Epoxigyanta

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Az epoxigyanta a hőre keményedő műgyanták közé tartozik, kiváló mechanikai tulajdonságokkal és vegyi ellenálló-képességgel bír, ezen tulajdonságok alapján terjedt el az építőiparban.

A gyantákról általában[szerkesztés]

A polimereket két fő csoportra oszthatjuk: hőre lágyuló és térhálós polimerek léteznek. A közöttük lévő legfontosabb különbség a feldolgozásukban rejlik. A hőre lágyulók esetében hő formájában energiát viszünk be a rendszerbe, így alakítható állapotba hozzuk az anyagot. Ezután következik az alakadás és az alakrögzítés (azaz a formaadás és hűlés/hűtés). Ezzel szemben a hőre nem lágyulók[Megj. 1] esetében a feldolgozás során kémiai reakció megy végbe. A szabad gyökökkel rendelkező polimert (gyanta) edzők, gyorsítók és egyéb töltők hozzáadásával térhálósítjuk. Ez a folyamat nem visszafordítható.

A térhálós polimerek kiváló szilárdsága és hőállósága indokolja felhasználásukat a legjobb kompozitokban.

Az epoxigyantáról[szerkesztés]

A duromerek, azaz a sűrű térhálós polimerek között az egyik legismertebb az epoxigyanta. Elterjedését széles körű felhasználhatóságának és kiváló tulajdonságainak köszönheti. Az epoxigyanta molekulájában lévő epoxigyűrű felnyílik, és kapcsolódik a többi molekulával, ezáltal egy térhálós szerkezetet kialakítva.

Előnyei[szerkesztés]

  • kitűnő mechanikai tulajdonságok
  • hőállóság
  • vegyi ellenállóképesség
  • jó tapadás
  • kicsi zsugorodás
  • széles körű alkalmazhatóság

Főbb felhasználási területek[szerkesztés]

  • különböző polimer kompozit termékek mátrix anyaga: csónakok, hajók, sporteszközök, prepregek stb.
  • építőiparban: padlóbevonatokban
  • nagy szilárdságú ragasztóknál

Megjegyzés[szerkesztés]

  1. A hőre nem lágyuló/hőre keményedő kifejezés az angolban úgynevezett thermoset polimerekre nem megfelelő fordítás, ugyanis hő hatására kis mértékben ezek is lágyulnak (lásd: polimerek DMA görbéi).

Források[szerkesztés]