Havasi törpefenyő

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Pinus mugo szócikkből átirányítva)
Havasi törpefenyő
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
      
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Toboztermők (Pinophyta)
Osztály: Tűlevelűek (Pinopsida)
Rend: Fenyőalakúak (Pinales)
Család: Fenyőfélék (Pinaceae)
Nemzetség: Tűnyalábos fenyő (Pinus)
Alnemzetség: Pinus
Fajcsoport: Pinus
Fajsor: Pinus
Faj: Havasi törpefenyő (Pinus mugo)
Turra
Szinonimák
  • henyefenyő (P. montana)
  • gyalogfenyő
  • törpefenyő (P. mughus)
Alfajok
  • Pinus mugo ssp. mugo
  • Pinus mugo ssp. rotundata (Link) Janch. & H.Neumayer syn. Pinus rotundata Link[1]
  • Pinus mugo ssp. uncinata
Elterjedés
Elterjedési területe
Elterjedési területe
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Havasi törpefenyő témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Havasi törpefenyő témájú médiaállományokat és Havasi törpefenyő témájú kategóriát.

A havasi törpefenyő (Pinus mugo) a fenyőfélék (Pinaceae) családjában a névadó tűnyalábos fenyő (Pinus) nemzetség egyik faja.

Származása, elterjedése[szerkesztés]

Európa magashegyein őshonos Spanyolországtól a Balkán-félszigetig.[2]

Leírása[szerkesztés]

1–4 méter magas, elterülő fenyő: a teljesen elfekvő, szinte kúszó bokortól a kisebb koronás fáig sokféle alakot ölthet. A termőhelytől függően tömörebb vagy lazább, kisebb vagy nagyobb bokra szabálytalan alakú. Egy-egy gyökérből több hengeres, 1–2,5 méteres ág nő ki. Ezek alul a talajra fekve terjednek, végük felemelkedik. Kar-, ritkábban combvastagságúak, szétágazók; többnyire 3-4, máskor kétágúak vagy átellenesek. A korosabbak szétterpednek, hajlékonyak, rugalmasak, szívósak. Kérgük színe a hamvasszürkétől a füstösfeketéig változó; a vékonyabbaké a nemzetség más fajaihoz hasonlóan sima, nem repedezett, bibircses; később finoman hámló, illetve szögletes pikkelyekre hasadozik. A hajtástengelyek fénylő narancsbarnák. Rügyeinek csúcsa rövid; a pikkelyek csúcsa általában gyantás.

A háncs és a farész fehér. Amíg nedvdús, könnyen hasad; kiszáradva kemény és rideg.

A 8 mm-es levélhüvelyekből egy-egy pár 3–8 cm-es, félhenger keresztmetszetű tűlevél nő. Ezek felállók, merevek, törékenyek, az ágacskák felső részét igen sűrűn fedik. Mindkét oldaluk fényes. Csíkosak, belső felületük ellaposodik, a külső domború, a levélszél aprón, fűrészesen érdes. A bibircseken elhelyezkedő levélhüvelyek hártyás pikkelyszerűek.

A hím- és a nővirágok ugyanazon egyed különböző törzsein vagy ugyanazon törzs különböző ágain nyílnak. Porzós virág van több; ezek sűrűn körbeveszik az ágakat, és hosszanti, nyolcas ferde sorokban tojásdad barkává állnak össze. A porzós virágok csészéje négy, tojásdad, hártyás pikkelyből és a virággal azonos hosszúságú, mintegy az ágacskákkal közös virágtengelyen összenőtt murvából áll. A sűrű füzérű barkában az apró kocsányú pikkely csúcsán, közös oszlopon ülnek a portokok; virágporuk sárga. A nővirágok lekerekített-tojásdadok; belőlük az idei hajtások csúcsához közel sötétbíbor színű tobozok fejlődnek a közbeékelődő rüggyel és a következő évben termő tobozokkal. A termők igen aprók, még mikroszkóppal is alig láthatók, sűrűn pikkelyesek.

A terpedten felálló, 2–6 cm hosszú és 1–4 cm széles, tojásdad toboz fiatalon zöld, majd megbarnul.[3] A toboz töve hártyás, igen sok fedelékes pikkelyből áll; a vége szétnyílik. Az alapfaj merev, ékformájú, a csúcs felé vastagodó, hegyes tobozpikkelyeinek közepe tompán kidudorodik; az alsó és a legfelső pikkelyek hegye hiányzik. Az uncinata alfaj pikkelyei általában kampósak, de nem hegyesek; közülük a legalsók kiszélesednek. A két mag kicsiny, ferdén visszás tojásdad.

A virágzást megfigyelve a számtalan példány között mindössze egyetlen olyat láttunk, amelyen az előző évben a termős toboz mellett kifejlődött egy porzós virágokkal teli ágacska. Gyakran megfigyelhető viszont a porzósoknál erőteljesebb nőnemű törzseket, ágakat és feljegyeztük, hogy az utóbbiak többnyire együtt alakulnak ki, igen gyakran csak egy-egy, elszórtan; a korábbiak pedig a tobozok között fejlődnek ki, kettesével szemben állva, illetve hármasával vagy négyesével. A termős tobozok általában három évig fennmaradnak: az első évben virágoznak, a másodikban a termés növekszik, majd a harmadikban az újabb virágzás előtt szórják szét magvaikat, néhány azonban a következő évben is a helyén marad. Minden megsebzett rész, a fiatal tobozok pedig maguktól is ontanak áttetsző, illatos balzsamot, mely desztillációval igen erős illatú olajat ad; ez Balsamum carpaticum néven ismert.[forrás?]

Életmódja, termőhelye[szerkesztés]

Magashegységi legelőkön, sziklás lejtőkön él; igénytelen és ellenálló. Szinte bármilyen talajon megél, még akkor is, ha az száraz és meszes — de a szélsőségesen száraz éghajlatot nem bírja. Rendkívül fényigényes: árnyékban kiritkul és megcsúnyul.

Termőhelyén sűrű cserjefoltokat, vagy egész hegyoldalakat beborító áthatolhatatlan bozótosokat alkot széles sávban a fahatár és a magashegyi kopárok, illetve legelők között. Fekvő termete védi a széltől, talaját az átfagyástól és a lemosódástól. Télen vastag hótakaró borítja be, és megvédi a nagy fagyoktól, ezért a hosszútűs fenyők közül ez a faj tűri legjobban a hideget.

Felhasználása[szerkesztés]

Számos nemesített változatát sziklakertekbe, kiskertekbe vagy akár teraszokon dézsába ültetik. Alacsony változataiból sövény is nevelhető. Gyűjteményekben főleg nyugati alfaja, a P. mugo ssp. uncinata látható — ez akár 20 m magasra is megnőhet

Alfajok, változatok[szerkesztés]

Nagyon változékony faj.

Természetes változatai[szerkesztés]

  • P. mugo var. mughus — a Kelet-Alpokban és a Balkán-hegységben honos. A kertészetek igen kedvelik, mert kiváló talajtakaró és magról jól szaporítható. Ágai lekönyökölnek, a végük feláll. Sövénynek is alkalmas.[4]
  • P. mugo var. pumilio — alacsony, sűrűn ágas, szélesen elterülő cserje; koronája lapított gömb alakú. Ágai egyenetlenül nőnek. Rügyei a hajtásvégeken hossúak, szürkésbarnák. Tűi sűrűn borítják az ágakat. magról könnyen szaporítható, ezért tömegesen forgalmazzák.[5]

Kertészeti változatok[szerkesztés]

A több alfajból és természetes változatból számos kertészeti változatát nemesítették ki. Ezek közül néhány:

  • Pinus mugo ‘Gnom’ — legfeljebb 2 m magas cserje. Ágai sűrűn állnak. Ivartalanul (oltványként) szaporított, teljesen kiegyenlített növekedésű klón.[4]
  • Pinus mugo ‘Humpy’ — tarka gyalogfenyő: néhány hónapig a tűk végei sárgává válnak, majd visszazöldülnek, mini méretű;
  • Pinus mugo ‘Mops’ — lapított gömb alakú, törpe fajta. Ágai sűrűn állnak. Általában szélesebb, mint amilyen magas. Sötétzöld tűlevelei akár 7 cm hosszúra is megnőhetnek. Csúcsrügyei gyantásak.
  • Pinus mugo ‘Ophir’ — aranyszínű gyalogfenyő: törpe gömb, változóan intenzív aranyszínű tűkkel;
  • Pinus mugo ‘Varella’ — tűpamacsos, törpe gyalogfenyő: törpe sűrű zöld gömb;
  • Pinus mugo ‘Zundert’ — legfeljebb 80 cm magasra nő, tűi télen sárgák, nyárra visszazöldülnek.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2014. április 24.)
  2. Elterjedési területe az IUCN Vörös Lista szerint
  3. Józsa Miklós: Fenyők és örökzöldek a kertben. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1980. ISBN 963 231 034 9, 161. old.
  4. a b Józsa Miklós: Fenyők és örökzöldek a kertben. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1980. ISBN 963 231 034 9, 162. old.
  5. Józsa Miklós: Fenyők és örökzöldek a kertben. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1980. ISBN 963 231 034 9, 163. old.

Források[szerkesztés]