Ragasztó

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A ragasztó olyan anyag, amelyet ragasztásra használnak, vagyis arra, hogy szilárd testek között tartós kötést hozzanak létre azok fizikai vagy kémiai megváltoztatása nélkül. A ragasztót a gyakorlatban folyékony állapotban (például kolloid oldat vagy ömledék formájában) viszik fel a felületekre, majd azok összeillesztése után megkeményedik. Alapvető fontosságú, hogy a ragasztóanyag folyékony állapotában nedvesítse a ragasztandó felületet, tapadjon rá. A ragasztás a ragasztó és a ragasztandó tárgy közötti adhézión, másrészt a ragasztó molekulái közötti kohéziós erőn alapul. A ragasztó kötése, kikeményedése során a kialakult kölcsönhatások fixálódnak, létrejön a szilárd kötés.

Ha az anyagok összekötése három dimenzióban történik (pl. rétegelt lemez), ragasztó helyett kötőanyagról beszélünk. Tágabb értelemben a kittek, tapaszok is a ragasztók körébe sorolhatók.[1]

Fizikai úton és kémiai reakcióval kötő ragasztók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A ragasztók megszilárdulását fizikai, vagy kémiai folyamat eredményezheti.

Az első kategóriába tartoznak a melegen ömlesztett, majd a ragasztási felületen kihűlve megszilárduló anyagok, mint a méhviasz, a bitumen, az üvegömledék-ragasztók, vagy a szintetikus ömledékragasztók. Ide sorolhatók azok a ragasztóanyagok is, melyek kötését folyékony oldószerük eltávozása eredményezi, például a kaucsukragasztók vagy a glutinenyv. A plastisolokat hidegen, pasztaszerű állapotban viszik fel a felületre, és hő hatására keményednek meg.

A kémiai úton keményedő ragasztók polikondenzáció, poliaddíció vagy polimerizáció során szilárdulnak meg. Polikondenzációs ragasztók például a poliészterragasztók és a szilikonragasztók, poliaddíciós ragasztó az epoxiragasztó, polimerizációs ragasztó a fehér enyv meg a pillanatragasztó.[2]

Természetes eredetű és szintetikus ragasztók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A természetes eredetű ragasztók készülhetnek növényi, állati vagy ásványi alapanyagból. Növényi eredetűek a cellulóz-észterek, cellulóz-éterek, a keményítőből készült csiriz, a kaucsukragasztó. Állati eredetű a méhviasz, a glutinenyv, a kazeinenyv, a véralbuminenyv. Ásványi eredetűek a bitumen, az üveg, a kerámiaragasztó.

A szintetikus ragasztók fő típusai a fenoplasztok, az aminoplasztok (pl. a karbamid–formaldehid-gyanta), a poliamid ömledékragasztók, a poliuretán oldatok, az epoxigyanták (pl. a két komponensű epoxiragasztó), a poliakrilátok (pl. a cianoakrilát pillanatragasztó).[3]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Szűcs, i. m. 
  2. BME, i. m. 18, 19. old.
  3. Halmai, i. m. 

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]