Norman Lockyer

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Norman Lockyer
1909-ben
1909-ben
Életrajzi adatok
Született1836. május 17.
Rugby (Anglia, Warwickshire)
Elhunyt1920. augusztus 16. (84 évesen)
Salcombe Regis, Anglia, Devon
Ismeretes mint
Nemzetiség brit
Házastárs Winifred James
Gyermekek William James Stewart Lockyer
Pályafutása
Szakterület csillagászat
Jelentős munkái a hélium felfedezése
Szakmai kitüntetések
  • Royal Society tagja
  • Rumford-érem (1874)
  • Janssen Medal (1889)
  • Bakerian Lecture (1888, 1874)
A Wikimédia Commons tartalmaz Norman Lockyer témájú médiaállományokat.
1891-ben

Sir Joseph Norman Lockyer (1836. május 17.1920. augusztus 16.) a Királyi Természettudományos Társaság tagja, angol fizikus, amatőr, majd hivatásos csillagász. Pierre Janssen francia tudóssal párhuzamosan mutatta ki a hélium színképvonalát a Nap légkörében, és ő ismerte fel, hogy a vonalat egy új elem okozza. Lockyer volt a neves tudományos magazin, a Nature folyóirat egyik alapítója és első szerkesztője.

Élete[szerkesztés]

A Warwickshire megyei Rugby-ben (Rugby kerület székhelyén) született. Iskolai tanulmányai után Svájcba és Franciaországba utazott. Néhány évig a brit hadseregben, majd a Hadügyminisztériumban dolgozott, mint tisztviselő. Miután feleségül vette Winifred Jamest, Dél-Londonban, Wimbledonban telepedett le.

Szenvedélyes amatőr csillagász volt, különösen a Nap jelenségei izgatták. Nem elégedett meg az egyszerű észlelő szerepével, hanem szorgos tanulással hivatásos csillagásszá képezte magát.

Az 1860-as években Lockyert elbűvölte az elektromágneses spektroszkópia, mint az égitestek kémiai összetételének elemzésére alkalmas eszköz.

Csillagászati megfigyeléseit új otthonában, West Hampsteadben is folytatta azzal a 16 cm-es távcsővel, amit Wimbledonban is használt.[1]

Az angol szellemi örökség emléktáblája Salcombe Regisben, Lockyer lakhelyén

1881-ben nevezték ki a londoni King's Collegeban az asztrofizika professzorává. 1885-ben lett a South Kensingtonban álló napfizikai obszervatórium (Solar Physics Observatory) igazgatója. 1913-ban vonult nyugdíjba, ezután az otthonától nem messze csillagászati obszervatóriumot hozott létre Salcombe Regisben (Devon megye). A kezdetben Hill Observatory néven ismert hely Lockyer halála után a Lockyer Observatory and Planetarium nevet kapta. Egy ideig az Exeteri Egyetemhez tartozott, napjainkban a kelet-devoni kerületi tanács tulajdona, és a Norman Lockyer Observatory Society működteti.

1920-ban, otthonában halt meg. A helyi St Peter and St Mary templomkertben temették el.[2][3]

Tudományos munkássága[szerkesztés]

Az 1860-as években spektroszkópiai módszerekkel kimutatta, hogy a napfoltok azért sötétebbek környezetüknél, mert ezek hidegebb foltok a Nap légkörében. 1868-ban módszert dolgozott ki arra, hogy figyelhetők meg a Nap protuberanciái olyankor, amikor nincs napfogyatkozás.

Ugyancsak 1868. augusztus 18-án egy napfogyatkozás alkalmával Pierre Janssen francia csillagász (aki külön ezért utazott Indiába) a Nap széléről készített spektrumban egy erős sárga vonalra figyelt fel az 588 nm hullámhossz környékén. Ennek hullámhossza alig valamivel kisebb, mint a nátrium ún. „D”-vonalaié. Rájött, hogy ez a vonal annyira erős, hogy észleléséhez nincs szükség napfogyatkozásra. Lockyer, aki otthon maradt és nem tudott Janssen felfedezéséről, így látta meg a vonalat október 20-án. Felfedezésüket meglepően hamar, már 1868. október 26-án ismertették a Francia Tudományos Akadémián.

Mivel a vonalat egyik ismert kémiai elemmel sem lehetett okozhatta, Lockyer rájött, hogy ez ismeretlen kémiai anyag csak a Napban található meg. Éppen ezért a hélium nevet adta neki Héliosz görög napisten után. Ez az állítása nagy vitát váltott ki; ellenzői szerint ezt a vonalat a hidrogén bocsáthatja ki a Földön nem reprodukálhatóan nagy hőmérsékleten és nyomáson. Csak 1895-ben sikerült William Ramsay-nek a Földön is kimutatnia a héliumot, és megállapította, hogy azt az urán bocsátja ki. A hélium azonosítása érdekében Lockyer együtt dolgozott Edward Frankland kémikussal.[4] Janssent és Lockyert a hélium közös felfedezőinek tekintik.

Hogy megkönnyítse a különféle tudományágak közötti információáramlást, Lockyer 1869-ben létrehozta az általános tudományos folyóiratot, a Nature-t. A folyóiratot a következő ötven évben (haláláig) ő szerkesztette.

Az 1870-es évektől különösen az érdekelte, hogy milyen hatással van a nap tevékenysége a földi időjárásra. Nyolc expedíciót vezetett napfogyatkozások megfigyelésére, például Szicíliába 1870. december 22-ére, Indiába 1871. december 12-ére és 1898. január 22-ére,[1] Egyiptomba 1882-ben.

A legelső olyan, angolul beszélő tudósok egyike között volt, akik tudományos módszereket alkalmaztak őskori maradványok csillagászati vonatkozásainak vizsgálatára.

Idősebb korában érdekelni kezdte az ókori egyiptomi templomok estleges csillagászati tájolása; többüket fel is mérte. Eredményeit 1894-ben publikálta The Dawn of Astronomy („A csillagászat hajnala”) című művében. Megállapította, hogy néhány templomot gondosan a földrajzi irányokhoz tájoltak úgy, hogy az év adott napján a Nap vagy egy fényes csillag egy keskeny résen át a templom egy bizonyos helyét világítsa meg.

Az ötletet később sokan átvették és alkalmazták, például az Írországban lévő Newgrange-nél is. Lockyer a Nagy-Britanniában található több tucat megalitikus maradvány földrajzi felmérésével is foglalkozott. Eredményeit 1906-ban jelentette meg Stonehenge and Other British Stone Monuments Astronomically Considered címmel („Stonehenge és más brit kőmaradványok csillagászati vonatkozásai”). A megalitikus csillagászat alapművévé vált munkája az amatőr archeo-csillagászok több generációját ösztönözte.

Kevéssé ismert, hogy 1909-ben jelent meg Surveying for Archaeologists („felmérés régészek számára”) című műve, ami az első, ilyen témájú munka volt.

Fontosabb publikációi[szerkesztés]

Tisztségek, díjak, elismerések[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b Cortie, A. L. (1921). „Sir Norman Lockyer, 1836 – 1920”. Astrophysical Journal 53, 233–248. o. DOI:10.1086/142602.  
  2. Jacobson, Walter: Around the Churches of East Devon. (Hozzáférés: 2008. január 30.)
  3. Edwards, D. L. (1937). „Report of the Proceedings of the Sidmouth, Norman Lockyer Observatory”. Monthly Notices of the Royal Astronomical Society 97, 309–310. o. (Hozzáférés ideje: 2008. január 30.)  
  4. Hearnshaw, J. B.. The Analysis of Starlight. Cambridge University Press, 84–85. o. (1986). ISBN 0-521-25548-1 
  5. Meadows, A. J.. Science and Controversy. Cambridge, Massachusetts: MIT Press, 237. o. (1972). ISBN 0-230-22020-7 

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Norman Lockyer című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]