Norman Lockyer

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Norman Lockyer
Sir Joseph Norman Lockyer 1909-ben
Sir Joseph Norman Lockyer 1909-ben
Életrajzi adatok
Született 1836. május 17.
Rugby (Anglia, Warwickshire)
Elhunyt 1920. augusztus 16. (84 évesen)
Salcombe Regis, Anglia, Devon
Nemzetiség brit
Házastárs Winifred James
Pályafutása
Szakterület csillagászat
Jelentős munkái a hélium felfedezése
Szakmai kitüntetések
Fellow of the Royal Society
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Norman Lockyer témájú médiaállományokat.
Lockyer 1891-ben

Sir Joseph Norman Lockyer (1836. május 17.1920. augusztus 16.) a Királyi Természettudományos Társaság tagja, angol fizikus, amatőr, majd hivatásos csillagász. Pierre Janssen francia tudóssal párhuzamosan mutatta ki a hélium színképvonalát a Nap légkörében, és ő ismerte fel, hogy a vonalat egy új elem okozza. Lockyer volt a neves tudományos magazin, a Nature folyóirat egyik alapítója és első szerkesztője.

Élete[szerkesztés]

A Warwickshire megyei Rugby-ben (Rugby kerület székhelyén) született. Iskolai tanulmányai után Svájcba és Franciaországba utazott. Néhány évig a brit hadseregben, majd a Hadügyminisztériumban dolgozott, mint tisztviselő. Miután feleségül vette Winifred Jamest, Dél-Londonban, Wimbledonban telepedett le.

Szenvedélyes amatőr csillagász volt, különösen a Nap jelenségei izgatták. Nem elégedett meg az egyszerű észlelő szerepével, hanem szorgos tanulással hivatásos csillagásszá képezte magát.

Az 1860-as években Lockyert elbűvölte az elektromágneses spektroszkópia, mint az égitestek kémiai összetételének elemzésére alkalmas eszköz.

Csillagászati megfigyeléseit új otthonában, West Hampsteadben is folytatta azzal a 16 cm-es távcsővel, amit Wimbledonban is használt.[1]

Az angol szellemi örökség emléktáblája Salcombe Regisben, Lockyer lakhelyén

1881-ben nevezték ki a londoni King's Collegeban az asztrofizika professzorává. 1885-ben lett a South Kensingtonban álló napfizikai obszervatórium (Solar Physics Observatory) igazgatója. 1913-ban vonult nyugdíjba, ezután az otthonától nem messze csillagászati obszervatóriumot hozott létre Salcombe Regisben (Devon megye). A kezdetben Hill Observatory néven ismert hely Lockyer halála után a Lockyer Observatory and Planetarium nevet kapta. Egy ideig az Exeteri Egyetemhez tartozott, napjainkban a kelet-devoni kerületi tanács tulajdona, és a Norman Lockyer Observatory Society működteti.

1920-ban, otthonában halt meg. A helyi St Peter and St Mary templomkertben temették el.[2][3]

Tudományos munkássága[szerkesztés]

1868-ban módszert dolgozott ki arra, hogy figyelhetők meg a Nap protuberanciái olyankor, amikor nincs napfogyatkozás.

Ugyancsak 1868. augusztus 18-án egy napfogyatkozás alkalmával Pierre Janssen francia csillagász (aki külön ezért utazott Indiába) a Nap széléről készített spektrumban egy erős sárga vonalra figyelt fel az 588 nm hullámhossz környékén, ami valamivel kisebb, mint a nátrium ún. „D”-vonalaié. Egyúttal rájött, hogy ez a vonal annyira erős, hogy észleléséhez nincs szükség napfogyatkozásra. Lockyer, aki otthon maradt és nem tudott Janssen felfedezéséről, így látta meg a vonalat október 20-án. Felfedezésüket meglepően hamar, már 1868. október 26-án ismertették a Francia Tudományos Akadémián.

Mivel a vonalat egyik ismert kémiai elemmel sem lehetett okozhatta, Lockyer rájött, hogy ez ismeretlen kémiai anyag csak a Napban található meg. Éppen ezért a hélium nevet adta neki Héliosz görög napisten után. Ez az állítása nagy vitát váltott ki; ellenzői szerint ezt a vonalat a hidrogén bocsáthatja ki a Földön nem reprodukálhatóan nagy hőmérsékleten és nyomáson. Csak 1895-ben sikerült William Ramsay-nek a Földön is kimutatnia a héliumot, és megállapította, hogy azt az urán bocsátja ki. A hélium azonosítása érdekében Lockyer együtt dolgozott Edward Frankland kémikussal.[4] Janssent és Lockyert a hélium közös felfedezőinek tekintik.

Hogy megkönnyítse a különféle tudományágak közötti információáramlást, Lockyer 1869-ben létrehozta az általános tudományos folyóiratot, a Nature-t. A folyóiratot a következő ötven évben (haláláig) ő szerkesztette.

Az 1870-es évektől különösen az érdekelte, hogy milyen hatással van a nap tevékenysége a földi időjárásra. Nyolc expedíciót vezetett napfogyatkozások megfigyelésére, például Szicíliába 1870. december 22-ére, Indiába 1871. december 12-ére és 1898. január 22-ére,[1] Egyiptomba 1882-ben.

A legelső olyan, angolul beszélő tudósok egyike között volt, akik tudományos módszereket alkalmaztak őskori maradványok csillagászati vonatkozásainak vizsgálatára.

Idősebb korában érdekelni kezdte az ókori egyiptomi templomok estleges csillagászati tájolása; többüket fel is mérte. Eredményeit 1894-ben publikálta The Dawn of Astronomy („A csillagászat hajnala”) című művében. Megállapította, hogy néhány templomot gondosan a földrajzi irányokhoz tájoltak úgy, hogy az év adott napján a Nap sugarai vagy egy fényes csillag egy keskeny résen át a templom egy bizonyos helyét világítsák meg.

Az ötletet később sokan átvették és alkalmazták, például az Írországban lévő Newgrange-nél is. Lockyer a Nagy-Britanniában található több tucat megalitikus maradvány földrajzi felmérésével is foglalkozott. Eredményeit 1906-ban jelentette meg Stonehenge and Other British Stone Monuments Astronomically Considered címmel („Stonehenge és más brit kőmaradványok csillagászati vonatkozásai”). A megalitikus csillagászat alapművévé vált munkája az amatőr archeo-csillagászok több generációját ösztönözte.

Kevéssé ismert, hogy 1909-ben jelent meg Surveying for Archaeologists („felmérés régészek számára”) című műve, ami az első, ilyen témájú munka volt.

Fontosabb publikációi[szerkesztés]

Tisztségek, díjak, elismerések[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b Cortie, A. L. (1921.). „Sir Norman Lockyer, 1836 – 1920”. Astrophysical Journal 53, 233–248. o. DOI:10.1086/142602.  
  2. Jacobson, Walter: Around the Churches of East Devon. (Hozzáférés: 2008. január 30.)
  3. Edwards, D. L. (1937.). „Report of the Proceedings of the Sidmouth, Norman Lockyer Observatory”. Monthly Notices of the Royal Astronomical Society 97, 309–310. o. (Hozzáférés ideje: 2008. január 30.)  
  4. Hearnshaw, J. B.. The Analysis of Starlight. Cambridge University Press, 84–85. o (1986). ISBN 0-521-25548-1 
  5. Meadows, A. J.. Science and Controversy. Cambridge, Massachusetts: MIT Press, 237. o (1972). ISBN 0-230-22020-7 

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Norman Lockyer című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]