Ugrás a tartalomhoz

Pueblo Mágico

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Hivatalos jelvény
Magdalena de Kino Pueblo Mágico-minősítéséről szóló emléktábla

A Pueblo Mágico (a spanyol kifejezés jelentése: varázslatos település) egy kitüntető cím, amelyet a mexikói Turisztikai Titkárság (SECTUR) 2001 óta adományoz olyan mexikói településeknek, amelyek fontos turisztikai értékkel bírnak, főként azért, mert megőrizték régi építészeti értékeiket, kultúrájukat és hagyományaikat. A legtöbb települést a 2006 és 2012 közötti kormány tüntette ki: 2009-ben még csak 32 ilyen település volt az országban, 2012-ben már 83, 2017-ben pedig 111-re nőtt a számuk.[1]

Mivel az ilyen minősítés nem csak azt hozza magával, hogy a turisták érdeklődése felerősödik a település iránt (Real de Catorce esetében például 1300%-os növekedést hozott), hanem azt is, hogy a kitüntetetteknek több pénzügyi forrás is jut (például a közvilágítás és a csatornázás fejlesztésére), ezért nagy sok hely szeretné elnyerni a címet. Vannak olyan kritikusok is, akik szerint néhány település nem érdemelte volna meg a listára kerülést, szerintük csak politikai döntés született, amikor kijelölték őket, a SECTUR szerint viszont a döntések átláthatók voltak, a feltételek pedig világosak.[1]

A Pueblo Mágicók listája

[szerkesztés]

2017. áprilisi állapot

Állam Település Kép
Aguascalientes Calvillo
Aguascalientes Real de Asientos
Aguascalientes San José de Gracia
Alsó-Kalifornia Tecate
Campeche Palizada
Chiapas Chiapa de Corzo
Chiapas Comitán de Domínguez
Chiapas Palenque
Chiapas San Cristóbal de las Casas
Chihuahua Batopilas
Chihuahua Casas Grandes
Chihuahua Creel
Coahuila Arteaga
Coahuila Candela
Coahuila Cuatro Ciénegas
Coahuila Guerrero
Coahuila Parras de la Fuente
Coahuila Viesca
Colima Comala
Déli-Alsó-Kalifornia Loreto
Déli-Alsó-Kalifornia Todos Santos
Durango Mapimí
Guanajuato Dolores Hidalgo
Guanajuato Jalpa de Cánovas
Guanajuato Mineral de Pozos
Guanajuato Salvatierra
Guanajuato San Miguel de Allende
Guanajuato Yuriria
Guerrero Taxco de Alarcón
Hidalgo Huasca de Ocampo
Hidalgo Huichapan
Hidalgo Mineral del Chico
Hidalgo Mineral del Monte
Hidalgo Tecozautla
Jalisco Lagos de Moreno
Jalisco Mascota
Jalisco Mazamitla
Jalisco San Sebastián del Oeste
Jalisco Talpa de Allende
Jalisco Tapalpa
Jalisco Tequila
México Aculco
México El Oro
México Ixtapan de la Sal
México Malinalco
México Metepec
México San Martín de las Pirámides
México Teotihuacán de Arista
México Tepotzotlán
México Valle de Bravo
México Villa del Carbón
Michoacán Cuitzeo
Michoacán Jiquilpan
Michoacán Mineral de Anganguego
Michoacán Pátzcuaro
Michoacán Santa Clara del Cobre
Michoacán Tacámbaro
Michoacán Tlalpujahua
Michoacán Tzintzuntzan
Morelos Tepoztlán
Morelos Tlayacapan
Nayarit Jala
Nayarit Sayulita
Oaxaca Capulálpam de Méndez
Oaxaca Huautla de Jiménez
Oaxaca Mazunte
Oaxaca San Pablo Villa de Mitla
Oaxaca Teposcolula
Puebla Atlixco
Puebla Chignahuapan
Puebla Cholula
Puebla Cuetzalan del Progreso
Puebla Huauchinango
Puebla Pahuatlán
Puebla Tlatlauquitepec
Puebla Xicotepec
Puebla Zacatlán
Querétaro Bernal
Querétaro Cadereyta de Montes
Querétaro Jalpan de Serra
Querétaro San Joaquín
Querétaro Tequisquiapan
Quintana Roo Bacalar
Quintana Roo Isla Mujeres
Quintana Roo Tulum
San Luis Potosí Real de Catorce
San Luis Potosí Xilitla
Sinaloa Cosalá
Sinaloa El Fuerte
Sinaloa El Rosario
Sinaloa Mocorito
Sonora Álamos
Sonora Magdalena de Kino
Tabasco Tapijulapa
Tamaulipas Ciudad Tula
Tamaulipas Mier
Tlaxcala Huamantla
Tlaxcala Tlaxco
Új-León Linares
Új-León Santiago
Veracruz Coatepec
Veracruz Coscomatepec
Veracruz Orizaba
Veracruz Papantla
Veracruz Xico
Veracruz Zozocolco de Hidalgo
Yucatán Izamal
Yucatán Valladolid
Zacatecas Jerez de García Salinas
Zacatecas Nochistlán
Zacatecas Pinos
Zacatecas Sombrerete
Zacatecas Teul de González Ortega

Források

[szerkesztés]
  1. a b Alberto Nájar: Qué son los “Pueblos Mágicos” de México y por qué todos quieren serlo (spanyol nyelven). BBC, 2015. október 16. (Hozzáférés: 2017. április 12.)