Epoxigyanta

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az epoxigyanta a hőre keményedő műgyanták közzé tartozik, kiváló mechanikai tulajdonságokkal és vegyi ellenállóképességgel bír, ezeknek a tulajdonságoknak az alapján terjedt el az építőiparban.

A gyantákról általában[szerkesztés]

A polimereket két fő csoportra oszthatjuk: hőre lágyuló és térhálós polimerek léteznek. A közöttük lévő legfontosabb különbség a feldolgozásukban rejlik. A hőre lágyulók esetében hő formájában energiát viszünk be a rendszerbe, így alakítható állapotba hozzuk az anyagot. Ezután következik az alakadás és az alakrögzítés (azaz a formaadás és hűlés/hűtés). Ezzel szemben a hőre nem lágyulók[Megj. 1] esetében a feldolgozás során kémiai reakció megy végbe. A szabad gyökökkel rendelkező polimert (gyanta) edzők, gyorsítók és egyéb töltők hozzáadásával térhálósítjuk. Ez a folyamat nem visszafordítható.

A térhálós polimerek kiváló szilárdsága és hőállósága indokolja felhasználásukat a legjobb kompozitokban.

Az epoxigyantáról[szerkesztés]

A duromerek, azaz a sűrű térhálós polimerek közül az egyik kiemelkedő anyaga az epoxigyanta. Elterjedését a széles körű felhasználhatóságának és kiváló tulajdonságainak köszönheti. Az epoxigyanta molekulájában lévő epoxigyűrű felnyílik, és kapcsolódik a többi molekulával, kialakítva ezáltal egy térhálós szerkezetet.

Előnyei[szerkesztés]

Kitűnő mechanikai tulajdonságok

Hőállóság

Vegyi ellenállóképesség

Jó tapadás

Kicsi zsugorodás

Széles körű alkalmazhatóság

Főbb felhasználási területek[szerkesztés]

Különböző polimer kompozit terméket mátrix anyaga: csónakok, hajók, sporteszközök, prepregek, stb.

építőiparban: padlóbevonatokban

nagyszilárdágú ragasztók

Megjegyzés[szerkesztés]

  1. A hőre nem lágyuló/hőre keményedő kifejezés az angolban úgynevezett thermoset polimerekre nem megfelelő fordítás, ugyanis hő hatására kis mértékben ezek is lágyulnak (lásd: polimerek DMA görbéi).

Források[szerkesztés]