Portál:Ókori Róma/Allap2
|
Senatus Populusque Romanus Az ókori Róma portálja |
|
|
|
|
|
Portál | 
|
|
Rómaiak |
|
|
Témakörök |
|
| Mitológia | Építmények | |
|---|---|---|
|
 A szibüllák vagy szibillák (görögül szibülla, latinul: sibylla) titokzatos jósnők, akik látnoki képességüknél fogva anélkül fedték fel a jövőt, hogy kérdéseket intéztek volna hozzájuk; többnyire szerencsétlenségeket, baljós eseményeket, katasztrófákat jeleztek előre. Ők „az antik hagyomány isteni ihletésre jövendölő prófétanői, az isteni tudás és a legmélyebb bölcsesség megtestesítői.” Alakjukat a görög és a római mitológia mondáin keresztül ismerjük, valódi létezésük ma is vitatott.Több pre-indoeurópai eredetű regében szerepel egy jövőbe látó bölcs asszony, és az ókori nyugat-ázsiai népek mítoszaiban is vannak olyan rövid versek, amelyeket állítólag egy Szibülla nevű jósnő írt. A név etimológiája ismeretlen; az egyik mai álláspont szerint Szibülla „valószínűleg keleti föníciai vagy arameus eredetű lehet. Jelentése ennek megfelelően: Istentől ihletett, elragadtatott.” Romulus és Remus Bővebben Romulus és Remusról  Romulus és Remus az egyik mitikus történet szerint Róma városának alapítói, Rhea Silvia hercegnő és Mars, a háború istenének ikerfiai. A legenda, valamint Plutarkhosz és Livius szerint is Romulus volt Róma első királya. (Ismert egy másik legenda is, mely szerint Aeneas alapította Rómát.) Romulus egy vita során – amely arról folyt, hogy melyiküket támogatják az istenek abban, hogy megalapítsa a várost és a nevét adja neki – megölte Remust. Egy másik verzió szerint egy katona ölte meg a város építése felett gúnyolódó Remust. A harmadik monda szerint Romulus azt mondta a katonáinak, hogy aki lebecsüli a falukat azt akasszák fel. Remus egyszer csak azt mondta, hogy ez a kicsinyke fal védene meg minket az ellenségtől? Így Remust, Romulus testvérét kivégezték. Romulus lett így Róma első királya. |
Hadrianus fala Bővebben Hadrianus faláról  43-ban, az építmény keletkezése előtt néhány nemzedékkel a római hadsereg megtámadta Britanniát. Északi irányba haladva, 84-ben sikerült legyőznie a Skócia északkeleti felében fekvő Mons Graupiusban vívott csatában a kaledóniai törzseket Ám Róma diadala tiszavirág életűnek bizonyult. Amikor 122-ben Hadrianus megérkezett Britanniába, a római csapatok már visszavonulásra kényszerültek, egészen a Tyne-völgyig. Ott kialakították a Stanegate-vonalat, s erődítmények sokaságát hozták létre. Ily módon egy 128 kilométeres védővonalat vontak Corbrigde-től a nyugaton fekvő Carlisle-ig. Minthogy a barbárokat Britanniában nem sikerült legyőznie, feltartóztatásukra Hadrianus a Tyne-völgytől északra hatalmas falat építtetett. A római hadsereg nyolc év alatt építette meg a falat. A fal 120 kilométer hosszú, mintegy 4,5 méter magas, 3 méter széles, egyik tengerparttól a másikig húzódik. Segovia római vízvezetéke Bővebben Segovia római vízvezetékéről  Segovia római vízvezetéke, pontosabban vízvezetékhídja (spanyolul: Acueducto de Segovia) az Ibériai-félsziget egyik legjelentősebb római kori műemléke. A kasztíliai város jelképe, amely a címerében is szerepel. 1985-től – az óvárossal együtt – a Világörökség részét képezi. Mivel nincs rajta olvasható felirat (bár a tetején egykor volt), építésének ideje nem dönthető el egyértelműen, de a kutatók az I. század második felére vagy a II. század első éveire teszik. Így feltehetőleg Vespasianus vagy Nerva uralkodása alatt épült. Magának Segoviának az alapítási ideje sem ismert. A római hódítás előtt a vacceusok nevű ókelta törzs lakta a területet. Az ideküldött római csapatok letelepedtek a városban, mely a cluniai provinciaközponthoz (conventus iuridici) tartozott.
| |
| Hadszervezet | Társadalom | |
|
Római légió Bővebben Római légióról A légió (legio) a Római Birodalom története folyamán hosszú ideig a hadsereg alapvető szervezeti egysége volt. Létszáma és szerkezete hosszú története során sokszor és sokat változott, hogy a késő császárkorra végül a hatékonyabb, mozgékonyabb alakulatok vegyék át a helyét.  A római haderő fejlődésében három fő korszakot szokás megkülönböztetni: A polgári hadsereg kora, amelyet Servius Tullius király és a Camillus nevéhez fűződő reformok tagolnak. Fejlődésére komoly hatást gyakoroltak a pun háborúk tanulságai. Ez a korszak a polgárháborúk koráig tartott. A zsoldos hadsereg kora, a polgárháborúk korától a köztársaság végéig. Az állandó hadsereg kora, amely a római császársággal kezdődött, s annak egész folyamán át megvolt. Felépítésében lényeges reformok történtek a 2. század első felében, majd a 3. század folyamán, mígnem Diocletianus egész szervezetében megváltoztatta. Természetesen a római hadsereg nem máról-holnapra vált zsoldossereggé, hanem az átalakulást lassan érlelték a töténelmi fejlemények. Két nagyon fontos körülmény tette elkerülhetetlenné a változást: az egyik, hogy meg kellett szüntetni a census szerinti sorozást. Servius Tullius alkotmánya szerint a vagyonos classisok („osztályok”) védték Rómát, épp azért, mert vagyonosak, s ezért megbízhatóak, hisz a harcban saját vagyonukat is védelmezték. A honvédelem tehát e felfogás szerint bizalom dolga is volt, egyfajta megtiszteltetés, jog. A római nép azonban egyre szegényebb lett: a legszegényebb réteg censusát 11000 sestertiusról le kellett szállítani 4000 sestertiusra, tehát csaknem a régi összeg harmadára. Ezzel a katonáskodás jogát kiterjesztették, Marius korától pedig a vagyoni helyzetnek már semmi köze sem volt a sorozáshoz. |
Patrícius Bővebben Patríciusokról A patríciusok az ókori Róma elit kasztja. A kései Római Birodalomban a patríciusi rangot magas rangú vezetőknek adományozták. A 12. századtól kezdve Nyugat-Európában a középkori városi vezető réteg. A magyarországi patríciusok német földről érkeztek a 14. században, akik pár generáció alatt elszegényedtek vagy beolvadtak a nemesek közé. A patrícius (patricius) szó a latin patres (jelentése atya) szóból származik. A Római Köztársaság kezdetén a patríciusok az állam irányító csoportját képezték. Patríciusnak születni kellett, család szerint öröklődött. A patríciusok állításuk szerint családfájukat egészen Ancus Marciusig vissza tudták vezetni, és szoros kötelék füzte őket a szenátus tagjaihoz is. Minden elöljáró patrícius származású volt, egyikük sem kerülhetett ki plebejus családból. A házasság patríciusok és plebejusok között tilos volt, a kereskedelem úgyszintén. Plebejus Bővebben a Plebejusokról Az ókori Rómában a plebejusok (lat. plebs) a korlátozott jogú polgárságot alkották, megkülönböztetve a kiváltságos patríciusi osztálytól. Szabad emberek voltak, ők is rendelkeztek polgárjoggal, de nem rendelkeztek az előkelő születési arisztokrácia, a patríciusok kiváltságaival. Speciálisan római réteg volt, nem etruszk találmány, mint sok egyéb minden a római társadalomban. Az etruszkok ugyanis az előkelőkön kívül a másik oldalon csak a clienseket, szolgálókat és rabszolgákat ismerte. A plebejusok eleinte nem viselhettek semmilyen hivatalt, gazdasági függetlenségüket azonban meg tudták őrizni a korai korban. Főleg kisbirtokos paraszti réteget alkottak, de városi kézművesek és kereskedők is tartoztak közéjük. Eleinte nem részesedhettek állami földekből (ager publicus), nem lehettek vallási kollégiumok tagjai, nem házasodhattak patríciusokkal, de később megszerezték ezeket a jogokat. A patríciusok mintájára idővel ők is nemzetségekbe (gens) tömörültek, s sok nemzetségnek volt patrícius és plebejus ága is, de voltak tisztán plebejus nemzetségek is.
| |
| Irodalom | Gazdaság | |
|
Oraculina Sibyllina Bővebben Oraculina Sibyllinaról Az Oraculina Sibyllina (latin nyelven: Szibülla/Szibilla-jóslatok), ókori jóslatgyűjtemény. A Szibülla jóstevékenységére vonatkozó első híradás a Kr. e. 6. századból származik, később hol egy, hol több Dzibülla működését említik a korabeli források. Jóslataikat, amelyeket sokszor együtt emlegetnek a Bakisoknak tulajdonított próféciákkal, az idők során gyűjteményekbe foglalták. Legismertebb az a változat, amely a cumae-i (Dél-Itália) Szibüllától származik, ezt a hagyomány szerint Tarquinius Superbus római király vásárolta meg az állam számára. A köztársaság korában a Szibülla jóslatait tartalmazó könyveket Jupiter Capitolinus szentélye alatt egy üregben tartották, kőládába zárva. A szentély leégése (Kr. e. 83.) után, minthogy a szent könyvek is elégtek, különböző városokban másoltatták le a szent szövegeket. Kr. e. 12-ben Augustus császár mint pontifex maximus (főpap) Apollo palatinusi templomában helyeztette el az új példányt, amely 405 táján pusztult el, amikor Stilicho tűzbe dobta. Ókori római irodalom Bővebben az ókori római irodalomról Ókori római irodalom alatt a Róma alapításától (Kr. e. 753.) a nyugatrómai birodalom bukásáig (476), vagy kissé tágabban értelmezve a longobárdok Itáliába való betöréséig (568) a római állam határain belül keletkezett irodalmat értjük.  A római irodalom és a latin irodalom nem fedi egymást pontosan, mivel maga a latin nyelv, mint a tudományok nyelve és a diplomáciai érintkezések eszköze Nagy Károly (768–814) korától kezdve egész Európában használatos volt, szinte a 19. század közepéig bezárólag. Az ebben az időszakban keletkezett latin nyelvű irodalmi alkotások természetesen nem tartoznak a római irodalom történetéhez, ezzel szemben viszont ide tartoznak azok a munkák, amelyeket római szerzőjük nem latin, hanem görög nyelven írt, például az első annalista történetíró, Fabius Pictor írásai, később Marcus Aurelius vallomásai, illetve Fronto görög nyelven írott levelei.
|
 A császárkori Róma pénzverdéinek szervezetéről, működéséről keveset tudunk. Mindössze néhány feliratos emlék, illetve domborműves ábrázolás áll rendelkezésre ahhoz, hogy a pénzverde működésének fázisait legalább nagy vonalakban rekonstruálni tudjuk. A Római Birodalomban kezdetben – hasonlóan az ókor több más államához – nem volt a szó mai értelmében vett pénzverés, a nemesfémeket egyszerűen a súlyuk alapján mérték. Később a fémeket egységes súlyú tömbökbe öntötték, hogy a cserekereskedelmet ezzel is megkönnyítsék. Az első, mai értelemben vett érem szintén öntött volt, a Kr. e. 5. században készült. Mintegy száz évvel később áttértek a mai értelemben vett pénzverésre, amely egyben az érmék nagy tömegben való előállítását is megkönnyítette. A római bronzpénz a köztársaság korában az as és a sestertius volt, az ezüstből vert denarius, illetve az előlapon értékjelzéssel ellátott (XL, illetve LX as) aureus a Kr. e. 3. század elején jelent meg. Ez a rendszer a császárkor első századaiig, Diocletianus pénzreformjáig nagyjából változatlan maradt, később Nagy Konstantin vezette be a bronz váltópénzeket, illetve a fél- és negyed súlyú aranypénzeket. A császárkori pénzverés történetének, illetve a császárkori pénzverdék történetének részletesebb kifejtése alább olvasható.
|
|
| Viselet | Kultusz | |
 A tóga az ókori római férfiak ruhája.
|
Vesta-szüzek Bővebben Vesta-szüzekről A Vesta-szüzek (latinul virgines Vestalis) Vesta istennő papnői voltak az ókori Rómában. Létszámuk eleinte négy, később hat.  Mondabeli elődjük Rhea Silvia (Romulus és Remus anyja). A hagyomány szerint eredetileg a királyok válogatták ki őket, a királyság megszüntével pedig a pontifex maximus (főpap), mégpedig sorshúzás útján a 20 jelölt közül. Eredetileg csak patrícius leányok jöhettek számba, később plebejus származásúak is, akik 6 évnél idősebbek, de 10 évnél fiatalabbak voltak. A jelöltséget el kellett fogadni, alóla csakis a legritkább esetben mentettek fel valakit. A sorsolás után megtörtént az inauguráció, melynek színhelye az Atrium Vestae volt. Misztériumvallás Bővebben Misztériumvallásról A misztériumvallás titkos, csak a beavatottak számára ismert és érthető szertartások gyakorlása révén működő vallások gyűjtőneve. A szó, a görög müó – titkot tartok, illetve müomai – beavattatom szóból, valamint a müsztérion, és a müein – bezárulni, magába zárni, latinul mysterium igéből ered. „A görög szó elsősorban a száj bezárására, hallgatásra, a szem lehunyására vonatkozik, a misztérium ugyanis a külső szem számára láthatatlan, emberi szóval kifejezhetetlen dolgok szemlélése… csak a kiválasztottak számára megismerhető isteni kinyilatkoztatás.” Tágabb értelemben a tökéletesség intuitív, bensőséges, a külvilágtól és a racionális gondolkodás útjától elfordult keresése, törekvés az istenséggel való egyesülésre. |
