Ugrás a tartalomhoz

Kacsacsőrű emlős

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Ornithorhynchus szócikkből átirányítva)
Kacsacsőrű emlős
Természetvédelmi státusz
Mérsékelten fenyegetett
      
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok
Törzs: Gerinchúrosok
Altörzs: Gerincesek
Osztály: Emlősök
Alosztály: Tojásrakó emlősök
Rend: Kloákások
Család: Kacsacsőrű emlősök
Nem: Ornithorhynchus
Tudományos név
Ornithorhynchus anatinus
Shaw, 1799
Elterjedés
Hivatkozások
A Wikifajok tartalmaz Kacsacsőrű emlős témájú rendszertani információt.
A Wikimédia Commons tartalmaz Kacsacsőrű emlős témájú médiaállományokat és Kacsacsőrű emlős témájú kategóriát.

A kacsacsőrű emlős (Ornithorhynchus anatinus) Kelet-Ausztráliában honos, vízben élő, tojásrakó emlős. Élő kövületként családjának (Ornithorhynchidae) egyetlen, ma is élő faja és a négy hangyászsünfajjal együtt a kloákások rendjét alkotják. Csőrével az iszapban turkálva keresi táplálékát és mivel a víz alatt bezárja szemeit, fül- és orrnyílásait, a zavaros vízben elektromos érzékelésével tájékozódik. A kevés mérgező emlős közé tartozik, a hímek hátsó lábaikon található sarkantyújukkal erős fájdalmat okozó mérget juttathatnak támadójukba.

Számos egyedi tulajdonsága (kacsacsőr, hódfarok, tojásrakás) miatt a természettudósok sokáig több állatból összefércelt csalási kísérletnek tekintették Európába került példányait. Később az evolúcióbiológusok kedvelt kutatási alanyává vált. A kacsacsőrű emlős az ausztrál őslakosok számos meséjében szerepel. Ma Ausztrália egyik jelképének számít, 1912 óta védelem alatt áll.

Megjelenése

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
A kacsacsőrű emlős csontváza

A hím kacsacsőrű emlősök kb. egyharmaddal nagyobbak a nőstényeknél. Teljes testhosszuk (csőrvégtől a farokvégig) 40–63 cm között mozog (átlagosan kb. 50 cm), súlyuk átlag 1,7 kg. A nőstények 37–55 cm-esek (43 cm átlagosan) és 0,9 kg-osak.[1][2] A déli hűvösebb éghajlat felé haladva átlagos mérete kissé nő (követve a Bergmann-szabályt), bár a helyi variációk felülírhatják ezt a tendenciát.[3]

Teste lapos, áramvonalas, némileg a hódéra emlékeztet. Szinte egész testfelületét rövid, sűrű, barna szőrzet borítja, amely lapított fedőszőrökből és göndör aljszőrökből áll. Vízlepergető, valamint a szőrszálak közé szorult levegőnek köszönhetően jó hőszigetelő tulajdonságokkal rendelkezik.[1][4][5] Szőrzete az emlősök között a vidrák után a legsűrűbb.[6] Szőrei ibolyántúli fény hatására kékeszölden fluoreszkálnak; rossz fényviszonyok között ezzel talán álcázni tudja magát az UV-fényt is érzékelő ragadozók előtt.[7] Puha bőrrel fedett lapos "csőrét" alsó és felső állkapcsa alkotja. Orrlyukai a csőr végének felső oldalán találhatók, míg szeme és fülnyílása a csőr tövében egy mélyedésben foglalnak helyet, amely a víz alatt bezárható.[1] Pofazacskójában képes élelmet tárolni. Széles és lapos farka is a hódéra emlékeztet, de felszíne nem pikkelyes, hanem szőrzet borítja.[8] Úszás során kormányozni tud vele, de benne tárolja zsírtartalékait is.[1][5]:4 Lábai rövidek, oldalt állnak. Ujjai között úszóhártyát visel, amely az elülső lábakon jóval kifejezettebb. A szárazföldön behajlított ujjpercein jár, hogy védje a sérülékeny úszóhártyákat.[5]:2, 4[9]

A hüllőkhöz hasonlóan (de az emlősöktől eltérően) vállövében az interclavicula csont köti össze a két kulcscsontot.[5]:7 Más vízi állatokhoz hasonlóan csontjai sűrűbbek, nehezebbek az átlagosnál, hogy a fajsúlyát növelve megkönnyítsék a lemerülést.[10] A felnőtt kacsacsőrű emlősnek nincsenek fogai, az élelmet elszarusodott kiemelkedések segítségével őrli meg.[1] A fiatalok felső állkapcsában még található egy-egy előzápfog és két-két zápfog; az alsó állkapocsban pedig három-három zápfog. Az első felső és harmadik alsó fog egy-, míg a többi kétcsúcsú.[11] A fogak nagyjából akkor hullanak ki, amikor elhagyják anyjukat, hogy önálló életet kezdjenek.[1]

Testhőmérséklete alacsonyabb a méhlepényes emlősökénél: 32 °C, szemben azok jellemzően 37 °C-os testhőjével.[12] Bár a hangyászsünöknek is hasonlóan alacsony a hőmérséklete, a kutatások szerint ez utólagos adaptáció eredménye, őseik testhője magasabb lehetett.[13][14]

Végbele, húgycsöve és a szaporítószerveinek nyílásai közös kloákába nyílnak.[5]:32–33 A hím pénisze tüskézett és vége aszimmetrikus, bal fele nagyobb.[15] A nősténynek két petefészke van, de a jobb oldali nem működik;[15][16] emlőmirigyei nincsenek.[1]

Érzékelése

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
A kacsacsőrű emlős érzékeli az elektromos teret. Receptorsejtjei sorokban helyezkednek el a csőrén, így annak ide-oda mozgatásával jól tudja érzékelni a térerősség változásait.[17]

Az emlősök között csak a Guiana-delfin és kloákások (a kacsacsőrű emlős és a hangyászsün) képes elektromos tér segítségével érzékelni környezetét.[17][18][19] Víz alatt a kacsacsőrű emlős bezárja szemeit, füleit és orrlyukait, így elektromos érzékelésére kénytelen hagyatkozni.[20][21] Miközben az iszapban turkál csőrével, elektroreceptorai érzékelik a zsákmánya izomösszehúzódásai által keltett apró áramokat.[17] Kísérletekkel kimutatták, hogy a "mesterséges rák" gyenge elektromos áramára is jól reagál.[22]

Mintegy 40 ezer elektroreceptora a csőr bőrében helyezkedik el, hosszanti sorokba rendeződve; az érintést érzékelő nyomásreceptorai ezzel szemben egyenletesen vannak elszórva a felületen. Agykérgében az elektromos érzékelő idegsejtek a tapintásérzékelés régiójában találhatók, amelynek egyes sejtjei mind az elektro-, mind a mechanoreceptoroktól kapnak impulzusokat; így feltételezhető, hogy a kacsacsőrű emlős az elektromos mezőt érintésként érzékeli. Agyának aránytalanul nagy része dolgozza fel csőrtől érkező ingereket, hasonlóan ahhoz, ahogyan az emberi agykéreg a kezekből érkező ingerületeket prioritizálja a közismert agykérgi homonkulusz térképen.[6][23] A kacsacsőrű emlős érzékeli az elektromos forrás irányát, feltehetően összehasonlítja a szignál erősségét, miközben csőrét úszás közben jellegzetes módon ide-oda csóválja. Az elektromos és mechanikus érzékelés közötti időkülönbség alapján képes megítélni a mozgó zsákmány távolságát.[17] Őse, az elektromos érzékelésre szintén képes Obdurodon még rendelkezett fogakkal és a nyílt vízben vagy a felszínen vadászott; így talán a fogak elvesztése összefügg az iszapban való élelem keresésére való áttéréssel.[24]

Szemei a tüdőshalaknál és kétéltűeknél is megfigyelhető primitív tulajdonságokat mutatnak: szemgolyóit porcos gyűrű védi, retinájában dupla csapsejtek találhatók, amelyekben olajcseppek segítik az érzékelést.[25] A szemek kicsik és víz alatt becsukja őket; egyes tulajdonságai azonban arra utalnak hogy ősei jobb látással rendelkeztek. Más vízi emlősökhöz hasonlóan szaruhártyája és szemlencse elülső része lapított, a lencse hátsó fala pedig meredeken ívelt. A retina külső, halántéki felén jóval nagyobb a ganglionok sűrűsége, javítva ezzel a térlátást; a térlátás viszont a zsákmány elfogásánál fontos, amihez szemeit ma már nem használja.

Fülei a szárazföldi használathoz alkalmazkodtak.[6] A többi emlőshöz hasonlóan három középfülcsonttal rendelkezik, bár a csiga nem spirális.[1] A csigában külső és belső szőrsejtek sorai találhatóak. A magas hangok érzékelésére specializálódott külső szőrsejtjei a méhlepényes emlősökéhez hasonlítanak (vagyis kialakulásuk megelőzi a tojásrakó és méhlepényes emlősök különválását); míg azonban a méhlepényeseknek csak egy belső szőrsejtsoruk van, a kacsacsőrű emlősnek több.[6] A kacsacsőrű emlős és a hangyászsün szaglórendszere egymástól függetlenül fejlődött ki egy kevésbé jó szaglású közös ősből. A kacsacsőrű emlős agyának szaglógumója nem olyan bonyolultan rétegzett, mint a hangyászsüné és szaglókérge (piriform cortex), valamint lamellái is egyszerűbb felépítésűek. A méhlepényes emlősöktől eltérően mitrasejtjeik elszórtan helyezkednek el a szaglógumó külső plexiform rétegén, nem alkotnak egységes réteget.[26]

Mérge

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
A hím hátsó lábának sarkantyúja

Születéskor mind a hím, mind a nőstény rendelkezik sarkantyúkkal hátsó lábainak bokáján, de csak a hímnél maradnak meg felnőttkorban is (hasonló sarkantyúk több ősi emlőscsoportnál is előfordultak).[8][27] A hegyes sarkantyú okozta sebbe mérget képesek lövellni, amely helyi duzzanatot okoz és a terület rendkívül érzékeny lesz a fájdalomra. Ez az állapot hónapokig is eltarthat.[8][28] Mérge az immunrendszer által termelt defenzinszerű fehérjékből áll,[29] amelyet a combokban található, vese alakú hólyagos mirigyek termelnek.[1] Mérgező sarkantyújukat a hímek a párzási időszakban egymás elleni küzdelmeikben is felhasználják.[8][28]

Elterjedése

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kacsacsőrű emlős Kelet-Ausztrália édesvizeiben él, Queenslandtól egészen Tasmaniáig (ahol az északnyugati King Island-en megtalálható, de az északkeleti Furneaux-szigetcsoporton nem).[8][30] Tavakban, kisebb-nagyobb folyókban, holtágakban egyaránt megtalálható. A környező ökoszisztéma lehet trópusi esőerdő vagy akár hűvösebb hegyvidék is.[8]

Dél-Ausztrália államban kihaltnak hitték, de 2020-ban sikerült lefilmezni egy példányt.[31] A Kenguru-szigetre az 1920-as években telepítettek be egy állományt,[32] amely mintegy 150 egyedből állt. 2019/20-ban a sziget nagy részét bozóttüzek sújtották, megtizedelve az élővilágot, de a kacsacsőrű emlősök – legalábbis egy részük – túlélték a katasztrófát.[33] Kelet-Ausztrália belső területeiről, a Murray-Darling medencéből a vízgazdálkodás hibái miatt majdnem teljesen kipusztult.[34]

Életmódja

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Kacsacsőrű emlős a Sydney Aquarium-ban

A kacsacsőrű emlős vízi életmódot folytat, tavakban, folyókban él.[8] Úszótechnikája egyedülálló az emlősök között, mellső lábainak váltakozó evezőmozdulataival hajtja magát előre, míg hátsó lábaival és farkával kormányoz.[35] A víz fenekén táplálkozva olykor igen hideg, 5 °C-os vízben tartózkodik.[1] A mérések szerint átlagosan 35 másodpercre bukik le, utána pedig 13 másodpercig tartózkodik a felszínen.[36] Alapvetően éjszakai életmódot folytat, de nyáron estefelé, télen pedig napközben is aktív lehet. Napjának nagyjából felét a vízben tölti, majd visszahúzódik a partfalba ásott odújába (amely lehet egyszerű felépítésű pihenő/rejtekhely vagy bonyolult alaprajzú fészkelőüreg is).[1][8][37] Territóriuma kb. 7 km-es; a hím territóriuma három-négy nőstényével is átfedhet.[38] Hangjelzéseik igen limitáltak: morognak ha megzavarják őket, fájdalmukban pedig visítanak.[6]

Tápláléka lárvákból, gyűrűsférgekből, rákokból, csigákból, kagylókból, ebihalakból, halikrából áll. A víz alatt keresgélve pofazacskóiba gyűjti az eledelt.[8][37] Fogságban harminc évig is elélnek, de a vadonban is találtak 24 éves példányt.[39] Természetes ellenségeik közé tartoznak a krokodilok, óriáskígyók, varánuszok, ragadozó madarak, a nagytermetű édesvízi halak és a rókák.[5]:49 A betegségekkel szemben igen ellenállóak, bár gyakran szenvednek bolhák, atkák, kullancsok csípéseitől,[8] valamint belső élősködő lapos- és fonálférgektől, protozoáktól.[8] A tasmaniai kacsacsőrű emlősöket a kétéltűek bőrbetegségét is okozó Mucor amphibiorum gombafertőzés is sújtja.[40]

Szaporodása

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Kacsacsőrű emlős fészke és tojásai

Párzási időszaka tél végétől tavaszig (júliustól októberig) tart. Az északi, melegebb vidéken élő populációk párzási időszaka korábban kezdődik.[37] A hímek, amelyek néha ilyenkor vándorútra indulnak, több nősténnyel is párzanak.[41] A párzásra a vízben kerül sor, ilyenkor a hím a nőstény mögé úszik, csőrével megragadja előbb a farkát, majd a nyakát vagy a vállát.[42]:17–19 A nőstény akár 20-30 méteres járatot ás, amelynek végén a költőkamrát fűvel kibéleli, itt rakja le többnyire két, 1,7 cm hosszú, fehér, pergamenszerű héjú tojását.[1][8][43] A tojások 28 napig a testében, 10 napig pedig odakint a fészekben, az anya által melengetve fejlődnek.[16][44]

A zigóta barázdálódása a többi emlőstől eltérően (és a madarakhoz és hüllőkhöz hasonlóan) meroblasztikus, vagyis az embrió szikzacskóval érintkező sejtjei nem különülnek el teljesen a tápanyagtömegtől.[44][45] A frissen kikelt kacsacsőrű emlősök vakok és csupaszok és néhány napig még rajuk vannak a szikzacskó maradványai. Anyjuk tejével táplálja őket, amely sűrűbb a méhlepényes emlősök tejénél.[1][46][47] Emlői nincsenek, mellkasának bőrében tejmirigyek (módosult verejtékmirigyek) találhatók. A tej a bőr pórusain szivárog ki és a kicsik lenyalogatják a szőréről.[48]

A szoptatás ideje alatt a nőstény csak rövid táplálkozási időszakokra hagyja el a fészket. Ilyenkor a járatot több helyen laza talajjal tömi el, amiken visszatértekor áttör; a földdugók kiszorítják a bundájában maradt vizet és a fészek száraz maradhat.[43][48] A kölykök elválasztására négy hónapos korukban kerül sor,[43] ekkor már teljesen szőr borítja be őket és elérték felnőtt súlyuk kétharmadát és hosszuk négyötödét.[1] Néhány napon belül elhagyják a szülői odút és önálló életet kezdenek; a hímek többnyire messzebbre vándorolnak a nőstényeknél.[49] Végső méretüket és ivarérettségüket kb. két évesen érik el.[42]:28

Osztályozása

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az európaiak 1798-ban találkoztak először a kacsacsőrű emlőssel. Új-Dél-Wales kormányzója, John Hunter elküldte Angliába az állat bőrét és egy rajzot róla,[50] amit a tudósok csalásnak minősítettek.[51] A kacsacsőrű emlős első leírását George Shaw tette közzé 1799-ben a Naturalist's Miscellany-ban, de ő is kételkedett abban, hogy az állat valóban létezik-e.[52] Robert Knox anatómus szerint kínai hajósok tréfájáról volt szó: egy kacsa csőrét rávarrták valamilyen hódszerű állat testére (bár az öltéseket nem találták meg).[4][51][52] Azt, hogy a kacsacsőrű emlős tojást rak, csak akkor hitték el, miután ezt William Hay Caldwell 1884-ben bebizonyította.[1][29]

Shaw a Platypus anatinus tudományos nevet adta az állatnak (a "széles lábút" jelentő görög platüposz – πλατύπους – szó után.[50][52][53] de hamarosan kiderült, hogy a név már foglalt, egy bogárnemzetség viseli.[50] 1800-ban Shawtól függetlenül Johann Blumenbach is leírta a fajt (egy Joseph Bankstól kapott példány alapján) és az Ornithorhynchus paradoxus nevet adta neki.[54] Az elsőbbség elve alapján a faj tudományos neve így Ornithorhynchus anatinus lett.[1] A nem neve "madárorrút" jelent (όρνιθ/ornith – madár; ῥύγχος/rünkhosz – orr, csőr);[55] a fajnév pedig "kacsaszerűt" (a latin anas- kacsa szóból)[52][56] A kacsacsőrű emlős az Ornithorhynchidae család egyetlen ma is élő képviselője.[57]

Evolúciója

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Platypus

Hangyászsün



 elevenszülők 

Erszényesek


 méhlepény 

Méhlepényesek




A kacsacsőrű emlős és a többi emlőscsoport roknsági voszonyai[58]

A kloákások igen korán ágaztak le az emlősök törzsfájáról, még mielőtt a méhlepényesek és erszényesek szétváltak volna.[59][60] A molekuláris óra és a kövületek tanúsága szerint a kacsacsőrű emlősök és a hangyászsünök 19–48 millió évvel ezelőtt váltak szét egymástól.[61]

Steropodon rekonstrukciója

A mai kacsacsőrű emlős legrégebbi fosszíliája mintegy 100 ezer éves. Találtak egy pliocénkori (2,6-5,3 millió éves) Ornithorhynchus végtagcsontot is.[62]

Krétakori rétegekben (vagyis együtt éltek a dinoszauruszokkal) fedezték fel aTeinolophos-t, a Steropodon-t és a Kollikodon-t, amelyeket a kacsacsőrű emlősök és hangyászsünök közös őseinek tekintenek.[63] A Steropodon opalizálódott alsó állkapcsát Új-Dél-Wales-ben ásták ki; három zápfogat is tartalmazott, míg a mai kacsacsőrű emlős fogatlan. A fogak triboszfenikus felépítésűeknek tűntek (jellegzetes 3+2 csúcsú fogak, amelyek a méhlepényesek és erszényesek közös őseinél fordultak elő), de utólagos kutatások kimutatták, hogy ez a forma függetlenül alakult ki a kloákásoknál.[64] A Teinolophos állkapcsa szintén megnyúlt, de nem csőrszerű.[65]

2024-ben a kacsacsőrű emlős késő krétakori rokonainak csontjait fedezték fel ugyanazon a lelőhelyen, ahol a Steropodon-t is: a primitívebb Opalios-t és a fejlettebb Dharragarrá-t. Fogazata alapján az utóbbi talán az Ornithorhynchidae család legrégibb ismert képviselője.[66]

Argentínában találták meg késő krétakori Patagorhynchus-t és a kora paleocénbeli Monotrematum-ot, bizonyítva hogy ekkor, amikor Ausztráliát és Dél-Amerikát összekötötte az Antarktisz, a kacsacsőrű emlősök eljutottak a mai Patagóniába. Egyes kutatók szerint ők is az Ornithorhynchidae családba tartozhattak.[64][66][67] A mai Ornithorhynchus nem legközelebbi rokona az Obdurodon, amelyet Ausztrália oligocén- és miocénkori rétegeiből ástak ki. Meglehetősen hasonlított a mai állatra, de még megvoltak a zápfogai.[66] Hozzájuk tartozott az O. tharalkooschild, amely 5–15 millió éve élt és 1,3 méteres becsült hosszával az eddig ismert legnagyobb kacsacsőrű emlősfaj.[68][69]

Nem teljesen világos, hogy a mai kacsacsőrű emlős miért vesztette el a fogait. Ősei mintegy 95 millió éven át jól boldogultak jellegzetes zápfogaikkal és legközelebbi rokona, az Obdurodon szintén rendelkezett fogakkal. A kutatások szerint a fogvesztésre mintegy 2,5 millió éve kerülhetett sor, a pliocén és pleisztocén határán, amikor a sárgahasú úszópatkány Új-Guineából benyomult Ausztráliába. A kacsacsőrű emlős addig kemény héjú rákokkal és kagylókkal is táplálkozott, de az új vetélytárs miatt kénytelen volt a puhább testű zsákmányra specializálódni, amelyek fogyasztásához az elszarusodott fogpótlékok megfelelőbbek voltak.[66]

Genomja

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az emlősök törtsfájáról korán leágazott kloákások szinte egyedüli képviselőjeként a kacsacsőrű emlős az evolúcióbiológusok kedvelt kutatási alanya. Az Ausztrál Nemzeti Egyetem kutatói 2004-ben felfedezték, hogy a legtöbb emlős két ivari kromoszómájához (XX a nőstényekben, és XY a híemkben) képest a kacsacsőrű emlős tíz ivari kromoszómával rendelkezik. Ezek XX és XY jellegű párokat alkotnak, azaz pl. a hímek X1Y1X2Y2X3Y3X4Y4X5Y5 kromoszómakészlettel rendelkeznek (a nem ivari autoszómákon felül). Egyik X kromoszómája közeli hasonlóságot mutat a madarak ivarmeghatározó Z kromoszómájával.[70] Petesejtjeinek megtermékenyülését emlős és hüllő jellegű gének egyaránt szabályozzák.[21][71] A fejlődő embrió nemét nem a többi emlősnél megszokott, Y kromoszómán található SRY gén határozza meg, hanem annak az anti-Müller hormonnak a génje, amely embernél a 19. kromoszómán található meg, a kacsacsőrű emlősnél pedig a legrégebbi Y-kromoszómán.[72][73]

A genomot már 2008-ban megszekvenálták és kiderült, hogy emlős és hüllő jellegű elemeket egyaránt tartalmaz; többek között két olyan gént, amely más gerincesekben előfordul, de emlősökben nem. Génjeinek több mint 80%-a megtalálható más emlősökben vagy hüllőkben.[21]

Természetvédelmi helyzete

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Természetvédelmi Világszövetség 2016-ban a "mérsékelten fenyegetett" kategóriába sorolta a kacsacsőrű emlőst.[74] Becslések szerint a gyarmatosítás kezdete óta létszáma mintegy 30%-kal csökkent (egyes kutatók inkább 50%-os csökkenésről beszélnek).[75] A 20. század elejéig prémjéért vadászták. 1890-ben Victoria államban,[76] 1912-ben pedig egész Ausztráliában védettnek nyilvánították;[77] a halastavak létesítése miatt élettere leszűkült[78] és sok állat megfulladt, amikor beleakadt a víz alatti rákcsapdákba.[79] 1999 óta védelme az ország környezetvédelmi és biodiverzitás-megóvási törvényének hatálya alá tartozik.[75][80]

A kacsacsőrű emlőst továbbra is veszélyezteti a folyókon való gátépítés és a vízszennyezés, életterét csökkentik a terjeszkedő városok.[81] A települések növekvő vízigénye és egyre gyakoribbá váló aszályok az otthonául szolgáló vizes élőhelyek zsugorodásához vezetnek.[74] Az utóbbi 30 évben élettere 22%-kal szorult vissza, elsősorban a Murray–Darling medence folyószabályozásai miatt.[82]

Az Új-Dél-Wales-i Egyetem kutatói szerint a vízkivonás, erdőirtás, éghajlat-melegedés, az invazív fajok kompetíciója miatt hosszú távon a kihalás veszélye is fenyegetheti. Becslésük szerint a következő 50 évben létszáma 47–66%-kal csökken majd, mostani elterjedésének 40%-áról pedig teljesen kipusztul.[83]

A kacsacsőrű emlőst igen nehéz fogságban tartani és nagyon ritkán szaporodik, bár sikeres szaporítására több példa is rendelkezésre áll.[84][85][86] including twins.[87][88] A 2019-es állapot szerint Ausztrálián kívül csak a kaliforniai San Diegó-i Állatkertben tartanak kacsacsőrű emlőst.[89][90]

Viszonya az emberrel

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ausztrál őslakosok rendszeresen vadászták és ették a kacsacsőrű emlőst, különösen zsíros farkát becsülték sokra. Az európai gyarmatosítók préméjéért vadásztak rá, egészen 1912-es védetté nyilvánításáig. A természetbúvárok is számos állatot megöltek, hogy csontvázaikkal és kitömött bőrükkel múzeumok és gyűjtemények büszkélkedhessenek.[82] A második világháború során az ausztrál kormány az exporttilalom ellenére élő kacsacsőrű emlősöket adományozott szövetségeseinek;[91] azonban a Winston Churchillnek szánt példány már útközben elpusztult.[91]

A kacsacsőrű emlős szerepel az őslakosok meséiben és mítoszaiban. Az egyik szerint az állat a kacsa és vízipatkány nászából született.[92]:57–60 A Darling-menti változata szerint egy Biggoon nevű nagy vízipatkány elrabolt egy kacsát, amely túl messzire kóborolt a törzsétől. Miután kiszabadult, a kacsa két tojást rakott, ezekből születtek az első kacsacsőrű emlősök, akiket a kacsák elkergettek és a hegyek között kellett élniük. Egy másik Darling-vidéki mese szerint a szárazföldi és vízi állatok, valamint a madarak azon versenyeznek, hogy melyikük csoportjához csatlakozzon a kacsacsőrű emlős, aki végül egyikükhöz sem csatlakozik és inkább mindhárom csoporttal barátságban marad.[82][92]:83–85

A kacsacsőrű emlős néhány őslakos törzs totemje és különleges védettségben részesítik.[82] Ezenkívül ma már az ausztrál kulturális identitáshoz tartozik, gyakran szerepel bélyegeken, megtalálható a bankjegyeken és a 2000-es sydney-i olimpia egyik kabalafigurája Syd a kacsacsőrű emlős volt.[82]

Jegyzetek

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
  1. 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 Grant, J.R. "16" (PDF). Fauna of Australia. Vol. 1b. Australian Biological Resources Study (ABRS). 2005. május 19. dátummal az eredeti (PDF) címről archiválva. Hozzáférés: 2006. szeptember 13.
  2. ↑ Platypus (Ornithorhynchus anatinus) Fact Sheet: Physical Characteristics San Diego Zoo
  3. ↑ Furlan, E; Griffiths, J; Gust, N; Armistead, R; Mitrovski, P; Handasyde, K. A.; Serena, M; Hoffmann, A. A.; Weeks, A. R. (2012). "Is body size variation in the platypus (Ornithorhynchus anatinus) associated with environmental variables?". Australian Journal of Zoology. 59 (4): 201–215. doi:10.1071/ZO11056.
  4. 1 2 "Platypus facts file". Australian Platypus Conservancy. 2015. november 10. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2006. szeptember 13.
  5. 1 2 3 4 5 6 Grant, Tom (1989). The Platypus: A Unique Mammal. New South Wales Press. ISBN 0-86840-243-5.
  6. 1 2 3 4 5 Pettigrew, John D.; Manger, P. R.; Fine, S. L. (1998). "The sensory world of the platypus". Philosophical Transactions of the Royal Society of London. 353 (1372): 1199–1210. doi:10.1098/rstb.1998.0276. PMC 1692312. PMID 9720115.
  7. ↑ Anich, Paula Spaeth (2020. október 15.). "Biofluorescence in the platypus (Ornithorhynchus anatinus)". Mammalia. 85 (2): 179–181. doi:10.1515/mammalia-2020-0027.
  8. 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 Pasitschniak-Arts, M.; Marinelli, L (1998). "Ornithorhynchus anatinus". Mammalian Species (585): 1–9. doi:10.2307/3504433. JSTOR 3504433.
  9. ↑ Fish, F. E.; Frappell, P. B.; Baudinette, R. V.; Macfarlane, P. M. (2001. február 15.). "Energetics of Terrestrial Locomotion of the Platypus Ornithorhynchus Anatinus". Journal of Experimental Biology. 204 (4): 797–803. Bibcode:2001JExpB.204..797F. doi:10.1242/jeb.204.4.797. hdl:2440/12192. PMID 11171362.
  10. ↑ Hayashi, S.; Houssaye, A.; Nakajima, Y.; Chiba, K.; Ando, T.; Sawamura, H.; Inuzuka, N.; Kaneko, N.; Osaki, T. (2013). "Bone Inner Structure Suggests Increasing Aquatic Adaptations in Desmostylia (Mammalia, Afrotheria)". PLOS ONE. 8 (4) e59146. Bibcode:2013PLoSO...859146H. doi:10.1371/journal.pone.0059146. PMC 3615000. PMID 23565143.
  11. ↑ Ungar, Peter S. (2010). "Monotremata and Marsupialia". Mammal Teeth: Origin, Evolution, and Diversity. The Johns Hopkins University Press. 130. o. ISBN 978-0-801-89668-2.
  12. ↑ "Thermal Biology of the Platypus". Davidson College. 1999. 2012. március 6. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2006. szeptember 14.
  13. ↑ Watson, Jm; Graves, Jam (1988). "Monotreme Cell-Cycles and the Evolution of Homeothermy". Australian Journal of Zoology. 36 (5): 573. doi:10.1071/ZO9880573.
  14. ↑ Dawson, Tj; Grant, Tr; Fanning, D (1979). "Standard Metabolism of Monotremes and the Evolution of Homeothermy". Australian Journal of Zoology. 27 (4): 511. doi:10.1071/ZO9790511.
  15. 1 2 Vogelnest, Larry; Portas, Timothy (2019. május 1.). Current Therapy in Medicine of Australian Mammals (angol nyelven). Csiro Publishing. 64, 107. o. ISBN 978-1-4863-0752-4.
  16. 1 2 Cromer, Erica (2004. április 14.). "Monotreme Reproductive Biology and Behavior". Iowa State University. 2009. március 13. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2009. június 18.
  17. 1 2 3 4 Pettigrew, John D. (1999). "Electroreception in Monotremes" (PDF). The Journal of Experimental Biology. 202 (Part 10): 1447–54. Bibcode:1999JExpB.202.1447P. doi:10.1242/jeb.202.10.1447. PMID 10210685. 2006. szeptember 28. dátummal az eredetiből archiválva (PDF). Hozzáférés: 2006. szeptember 19.
  18. ↑ Czech-Damal, Nicole U.; Liebschner, Alexander; Miersch, Lars; Klauer, Gertrud; Hanke, Frederike D.; Marshall, Christopher; Dehnhardt, Guido; Hanke, Wolf (2012. február 22.). "Electroreception in the Guiana dolphin (Sotalia guianensis)". Proceedings of the Royal Society B: Biological Sciences. 279 (1729): 663–668. doi:10.1098/rspb.2011.1127. PMC 3248726. PMID 21795271.
  19. ↑ Proske, Uwe; Gregory, J. E.; Iggo, A. (1998). "Sensory receptors in monotremes". Philosophical Transactions of the Royal Society of London. 353 (1372): 1187–1198. doi:10.1098/rstb.1998.0275. PMC 1692308. PMID 9720114.
  20. ↑ Gregory, J.E.; Iggo, A.; McIntyre, A.K.; Proske, U. (1988. június). "Receptors in the Bill of the Platypus". Journal of Physiology. 400 (1): 349–366. doi:10.1113/jphysiol.1988.sp017124. PMC 1191811. PMID 3418529.
  21. 1 2 3 Warren, Wesley C.; et al. (2008. május 8.). "Genome analysis of the platypus reveals unique signatures of evolution". Nature. 453 (7192): 175–183. Bibcode:2008Natur.453..175W. doi:10.1038/nature06936. PMC 2803040. PMID 18464734.
  22. ↑ Manning, A.; Dawkins, M.S. (1998). An Introduction to Animal Behaviour (5th ed.). Cambridge University Press. 135. o.
  23. ↑ Dawkins, Richard (2004). "The Duckbill's Tale". The Ancestor's Tale, A Pilgrimage to the Dawn of Life. Boston, Massachusetts: Houghton Mifflin. ISBN 978-0-618-00583-3.
  24. ↑ Asahara, M; Koizumi, M; Macrini, T. E.; Hand, S, J.; Archer, M (2016). "Comparative cranial morphology in living and extinct platypuses: Feeding behavior, electroreception, and loss of teeth". Science Advances. 2 (10) e1601329. Bibcode:2016SciA....2E1329A. doi:10.1126/sciadv.1601329. PMC 5061491. PMID 27757425.{{cite journal}}: CS1 karbantartás: több név: szerzőfelsorolás (link)
  25. ↑ Zeiss, Caroline; Schwab, Ivan R.; Murphy, Christopher J.; Dubielzig, Richard W. (2011). "Comparative retinal morphology of the platypus". Journal of Morphology. 272 (8): 949–57. Bibcode:2011JMorp.272..949Z. doi:10.1002/jmor.10959. PMID 21567446. S2CID 28546474.
  26. ↑ Ashwell, K. W. S. (2011). "Development of the olfactory pathways in platypus and echidna". Brain, Behavior and Evolution. 79 (1): 45–56. doi:10.1159/000332804. PMID 22156550.
  27. ↑ Hurum, J. H; Zhe-Xi, L; Kielan-Jaworowska, Z (2006). "Were mammals originally venomous?". Acta Palaeontologica Polonica. 51 (1): 1–11.
  28. 1 2 de Plater, G.M.; Milburn, P.J.; Martin, R.L. (2001). "Venom From the Platypus, Ornithorhynchus anatinus, Induces a Calcium-Dependent Current in Cultured Dorsal Root Ganglion Cells". Journal of Neurophysiology. 85 (3): 1340–5. doi:10.1152/jn.2001.85.3.1340. PMID 11248005. S2CID 2452708.
  29. 1 2 Gerritsen, Vivienne Baillie (2002. december). "Platypus poison". Protein Spotlight (29). 2008. október 20. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2006. szeptember 14.
  30. ↑ "Platypus". Department of Primary Industries and Water, Tasmania. 2006. augusztus 31. 2006. október 9. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2006. október 12.
  31. ↑ Sutton, Malcolm (2020. október 1.). "V6 Commodore water pump gets the tick from nesting platypus at Warrawong". ABC News. Australian Broadcasting Corporation. 2020. október 7. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2020. október 7.
  32. ↑ "Research on Kangaroo Island". University of Adelaide. 2006. július 4. 2004. július 6. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2006. október 23.
  33. ↑ "Find out how platypuses are faring on Kangaroo Island following the bushfires". Department for Environment and Water. 2020. április 7. 2021. július 21. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2020. október 12.
  34. ↑ Casben, Liv (2019. augusztus 8.). "Platypus struggle to survive, with huge national decline over last 200 years, research finds". ABC News. Hozzáférés: 2025. július 6.
  35. ↑ Fish, F.E.; Baudinette, R.V.; Frappell, P.B.; Sarre, M.P. (1997). "Energetics of Swimming by the Platypus Ornithorhynchus anatinus: Metabolic Effort Associated with Rowing" (PDF). The Journal of Experimental Biology. 200 (20): 2647–52. Bibcode:1997JExpB.200.2647F. doi:10.1242/jeb.200.20.2647. PMID 9359371. 2009. szeptember 26. dátummal az eredetiből archiválva (PDF). Hozzáférés: 2006. október 23.
  36. ↑ Kruuk, H. (1993). "The Diving Behaviour of the Platypus (Ornithorhynchus anatinus) in Waters with Different Trophic Status". The Journal of Applied Ecology. 30 (4): 592–8. Bibcode:1993JApEc..30..592K. doi:10.2307/2404239. JSTOR 2404239.
  37. 1 2 3 Grant, T.G.; Temple-Smith, P.D. (1998). "Field biology of the platypus (Ornithorhynchus anatinus): historical and current perspectives". Philosophical Transactions: Biological Sciences. 353 (1372): 1081–91. doi:10.1098/rstb.1998.0267. PMC 1692311. PMID 9720106.
  38. ↑ Gardner, J. L.; Serena, M. (1995). "Spatial-Organization and Movement Patterns of Adult Male Platypus, Ornithorhynchus anatinus (Monotremata, Ornithorhynchidae)". Australian Journal of Zoology. 43 (1): 91–103. doi:10.1071/ZO9950091.
  39. ↑ Serena, M; Snowball, G; Thomas, J. L.; Williams, G. A.; Danger, A (2024). "Platypus longevity: a new record in the wild and information on captive life span". Australian Mammalogy. 46 (2) AM23048. doi:10.1071/AM23048.
  40. ↑ Connolly, J. H.; Obendorf, D. L.; Whittington, R. J.; Muir, D. B. (1998). "Causes of morbidity and mortality in platypus (Ornithorhynchus anatinus) From Tasmania, with particular reference to Mucor amphibiorum infection". Australian Mammalogy. 20 (2): 177–187. doi:10.1071/AM98177.
  41. ↑ Grant, T. R.; Griffiths, M.; Leckie, R.M.C. (1983). "Aspects of Lactation in the Platypus, Ornithorhynchus anatinus (Monotremata), in Waters of Eastern New South Wales". Australian Journal of Zoology. 31 (6): 881–9. doi:10.1071/ZO9830881.
  42. 1 2 Grant, Tom (2007. október 2.). Platypus (angol nyelven). Csiro Publishing. ISBN 978-0-643-10127-2.
  43. 1 2 3 Thomas, J. L.; Parrott, M. L.; Handasyde, K. A.; Temple-Smith, P (2020). "Maternal care of platypus nestlings (Ornithorhynchus anatinus)". Australian Mammalogy. 42 (3): 283–292. doi:10.1071/AM19019.
  44. 1 2 Hughes, R. L.; Hall, L. S. (1998. július 28.). "Early development and embryology of the platypus". Philosophical Transactions of the Royal Society B: Biological Sciences. 353 (1372): 1101–14. doi:10.1098/rstb.1998.0269. PMC 1692305. PMID 9720108.
  45. ↑ Myers, P. Z. (2008). "Interpreting Shared Characteristics: The Platypus Genome". Nature Education. 1 (1): 462008. 2018. március 4. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2015. március 26.
  46. ↑ Stannard, Hayley J.; Miller, Robert D.; Old, Julie M. (2020). "Marsupial and monotreme milk – a review of its nutrients and immune properties". PeerJ. 8 e9335. doi:10.7717/peerj.9335. PMC 7319036. PMID 32612884.
  47. ↑ Manger, Paul R.; Hall, Leslie S.; Pettigrew, John D. (1998. július 29.). "The development of the external features of the platypus (Ornithorhynchus anatinus)". Philosophical Transactions: Biological Sciences. 353 (1372): 1115–25. doi:10.1098/rstb.1998.0270. PMC 1692310. PMID 9720109.
  48. 1 2 "Egg-laying mammals" (PDF). Queensland Museum. 2000. november. 2008. július 22. dátummal az eredeti (PDF) címről archiválva. Hozzáférés: 2009. június 19.
  49. ↑ Bino, G; Grant, T; Kingsford, R (2015). "Life history and dynamics of a platypus (Ornithorhynchus anatinus) population: four decades of mark-recapture surveys". Scientific Reports. 5 16073. Bibcode:2015NatSR...516073B. doi:10.1038/srep16073. hdl:1959.4/unsworks_36987. PMC 4633588. PMID 26536832.
  50. 1 2 3 Hall, Brian K. (1999. március). "The Paradoxical Platypus". BioScience. 49 (3): 211–8. doi:10.2307/1313511. JSTOR 1313511.
  51. 1 2 "Duck-billed Platypus". Museum of hoaxes. 2014. július 29. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2010. július 21.
  52. 1 2 3 4 Shaw, George; Nodder, Frederick Polydore (1799). "The Duck-Billed Platypus, Platypus anatinus". The Naturalist's Miscellany. 10 (CXVIII): 385–386. doi:10.5962/p.304567 – via Biodiversity Heritage Library.
  53. ↑ πλατύπους Archiválva 2021. február 25-i dátummal a Wayback Machine-ben.
  54. ↑ "Platypus Paradoxes". National Library of Australia. 2001. augusztus. 2012. március 5. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2006. szeptember 14.
  55. ↑ Liddell, Henry George; Scott, Robert (1940). "ῥύγχος". A Greek-English Lexicon. Perseus Digital Library. 2023. április 23. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2022. szeptember 29.
  56. ↑ Lewis, Charlton T.; Short, Charles (1879). "ănăs". A Latin Dictionary. Perseus Digital Library. 2023. szeptember 27. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2022. szeptember 29.
  57. ↑ Bess, Anna. "ADW: Ornithorhynchidae: INFORMATION". Animaldiversity.org. 2022. január 17. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2022. február 11.
  58. ↑ Lecointre, Guillaume; Le Guyader, Hervé (2006). The Tree of Life: A Phylogenetic Classification. Harvard University Press. ISBN 978-0-674-02183-9. Hozzáférés: 2015. március 28.
  59. ↑ Kirsch, John A. W.; Mayer, Gregory C. (1998. július 29.). "The platypus is not a rodent: DNA hybridization, amniote phylogeny and the palimpsest theory". Philosophical Transactions: Biological Sciences. 353 (1372): 1221–37. doi:10.1098/rstb.1998.0278. PMC 1692306. PMID 9720117.
  60. ↑ Messer, M.; Weiss, A.S.; Shaw, D.C.; Westerman, M. (1998. március). "Evolution of the Monotremes: Phylogenetic Relationship to Marsupials and Eutherians, and Estimation of Divergence Dates Based on α-Lactalbumin Amino Acid Sequences". Journal of Mammalian Evolution. 5 (1): 95–105. doi:10.1023/A:1020523120739. S2CID 39638466.
  61. ↑ Phillips MJ; Bennett TH; Lee MS (2009). "Molecules, morphology, and ecology indicate a recent, amphibious ancestry for echidnas". Proc. Natl. Acad. Sci. U.S.A. 106 (40): 17089–94. Bibcode:2009PNAS..10617089P. doi:10.1073/pnas.0904649106. PMC 2761324. PMID 19805098.
  62. ↑ Musser, A.M. (2006). "26. Furry Egg-layers: Monotreme Relationships and Radiations". In Merrick, J.R.; Archer, M.; Hickey, G.M.; Lee, M.S.Y. (eds.). Evolution and Biogeography of Australasian Vertebrates. Auscipub. 523–550. o. ISBN 978-0-9757790-0-2.
  63. ↑ Pain, R; Archer, M; Hand, S. J.; Beck, R. M. D.; Cody, A (2016). "The upper dentition and relationships of the enigmatic Australian Cretaceous mammal Kollikodon ritchiei". Memoirs of Museum Victoria. 74: 97–105. doi:10.24199/j.mmv.2016.74.10. hdl:1959.4/unsworks_41916.
  64. 1 2 Pascual, R.; Goin, F.J.; Balarino, L.; Udrizar Sauthier, D.E. (2002). "New data on the Paleocene monotreme Monotrematum sudamericanum, and the convergent evolution of triangulate molars" (PDF). Acta Palaeontologica Polonica. 47 (3): 487–492. 2017. augusztus 9. dátummal az eredetiből archiválva (PDF). Hozzáférés: 2009. március 18.
  65. ↑ Rich, Thomas H.; Hopson, James A.; Gill, Pamela G.; Trusler, Peter; Rogers-Davidson, Sally; Morton, Steve; Cifelli, Richard L.; Pickering, David; Kool, Lesley (2016). "The mandible and dentition of the Early Cretaceous monotreme Teinolophos trusleri". Alcheringa: An Australasian Journal of Palaeontology. 40 (4): 475–501. Bibcode:2016Alch...40..475R. doi:10.1080/03115518.2016.1180034. hdl:1885/112071. S2CID 89034974.
  66. 1 2 3 4 Flannery, Timothy F.; McCurry, Matthew R.; Rich, Thomas H.; Vickers-Rich, Patricia; Smith, Elizabeth T.; Helgen, Kristofer M. (2024. április 2.). "A diverse assemblage of monotremes (Monotremata) from the Cenomanian Lightning Ridge fauna of New South Wales, Australia". Alcheringa: An Australasian Journal of Palaeontology. 48 (2): 319–337. Bibcode:2024Alch...48..319F. doi:10.1080/03115518.2024.2348753.
  67. ↑ Folger, Tim (1993). "A platypus in Patagonia (Ancient life – 1992)". Discover. 14 (1): 66.
  68. ↑ Mihai, Andrei (2013). "'Platypus-zilla' fossil unearthed in Australia". ZME Science. 2021. július 21. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2013. november 5.
  69. ↑ Pian, R; Archer, M; Hand, S. J. (2013). "A new, giant platypus, Obdurodon tharalkooschild, sp. nov. (Monotremata, Ornithorhynchidae), from the Riversleigh World Heritage Area, Australia". Journal of Vertebrate Paleontology. 33 (6): 1255–1259. Bibcode:2013JVPal..33.1255P. doi:10.1080/02724634.2013.782876.
  70. ↑ Frank Grützner; Willem Rens; Enkhjargal Tsend-Ayush; Nisrine El-Mogharbel; Patricia C. M. O'Brien; Russell C. Jones; Malcolm A. Ferguson-Smith; Jennifer A. Marshall Graves (2004. december 16.). "In the platypus a meiotic chain of ten sex chromosomes shares genes with the bird Z and mammal X chromosomes". Nature. 432 (7019): 913–917. Bibcode:2004Natur.432..913G. doi:10.1038/nature03021. PMID 15502814. S2CID 4379897.
  71. ↑ "Beyond the Platypus Genome – 2008 Boden Research Conference". Reprod Fertil Dev. 21 (8): i–ix, 935–1027. 2009. 2015. november 21. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2012. március 3.
  72. ↑ Cortez, Diego; Marin, Ray; Toledo-Flores, Deborah; Froidevaux, Laure; Liechti, Angélica; Waters, Paul D.; Grützner, Frank; Kaessmann, Henrik (2014). "Origins and functional evolution of Y chromosomes across mammals". Nature. 508 (7497): 488–493. Bibcode:2014Natur.508..488C. doi:10.1038/nature13151. PMID 24759410. S2CID 4462870.
  73. ↑ Salleh, Anna (2014. május 5.). "Platypus Sex 'Master Switch' Identified". Australian Broadcasting Corporation. 2016. július 6. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2014. június 5.
  74. 1 2 Ornithorhynchus anatinus IUCN Red List of Threatened Species
  75. 1 2 Wilcox, Christie (2019. augusztus 29.). "The silent decline of the platypus, Australia's beloved oddity". National Geographic. 2020. október 12. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2020. október 12.
  76. ↑ "Game Act 1890". Australasian Legal Information Institute. 1890. július 10. 2023. augusztus 9. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2023. augusztus 9.
  77. ↑ "Platypus Conservation Initiative". University of New South Wales. 2023. május 19. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2023. augusztus 9.
  78. ↑ Scott, Anthony; Grant, Tom (1997. november). "Impacts of water management in the Murray-Darling Basin on the platypus (Ornithorhynchus anatinus) and the water rat (Hydromus chrysogaster)" (PDF). CSIRO Australia. 2016. március 15. dátummal az eredetiből archiválva (PDF). Hozzáférés: 2006. október 23.
  79. ↑ "Can enclosed yabby traps harm animals and are they legal to use?". RSPCA Australia. Hozzáférés: 2025. április 25.
  80. ↑ "EPBC Act List of Threatened Fauna". Species Profile and Threats Database. Australian Government. Department of Agriculture, Water and the Environment. 2020. november 5. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2020. október 12.
  81. ↑ Stannard, H.J.; Wolfenden, J.; Old, J.M. (2010). "Evaluating the capacity of constructed wetlands to sustain a captive population of Platypus (Ornithorhynchus anatinus)". Australasian Journal of Environmental Management. 17 (1): 27–34. Bibcode:2010AuJEM..17...27S. doi:10.1080/14486563.2010.9725246.
  82. 1 2 3 4 5 "A national assessment of the conservation status of the platypus". Australian Conservation Foundation. 2020. november 23. 2020. november 28. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2020. november 28.
  83. ↑ Bino, Gilad; Kingsford, Richard T.; Wintle, Brendan A. (2020. február). "A stitch in time – Synergistic impacts to platypus metapopulation extinction risk". Biological Conservation. 242 108399. Bibcode:2020BCons.24208399B. doi:10.1016/j.biocon.2019.108399.
  84. ↑ "Fantastic Fleay turns 20!". Zoos Victoria. 2013. október 31. 2018. november 9. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2014. február 4.
  85. ↑ "Platypus". Catalyst. 2003. november 13. 2011. július 23. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2006. szeptember 13.
  86. ↑ "Pitter patter – Platypus twins!". Zoo Victoria. 2013. március 4. 2018. augusztus 28. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2017. augusztus 17.
  87. ↑ "Zoos". Australian Platypus Conservancy. 2016. november 22. 2019. március 4. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2017. augusztus 17.
  88. ↑ Gemmell, N. J.; Grant, T. R.; Western, P. S.; Walmsley, J; Watson, J. M.; Murray, N. D.; Graves, J. A. M. (1995). "Determining Platypus Relationships". Australian Journal of Zoology. 43 (3): 283–291. doi:10.1071/ZO9950283.
  89. ↑ Anderson, Erik (2019. november 22.). "Rare Platypus On Display At San Diego Zoo Safari Park". KPBS Public Media (angol nyelven). 2020. május 13. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2019. december 29.. The animals are the only platypuses on display outside of their native country.
  90. ↑ "Platypus | San Diego Zoo Animals & Plants". animals.sandiegozoo.org. 2020. július 25. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2019. december 29.
  91. 1 2 Turnbull, Tiffanie (2025. augusztus 2.). "The mystery of Winston Churchill's dead platypus was unsolved - until now". BBC News. Hozzáférés: 2025. augusztus 3.
  92. 1 2 McKay, Helen F.; McLeod, Pauline E.; Jones, Francis F.; Barber, June E. (2001). Gadi Mirrabooka: Australian Aboriginal Tales from the Dreaming. Libraries Unlimited. ISBN 978-1-56308-923-7.

Fordítás

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Platypus című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Kacsacsőrű_emlős&oldid=29175017”