Refraktometria

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A refraktometria a törésmutató mérésén alapuló minőségi és mennyiségi analitikai vizsgálati módszer. Elsősorban folyadékok elemzésére használatos, de gázok és szilárd anyagok is vizsgálhatók.

A törésmutató mérése során ügyelni kell arra, hogy a törésmutató az anyagi minőségen kívül több más paramétertől is függ. A szilárd anyagok törésmutatója a hőmérséklet emelésével nő, a folyadékoké pedig csökken. A törésmutató függ a fény hullámhosszától is (ez a diszperzió jelensége), valamint nagyon kis mértékben a nyomástól is, de ez utóbbi a gyakorlatban elhanyagolható. A törésmutató megadásakor emiatt fel szokás tüntetni a vizsgált hullámhosszt vagy spektrumvonalat (alsó indexben) és a hőmérsékletet (felső indexben): az n_D^{20}\ például a nátrium D-vonalán 20°C-on mért törésmutatót jelenti.

Refraktometriás méréssel azonosíthatók növényi zsírok[1], gyorsan meghatározható vérszérum és más testnedvek fehérjetartalma.[2] Léteznek kézi refraktométerek oldatok cukor- és sótartalmának méréséhez, bor, fékolaj, gépkocsi fagyálló folyadék és akkumulátor sav stb. ellenőrzéséhez.[3]

A fentieken kívül (folyadék)kromatográfiás detektorként is alkalmazzák, mint általános, bár nem túl nagy érzékenységű detektort (RI detektor).[4][5]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

szerk.: dr. Erdey László és dr. Mázor László: Analitikai kézikönyv – Módszertani alapok. Budapest: Műszaki Könyvkiadó (1974)