]
A sziklamedencéknek elég mélynek kellett lenniük ahhoz, hogy a béka a fejét kinyújtva ülhessen a vízben, és biztonságosan el tudjon merülni benne. A béka csak akkor ült teljesen szabadon a sziklákon, ha enyhe eső esett.[6] Bár szárazföldi és vízi fajnak egyaránt számított, a béka többnyire olyan állandó vízben szeretett élni, amely csak a csapadékszegény években száradt ki, és soha nem figyelték meg, hogy négy méternél távolabb legyen a víztől. Tavasszal és nyáron a békák a sziklamedencékben vagy azok szélén, a levélaljazat között, a kövek alatt vagy között, illetve a perem körüli hasadékokban tartózkodtak. Téli élőhelye nem ismert, de feltételezések szerint az egyedek a szárazföldi vagy víz alatti sziklák mély hasadékaiban teleltek.[6]
Megjelenése[szerkesztés]
Közepes termetű békafaj, testhossza elérheti a 6 cm-t.[3] Háta barna, szürke vagy fekete, sötét foltokkal tarkított. A szeme mögött a válláig egy sötét csík húzódott. A hasa fehér vagy barna volt, a hímeknek a torkán barna foltok voltak. A pupillája függőleges, a szivárványhártya aranyszínű, végig határozott, vékony fekete erezettel. Mellső lábának karom alakú ujjai között nem volt úszóhártya, a hátsókon teljes méretű úszóhártya volt, ujjai végén apró korongok voltak. Egyike volt annak a három ausztráliai békafajnak, amelyről ismert, hogy szinte teljes egészében vízben él; nagy szemei, nagyon rövid orra és teljesen úszóhártyás lábujjai mind a víz alatti élethez való alkalmazkodásra utalnak.[3]
Életmódja[szerkesztés]
A költési tevékenység október és december között, a melegebb hónapokban zajlott, és úgy tűnt, hogy a költési időszak a nyári esőzések függvénye. A hímek a medencék feletti sziklahasadékokból hívogattak.[6] A hívó hang egyre emelkedő frekvenciájú, körülbelül fél másodpercig tartó, 6-7 másodpercenként ismétlődő, 30-34 impulzusból álló, 260-290 ms-ig terjedő hangfekvésű volt. A domináns frekvencia 1000 Hz volt, de voltak 500, 700, 1200 és 1400 Hz-es frekvenciájú hívások is. A hívó hangokat meg lehet különböztetni a Rheobatrachus vitellinus fajétól, amelynek rövidebb, mélyebb hangfekvésű és kevesebb ismétlésű hívása van.[7]
Amint azt a gyomorköltő béka köznapi neve is sugallja, a nőstény Rheobatrachus silus a gyomrában költötte a kicsinyeit, és a szájon keresztül hozta világra őket. A peték átlagosan 5,1 mm átmérőjűek voltak, és nagy szikzacskókkal rendelkeztek, amelyek az embriókat fejlődésük során táplálták. A megtermékenyített petéket vagy a korai stádiumú lárvákat a nőstény feltehetően lenyelte, és fejlődésüket a gyomorban fejezték be.[8] A nőstény gyomrában a savtermelés a költés alatt megszűnt, amit a fiatalok által termelt hormonok okoztak, amelyek megváltoztatták az anya fiziológiáját.[9] A gravid nőstényekben a peték száma (kb. 40) meghaladta a gyomorban talált ivadékok számát (21-26). Nem ismert, hogy a nőstény lenyelte-e a felesleges petéket, vagy egyszerűen nem nyelte le azokat.[10] A nőstények 6-7 hét elteltével legfeljebb 25 ivadékot hoztak világra.[7] A költési szakaszban az anya abbahagyta a táplálkozást, amíg 36-43 nap múlva a fiatal egyedek teljesen átalakulva ki nem szabadultak. Az ivadékok az anya száján keresztül távoztak.[6] Miután az ivadékok kiléptek az anyából, az emésztőrendszer visszatért a normális állapotba, és a táplálkozási szokások az ivadékok kiengedését követő négy napon belül visszatérnek.[11] A nőstény egy költési szezonban valószínűleg nem költött volna egynél többször.[6] Az ebihalak más fajok vízi ebihalakhoz hasonlóan fejlődtek, de nem rendelkeztek ajakfogakkal, és a fejlődés későbbi szakaszában alakultak ki a belek.[10]
A Rheobatrachus silus a megfigyelések szerint mind a szárazföldről, mind a vízből szerezte be táplálékát, és rovarokat fogyasztott.[6] Akváriumi körülmények között Lepidopterákat, Dipterákat és Neuropterákat fogyasztott.[12] A faj madarak, halak és más vízi állatfajok zsákmánya volt. Úgy tűnt, hogy a hímek, nőstények és a fiatal egyedek korlátozott territóriumokkal rendelkeznek, bár a fiatal egyedek és a gravid nőstények különösen mozgásképtelenek voltak (a fiatal egyedeket hordozó nőstények általában ülő helyzetben vannak). A kifejlett hímek elsősorban a mélyebb medencékben éltek, a nőstények és a fiatal egyedek pedig az eső után újonnan kialakult medencékben, de csak akkor, ha a medencék köveket vagy levélszemetet is tartalmaztak. Tíz fiatal egyedből mindössze két olyan egyedet találtak, amely a megfigyelések között 3 méternél többet mozgott. A fiatal egyedek abban az értelemben mozgékonyak voltak, hogy az újonnan kialakított medencékbe költöztek, de ha már ott tartózkodtak, általában ott is maradtak. A szaporodási időszak alatt a nőstények és a hímek mozgásterülete a becslések szerint 0-3,4 m, illetve 0-6,2 m volt.[6] Úgy tűnik, hogy a szaporodási szezonban végig ugyanazon a medencén vagy medencecsoporton belül maradtak, csak nagy vízhozam vagy áradás idején mozdultak el. A nem szaporodásra használt téli élőhely ismeretlen.[6]
Természetvédelmi helyzete[szerkesztés]
A vörös lista a kihalt fajok között tartja nyilván.[13]
A faj egyedszáma 1979-ben rohamosan csökkenni kezdett, és utoljára 1981 szeptemberében látták vadon élő példányát a Blackall Range-ben. Ez egy időben történt egy ugyanazon a területen élő faj, a Taudactylus diurnus kihalásával.[14] A Rheobatrachus silus utolsó fogságban élő példánya 1983 novemberében pusztult el[7] 1995-ben intenzív békakeresés zajlott a Conondale Range területén, és több mint 50 felmérést végeztek a faj megtalálására, de egyetlen példányt sem találtak. Azóta a faj kihaltnak tekinthető. A Rheobatrachus silus kihalásának oka ismeretlen. Az 1972 és 1979 közötti fakitermelés a patakok vízgyűjtő területén folyt, amíg a Rheobatrachus silus a területen élt.[4] A fakitermelésnek a populációkra gyakorolt hatásairól nem végeztek vizsgálatokat, de a populációk ezalatt is fennmaradtak.[15] Lehetséges, hogy a chytrid gomba okozta a faj állományának csökkenését. Ez a fertőző betegség, amelyet a Batrachochytrium dendrobatidis nevű gombakórokozó okoz, az ausztráliai Queenslandben legalább 13 másik, magasan fekvő területeken élő esőerdei békafaj hanyatlásának és kihalásának az oka. Az elvadult sertések, a gyomnövények inváziója (különösen az Ageratina riparia) és a megváltozott patakfolyások veszélyeztetik a potenciális élőhelyét.[4]
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ AmphibiaWeb
- ↑ Atlas of Living Australia
- ↑ a b c FrogID, Australian Museum
- ↑ a b c Hines, H., Mahony, M. and McDonald, K. (1999). An assessment of frog declines in wet subtropical Australia. Declines and Disappearances of Australian Frogs. A. Campbell, eds., Environment Australia, Canberra, 44-63.
- ↑ Czechura, G.V. (1991). The Blackall-Conondale Ranges: frogs, reptiles and fauna conservation. The Rainforest Legacy, Australian National Rainforest Study, Volume 2. Flora and Fauna of the Rainforest. G. Werren and P. Kershaw, eds., Australian Government Publishing Service, Canberra, 311-324
- ↑ a b c d e f g h Ingram, G. (1983). Natural history. The Gastric Brooding Frog. M.J. Tyler, eds., Croom Helm, London, 16-35.
- ↑ a b c Tyler, M.J. and Davies, M. (1985). The Gastric Brooding Frog. Biology of Australasian Frogs and Reptiles. G. Grigg, R. Shine, and H. Ehmann, eds., Royal Zoological Society of New South Wales, Sydney, 469-470.
- ↑ Tyler, M.J. and Carter, D.B. (1982). Oral birth of the young of the gastric-brooding frog Rheobatrachus silus. Animal Behaviour, 29, 280-282.
- ↑ Tyler, M.J. and Davies, M. (1983). Larval development. The Gastric Brooding Frog. M.J. Tyler, eds., Croom Helm, London, 44-57.
- ↑ a b Tyler, M.J. (1989). Australian Frogs. Penguin Books Australia Ltd., Victoria.
- ↑ Tyler, M.J. and Davies, M. (1983). Superficial features. The Gastric Brooding Frog. M.J Tyler, eds., Croom Helm, London, 5-15.
- ↑ Liem, D.S. (1973). A new genus of frog of the family Leptodactylidae from south-east Queensland, Australia. Memoirs of the Queensland Museum, 16(3), 459-470.
- ↑ A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2023. november 12.)
- ↑ Czechura, G.V. and Ingram, G. (1990). Taudactylus diurnus and the case of the disappearing frogs. Memoirs of the Queensland Museum, 29(2), 361-365.
- ↑ CITES (Convention on International Trade in Endangered Species of Wild Fauna and Flora). Accessed November 25, 2013 from http://www.cites.org/eng/cop/16/prop/E-CoP16-Prop-40.pdf Archiválva 2013. június 27-i dátummal a Wayback Machine-ben
Források[szerkesztés]
- A taxon adatlapja az ITIS adatbázisában. Integrated Taxonomic Information System. (Hozzáférés: 2023. november 12.) (angolul)
- A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2023. november 12.)
- Liem, 1973 : A new genus of frog of the family Leptodactylidae from SE. Queensland, Australia. Memoirs of the Queensland Museum, vol. 16, p. 459-470.
- Amphibian Species of the World 6.0
- A Rheobatrachus silus az AmphibiaWeb oldalon
