Nilde Iotti

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Nilde Iotti
Nilde Iotti.png
Olasz Köztársaság Képviselőházának elnöke
Hivatali idő
1979. június 20. 1992. április 22.
Előd Pietro Ingrao
Utód Oscar Luigi Scalfaro

Születési név Leonilde Iotti
Született 1920. április 10.[1]
Reggio nell'Emilia
Elhunyt1999. december 4. (79 évesen)[1]
Poli
Sírhely Campo Verano
Párt Olasz Kommunista Párt
Választókerület Parma

Foglalkozás tanár
Iskolái Szent Szív Katolikus Egyetem
Halál oka szívinfarktus
Vallás ateizmus

Díjak Order of the Falcon
A Wikimédia Commons tartalmaz Nilde Iotti témájú médiaállományokat.

Leonilde „Nilde” Iotti (Reggio nell"Emilia, 1920. április 10.Poli, 1999. december 4.) olasz politikusnő. Ő volt az első nő Olaszország történelmében, aki az Olasz Képviselőház elnöke volt, 1979 és 1992 között. A 13 évnyi házelnöki hivatalával ő Olaszország leghosszabb ideig hivatalban levő közintézményi vezetője. Beceneve: Vörös Királynő.[2]

Életrajza[szerkesztés]

14 éves volt, amikor édesapja, aki vasutas és szocialista szakszervezeti tag volt, meghalt. A milánói Universitá Cattolica di Milano egyetemen diplomázott bölcsészetből. Tanárai között volt Amintore Fanfani, későbbi kereszténydemokrata politikus és többszörös olasz miniszterelnök.

1943. szeptember 8-án belépett az Olasz Kommunista Pártba és az Olasz Ellenállási Mozgalomba. Az Ellenálláson belül a női csoportot szervezte és vezette.[3] Az Olasz Nők Uniója Reggio Emiliai elnöke volt. 1946-ban az Olasz Kommunista Párt jelöltje volt, és bejutott az Alkotmányozó Nemzetgyűlésbe.

Ekkor kezdődött szerelmi viszonya a nála 27 évvel idősebb és már nős főnökével, Palmiro Togliattival, a párt főtitkárával, ennek a viszonynak csak Togliatti 1964-es halála vetett véget.[4] Kapcsolatukra 1948-ban derült fény, amikor Togliatti ellen merényletet kíséreltek meg és rálőttek, Iotti azonnal a segítségére sietett. Togliatti elhagyta érte a feleségét és fiát, ezt a döntést a pártvezetésben nehezen fogadták el. Mindketten kérvényezték és jóváhagyták egy kislány, Marisa Malagoli örökbefogadását, akinek munkás édesapját 5 társával együtt egy tüntetésen 1950-ben Modenában megölték.[5]

Politikai szerepe[szerkesztés]

Az Alkotmányozó Nemzetgyűlésben a 75-ös alkotmányt előkészítő bizottság tagja volt. 1948-ban a Képviselőház tagja lett, ahol megszakítás nélkül 51 évig, 1999-ig volt képviselő. Háromszor választották meg a Képviselőház elnökének: 1979 és 1992 között volt házelnök, ezzel ő töltötte be a leghosszabb ideig ezt a tisztséget Olaszország történelmében.

1987-ben Francesco Cossiga köztársasági elnöke felvetette, hogy miniszterelnöknek kéri fel, amire korábban nem volt példa Olaszországban, hogy egy nőt és egyben egy kommunista politikust kérnek fel kormányfőnek. Cossiga ezt a javaslatát végül elvetette.[6]

1991-ben Cossiga örökös szenátornak jelölte Iottit, aki tudtára adta, hogy nem igényli ezt a kinevezést, ő maradna a Képviselőház elnöke.[7] 1992-ben a baloldal őt jelölte köztársasági elnöknek.

Politikusi pályafutása alatt számos más nagyobb tisztséget kapott: 1993-ban ő váltotta a kereszténydemokrata Ciriaco De Mitát a kétkamarás intézményi reformokat végrehajtó bizottság elnöki posztján. 1996 és 1999 között az Európa Tanács olasz delegációjának elnöke volt.

1999. november 18-án jelentette be hivatalosan, hogy súlyos egészségügyi gondjai vannak, emiatt lemondott képviselői tisztségéről, a Képviselőház elfogadta a döntését. Ebből az okból Iotti párttársa, Giorgio Napolitano későbbi köztársasági elnök nyílt levelet írt.[8] Iotti bejelentése után nem sokkal, december 4-én hirtelen szívmegállás miatt halt meg a Róma melletti Poliban található Villa Luana klinikán. A temetésére – végrendelete szerint – polgári szertartás szerint került sor, mivel ateista volt.[9]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b Munzinger-Archiv. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  2. Luigi Carletti: Addio a Nilde, la regina rossa. quotidianiespresso.repubblica.it, 1999. december 4. (Hozzáférés: 2016. november 15.)
  3. Donne e Uomini della Resistenza. www.anpi.it/donne-e-uomini/. (Hozzáférés: 2016. november 30.)
  4. Nilde Iotti e Palmiro Togliatti. Una storia d'amore. fondazionenildeiotti.it. (Hozzáférés: 2016. november 30.)
  5. Maria R. Calderoni: I morti di Modena del gennaio 1950. sitocomunista.it. (Hozzáférés: 2016. november 30.)
  6. Addio a Cossiga, presidente scomodo. iltempo.it, 2010. augusztus 19. (Hozzáférés: 2016. november 30.)
  7. Senatori a vita, quando le dimissioni (due volte) furono respinte a Cossiga. adnkronos.com. (Hozzáférés: 2016. november 30.)
  8. Il discorso d'insediamentodel presidente Napolitano. repubblica.it, 2006. május 15. (Hozzáférés: 2016. november 30.)
  9. Politici e gente comuneper l'addio a Nilde Iotti. repubblica.it, 1999. december 6. (Hozzáférés: 2016. november 30.)

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Nilde Iotti című olasz Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Források[szerkesztés]